Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-10 / 211. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. SZEPTEMBER 10.. PENTEK Egyházi hírek Orvosi ügyeletek Pályázati felhívás A Környezetvédelmi és Terü­letfejlesztési Minisztérium 10 millió Ft összdíjazású pályáza­tot ír ki, elsősorban vidéki la­pok és folyóiratok részére, hogy rendszeresen, kiemelten — esetenként mellékletekben — foglalkozzanak a környezet­védelemmel. Az elbírálás során szem­pont lesz az is, hogy a pályá­zók biztosítanak-e megfelelő fórumot az adott régióban tevé­kenykedő környezetvédő moz­galmaknak, szervezeteknek. A pályázatok beküldési ha­tárideje: szeptember 30. Cím: KTM Sajtó Önálló Osztály 1011 Bp. I., Fő u. 44—50. Egyúttal felhívjuk a figyel­met a környezetvédelem ügyét támogató, azt népszerű­sítő és a környezeti szemlélet fejlődését kiemelten segítő új­ságírók munkájának elismeré­sére, ösztönzésére kiírt koráb­bi pályázatunkra, amelynek beküldési határideje szeptem­ber 30. Érdeklődni lehet a 155-7489-es telefonszámon. KTM Sajtó Önálló Osztály Nincs árváltozás a kedvezmé­nyes üdülésnél —jelentette be — a Hunguest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelő Rt. A közelmúltban történt áfakulcsemelés után sokan arra számítottak, hogy drá­gábbak lesznek az üdülési dí­jak. Az rt. üdülőiben viszont továbbra is támogatottan pi­henhetnek a jelentkezők. Sőt, az utóidényi árak mérsékel­tebbek a nyárinál. Az áfakulcs változása miat­ti többletköltségeket az rt. an­nak ellenére átvállalta, hogy a kormányrendelet alapján azt átháríthatták volna az üdü­lő vendégekre. Októbertől az év végéig még mintegy 40 ez­^j|£ Vácott született: Fe­hér András és Csor- (ffpjíO ba Margit lánya Zsu­zsanna, Kovács Ti­bor és Csikor Ágnes fia Krisz­tián, Schrick Ferenc és Sztav- rosz Zsuzsanna fia Fe­renc, Halász István és Pintér Erzsébet lánya Krisztina, Jó­nás László és Stark Éva fia Péter, Barna Imre és Herédi Györgyi fia Máté,Dudás Sán­dor és Sörös Erzsébet fia Dá­niel, Eckhardt Balázs és Füle Erika fia Vid, Éberli Károly és Laczkó Andrea lánya Hen­rietta, Czinkota Zsolt és An- dorka Márta lánya Norina, Rozman József és Széplasz Krisztina fia Gergő, Bakó Zsolt és Végh Bernadett fia Bence, Illés Gábor és Kö­kény Magdolna fia Gábor, Kiss Ákos és Kovács Julian­na fia Máté, Kovács István és Huszák Mária fia Péter, Mo­gyorósi Szabolcs és Szekeres Andrea fia Márk, Monori Mi­hály és Csepregi Mária lánya Bernadett, Kulcsár Zsolt és Papp Zsuzsanna lánya Ivett, Nagy Sándor és István Kata­lin fia Balázs, Nagy Ferenc és Cegléden szeptember 10-én, pénteken és 11 -én, szomba­ton 7 és 19 órakor, 12-én, va­sárnap 7.30-kor, 9 (gyerekek­nek) és 11 órakor katolikus misét; 12-én, vasárnap 11 óra­kor evangélikus; 10-én, pénte­ken, és 11-én, szombaton 8.30-tól 9-ig, 12-én, vasárnap 10 órakor református isten­Amint azt lapunkban megírtuk, az Aszódon sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatalok kato­nai esküjét holnap, szombaton délelőtt 10 órakor tartják a vá­ros főterén, a Szabadság té­ren. A másik kiemelkedő ese­mény: ezen a napon ünnepli a 40. Galga Vezetésbiztosító Ez­red fennállásának 30. évfordu­lóját. Ebből az alkalomból a Magyar Honvédség parancs­noksága nevében az elért ered­ményeik elismeréseként Szta- nek Endre ezredes, a Budapes­ren pihenhetnek utalványos támogatással. Az üdülőszanatóriumi be­utalásnál a korábbi 21 na­pos igénybevétel helyett vá­laszom lehet az egy-, a két-, illetve a háromhetes be­utaló között, a teljes idő­szakra szóló díj a korábbi­nál 20-25 százalékkal ala­csonyabb. Jelenleg négy üdülőszanatórium áll rendel­kezésre, így a siófoki, a ba- latonlellei, a balatonfüredi és a parádfürdői. Az rt. a 23 vidéki és a két fővárosi iro­dájában jelentkezhetnek mindazok, akik beutalót igé­nyelnek valamelyik üdülőbe vagy üdülőszanatóriumba. Hetényi Katalin lánya Ilona, Együd János és Imre Szilvia fia Dorián. Házasságot kötöttek: Menyhárt Zoltán és Léman Szilvia, Tagaj Tibor és Szőke Ildikó, Krempa Gábor és Mi­kes Tímea, Heidt Antal és Ba- gyinszki Tímea, Sági Csaba és Demeter Mónika. Vácott haltak el: Kiss Fe­renc Vác, Molnár István Vác- hartyán, Boros István Duna­keszi, dr. Chikán Pálné sz. Németh Etelka Vác, Manga Mihály Szob, Fikó Józsefné sz. Csabák Julianna Zebe- gény, Kara Ferencné sz. Ma­jor Ilona Vác, Kertész Lász­ló Nőtincs, Forgács István Főt, Németh Ferenc Dunake­szi,V incze Béláné sz. Pap Ju­lianna Budakalász, Klein Vilmos Kóspallag, Kókai Jó­zsef Zsámbok, Baranyovics Istvánná sz. Tariska Anna Vámosmikola, Smitola Fe­renc Göd, Virágh János Du­nakeszi, Mennyes Gusztáv Dunakeszi, Eplényi Ferenc­né sz. Varga Anna Dunake­szi, Menyes Géza Nagybör­zsöny. tiszteletet tartanak.) A nagy­kőrösi katolikus templomban szeptember 12-én, vasárnap 8-kor, 10-kor és este 7-kor, hétfőn reggel 8-kor, kedden este 6-kor, szerdán reggel 8-kor, csütörtökön és pénte­ken este 6-kor, szombaton reggel 8 és este 7 órakor lesz szentmise. ti Katonai Kerület parancs­nok-helyettese szalagot köt a felszentelt csapatzászlóra. Ün­nepi beszédet mond Sztán Ist­ván ezredes, helyőrségparancs­nok. A helyőrség parancsnoksá­ga az aszódiak megértését kéri az ünnepség idején törté­nő forgalomkorlátozásért. Egyben tájékoztatja az érin­tett szülőket, hozzátartozó­kat, hogy a katonai eskütétel után 13-án reggel 6 óráig eltá­vozásban részesíti a fiatal ka­tonákat. Három napon át Vállalkozói találkozó Nemzetközi vállalkozói ta­lálkozót rendez mától vasár­napig a Vállalkozók Nem­zetközi Szövetsége. A ME- DOSZ-székház Dózsa termé­ben ma este hat órakor lesz az ünnepélyes megnyitó. Holnap délelőtt kilenc órá­tól ugyanitt (Budapest, Jó­kai út 2—4. VI. kerület) ren­dezik a plenáris ülést szak­mai előadásokkal. Szó lesz a kelet—nyugati vállalkozói partnerkapcsolatok további kialakításának és fejlesztésé­nek lehetőségeiről, a közép- kelet-európai vállalkozók technológiai és műszaki el­maradottságának fokozatos csökkentésének lehetőségei­ről, a Budapesti Világkiállí­tás előkészületeiről, és még sok egyéb témáról. A találkozó előadásairól, hozzászólásairól kiadvány készül. Vásárnaptár Dabason, Nagykátán és Ve- csésen vasárnap országos ál­lat- és kirakodóvásár lesz. Újkígyóson ugyanezen a na­pon országos kirakodóvá­sárt rendeznek, míg Túra és Dabas autóvásárnak ad he­lyet szeptember 12-én. Adj esélyt! Információs telefonok pá­lyakezdő munkanélküli­ek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munka­ügyi Központ, 1117 Buda­pest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126-os mellék. Ceglédi központi orvosi ügyelet a Kossuth Ferenc utca 17. szám alatti rende­lőben — egykori bőrgyó­gyászat — hétköznap 12-től 13-ig és 17-től más­nap reggel 8 óráig. Hét vé­gén — munkaszüneti na­pokon — éjjel-nappal. Te­lefonszám: 311-200. Központi gyermekorvo­si ügyelet a Kárpáti Aurél utcai rendelőben szombat, vasárnap, valamint munka­szüneti napokon 7-től 19 óráig. Telefonszám: 311-994. * Fogorvosi ügyelet szom­baton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napo­kon 9-től 15 óráig. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Háziorvosok rendelési ideje: Dr. Kosa Miklós — Kos­suth Ferenc utca 17. — pénteken 13-tól 17-ig, hét­főn 13-tól 17-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 13-tól 17-ig, csütörtökön 8-tól 12 óráig. Dr. Tornyai Ká­roly — Jászberényi út 11. — hétfőtől péntekig dél­előtt 9-től 12-ig, délután 16- tól 17 óráig. Dr. Csi­szár Géza — Kölcsey tér 6. — pénteken 8-tól 12-ig, hétfőn 13-tól 17-ig, kedden 8-tól 12-ig, szer­dán 13-tól 17-ig, csütörtö­kön 8-tól 12 óráig. Dr. Resli Pál — Kölcsey tér 7. — pénteken 8-tól 12- ig, hétfőn 13-tól 17-ig, kedden 8-tól 12-ig, szer­dán 13-tól 17-ig, csütörtö­kön 8-tól 12 óráig. Dr. Szentesi András — Kos­suth Ferenc utca 17. -— pénteken 8-tól 12-ig, hét­főn 8-tól 12-ig, kedden 13- tól 17-ig, szerdán 8-tól 12- ig, csütörtökön 13-tól 17 óráig. Dr. Bencsik Er­zsébet — Rákóczi út 7. földszint 6-os szoba — pénteken 13-tól 17-ig, hét­főn 8-tól 12-ig, kedden 13- tól 17-ig, szerdán 8-tól 12- ig, csütörtökön 13-tól 17 óráig. Dr. Gabnai Ju­dit — Rákóczi út 7. föld­szint 6-os szoba — pénte­ken 8-tól 12-ig, hétfőn 13- tól 17-ig, kedden 8-tól 12- ig, szerdán 13-tól 17- ig, csütörtökön 8-tól 12 óráig. Dr. Vágó József — Szent Imre herceg út 15. — pénteken 13-tól 17-ig, hétfőn 13-tól 17-ig, kedden 8-tól 12-ig, szer­dán 13-tól 17-ig, csütörtö­kön 8-tól 12 óráig. Dr. Thanhoffer Teréz — Szent Imre herceg út 15. — pén­teken 8-tól 12-ig, hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 13-tól 17-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtökön 13-tól 17 órá­ig. Dr. Hollósi Gizella — Szent Imre herceg út 15. — pénteken 1‘3-tól 17-ig, hétfőn 13-tól 17-ig, ked­den 8-tól 12-ig, szerdán 13- tól 17-ig, csütörtökön 8-tól 12 óráig. Dr. Gál Irma — Kölcsey tér 6. — pénteken 13-tól 17-ig, hét­főn 8-tól 12-ig, kedden 13-tól 17-ig, szerdán 8-tól 12- ig, csütörtökön 13-tól 17 óráig. Dr. Bajáik Zol­tán — Kölcsey tér 7. — pénteken 13-tól 17-ig, hét­főn 8-tól 12-ig, kedden 13- tól 17-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtökön 13-tól 17 óráig. Dr. Tóth Tibor — Szent Imre herceg út 15. — pénteken 8-tól 12- ig, hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 13-tól 17-ig, szer­dán 8-tól 12-ig, csütörtö­kön 13-tól 17 óráig. Dr. Túri József — Mozdony utca — pénteken, hétfőn, kedden, csütörtökön 8-tól 13- ig, szerdán 14-től 17 óráig. Állatorvosi ügyeletet szeptember 11-én, szomba­ton 8-tól, 13-án, hétfőn 8-ig az alábbiak tartanak: Cegléden, Ceglédberce- len dr. Virsinger György, Cegléd, Bercsényi út 49., telefonszám: 311-920. Abonyban, Jászkarajenőn, Törteién, Kőröstetétlenen dr. Vincze Tibor, Abony Nagykőrösi út 23., telefon­szám: 197. Albertirsán, Csemőn, Mikebudán, Dán- szentmiklóson dr. Tóth Sándor, Csemő, Fő utca 44., telefonszám: 9. Gödöllői orvosi ügye­let: Gödöllő, Il-es számú rendelőintézet, szombaton reggel 8 órától hétfő reg­gel 8 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú ren­delőintézet, szombaton és vasárnap reggel 8 órától 20 óráig. Fogorvosi ügyelet: Gö­döllő, Palotakert sétány, szombaton reggel 8 órától 15 óráig. Ügyeletes gyógyszer- tár: Gödöllő, Dózsa György út 12., szombaton 13 órától hétfő reggel 8 óráig. Állatorvosi ügyelet: Gö­döllőn, Isaszegen, Péce- len, Nagytarcsán, Kerepes- tárcsán, Csömörön, Mo­gyoródon, Szadán, Veres­egyházon, Erdőkertesen, Vácegresen szeptember 11-én, szombat reggel 8 órától szeptember 13-án, hétfő reggel 8 óráig: dr. Bodó Szilárd. Gödöllő, Já­nos u. 14. Telefon: 06-28-310-558. Galgamácsán, Váckisúj- falun, Ikladon, Domony- ban, Dányban, Kartalon, Versegen, Aszódon, Ba­gón, Hévízgyörkön, Galga- hévízen, Túrán, Zsámbo- kon, Vácszentlászlón, Val- kón szeptember 11-én, szombat reggel 8 órától szeptember 13-án, hétfő reggel 8 óráig: dr. Hajdú Pál, Galgahévíz, Fő út 84. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállítá­soknál dr. Bodó Szilárd vehető igénybe. Nagykátán dr. Vonnák Erzsébet és dr. Vámosi Ma­rietta lesz a központi házi­orvosi ügyeletes. Székhe­lye: Nagykáta, Petőfi út 3. Telefon: 74. Idetartozik: Pánd, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Tápió- ság, Tápióbicske, Tápió- szecső, Tóalmás. Tápiószelén dr. Szentir- may László ügyel. Székhe­lye: Jókai út 1. Telefon: 50. Idetartozik: Farmos, Tápiógyörgye, Tápiósző- lős, Újszilvás. Tápiószentmártonban: dr. Turóczy Péter, Fő út 4. Telefon: 4. Kókán: dr. Cseh József, Kassai út, telefon: 139. Gyógyszertári ügyelet Nagykátán: szombaton 8—14, vasárnap 8—12 óra között rendes nyitvatar- tás szerint, ezen túl abla­kon keresztül szolgálnak ki. Állatorvosi ügyelet: dr. Krevenka Antal, Nagyká­ta, Zárda utca 3/A és dr. Hüse Ferenc, Tápiószent- márton, Bartók Béla út 4. Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát állategészségü­gyi körzeteiben az alábbi­ak szerint alakul az állator­vosi ügyeleti szolgálat: Szeptember 11-én 6 órá­tól 13-án 6 óráig dr. Évin Sándor az ügyeletes állat­orvos. A nagykőrösi állat­orvosi rendelőben a 350-116-os telefonszámon érhető el, vagy Nyársapá­ton a 26-os telefonszámon. Ráckeve, központi ügye­let: hétvégén pénteken dél­után 5-től hétfőn reggel 7- ig, hétköznap reggel 5 és 7 között. Kossuth Lajos u. 26. Tel.; 385-342. Gyógyszertári ügyelet: éjjel-nappal, Eötvös u. 3. Tel.: 385-318. Szigetszentmiklós, köz­ponti ügyelet szombat reg­gel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Gyári út 7/C. Tel.: 366-764. Gyógyszertári ügyelet: éjjel-nappal, Petőfi u. 12. Tel.: 366-730 Váci ügyelet. Vác, Csá- nyi krt. 47. Telefon: 311 -525. Hétfőtől csütörtö­kig 19 órától reggel 7-órá- ig. Hétvégén, péntek 19 órától hétfő reggel 7 óráig. Vidéken: Péntek 19 órától hétfő reggel 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet. Szombat—vasárnap 8—20 óráig. Telefon: 310-079. Fogászati ügyelet. Vác, Cházár András u. 17. Tele­fon: 311-491. Szombaton 8— 12 óráig dr. Gáspárdy Attila. Vasárnap 8—12 óráig dr. Bea Imre. Állatorvosi ügyelet. Szombat—vasárnap. Észa­ki körzet: dr. Pálinkás Je­nő. Vác, Telefon: 313-571. Déli körzet: dr. Perényi Péter. Dunakeszi. Telefon: 341-121. Kedvezményes üdülés Változatlanok az árak Anyakönyvi hírek Szalagot kötnek a csapatzászlóra Eskü után eltávozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom