Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-29 / 227. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. SZEPTEMBER 29., SZERDA Ahol jól mennek a dolgok Szada, a vendégváró falu? Vannak olyan települések, melyeken — éppen azért, mert egy náluknál méretében, fontosságában, közigazgatási szerepében jelentősebb hely felé vezető úton fekszenek — gyakran csak átutazik az ember, s ritkább az, hogy megáll vagy kiszáll ott autójából. Valahogy így van ez Szada esetében is. Ez a fővároshoz közel fekvő kétezerháromszáz lelket számoló falu, az idegenforgalmáról nevezetes Veresegyház, illetve a megyei egyházi központ, Vác felé eső út mentén, mondhatni két oldalán található s szinte hétről hétre, hónapról hónapra mindig történik valami... Egy zárt közösségben még a vallási ellentétek is jobban felerősödnek: itt az „őslakos” reformátusok és a „betelepült” katolikusok álltak szemben egymással Hancsovszki János felvételei Mostanában arra lesz figyelmes a Szada felé autózó utas, hogy Gödöllőt elhagyva, s közeledve a település határához, lassítania kell. Merthogy az út jobb oldalán folyó gázfektetési munka miatt leszűkül a sáv. — Tulajdonképpen finiséhez érkezett a gázprogram Szadán — mondja Nádaski László polgármester, akinek leginkább feszült arcáról, mintsem szavaiból lehet következtetni, mennyire fajsúlyos témák kerülnek terítékre az esti testületi ülésen. — Ha már ráérzett gondjainkra, akkor megemlítem, a várhatóan késő éjszakába nyúló megbeszélésünk témája Szada pénzügyi helyzete lesz. Tulajdonképpen nincs miért aggódnunk, a településünkön jól mennek a dolgok. Talán csak azért lát feszültebbnek a megszokottnál, mert még nagyon sok iratot, levelet, számlát kell az esti ülésig átnézni. Adott a vezetékes ivóvíz, teljes a telefonhálózat is Szadán — sorolja a polgármester, egy beszámoló napirendi pontjaiként említve az elmúlt években megvalósult beruházásokat. — Most a gázprogram végén tartunk. Ha az előzetes tervek szerint haladnak a kivitelezők, október végére kész a főnyomócső, s — tekintettel, hogy folyamatosan haladnak a lakossági bekötések is — remélhetőleg már e télen gázzal fűthetnek a szada- iak. E beruházás pedig magával hozza a tavaszi teendők egész sorát; megkezdődhet a Veresegyházzal és Erdőkertessel közösen tervezett, regionális szennyvízelvezető- és -tisztítórendszer kiépítése, no és természetesen, új utakat is kell a megbontottak helyére építtetnünk. Hallgatom a polgármestert, aki sorolja az utóbbi évek beruházásait; az új iskolát, az óvodát, a tornatermet, a megszépített faluházat, mely egyben helyi kulturális központ is, a körzeti orvosi rendelőt, a falusiak megelégedettségére létrehozott állatpatikát, illetve a magánkézben üzémelő Ezüstkehely patikát, Szada büszkeségét, a Székely Berta- lan-emlékhelyet, s a minden igényt kielégítő szakorvosi rendelőt. — Olyanok vagyunk, mint a cipész, akinek épp a cipője szakadozott, vagy a varrónő, akinek hiányzik a gomb a kabátjáról. Nálunk is „csak” a polgármesteri hivatal nincs rendben. Ám bízok abban, mihamarabb erre is jut pénz. Nem túlzók Nádaski úr szavai. Szadán a pénzügyek jól mennek. Kivételes helyzetben van a település azáltal, hogy év végére várhatóan nullszaldós költségvetést tudhat magának. Honnan van mindehhez pénz? Erről faggatni sem kell a polgármestert — látja, hogy erről akarom kérdezni, s már mondja is: — Az a véleményünk, s ebben a tíz fős testület valameny- nyi tagja egyetért, hogy egy ilyen kis településen minden anyagi forrást ki kell használnunk. A legkézenfekvőbb számunkra az önkormányzati telkek értékesítése. Vállalkozókedvünknek, s nem utolsósorban a főváros közelségének, a Hungaroring szomszédságának, a kedvező fekvésű, szép kilátást nyújtó telkeinknek köszönhetjük, hogy megtalált bennünket egy amerikai és egy német üzleti partner. Előbbi 250 hektáron egy golfpályát alapoz meg a falu határában, míg utóbbi egy 300 munkahelyet biztosító műanyagfeldolgozó üzemet telepít Szadára. — Minden örömem és büszkeségem mellett sem tagadhatom, hogy ezek a beruházások nem váltották ki a helybéliek egyhangú tetszését — egyesek a létesülő üzem környezet-, s főképpen a levegő szennyező hatása ellen berzenkedtek, míg mások a golfpálya értelmét kérdőjelezték meg. Válaszképpen ezekre a felvetésekre csak egyet mondhatok. Az önkormányzat minden döntését megalapozottan hozza, úgy, hogy elsősorban a falu és a lakosság igényeit és érdekeit tartja szem előtt. Hiszem, hogy egy fővároshoz közeli település golfpályája, más hasonló hazai létesítményhez képest tud évente több tízezer, elsősorban amerikai vendéget vonz e tájra; s tudom, mert magam is láthattam az eredeti német technológiával megépített műanyagfeldolgozó üzemet, ezek a létesítmények egy cseppet sem szeny- nyezik a levegőt. Kár is lenne Szadáért! — jegyzem meg, természetesen ezt már csak az utcán. Olyan szép, a hagyományokat olyan tökéletesen ápoló, a múltat a jelennel példaszerűen ötvöző falu ez, hogy valóban kár lenne egy környezetet szennyező, vagy egy csupán nagyzolá- si vágyból megvalósuló beruházással a jót elrontani. — Már csak azért is, mert Szada sok-sok évtizeden át Budapest éléskamrája volt — mondja a faluház vezetője, Kelemenné Boros Zsuzsa. — Sőt, évtizedeken át olyan településként tartottak számon minket, ahová a fővárosból „kiábrándult” nemesemberek és hivatalnokok költöztek ki szívesen. Egyesek csupán nyári rezidenciának tekintették itteni házaikat, de nem kevesen voltak azok, akik végleg ideköltöztek, s naponta innen jártak be dolgozni. Házaik, ezek az egykori kúriák ma is Szada nevezetes helyei — nemcsak a múltunkról árulnak el sokat, de hűen tükrözik azokat a sajátos nagycsaládos együttélési szokásokat is, melyek mind a mai napig a megtartó erőt jelentik falunkban. Hagyományosan zárt település Szada — magyarázza a faluház vezetője, miközben számtalan dokumentumot, egykori, mára már megsárgult fényképet tereget ki íróasztalán. Utóbbiak közül is a leghűbben László Gyula régészprofesszor felvételei elevenítik meg az elődök népviseletét, építkezési szokásait, azt, ahogyan egy eredeti házhoz a család gyarapodásával párhuzamosan újabb és újabb részeket építettek, a helyi viseletét, az ünnepeit. — Nagyon sok minden történt Szadán az elmúlt években, évtizedekben — mondja Kelemenné. — Ám mindez nem tudta elfeledtetni a hagyományokat, háttérbe szorítani a zárt közösség íratlan szabályait, életmódbeli szokásait. Legszembetűnőbben például a családnevek őrzik a falu múltját. Tulajdonképpen néhány nagy név váltakozik e tájon; az Orosziak, a Roma- csekek, a Grófok, stb. Az ő őseik telepedtek meg az egykori csendes kis faluban, s fiaik, leszármazottaik élik ma is hasonló nagycsaládos, összetartó életüket. Ezt a hagyományápoló-szerető tulajdonságot igyekszünk mi is tiszteletben tartani. Az augusztus 20-án avatott címerünkben például ugyancsak egy családfa látható -— ez is azt szimbolizálja, hogy Szada mai kis közösségei néhány nagy családra vezethetők vissza. Ugyanezt bizonyította a faluház dolgozói által a közelmúltban készített kiállítás is. Néhány családfát rajzoltunk a falra, s ezeken jelenítettük meg az egykori, s a mai helybelieket. Hihetetlen módon örült mindenki annak, hogy felfedezhette magát, s elődjét egy-egy poszteren. Nem tudok elszakadni a gondolattól, melyet a helyi művelődési központ vezetőjétől hallottam, miszerint Szada meglehetősen zárt település. Milyen előnyökkel, s hátrányokkal jár ez, s egyáltalán látható-e az örökség egy mai, folytonosan változó településen. A megújított parasztházak, a gondosan ápolt Székely Bertalan-emlékhely, a rokonság tartása az egykori zárt település múltjának meg- idézéséhez elengedhetetlen „kellékek”. Úgyszintén a máig hallható népdalok, a még napjainkban is felöltött népviselet. S talán éppen ennek a változatlanságnak a része az is, hogy a hétköznapok közszereplői is alig-alig változtak az elmúlt évtizedekben. Régóta ugyanazok az emberek irányítják Szadát — mi tagadás, közmegelégedésre. Sőt, ahogyan mondják: egy és ugyanazok az emberek voltak a tanácstagok és az egyházi elöljárók is. Még a helyi lelkész neve sem változott évtizedek óta — ma is Körpöly tiszteletes vezeti a helyben meghatározó létszámú református közösséget. — Azaz a fia — javít ki dr. Körpöly Kálmán, aki természetesen édesapja nyomdokain haladva, lett e település lelkésze. Ha már a múltat, s a jelent kutatja, a köztük lévő kapcsolatot keresi, arra az egyházon belül is megannyi utalást találni. Bizony annak a „vallásháborúnak”, ami A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Szada helység neve 1341-től fordul elő okmányainkban Zada néven. A XV. század elején királyi birtok, majd újra magánkézben van; a XVI. század elején pedig a váradi káptalan és a váci püspök osztozik rajta. A török alatt a helység meglehetősen elnéptelenedik, de 1720-ban újra 57 portája van. A ma faluházként működő egykori kúriára vonatkozóan nincsenek pontos adataink, sem építője, sem építési kora szempontjából. A szakirodalom úgynevezett Grassalkovich-, vagy Pejacsevich-kúriaként tartja számon. Stílusát tekintve mindenképpen 1810, vagy 1820 körül épülhetett. Lehet viszont, hogy azonos az 1823 évi (Váci Püspöki Gazdasági Levéltárban lévő) uradalmi felmérésekben emlíszinte a legutolsó napokig megkeserítette a szadaiak: életét, ugyancsak múltbéli gyökerei vannak. Az itteniek többsége ugyanis református, s magukat „őslakosságnak” tartják számon. Sohasem nézték tehát jó szemmel a betelepülő katolikusokat. Utóbbiak pedig, éppen .jövevény” mivoltuk miatt, jó ideig a szegényebb rétegeket alkották Szadán. Okozott is ez kellő vitát. Ez a nézeteltérés aztán akkor hatalmasodott el, amikor eltűntek a társadalmi különbségek, s a két vallási közösség tagjai kezdtek rivalizálni egymással. Azaz, az utóbbiak is szerettek volna a reformátusokhoz hasonló megbízásokat kapni, s azokkal egyenrangú helyet s tisztet betölteni. A viták — sajnos — gyűlölködésig fajultak. Ez a gyakran az ellenreformáció koráig visszanyúló, s ma már bizonyíthatatlan eredetű történések felidézésén alapuló ellenségeskedés, tulajdonképpen csak az utóbbi években ért véget. Igazi bánatom az, hogy a harag, a marakodás helyett nemcsak a békesség, hanem a közöny, a közömbösség is a szadaiak leikébe költözött. Utóbbi nyomait szerencsére csak egyes kis közösségekben lehet felfedezni. A helyi rendezvényeken, a gazdasági tett „Oszlopokkal ellátott díszesebb” épülettel, amely akkor Friebeisz István tulajdona volt. A kúria jellegzetes klasszicista építmény; hosszan elnyúló földszintjének közepén négy dór-oszlopos, orom- zatos előcsarnokkal. Az ablaknyílások formája már nem eredeti. Az udvari homlokzaton az oszlopos-timpaélénkülés hatására gyarapodó vállalkozások házatáján, a politikai vitáktól sem mentes nyilvános beszélgetéseken hasonlót nem lehet .tapasztalni. A szadai gazdák — merthogy e tájon rendben megtörtént a földek felosztása — már nem a „mihez kezdjünk”, hanem a „hogyan tovább” kérdések felett tanakodnak. Az átmeneti nehézségeket akaratlanul is bőrükön érző egyéni gazdák — köztük egy régóta zöldséggel, szántóföldi kultúrával foglalkozó család leszármazottja, név szerint Romacsek István — egyelőre elégedetlenek. — Nincs támogatás, kevés a haszon, alig-alig éri meg ezt csinálni — dohog a megkeresett gazda. — Eleink töltötték fel a környező mocsarakat, telepítettek e tájon szőlőt, honosították meg a szántóföldi kultúrát, a zöldséget — enged fel hangja a múltidézés közben. — Azt folytatjuk, amit ők elkezdtek. Bízok a jövőben. Azok a beruházások, melyek most Szadán megindultak, feltételezhetően meghozzák számunkra is a jobb létet. Részemről teljesen egyetértek azzal az amerikai vállalkozóval, aki a golfpálya terveinek készítésekor kijelentette: ebből a zárt településből lehet akár egy idegenforgalmi falu is. Mailár Éva nonos középső előépítmény megismétlődik. A kétmene- tes (két helyiségsoros) épületen belül a helyiségek sík- mennyezetűek. 1958-ban az egyik helyiségben még állt az egykori rangos berendezésére utaló, rokokó díszítésű, fehér cserépkályha. Az épület műemléki jellegűPamer Nóra Finisbe érkezett a gázprogram: a helybéliek szeretnének már e télen gázzal fűteni Szűkebb hazánk kincse
