Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-18 / 218. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 18.. SZOMBAT 13 Először földárverésen Mint saját jogon kárpótolt, budapesti illetőségű, először vettem részt egy budapesti földárverésen a hónap elején. Nagyon szerény összegű kárpótlási jegy lapult (ezt hangsúlyozom, mert ennek később igen nagy jelentősége van) a táskámban. Azt hamarosan láttam, hogy már a kezdés időpontját sem kell komolyan venni! (?) De vártam és figyeltem, lestem a csíziót! Csak és kizárólag meglepetésben volt részem egész nap, noha a meghirdetett időponthoz képest éppen 8 óra múlva kezdődött csak meg az érdemi munka, az árverezés. (?) Az eltelt 8 órában adat és okmányegyeztetésre került sor, a nem egészen 300 fő regisztrálása ennyi ideig tartott több számítógép bevonásával. Hogy ez az idő sok, vagy kevés ma, a „belőtt” rendszer idején, azt nem tudhatom, de engem nagyon meglepett. Tulajdonképpen étlen-szomjan telt el a nap, úgy, hogy például a mellékhelyiségben még víz sem volt. A „dörzsöltebbek”, a rendszeres árveréslátogatók persze már ismerik a praktikákat. Tudják, hogy meddig tart a kifárasztás, a taktikázás, a terep felmérése. Ők azt is tudják, hogy mikor, meddig szabad távol lenni mondjuk ebédelés címén, és még mindig jó időben érkeznek. A kisember meg csak bámul! Van mit néznie, és hallgatnia! Az úgymond üres órákban — jelen esetben 8 óra — gyakorlatilag nem történik semmi, azaz: végül is eldől minden! A terem hallgatag többsége csendben, türelmesen vár. Jelentős csoportok hangadói jelennek meg, listák készülnek, olyan átvilágításféle ez. Mert jó ám tudni, hogy ki milyen kaszthoz tartozik!? Szájról szájra száll az információ, leginkább persze a dezinformáció, más szóval a puhatolózás, meg a megdolgozás, főleg pedig az elrettentés. A listák készítése fontos lépés a spekulációban. Kiderül ugyanis hamarosan, hogy kik a filléresek, és kik a milliomosok. A dolog amúgy is nagyon egyszerű: a kispénzű ember megegyezést akar, hogy 1000 Ft/AK-értékben vásárolhasson. A gazdagok (zömében nem saját jogú jegyekkel), akik feltétlenül vásárolni akarnak, azoknak jöhet a licit, meg a csillagos ég! Kora délután már mindenki tudja a nagy zsongásban, hogy licit esetén az 500 Ft/ AK-érték már a szűk körben feltornázta magát 50 E Ft/ Ak-értékre. ők máris összeállnak, ők a gazdagok! Az ő táskáikban nem lapulnak, hanem dagadnak a kárpótlási jegyek, úgy többmilliós értékben. Telik a listájuk, és gőgösen rohangásznak a teremben, hogy mindenki megtudja: ők néhányan nagy pénzért máris „megvették” az egész területet. A felhajtásnak (kétféle értelemben is) legalább kétféle szerepe van. 1. Még időben elűzni azokat, akik képesek őket komolyan venni, és a kereslet-kínálat alapján pozícióik csak javulhatnak. 2. Felhajtani alaposan az árakat, mert ez volt a gazdálkodó szervezet (tsz, ág, stb.) egyetlen célja. A bevétel ugyanis az ő pénztárába vándorol majd, már persze forintösz- szeg formájában. Ezeket az érdekeket látszólag kétféle csoport képviseli. Az egyik, amelyik mindenáron venni akar, a másik a gazdálkodó szervezet embere (emberei), aki különféle trükkökkel, ál- és valóságos megoldások ke- csegtetésével „eteti” a köznépet, zavarja össze a fejeket. És a várható vételárlicit esetén már az alapösszeg 100- vagy 200-szorosánál tart. Mint írtam; látszólag — most már csak a gazdagokról beszélek — két csapat (banda, maffia, vagy akármi) uralja a terepet. De nem biztos, hogy valóban két, érdekellentétes csoportról van szó. Mert a milliókkal rendelkező (tárcsáik darabszáma jelzi, hogy hány kárpótlási határozat birtokosai, amelyek sem saját jogon, sem pedig családi alapon nem képezelhetők el) csoport átalában nem magánszemélynek, hanem újgazdagoknak, új vállalkozóknak vásárol (bt, kft.-, jövendő farmergazdaság). És ha feltételezzük azt is, hogy az új vállalkozások résztvevői között tsz-vezetők is vannak, akkor rögtön megértjük, hogy miért jó a licitmegoldás a „pénz nem számít” alapon. Mert a több százszorosra felvert ár mellett is az újgazdagok csoportja ingyen vásárol, ha a pénz úgyis befolyik a gazdálkodó szervezet kasszájába. Tehát a „kéz kezet mos”, valamint az „én dicsérlek téged, te dicsérsz engem” alapon legyeskednek a megbízott emberek a nagy cél érdekében. Gondolom, nem ingyen múlatják a termekben drága idejüket! Míg a nagy többség, az átlagpesti még azt sem tudja, hogy Budapest körzetén kívül mely településen jelenhet még meg kárpótlási jegyével, addig „emezek” mindent tudnak! Térkép például áz árverezendő területről estig sem kerül kifüggesztésre, de ez csak egyeseknek okozhat problémát. Mások a terület teljes „nacionáléját” ismerik, és pontosan tudják, ismerik a perspektívát is. Esélyegyenlőség?! A gyakori árverés-látogatók bizonyos csoportokat, bizonyos arcokat jól ismernek. Ők mindig, mindenütt ott vannak, és kifejtik „áldásos” tevékenységüket. A han- goskodók és beszervezők közül a résztvevők egyeseket tsz-ekből, másokat a Kecskeméti utcából ismerik. Tudja aranyoskám, ott benn névcédula is van neki feltűzve — mondja egy idős néni. De a nép, a köznép, a nagyközösség tehetetlen! Itt ugyanis nem a demokrácia, hanem a diktatúra uralkodik! A kisebbség diktatúrája! Mert ha 300 főből 299 fő megegyezést akar, és 1 fő licitet, akkor neki lesz igaza! És aki ismeri a magyar embert az jól tudja, hogy nem 300-an, de sokszor néhányan sem tudnak szót érteni egymással. El tudom képzelni, hogy a faluközösség képes kilökni soraiból a mindig mást akarót, de ez itt Pesten nemigen fordulhat elő. Mert aki (akik) Budapesten akar vásárolni, és ki van tömve pénzzel, az valóban ki is fogja szorítani a kispénzű embert a városhatáron túlra. Ahol 30 milliomos — 10% — jelenik meg, ott 90% többség is kisebbségnek számít. így néz ki tehát az „üres óra”. Véleményem szerint a szándékos kifárasztás, kifullasztás órái ezek! A konkrét eseményen tehát este 5 órakor kezdődött meg maga az árverés, mondanom sem kell, a gazdagok győzelmével. Ők még egymásra is „rávertek.” Én 65 E Ft/AK-értéknél elhagytam a termet. Percek alatt végeztek, jól elő volt készítve minden! A maradék AK-val még kicsit szórakoztak, ilyenkor visz- szaáll az alapár — 500 Ft szemben a 65 E Ft-tal —, és kezdődik a móka elölről. Bizonyára trükk ebben is van bőven! Ők biztosan tudják még az ebben rejlő lehetőségeket is! A meglepetések közül csak kiemeltem néhányat, annyit, amennyit egy „ma született bárány” is észre tudott venni. De nekem ez is soknak bizonyult! Az már csak apróság, hogy a volt gazdasági szervezet még néhány tíz, vagy százezerét is be kíván szedni az új tulajdonosoktól „akrámilyen” címen. Hogy a Magyar Közlönyben erről egy szó sem esett, ez az „eladót” kevésbé érdekli! Zavart az is, hogy akárhány óra elteltével — ez esetben 8 óra — bárki beeshet még a terembe, és ő is a többivel egyenrangú fél, felvétetik a listába. De hány óra tulajdonképpen a várakozási idő? És ki tudja, talán pontosan tudják egyesek, hogy kire kell várakozni?! Mondjuk az illető most fejezi be hivatalában a munkáját. Csalódott vagyok! Hogy ennek így kell lennie? Nem tudom! Állítólag a törvény így írja elő! Hát akkor ezt is jól megcsinálták! De hogy mi nem így képzeltük el, az biztos! Vedres Józsefné Budapest HISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben X 7XTX Midőn beestele- V JL A JL* dett, barackot hoztak be, mások kávét ittak. Én vacsorára reménykedtem, de azt hallottam, hogy az itt nem szokás. Elég furcsa. Czinderyné azonban ajánlotta, hogy számomra mégis fel- teríttet. Gyomrom emlékeztetett, hogy ezt az ajánlatot elfogadjam. Nem sokára egy kis asztalt felterítettek, sült csirkét hoztak salátával, egy üveg bort és vizet. Én hozzáültem és valóban kitűnőnek találtam. Kívánatos volna, hogy nálunk szintén értenének hozzá oly jól elkészíteni a fiatal csirkét, mint itten tudják. Nagyon hamar elkészült, és felséges étel. Rövid idő alatt az én asztalom körül csoportosult a társaság. Rendkívül jól találtuk magunkat, én oly hosszú idő óta Magyarországban először voltam víg. Te nem is gondolhatod, hogy az emberek mily udvariasak és lekötelezők irányomban, s hogy mennyire igyekeznek engem szórakoztatni és itteni tartózkodásom kellemetlenségeit enyhíteni... Vasárnap, 28-án éjfél után. Ez aztán a víg fogság. Éppen most jövök esőben, villámlás és mennydörgés között egy bálból haza, még táncoltam is, de természetesen csak udvariasságból. De mégis elölről kezdem. Délelőtt kilenc óra után jött hozzám az én gyakori kísérőm, Szily aljegyző, és elkísért Reding profesz- szorhoz, kitől néhány könyvet kölcsönöztem unalmam elűzése végett. Tíz órakor elkísért a várba, mely egy magaslaton fekszik, a templomba, ahol misét hallgattunk, melyet magyar prédikáció követett. Szerencsére magammal hoztam egyet a profesz- szor könyvei közül. Kísérőmnek nemsokára szintén hosz- szúnak tetszett az idő, azért hazamentünk, majd az alispánhoz ebédre. Délután mindjárt hazamentem, és addig olvastam míg elaludtam, csak alkonyaikor ébredtem fel, ekkor átöltöztem, mert vacsorára vissza kellett mennem... Vacsora után előállottak a kocsik, az alispán engem egy fél kocsiba ültetett, melyben már egy idősb asszonyság ült. Alig indultunk el, megeredt az eső, erre ahelyett, hogy a tóiba mentünk volna, igyekeztünk az alispán házát elérni, mert ő egészen átázott. Újra át kellett öltözködnie, az úrnő beteg is lett, de az eső elállott, 11 órakor megint elindultunk a bálba, mely innen nem volt messze. Körülbelül százan voltak ott, de mindenféle rendű és rangú- ak, mivel a bál nyilvános volt. Nekem úgy tetszett, hogy még a legalantasabb kézmíves osztály is képviselve volt. A terem igen nagy, talán van olyan, mint Drezdában a Hotel de Pologne hesseni terme, és szépen volt díszítve. Némelyek valcert táncoltak, mások meg fel-alá sétáltak, ami igen rendetlenül vette ki magát. A zene üteme igen gyors volt, a táncosok vadul lejtettek. Ily módon elveszti e tánc ama kis gráciát is, amellyel lassúbb mozgás mellett még bír. Amint később menüettet táncoltak, udvariassági dolognak tartottam ama kisasszonyt, akinél va- csoráltunk, fölkérni. Azután Czinderynét kértem fel, ki igen jól ‘táncol, de ő már fáradt volt, végre Petőnét. A legtöbben, kivált a férfiak, rosszul táncolnak... 29-én. Ma reggel későn keltem fel, azután olvastam. Dél felé hozzám jött Gaszner úr. de az őrök alig akarták beereszteni, míg végre nehány magyar szóval megnyugtatta őket. Ez eset miatt alkalmat vettem magamnak az alispántól azt kívánni, hogy egyszer s mindenkorra parancsolja meg az őröknek, hogy a látogatókat hozzám minden nehézség nélkül beeresszék, nehogy barátaimnak mindig olyan kellemetlenségük legyen, mint a mostani. Ez engedély csakugyan ki is terjesztetett minden megyei hivatalnokra, Reding úrra, és minden válogatott úrnőre, ha ugyan valamelyiknek eszébe jutna engem meglátogatni, amit ugyan alig hiszek. Az ebéd Czinderyéknél rendkívül jó volt. Neki, mint özvegynek tizenkétezer tallér évi jövedelme van, férjének négyszer annyi volt, de ez most a gyermekeknek jutott. De nagyon is fényesen megy e házban minden, amit köny- nyű is észrevenni. Ebéd után Gasznerrel együtt látogatást tettem Petőné asszonyságnál és Dérynénél; ez is igen derék német nő... Leveleim tegnap óta már Bécsben vannak, de kilenc napnál hamarabb a válasz meg nem érkezhetik. Ma délben ebédnél egy középszerű sárgadinnyét, és egy fehér bélű görögdinnyét is ettünk, de nem ízlett. A mostaniak még melegágyból valók, a szabadban csak néhány hét múlva érik meg, de akkor aztán temérdek van. A füge is most kezd érni. A fügefák a szabadban állanak, vagy kerítésül szolgálnak, de ápolják és télen gondosan őrzik... 2-án és 3-án szorgalmasan festettem. Delling professzor keresett fel néhányszor, és tudományos beszélgetésekkel igen kellemesen mulattatott, de nagyon panaszkodott, hogy a tudománynak itt nem sok kedvelője akad. Ma érkezett ide Mainz bevételének híre. Estefelé az alispánnal ki- kocsiztunk; a kocsi elé hat paripa volt fogva, előtte kétol- dalról pedig két huszár vágtatott. Ma Damendiner volt. Nekem feltűnt, hogy a házigazda és két előkelő úr még a dolmányát is levetette, és ingujjban ebédeltek. Én dolmányról beszélek, tehát tudnod kell, hogy itt, Magyarország szívében a férfiak mind magyar divat szerint öltözködnek. azaz éppen úgy, mint a huszárok. Hosszú nadrág, magyar csizma, és vagy egy rövid bekecs, mint a huszároké, vagy egy hosszabb mente, de ez csak díszöltönyül szolgál. A szín magánembereknél egészen közömbös. A nadrág és bekecs többnyire egyszínűek, és- vagy selyemből, vagy posztóból készül. Német öltözetet nem lehet látni, kivált hivatalbeli emberen nem. A nadrágok erősen vannak zsinórozva, és teremtettézve, harisnyát nem hordanak, hanem e helyett négyszögletű kis vászondarabba takarják a lábaikat. A bekecs és mente szintén igen gazdagon van zsinórozva, sőt rojtokkal is díszítve. (Folytatjuk) A vármegye felhívása az adózókhoz Az alkotmányellenesen kinevezett Fején’áry-kwmány ellen kibontakozó országos mozgalom 1905 nyarára egyre szélesedett. A vármegyék megtagadták az együttműködést a kormánnyal, ugyanakkor súlyos gondok jelentkeztek az egyes törvényhatóságok gazdálkodásában. Pest megye is komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött, A vármegye 1905. szeptember 18-ai közgyűlése ezért elhatározta, hogy felhívással fordul az adófizetőkhöz: az elmúlt évi állami adóval arányban álló Összeget bocsássák a megye rendelkezésére. A felhívás kifejtetté, mit kell törvényes ellenálláson érteni a kormánnyal szemben: „... a törvényhatóságnak joga van megvonni a kormánytól az országgyűlésig meg nem szavazott adójövedelmeket és megtagadni az országgyűlésig meg nem ajánlott újoncok kiállítását”A kormány a vármegye rendelkezéseit azonban érvénytelennek tekintette, és lehetséges, hogy újabb törvénytelenségre készül: felfüggeszti „a rendeletéinek nem engedelmeskedő vármegyei tisztviselőket és községi elöljárókat.” Pest vármegye elhatározta, hogy tisztviselőit megvédi, ehhez azonban pénz kell. Ezért felhívja a megye adófizetőit, hogy önként — hiszen erre nem kötelezhet senkit — az állami adónak megfelelő összeget utaljon át a törvényhatóságnak, ez később leírható lesz az adóból. Az így befolyt pénz rendeltetése az, hogy „a törvénytelenül felfüggesztett tisztviselők és elöljárók megkapják jogos javadalmazásukat.” Pogány György
