Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-16 / 216. szám
i I PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK 13 Nem évült el... Őrzök egy cikket. Eltettem, hogy megtudjam majd, milyen lesz a jó újságíró 2000-ben. „Csak akkor lennék jó újságíró, ha mindig tudnám, miről beszélnek az emberek.” (Magyar Nemzet 1987. II. 27. A jó újságíró — Diur- nus) Jut eszembe: Olvassa a Pest Megyei Hírlapot! Nem csak nyelvében magyar. Reméli (t.i. Diurnus), „...milyen lesz anno 2000-ben a jó magyar zsurnaliszta... olyan, aki tudja, miről beszélnek, miket kérdeznek és miket válaszolnak az emberek.” Miért e „naprakész” sorok felidézése? A nyári hónapokban nem olvashattam kedves 1 apómat, a Pest Megyei Hírlapot, mivel nem tartózkodtunk Budapesten, illetve Pest megyében. A pedagógusszabadság lejárta után boldogan mentem haZa a szerkesztőségből, hónom alatt a júliusi és augusztusi példányokkal. Olvasnivalóm van tehát. Köszönöm szépen, főszerkesztő úr, a lehetőséget! Mondják, nincs öregebb, mint a tegnapi újság. Érdekes és bizonyos mértékig igaz is. Ám a ,jó újságíróik) cikkei, elemzései, véleményei, kérdései szeptemberben sem tűnnek öregnek számomra. Elhihetik. Tessenek csak föllapozni a PMH augusztus 19-ei vagy szeptember 4-ei ünnepi példányát. Baleczky Ivánné Budapest Uj tanév, régi károgás Valóban elindult a következő iskolaév, állandó „viharokkal”, folytonos kötözkö- désekkel. Merthogy béke az iskolák táján, meg életünk más területein se legyen, arról gondoskodnak a mindig kijelölt, mindenre vállalkozó, ügyeletes bajkeverők. Tehát sem indulni, sem befejeződni (lásd Horthy Miklós kormányzó temetése) nem tud semmi, amibe a kárálók, a vészmadarak, dögkeselyűk csúfot ne vemének. Magyar szokás, magyar átok! — akár ezt is mondhatnánk. Megszokni mégsem tudja béketűrő és békeszerető ember. A legtöbb mocskot (ha ugyan ebből néha kisebb dózist is adagolnának) éppen aktualitásának megfelelően az oktatási törvényre szórják most, leginkább a fiatalabb nemzedék szószólóinak csúfolt, legifjabbakat tömörítő (egyelőre) parlamenti pártgyülekezet soraiból. Hallom, látom szenzációs ötleteiket, vagyis hogy miféle brossú- rák anyagát kell feltétlenül az ifjúság agyába döngölni még jó időben. Bizonyára ezek a könyvecskék igen magasröptű tanulmányok, irodalmi és tudományos remekművek. Mert bizony ezeket az eszméket nélkülözik leginkább az általános iskolákban! (?) Régi vágású, nagy eredményeket elérő tanítók (főleg falusiak) az oktatást egészen másképpen látták, és mégis milyen különös: az a rengeteg magyar híresség, aki a tudomány, a művészet, a gyógyítás, az oktatás, a pénzvilág, a gazdasági élet bármely területe felé sodródott a nagyvilágban is, mind-mind dicsőséget szerzett hazájának, iskolájának, oktatóinak. Pedig nem történt akkor még más az alsó tagozatokban, mint kitűnő alapot építettek be a gyermekek fejébe, amire később már a leggazdagabb országok legmagasabb technikája is ráépülhetett. Még akkor is, ha Magyarországon ezek a technikák talán a mai napig ismeretlenek maradtak az ország szegénysége miatt. Valaha a jó alapot, a biztos jövőt és megélhetést a számtanban a négy alapművelet jelentette, meg a magyar nyelv kitűnő ismerete. A helyes nyelv, a helyes beszéd, az írás és az olvasás ismerete igen magas fokon. És ha valaki még a tízparancsolatot is komolyan vette, meg a testkultúrát, az bizonyosra vehette, hogy később bárhol megállja a helyét! Jöhet a legmagasabb technika, meg bármilyen magas fokú képzés a felsőbb iskolákban. Hát ilyen egyszerű lenne az alaptanterv, amejyet komolyan kellene venni! És akkor biztosan nem állna elő az a helyzet, amivel a napokban találkoztam. Két nagylány az „ide süss” német—magyar minipékségben képtelen volt három számot fejben összeadni. Ott ugyanis — miért, miért nem —, még nem láttam számoló-, illetve számítógépet! Vedres Józsefné Budapest Javuló szolgáltatás Örömmel értesítem a Pest Megyei Hírlap olvasóit arról, hogy a kispesti postahivatal komolyan veszi a szerződés- kötésben foglalt vállalásait. Reggel 8 óráig rendszeresen kihordják az újságokat az előfizetőknek. Ä mellékletek sem hiányoznak úgy, mint ahogyan az a korábbi években gyakran előfordult. Olyasmi is megesett egyes kihordok révén, hogy amikor képes folyóirat járt volna, aznap semmilyen lapot nem kaptam többször egymás után. A rekHISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben Az alispán magával • vitt asztalához, délután pedig egy sétára a városon kívül, a már említett udvari tanácsosnak egy kis kertjébe, amely valóban igen kies. Miután itt egy néhány órát el- töltöttünk, retket és zsemlyét ettünk és bort ittunk, az alispán elvezetett fivéréhez, hol annak nejét és még egy másik úrnőt találtam. Még zongoráznom is kellett, de a zongora alig ha ötven év óta tisztítva és hangolva volt; visszás hangot eleget vettem ki belőle, de a legnagyobb fáradsággal sem tudtam rajta jól játszani. Innen az alispánhoz mentünk vissza vacsorálni, azután pedig visszakísértek szállásomra; ott találtam már vadászomat, akit kiszolgálás végett ismét hozzám adtak, egyúttal velem együtt helyezték fogságba. Huszonötödikén, miután jól, és az unalom miatt soká aludtam, hozzám jött az itteni szolgabíró, és a megyeházához hívott, mivel másik szolgám, kit tegnap holmijáért küldöttem, megérkezett. Ismét felmentem tehát, de már kevesebb bámulom akadt, ami éppen nem bánt, mert azon megkülönböztetés, amellyel velem bánnak, a hírt felőlem eléggé megváltoztatta. Holmijaimat igen jó rendben találtam a megyeház termében nehány asztalra és padra kirakva. A gyűlés megkezdődött, és peres dolgokat vettek elő; tolvajokat, cigányokat, gyanús egyéneket hallgattak ki, ítéltek el, vagy mentettek fel, büntetéseket diktáltak stb., mindezt majd magyar, majd latin nyelven, mivel ez utóbbit a férfiak társalgás közben ííí közönségesen használják. Én ezalatt egy ablak mellett állottam, és a tárgyalásra figyeltem, amint a vádlottakat behozták vagy ismét elvitték. Végre reám került a sor. Vallomásaimat még egyszer felolvasták előttem, hogy meggyőződjenek, vajon mind helyben hagyom-e, hogy azután a többi hivatalos iratokhoz csatolhassák. Ezután ki kellett mennem, míg Fridrich- hel ugyanazt elvégezték. Az egész délelőtti időt a megyeházán kellett töltenem, míg végre déltájban ismét reám került a sor, és holmijaimat átvizsgálták. Gyűjteményeimet nagyon kíváncsian és tetszéssel nézték át az urak, a többit is igen kíméletesen, mert jól látják, hogy kivel van dolguk. Mivel pedig a madarak kitömése végett, mint tudod, arzenikumra is van szükségem, s így azt isvittem magammal, némileg aggódtam, hogy majd emiatt is különös gyanúra adok okot, mivel sok, méregkeverés gyanújában álló franciánál hasonlót találtak. De szerencsére — az eset valóban különös — az alispán jól tudta, hogy a madarak kitöméséhez és konzerválásához a méreg szükséges, így ezen cikk nem okozott' nehézséget. — Erre aztán ingóságaimat visz- szaadták, és szállásomra küldték, csak a fegyvereket, flintákat, pisztolyokat és a szarvasfogót meg a botomat tartották vissza, s ezeket a levéltárba zárták el megőrzés végett. Az urak ismét igen kegyesek voltak, biztosítottak, hogy helyzetemet minden lehető módon meg fogják könnyíteni, előkelő házakhoz fognak vezetni stb. Az alispán asztalához hívott meg, de én szabadkoztam, részint mert leveleket kellett írnom, melyekhez már kezemnél volt a pecsétnyomóm, részint azért is, mert az asszesszorok egyike — itt aljegyzőnek mondják — egy fiatal, igen udvarias és barátságos ember Bécsből. megígérte, hogy délután értem jön és egy előkelő úrnőhöz vezet. Alig voltam otthon, már jött az itteni akadémiának a philosophia-profesz- szora, ki velem egy házban lakott, megismerkedni kívánt velem. E férfiú igen jól és mulatságosan beszélt különféle irodalmi dolgokról, és több mint két óráig időzött nálam, ami nekem — kivált az ebéd alatt — nagyon kellemes volt. Azután már inkább levelet írtam volna, mert mint az egyik jegyző mondá nekem, a bécsi posta holnap reggel indul, míg másoktól ismét azt hallottam, hogy csak holnapután este indul; én inkább ez utóbbinak hittem, s azért a leveleimmel nem nagyon siettem. Amint a professzor elment, átöltözködtem, mire mindjárt jött a fiatal aljegyző is, hogy magával vigyen. Őreimhez néhány szót szólott magyarul, mire azok követtek minket. Engem egy nyilvános hivatalban lévő férfi vezetett, és azt mondta, hogy éppen most jött az alispántól, az őrség is velünk van, miként gondolhattam volna tehát én azt, hogy helytelenül cselekszem. Czinderyné házához mentünk, és habár őt magát nem találtuk is hon, ott volt anyja, egy öreg, de igen élénk nő, született párizsi nő, és ennek félje Wáchtler. egy szász. Leánya férjhez ment egy itteni gazdag nemeshez, de ez már elhalt, tizenöt gyermekök közül is csak három maradt életben. Wachtlemének a természetrajzból és kivált az ásványtanból igen alapos ismeretei vannak; egy kis ásványgyűjteménye is van, amely sok szép darabot tartalmaz, miket nekem sok jó akarattal mutogatott. Néhányat akart is adni kettős példányaiból, de én nem fogadtam el, mert nem volt szükségem rájok. Egy brilliant — nem gyűrűt, hanem — bogarat elfogadtam. Éppen ércdarabokat nézegettünk, midőn Czinderyné látogatásról hazaérkezett, egy magas, tekintélyes úrnő, növése valóban felséges, arca kellemes, s aki a tizenöt gyerekről nem tud, meglehetős fiatalnak fogja őt tartani. Díszmagyar ruhába volt öltözve, mely rendkívül festőie- sen fátyolból és ezüsttel áttört szövetből vala alakítva, szintén fátyollal megrakva, s különféle zsinórzattal, láncokkal és karperecekkel díszítve. A leányok fedetlen fővel járnak, a férjezett nők ellenben fejeiken egy kis sapkafélét vagy kalapot viselnek, vagy leginkább koronát hajfodrulamációmmal csupán annyit értem el, hogy a következő hetekben egy ideig megint rendesen kihordták az újságaimat, de a hiányt sosem pótolták, az okokat sem közölték velem. Valószínűség szerint az újságkihordó hanyagságai miatt nem juthattak el a lapok rendszeresen az előfizetőkhöz. A képes folyóiratok esetében nincs kizárva, hogy az újdonsült alkalmazott a saját zsebére dolgozott a munka- fegyelem lazaságainak kihasználásával. Ezt firtatni nem sok értelme lett volna, mert — a Pest Megyei Hírlap olvasói bizonyára jól tudják — a diktatórikus pártrendszer követőjeként a legtöbb szolgáltatóvállalat túldimenzionálta a hatóságosdit játszó szerepét és a kényurak, elvtársi fondorlatosságokkal próbálták leszerelni az ügyfeleket ahelyett, hogy szándékukban lett volna a jogos panaszokkal érdemben foglalkozni. Manapság más a helyzet. Előfordulhat, hogy meghallgatják az ügyfeleket, de nem történik semmi — a posta kivételével, ahol reklamáció nélkül is igyekeznek helyrehozni az alkalmazottak esetleges mulasztásaiból eredő hiányosságokat. Most, augusztus másodikén nem hozták ki a lapot, pedig még melléklet sem volt benne. Hogy kinek a hibájából történt, nem tudom, mert én csak többszöri megismétlődés után szoktam panasszal fordulni a postaszolgálathoz, amikor már nem véletlen esetről lehet szó. Ezúttal valószínűleg több előfizető nem kaphatta meg a'kedvelt újságját a körletben és valószínűleg valaki ezt szóvá tette, mert másnap reggel már 6 óra előtt kihozták az aznapi újságot. Igaz ugyan, hogy egy másik szomszéd szűk kis levélszekrényébe gyömöszölték bele, de fő a lényeg: az újság megvan. Nyilván újabb személyváltozás történt a lap- kihordóknál. Ez gyakran megesik a postánál, ami nem újság. Az igazi nem várt nagy meglepetés ezután következett. Á postaszolgálat motoros „gyorsfutára” kihozta az előző napi újságot borítékba helyezve EXPRESSZ-külde- ményként. Őszintén szólva, ilyen becsületes jóvátételt és korrekt eljárást eddig nemigen tapasztaltam a postánál — a lebukott rémuralom kezdete óta —, más szolgáltató vállalatoknál mégúgy sem. A posta exkluzivitása példamutató lehetne a — manapság végletekig elbürokratizáló- dott — hatóságok számára is. De jó lenne!... Az ügyfelek könnyebben megbocsátanának a helyenként kiskirályos- kodó ügyintézőknek és botcsinálta funkcionáriusoknak „öröklött” tulajdonságaikért. Legyen igaz a közmondás: a jó példa ragadós. Cs. Kiss Sándor Budapest kon, s ez alól hátul igen festő- iesen egy hosszú fátyol vonul alá. Az egész körülbelül úgy néz ki, mint ahogy ezelőtt a királynékat és hercegnőket szokták volt festeni, az egész színpadias, de valóban szép. Czinderyné, úgy látszik, hogy igen élénk, és víg kedélyű, neki van itt a legjobb háztartása, az egyetlen, hol a fiatalok német és francia mód szerint viselkednek; eddig még nem tudok ítéletet mondani felőle, mert alig váltottunk nehány szót, midőn észrevették az alispánt, ki lakásom felé tartott több úr társaságában. Azt gyanítottam, hogy engem akar meglátogatni, azért illendőnek tartottam, hogy engem otthon találjon, tehát mindjárt elmentem. Az utcán találkoztam vele. Köszöntésemet egészen hidegen fogadta, de megkérdezte; hogy miért hagytam el szállásomat az ő engedelme nélkül. (Folytatjuk) Trenck Frigyes Pest megyében A 18. század egyik leghíresebb kalandora Trenck Frigyes báró volt. Megfordult Nagy Frigyes, II. József, II. Lipót és Erzsébet cárnó' udvarában, jelen volt Párizsban a Bastille bevételekor, mozgalmas életét végül a francia fővárosban fejezte be: 1794-ben Robespierre utasítására lefejezték. Trenck Frigyes többször megfordult Magyarországon is, az 1790-es országgyűlésre különböző röplapokat jelentetett meg. A kalandor Pest vármegyét is foglalkoztatta. A közgyűlés 1790. szeptember 16-án a Helytartótanács leiratára volt kénytelen foglalkozni egyik röpiratának ügyével. A vármegye megállapította: nem adtak engedélyt a kinyomtatásra, csupán „annyit írtunk rá, mint hogy a vármegyei bizottság átnézte, s evvel visszakäldtiik a szer- zó'nek ’’.Trenck utolsó lakása V’ácott volt, ezért 1793 októberében a Helytartótanács felszólította a vármegyét, hogy nézzen utána a városban hagyott holmijának. Veres István főszolgabíró és Gosztonyi Mihály szolgabíró azonnal Vácra ment, és a „Duna szigetében helyhezte- tett vendégfogadóra általevezvén, ottan zálogban lévő' Báró Trenck Fridrich írásokkal’’ megtöltött ládáját keresték. A csomagot lefoglalták, de találtak néhány festményt is, melyet zálogul hagyott a váci fogadásnál a kalandor. A vármegye úgy döntött, hogy a 3 festményt elárverezi, abból kielégíti a Trencknek szállást adó fogadóst, a maradékot pedig befizeti a Helytartó- tanácsnak. Trenck ingóságairól az utolsó hír 1794. július 30-án kelt: ekkor fizették ki a váci vendéglőst és 7 Ft 50 krajcárt átadtak a Helytartótanácsnak. Pogány György
