Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
MEGYEI HÍRLAP XXXVII. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM Ára 13J0 forint 1993. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK Antall József levele Jelcinhez A Külügyminisztérium Szóvivői Irodája tegnap teljes terjedelmében az MTI rendelkezésére bocsátotta Antall József miniszterelnök Borisz Jelcinhez, az Orosz Föderáció elnökéhez intézett levelét. A levelet a Moszkvában tartózkodó Jeszenszky Géza szeptember 20-án, hétfőn adta át Andrej Kozirev orosz külügyminiszternek. (A levél a 2. oldaton olvasható) Nagy az érdeklődés a termékbemutatón A Ceglédi ősz ‘93 rendezvénysorozat nyitányaként tegnap számos érdeklődő jelenlétében vásárlással egybekötött termékbemutató nyílt a városi sportcsarnokban. Az impozáns látvány a ceglédi Dekor Stúdió magas színvonalú munkáját fémjelzi. Kármán Sándortól, a stúdió vezetőjétől, a kiállítás rendezőjétől megtudtuk, minden várakozást felülmúlt a cégek, kft-k, bt-k, magánvállalkozók érdeklődése. Hetvenötén hozták el áruikat, munkáikat. A mező- gazdasági termékek viszont igencsak hiányoztak a palettáról. Az ipar és a kereskedelem viszont gazdag kínálattal jelentkezett. Egyébként a hagyományos karácsonyi vásárra már most sokan jelezték szándékukat. (Folytatás a 4. oldalon) * Átképzésre kétszázmillió Most érdemes jelentkezni Míg a sajtó arról számol be, hogy a regisztrált munkanélküliek száma az utóbbi időben valamelyest csökkent, a szakembereket egyre jobban nyugtalanítja a pályakezdő fiatalok romló helyzete. És persze nemcsak a pályakezdőké, hiszen a halmozottan hátrányos helyzetűek sem válogathattak a lehetőségekben. Eddig. Most ugyanis — úgy tűnik — történt, történik valami, ami talán változtat a körülményeken. A Munkaügyi Minisztérium programot szervezett, amelynek kizárólagos célja a pályakezdő fiatal munkanélküliek és a halmozottan hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásának elősegítése. A program keretében jelentős anyagi forrást is biztosítottak a munkaügyi szervezetek részére, amelyek ezeket az összegeket, és a saját e célra elkülönített foglalkoztatási alapjukat, most a fenti cél szolgálatára állíthatják. Pest megye közel 200 millió forintot költ az év hátralévő részében arra, hogy kibővít- se átképzési rendszerét, ösztönözze új munkahelyek létesítését és kedvező hitelekkel segítse a partner vállalkozókat. Persze a hivatalos program elnevezés helyett nyugodtan beszélhetünk akár akcióról is. Mai szabadpiaci világunkban naponta borít el bennünket a reklámok tömege. — Ez is valami ilyesmi? — kérdeztem Lengyel Jánost, a Pest Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettesét. — Én másként fogalmaznék. A munkanélküliség országos gond, amelynek megoldása állami feladat. S hogy mennyire komolyan vesszük ezt a feladatot, azt éppen a mostani helyzet bizonyítja. Ha azonban az akcióval arra célzott, hogy itt egy bizonyos időn belül adódik az eddiginél nagyobb lehetőség kedvezményekre, életpálya-módosításra, képzésre, tehát valamilyen megoldásra, akkor van benne valami. (Folytatás a 4. oldalon) M az átmeneti segély jelentősége A felnőttvédelmi szociális ellátások, a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a bérlakásügyek tartoznak a gödöllői városháza népjóléti irodájának hatáskörébe. E munkáról beszámolva a képviselő-testület szerda esti ülésén elhangzott, hogy a fizetőképes lakásbérlők többsége élni fog a megvásárlás lehetőségével. A másfélezer lakásbérlő számára korántsem érdektelen tehát, hogy a képviselők elfogadták a lakások és helyiségek bérletéről, az eladás szabályairól szóló önkormányzati rendeletek megalkotására készített intézkedési tervet. Az önkormányzati törvény kötelező feladatként határozta meg az egészségügyi és szociális alapellátásról történő helyi gondoskodást. Gödöllőn a népjóléti iroda és a Forrás Szociális Segítő Szolgálat látja el a teendőket. Az előbbi — melynek munkájáról Nagy Erika irodavezető számolt be — 10 munkatárssal dolgozik, s az ügyintézők felsőfokú végzettségűek. Mint megtudtuk, számos ellátási forma segíti a nehéz helyzetbe került állampolgárokat; s míg a rendszeres szociális segélyezettek száma fokozatosan csökkent, mert egyre többen szereztek nyug- díjjogosultságot, az átmeneti segély jelentősége megnőtt. Az iroda mind gyakrabban él azzal a lehetőséggel, hogy e segélyt nem az érintett kezébe adja, hanem valamely tartozása kiegyenlítésére utalja át. (Folytatás a 4. oldalon) Autóút a hullámokon Speciális autószállító hajóval érkeznek a személykocsik a németországi Regensburgból az újpesti kikötőbe. A több mint 200 autó szállítására alkalmas vízi járművet a bajor Lloyd és leányvállalata, a Hungaro Lloyd Kft. üzemelteti. A szervezést bonyolító Men- ke-csoport az autókereskedőkre gondolt elsősorban, akiknek szállító járművei nagy megterhelést jelentenek a közutakon. Erezzük a megyében is. Vimola Károly felvétele Erősödik a baloldali veszély Szerdán este olyan sokan gyűltek össze a gödi József Attila Művelődési Ház nagytermében, hogy egy gombostűt sem lehetett volna balesetveszély nélkül leejteni a széksorok között. A telt ház nem valamelyik híres-neves színház vendégszereplésének, vagy a legújabb parafe- noménnek volt köszönhető, hanem a Magyar Út Körök mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja közös fóruma iránti óriási érdeklődésnek. A tagtoborzás céljával meghirdetett politikai vitaesten — a Gödi Dalárda népdalműsorát követően — az egymással szorosan összefüggő mozgalom és párt vezetői mondták el véleményüket a mai magyar politikáról és közéletről. (Folytatás a 4. oldalon) Fizessenek a gazdagok! Demszky Gábor úr megegyezett bizonyos vitás kérdésekben a Budapesti Közlekedési Vállalattal, ami sokak számára feltehetően egy megnyugtató hír. Mások számára kevésbé megnyugtató lehet az a szándéka, hogy az utazási költségeknek egy tekintélyes részét a Pest megyei önkormányzótokkal kívánja megfizettetni, mondván: tarthatatlan, hogy a főváros fizesse a vonzáskörzet lakóira eső másfél milliár- dot. Valóban, micsoda képtelenség! A főváros lakói bizonyára felkapták a fejüket, amikor meghallották, mekkora összeggel rövidítik meg őket a megátalkodott Pest megyei honfitársaik (nem elég a tetemes nyugati adósság, még ez is). Ráadásul a Budapesten kívül élők egyéb kiváltságokkal is rendelkeznek. Amikor például felutaznak a fővárosi munkahelyükre, hosszan gyönyörködhetnek a tájban, miközben a hátrányos helyzetű pestiek még egészségtelen heverészéssel kénytelenek tölteni az időt. A még kiváltságosabbak olyan helyen laknak, ahol hiányzik a csatorna és az útburkolat, ami igen irigylésre méltó állapot, hiszen ezáltal ők jóval közelebb állnak a természethez, mint azok, akiket attól aszfalt, beton, aluljáró, felüljáró, emelet és tűzfal választ el. E körülménynek persze semmi köze sincs a BKV járműveinek szemérmeilen igénybevételéhez, azonban rávilágít arra, hogy itt halmozottan kedvezményezett kéjutasokról van szó. Az ingázók a makacs tények ellenére állítják, hogy eddig sem volt olcsó Pestre utazni. Demszky úr szerint viszont a jövő esztendőtől ragaszkodni kell ahhoz, hogy az érintett önkormányzatok végre a zsebükbe nyúljanak. Demszky úr nagyon jól látja a dolgokat. Akinek van, attól kell elvenni. Bánó Attila Huszonöt éves a szentendrei skanzen Magyar tájegységek találkozóhelye Ma ünnepli a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (közismert nevén a skanzen) építése megkezdésének huszonötödik évfordulóját. A negyedszázados megemlékezések keretében avatják fel harmadik tájegységük — a Nyugat-Dunántúl — épületegyüttesét, amelyet az utóbbi tíz évben kikristályosodott múzeumépítési elképzelés alapján telepítettek. Az avatóünnepség rendezvényei tükrözik az elmúlt években tett törekvéseiket sajátos arculatuk kialakítására. Minderről Cseri Miklós főigazgató-helyettessel beszélgettünk. — Jogelődünket, a Millenniumi Falumúzeumot az 1896-os világkiállítás idejére Jankó János néprajzkutató tervei alapján a Vajdahu- nyad vára előtti területen építették fel, majd a világkiállítás után lebontották. Mintája az 1891-ben épült első falumúzeum, a stockholmi skanzen volt, amelynek hatására a kilencvenes években Európában divatba jött a falumúzeum-építés. Ézt követte a két világháború között egy második, az ötvenes-hatvanas években pedig egy harmadik építési hullám. Ekkor — 1967-ben alapították a szentendrei múzeumot is — kezdte kis visszapillantással beszélgetésünket a főigazgató-helyettes. — Intézményünket — folytatta Cseri Miklós — 1968-ban kezdték építeni a magyar néprajzos szakma majd tízéves előkészítő munkája után. A szakemberek mindazt felhasználták tudományos elképzeléseik kialakításánál, amit nagy múltú elődeink tapasztalataiból és hibáiból tanulni lehetett. Ami elsősorban telepítési elképzeléseinknek vált javára, noha ez is módosult az idők során a tudomány alakulásával s az igények következtében. (Folytatás a 7. oldalon)