Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-17 / 217. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK 13 Az utas jogai... * A közelmúltban, au- t gusztus 16-án jelent S meg a Pest Megyei —Hírlapban egy olvasói levelem, amelyben érintőlegesen — de teljes megalapozottsággal — negative minősítettem a MÁV és az IBUSZ működését — természetesen egy konkrét eset kapcsán! Szeptember 2-án Perger János főosztályvezető úr, egyben a MÁV Rt. vezérigazgatója reagált soraimra. Gyakorlatilag, vehemensen és kategorikusan visszautasította kifogásaimat. Svájci barátom — a sérelmet elszenvedő! — szavahihető ember, nem áll érdekében valótlanságot terjeszteni egy magyar cégről! Kifogása (csak emlékeztetőül!) az volt, hogy a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztáránál azt tanácsolták neki, hogy rokonai lakhelyén, Vácott váltsa meg zürichi vonatjegyét, holott e városban nem is működik nemzetközi pénztár?! Sajátosan ellentmondást nem tűrő Perger úr verdiktje: „Egyébként a pénztárosok azért sem küldhették el az utast, mert a bevétel után jutalékot kapnak!” ... Kedves jó Perger úr! Ebben az országban ők lennének az egyetlenek, akik díjazásuk ellenére sem teljesítik kötelességüket?! De a vezérigazgató úr zárókonklúziója „tanulságos” csak igazán! Az írásomhoz hasonló bírálatok — szerinte — csak hitelrontásra alkalmasak. Hogy is van ez, Perger úr? — töprengtem el válaszán... Nem kellett soká várnom önigazolásomra. Az „Új Magyarország” szeptember 6-i számában ismét reagált a MÁV. A Perger úréhoz hasonló stílusban és alapállásból, egy másik panaszosnak, akinek — nem fogják elhinni — a Keleti pályaudvarral kapcsolatban volt kivetnivalója... Most ugyan a MÁV igazgatóság forgalmi osztályvezetője replikázott dörgedelmes ledorongolás- sal. Ahogy már a MÁV-ék- nál divatos! A — tőlünk teljesen idegen — panaszt, „kissé sértőnek és eltúlzottnak találják” és leszögezik: ... „az utasnak nincs joga (sic!) ilyen elítélő véleményt nyilvánítani” ... „mely a MÁV tevékenységéről alkotott képet kedvezőtlenül befolyásolja” ...Nofene! Végül is, a „kedves utasnak” egyáltalán mihez van joga? Illedelmesen menetjegyet váltani (már ha van erre módja!), „az utazási feltételeket” betartani — amelyek olyan egyoldalúak, hogy csak ránézve tartalmaznak kötelességeket — s ha méltánytalanság éri őket: „felszólamlásnak helye nincs”?! Nem gondolja kedves Perger úr, hogy a XXI. század küszöbén a magyar (vad)kapi- talizmus korában ez a „hűbéri perrendtartás” már kissé idejét múlta? Egyébként svájci barátom a közeli napokban fel fogja keresni Perger urat hivatalában, s személyesen is megerősíti az általam leírtakat. Ám félek, hogy a „mundér” elvtelen védelmén személyes sérelmezése is „ki fog siklani” Perger úr „helytelenre” állított váltóinál! Brezovich Károly Vác Köszönet a türelemért „A pátyi földrendező bizottság részéről köszönetét mondunk a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal árverési csoportjának az augusztus 4—5-én Pátyon tartott földárverésen tanúsított türelmes és udvarias magatartásáért, amelyre igen nagy szükség volt. A pátyi földrendező bizottság az érdekeltekkel bár többször is tartott egyeztető megbeszélést — ahol megpróbáltuk egyeztetni a kárpótlásban érdekeltek érdekeit a kárpótlási törvényben biztosított jogaikkal. Az egyeztetés során, majd a földárverés megkezdése előtt a kárpótlási törvényt Sztáray Mihály, a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal vezetője ismertette. Ez szintén hozzájárult ahhoz, hogy a földárverés kultúráltan, törvényesen zajlott le. A földárverésen a község lakóinak nagy része érdekelt volt. Ilyen nagy tömegben előfordult néhány figyelmetlen — a törvényt megérteni nem akaró — ember. Ahhoz, hogy ezek az emberek ne okozhassanak gondot, a földárverés vezetőjének és a csoport többi tagjának türelmes és udvarias magatartására volt szükség. Páty földrendező' bizottság Emlékművek az édesanyáknak A nehéz helyzet ellenére is épül és szépül a fővárosunk! Benne kerületünk is, a III. kerület, ahol Budapest legkultuHISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben I7TT Én egészen egy- V XX« szerűen azzal mentettem magam, hogy alárendeltjeinek egyike vitt magával, akinek csak tudnia kellett, hogy szabad-e ezt tennem vagy se, különben is az őrök mindenüvé elkísértek. Ami az elsőt illeti, vakmerőségéért nemtetszését fejezte ki, nagyon megdorgálta, őreimnek pedig megígérte, hogy hanyagságukért keményen megvesszőzteti. Nekem még úgy látszik, hogy köny- nyebben megbocsátott, csak az nem tetszett neki, hogy bár hallottam, hogy holnap indul a posta, és megígértem, hogy leveleket fogok írni, és éppen ezzel mentettem ki magamat, midőn ebédre szóló meghívását el nem fogadtam, s most még sincsenek készen a levelek, pedig a jegyző a többivel már elkészült. Biztosítottam, hogy amint eddig, úgy ezután is engedelmeskedni fogok, a leveleket pedig rögtön elkészítem. Ezután eltávozott az alispán, de őreimet rögtön elzáratta, csak kérésemre bocsáttatta ismét szabadon. írtam követünknek, gróf Schönfeldnek, egy másikat bankáromnak, egy harmadikat pedig báró Podmaniczky- nak Budára, akihez még Drezdából ajánlva voltam. Két óra alatt az egész készen volt. Este az alispán hozzám küldött, és megkérdeztette, vajon készek-e már a levelek, holnap reggelre magához hívatott, hogy a leveleimet átolvashassa. Most már velem voltak embereim, holmijaim — a fegyvert kivéve —, kényelmesen élhettem, s helyzetemet a közönségestől valóban csak a képzelődés különböztette meg. E hó 26-án körülbelül 10 óra tájban az alispánhoz vezettek, kinél nem találtam mást a főjegyzőn, egy idősb, igen derék férfiún, és az aljegyzőn kívül, ugyanaz volt, akit tegnap miattam az alispán jól megdorgált, de úgy látszott, hogy ma már egészen kibékült. Most felolvastam az uraknak a három levelet, és miután semmi kifogásolni valót azokban nem találtak, saját pecsétnyomómmal lepecsételtem, és biztosítottak, hogy a legrövidebb idő alatt útnak indítják. Láttam is, hogy az egyiket a budai postára küldik, láttam ama csomagot is, amelyben az én irataim voltak, Bécsbe a kancelláriához felküldendők. Amint leveleimet átadtam, az alispán nagyon udvariasan tudtomra adta, hogy mostantól fogva akárhova mehetek, csak előlegesen adjam neki tudtára, az ordonánc pedig, aki mindenhova elkísér, nem őrizetemre lesz mellém adva, hanem segítségül. Természetes, hogy ez nem egyéb, mint aranyos pirula, de mindamellett udvariasság. Ebédre is ott maradtam, és mivel péntek volt, böjtös ételeket ettünk, hanem nagyon gazdagon és jól volt elkészítve, volt legalábbis tizenkét tál. Ebéd után az alispán befogatott és együtt mentünk mindnyájan egy közeli hegyre sétálni, ott kiszállottunk. Szép és bővizű sziklai patakot láttunk ottan, és különféle malmokat, közöttük egy papírmalom is volt. Fönt egy hegy tetején, honnan kellemes kilátás nyílik a városra és a környékre, volt azelőtt egy püspöki nyári lak és egy puskapormalom, de most már mindez romokban hever. Pécs különben sokkal jelentékenyebb lenne, ha a törökök többször el nem pusztítják, és ha legalábbis 50-100 évig nem bírják. Mivel a várost még a rómaiak építették, igen sok római régiséget lehet itt találni, különben Ma- gyaroszág több helyén is. E délután igen vígan voltunk, én különben annyira, mint te is gondolhatod. Fél hét órakor jöttünk haza, és tetszésemre bízták itt maradni, látogatásokat tenni vagy hazamenni. Én az utolsót választottam, s most e naplót írom. Megint az alispánhoz kell mennem vacsorára. Huszonhetedikén meglátogatott néhány úr, és megnézték gyűjteményemet, 11 órakor az alispánhoz mentem, kihez ismét ebédre voltam hivatalos. Égy néhány idősb úrnő jött, és egy egész fiatal, igen csinos és kedves asszonyka, Pető főjegyző felesége. Ez a személy egy kissé finomabb neveléssel, de amit jó társaságban könnyen elsajátíthat, akárhol feltűnést kelthetne. Megint nagyon jól ettünk, a húshoz kifacsart paradicsom- almából készült világos piros. savanykás mártást tálaltak, ami éppen nem volt rossz; a tök fonal, laska módjára volt metélve, és savanyúra készítve, ez is újság volt előttem, de nem valami kellemes étel. Konfektnek igen finom meggyet, rossz cseresznyét, meglehetős körtét és szép — bár még nem egészen érett — őszibarackot tálaltak. Volt még egy rendkívül édes és ízletes gyümölcs is — dinnye. Itt nagyon bőven tenyésztik, de a legtöbb még csak négy hét múlva érik meg. Az ebéd alatt erős zivataros idő volt. Míg így marad, nem sokat bánom, hogy nem utazhatom. Embereimnek, ké- relmökre némileg nagyobb szabadságot engedtek, hogy kedvező idő mellett egy őr felügyelete alatt kimehetnek gyűjteményemet szaporítani. Négy óra után Wáchtlemé- hez mentem, kit csak egyedül találtam, de nem sokára hazajött leánya, Czinderyné is, aki egy közeli jószágára akart utazni, hogy egyik gazdatisztjének beteg feleségéhez orvost vigyen, de útközben eltört valami a kocsiján, és így vissza kellett térnie. Ez egy teljes nagyvilági úrinő; eszes és tág ismeretei vannak még az irodalom és a nyelvészet terén is. Valóban nagyon művelt társalgási hang dívik ezen házban, mivel itt csak válogatott társaság szokott megfordulni, s ki-ki tetszése szerint mulat. ráltabb lakótelepe épült fel Aquincumban. Javaslom, hogy ide állítsanak emlékművet az édesanyáknak! Kérésemmel nem a ránk maradt állami adósságot kívánom szaporítani, arrfelynek a kamatfizetésébe is belegebe- dünk lassan. Azt próbáljuk, ha lehet, üres gyomorral is elfelejteni éppen úgy, mint a magyar feltámadásban „Tetű- bazár” címen említett nagytétényi bolondériát. Az adósságot, amit mások akasztottak a nyakunkba, helyettük nekünk kell kifizetni. Amikor ezt a nemzetközi jó hírnevünk tisztességének a szellemében vállaltuk, akkor súlyos hiba lenne, ha az édesanyákkal szembeni — szinte országosan fennálló — adósságról megfeledkeznénk, és azoknak maradnánk adósai, akiknek az életünket köszönhetjük. Az országban és a fővárosban is az első édesanyák emlékművét állítsuk fel a Római lakótelepen! Szinte kínálja a hely a lehetőséget a Nánási úti oldalon, ahova az is elmehet — nemcsak május első vasárnapján, de bármikor — egy szál virággal vagy gyertyát gyújtani, aki még hetvenen innen van és nem áll módjában elutazni az édesanyja sírjához sem itthon, sem Buchenwald monumentális emlékművéhez. Ha netán erre nincs pénze a helyi önkormányzatnak, akkor javaslom, hogy midnen kormány-, minisztériumi és parlamenti képviselő az illetményéből — egy alkalommal — áldozzon egy ezrest e nemes célra. Ha netán ez túl nagy áldozat lenne, akkor az itt lakók, ha családtagonként tíz forinttal járulnak hozzá, akkor is meglenne az emlékmű! A célnak megfelel egy hasított márványtömb, olyan, mint a Lajos utcában, egyik új ház sarkán áll, a lebontott öreg Sípossal majdnem átel- lenben. Gondolom, a nemes céllal mindenki azonosul és az emlékmű-felállításában lesznek önként vállalkozó közreműködők is. Fenyegetés nélkül jönnek egyetlen hívó szóra, hogy a minden politikai kor kritikáját kibíró — az anyai szeretet halhatatlanságának dicsőséges emléket állító megmozdulás részesei lehessenek! Biztos nem botra támaszkodva bámulnának, mint a megkezdett szobortalanítás ottfelejtett grófja a Parlament szomszédságában. Rabkovács Tibor Budapest Két fiatal kisasszony is van a háznál és egy nevelőnő. Egy fiatal ember, kit a múltkor még nem láttam, a házi káplán, és mint látszik, sokoldalú ismeretei és érdemei vannak, mert ő nevelte Czinderyné mostohafiát, ki jelenleg már házas, s akinek mindenféle ügyeit vezeti. Nemsokára eljött Petőné is, úgy szintén a fiatal aljegyző, Gaszner úr, a professzor és egy nyugalmazott ezredes, ki szintén igen kedves férfiú, és háborúk alkalmával Szászországgal is megismerkedett. Egy zongorához vezettek, amelynél az egyik kisasszony éppen leckét vett. A hangszer maga igen jó, csak némileg elhangolt, de nem úgy, mint a múltkori — egy félszázados nyugalom, hanem a nedves időjárás miatt. A hangjegypolcon különféle, a legjobb Mozart- és Pleil-féle szonáták és variációk feküdtek, amelyek közül egynéhányat eljátszottam ahogy lehetett. Azután Petőné énekelt igen kellemesen, majd a többi, igen jól bútorozott és felszerelt szobákba vonultunk visz- sza sakkot játszani, melyhez Czinderyné igen ért; egy nehány könyvet is előhozott kicsiny, de kedves, és hozzá eléggé értékes könyvtárából. (Folytatjuk) Népgyűlés Cegléden 1848 szeptemberének vészterhes napjaiban, Jellasics betörésének hírére megmozdult az ország, erélyes cselekvésre, fegyverkezésre szólította fel a kormányt. Cegléd — a történelem során szoros kapcsolatban lévő két testvérvárosával, Nagykőrössel és Kecskeméttel egyetértésben — népgyűlés összehívását határozta el 1848. szeptember 17-re. A három város ceglédi nagygyűlésén született meg az a levél, melyet a történeti irodalom „ceglédi levél” néven tart számon. A kiáltvány bevezető része leszögezte: „...a szolgaság százados bilincseit szétzúzó márcziusi dicső napok után (...) erős lett hitünk: hogy a magyar nemzet Európa népei közt rég kiérdemelt méltó állását elfoglalandja, s imádott hazánk — annyi szenvedés után — elvégre nagy és boldog leend.”De a bécsi kamarílla tovább folytatja aljas árulását, hiszékenységünket felhasználva ,^tz álno- kul nyert időben roppant erőt gyűjt”, és hazánkat vége- nyészettei fenyegeti. Ebben a rettenetes helyzetben a három város a minisztériumhoz és a képviselőházhoz fordul, és a haza előtt ünnepélyesen kijelenti: „...ha az eddigi veszélyes rendszert tovább is követik (...) a nemzet fegyverfogható férfiainak felfegyverzését halogatják: bizodalmunkat bírni nem fogják.” A nemzet egyesített ereje „a legveszedelmesebb örvényből is biztos révpartra” vezetheti az országot, ezért „Szedjük ősz- sze erőnket és cselekedjünk!”— fejeződött be a levél. Kossuth ezután indult híres alföldi toborzóútjára. Pogány György
