Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

is PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993: SZEPTEMBER 1., SZERDA 13 Mint a moziban... Ismét néztünk, mint a moziban... Már-már kényszerű belenyugvással szemléltem (tűrtem!) a „va­rázsdobozból” kéthetente ki­szűrendő bolsi nosztalgiát. Mígnem augusztus 14-én, szombaton este a 9-es kórte­rem című archív - filmalko­tás felelevenítésére és a megelőző stúdióbeszélgetés­re nem került sor. A sajátos szempontok alapján kezdeményezett és lefolytatott párbeszéd részt­vevői: a műsor két szerkesz­tője, Makk Károly rendező és Darvas Iván, Gábor Mik­lós színészek voltak. Mint­egy a „háttérből” megszó­lalt még Méray Tibor re­formkommunista bértoll- nok, a film szerzője is, Mé­ray elvtárs-úr, mint tudjuk, a legsötétebb 50-es évek Szabad Népjének volt fő­munkatársa. 1956 után kül­földre távozott, ma azt igyekszik elhitetni a ma­gyar társadalommal, hogy ők (reformbolsevisták!) vol­tak a hősi októberi napok legpozitívabb értelmi szer­zői!) (Az újszülöttnek min­den „vicc” új?) Nos, a nosztalgiabeszél­getés szereplői kezdetben kielégültek azzal, hogy a közreműködésükkel összetá­kolt, 1955-ben vászonra ke­rült film milyen nagyszerű, bátor jelzőket érdemel még ma is! Ámde ezután Makk Károly annyira belemelege­dett, hogy egy bravúros dup­lacsavarral imigyen váltott lépést és témát: „Nem bá­nom, ezt akár ki is vághatjá­tok, de kimondom: a mosta­ni „hatalom” teljesen megra­gadta és birtokolja a sajtót, rádiót, televíziót!” Hogy is van ez, kedves Makk Károly? Adva van te­hát egy kormányilag (de csúnya szó!) megszállt köz- szolgálati médium (MTV 2), melyben egy SZDSZ-es színész-képviselő, egy Demszky-magisztrátusbeli filmrendező, és egy orto­dox kommunista színész (a filmforgatás idején a Nem­zeti Színház párttitkára!) két „liberális” műsorvezető szárnya alatt ötven percen át ömlenghettek Rákosi paj­tás átkozott éráját tömjénez- ve? Ezt nevezem kormányza­ti „rátelepedésnek”, és kon­zervatív „megállapítás­nak”!? Nem elég, hogy letűnt sö­tét korokat rózsaszínű kö­dökben láttatnak, ingyen kampányoláshoz is juttatják a liberálbolsevista ellenzé- kct Brezovich Károly Vác Egy különös „trónfosztás” 1948. március 15-e, a Habs­burgok ellen vívott magyar szabadságharc centenáriuma. Ki tudja, miért, a kommunis­ta befolyás alatt álló kor­mány óriási ünnepséget kere­kített belőle. Kiemelt vendég Tito partizánvezérből lett marsall, államfő. Zászlóerdő­ben vonul végig az akkori Sztálin úton. Vácnak, mivel a város a szabadságharcunknak Isa- szeggel, Nagysallóval együtt a nagy honvédcsaták színhe­lye volt, megyei ünnepséget kellett ott szervezni. A tanács­terem várta szónokát. A nyi­las Endre László „méltó” utódját, a kommunista Házy Árpád szabósegéd-alispánt. A helyi sajtó örök krónikása „izzó” hangulatról, „megka­pó” ünnepségről ír. Néhány napra a Cannevale által terve­zett, Migazzi érsek-püspök ál­tal megépített Diadalkapu (Kőkapu) melletti utat elterel­ve állványozók jelentek meg. Tehergépkocsik szállították a hajópallókat, léceket és kezd­ték körbeállványozni az im­már közel 150 éve álló, Vác egyik nevezetes műemlékét. (Bizony, rá is fért volna!) A Naszály-mészkővel alapozott létesítmény hamar szívja és meg is tartja nedvességét, ki­alakul a salétromosság, ami ledobja a vakolatot. Népi szó­val: bélevetett. Az állványzat egyre feljebb kúszott. Elérte a tetőt. Nemsokára érkezett két gumírozott, fehér színnel festett mintegy 10x2,5 méte­res transzparens, a következő felirattal: „Minden hatalom a dolgozó népé!” Ezek az „időt­álló” táblák eltakarták mind­két oldalon a császári-királyi család négy tükörkép dom­borművét a közbenső felira­tokkal. A „legveszedelme­sebbre” külön figyeltek, az: „AETERNZE DOMVI (DO- MUI), az örök házra. Vácott ezzel a pótcselekedettel har­madszor fosztották meg a Habsburg-házat a tróntól. Az akkori polgármesteri hi­vatal a főépítésszel együtt csak nézte a rendellenes fo­lyamatot. (Vagy tán ők is ben­ne voltak?) Ahogy az erő­szakkal lesre állított Szt. Ist- ván-szobor „új” helyét. De nézte Vác szülötte, dr. Der­csényi Dezső, vagy a város­sal kongeniálisan viselkedő Granasztói Pál is. Egy idő után írtam a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy műemlék meggyalázásáról. Ennek ki­agyalója Tihanyi Ernő lehe­tett, a helyi kommunista párt- szervezet főideológusa, aki­nek semmi kötődése nem volt a városhoz. Levelemben arra is bátorságot vettem, ha Rákosi Mátyásnak nem áll út­jában a Hősök terén az arkan­gyal alatt „történelmi” beszé­det mondani, mi szükség volt erre Vácott? Hónapokig nem kaptam vá­laszt. Aztán a Nemzeti Múze­um titkársága értesített: „be­szélgetésre” jelenjek meg. Fiatal házasember voltam, na­gyon féltem. Meglepetésem­re Fülep Lajos, a volt zengő- várkonyi református lelkész, művészettörténész fogadott, ma sem tudom, milyen minő­ségben. Közölte, még nincs a magyar műemlékek védelmé­nek gazdája, azt is, számos helyről érkezik a vácihoz ha­sonló bejelentés. A koalíciós kormány egyetértésével eze­ket a ,.rugalmas” politikai ki­lengéseket megszünteti. A kö­vetkező év tavaszán ismét áll­ványoznak a Kőkapunál és le­kerülnek a transzparensek. Ezek jutnak eszembe, ami­kor Habsburg Ottó magyaror­szági közszereplésére gondo­lok. — Hát mégis örök a Ház!? Ő a Páneurópa Unió el­nökeként, az Európa Tanács tagjaként járja az országot kü­lönböző időpontokban. Az 1990-es országgyűlési válasz­tások során egyes pártok ka­cérkodtak a gondolattal, köz- társasági elnöküknek javasol­ják. Különböző helyeken díszpolgár. Például a Váctól egy kőhajításra, a német ajkú Nagymaroson. Augusztus 23-án valamennyi napilap közli a pártok vezetőihez inté­zett felhívását. A nemzetközi sajtó úgy jellemezte és jellem­zi Habsburg Ottót, mint libe­rális gondolkodású, trónra nem vágyó européert. De ezt megcáfolja az a tény, Horthy Miklós újratemetésére nem megy el. Még ma is nehezmé­nyezi, hogy apját, IV. Ká­rolyt megfosztotta trónjától. (Csak mellékesen: miért nem a szeretett császárvárosban, Bécsben próbálkozott?) Habsburg Ottó, ha valóban liberális és az akkori helyze­tet nem Habsburgként értel­mezi, tudnia kell, ha vissza­tér Magyarországra a király­ság, sem a románok, sem a csehek, sem a szerbek el nem hagyják az országot, és Ma­gyarország megszűnt volna létezni. Petővári Gyula Budapest HISTÓRIA Csehszlovákia megszállása 1968-ban A főpróba befejező- • dött, kezdődhetett a megszállás előkészítése, mely még mindig a gya­korlat nevet viselte. Július 10-én 13-ára 10 perckor Czinegénél látogatást tett Tutarinov vezérezredes, az Egyesített Fegyveres Erők magyarországi képvi­selője, aki a magyar vezér­kari főnök (Csémi) jelenlé­tében átadta Grecskó mar­sall üzenetét. A szovjet honvédelmi miniszter azt üzente, hogy „... Július fo­lyamán a VSZ tagállamai­nak hadseregei gyakorla­tot terveznek lefolytatni Magyarországtól északra. Brezsnyev elvtárs már be­szélt erről Kádár elvtárs­sal, aki ezzel egyetértett. Grecskó elvtárs kéri, hogy magyar részről két hadosz­tály vegyen részt az első lépcsőben, a harmadik pe­dig legyen készenlétben a második lépcsőben való al­kalmazásra. A gyakorlatot Jakubovszkij marsall veze­ti. A hadosztályokat teljes létszámban kell felkészíte­ni. A gyakorlat júliusra van tervezve, de kezdőd­het bármikor.” Czinege azt válaszolta, hogy jelentést tesz a párt- és állami vezetőknek, majd megadja a választ. Tutarinov 15 óra 10 perckor ismét jelentkezett, és a vezérkari főnöknek el­mondta, hogy Kádár csak elvi beleegyezéséről bizto­sította Brezsnyevet, de a csapatok létszámáról nem volt szó. Kádár utasítására Czinege táviratot írt Grecs- kónak, melyben kifejtette, hogy az első titkár nem emlékszik az említett meg­beszélésre, és a szovjet fél kívánságáról csak július 10-én szerzett tudomást. Július 17-én Kazakov hadseregtábomok sürgős táviratban kérte Csémi al­tábornagyot (a vezérkar fő­nöke volt), hogy létesítse­nek három telefon- és két géptávíró-hírcsatomát Bu­dapest és Legnica (Vroc- láv Ny 90 km) között. Bár a távirat 17-én érkezett, abban szerepel, hogy 16-ra három távbeszélő- vonalat és két géptávíró- összeköttetést létesítsenek Mátyásföld—Lvov kö­zött, egy géptávíró-csator- nát pedig Székesfehér­vár—Lvov között. Csémi intézkedett. Ezzel egy idő­ben összeköttetést létesí­tettek a Sumava gyakorlat- vezető harcálláspontja, a Déli Hadseregcsoport és az 5. hadseregparancsnok­ság között Legnica, Lvov, Munkács, Budapest kerü­lővonalon. Biztosított volt tehát az összeköttetés is Csehszlovákia lerohanásá- hoz. Július 22-én Grecskó arra kérte Czinegét, hogy a „gyakorlaton” legalább egy hadosztály vegyen részt, egy szovjet hadosz­tályt pedig engedjenek be Magyarország területére. A táviratot látta Czinege és Biszku, majd délután át­adták azt Kádárnak. Július 23-án Csémi közölte Tuta- rinovval írásban, hogy a magyar vezetés teljesíti a kérést. Július 24-én délelőtt fel­kereste Csémit Tutarinov, Provalov vezérezredes, a Déli Hdscs parancsnoka és F. K. Maruscsák altá­bornagy, a törzsfőnök. Megköszönték, hogy Ma­gyarország is részt vesz a gyakorlaton. Kérték, hogy jelöljék ki a hadosztályt és határozzák meg, hogy az 1. vagy a 2. lépcsőben akarják-e alkalmazni azt. Július 25-én 14 órára Má­tyásföldre ment Szűcs Fe­renc, a VKF helyettese, Reményi Gyula vezérőr­nagy, a hadműveleti cso­portfőnök helyettese és be­lefogtak a tervek kidolgo­zásába. Ez azonban már csak porhintés volt a ma­gyarok félrevezetésére, mi­vel a terveket Grecskó marsall 1968. július 23-án hagyta jóvá a megszállást végrehajtó hadseregcso- port-parancsnokok jelenté­sében. A rendszer általános hi­bája, a szakadatlan hazu- dozás itt is előbukkant, amikor megfogalmazták a gyakorlat politikai célját: „Segítséget nyújtani a csehszlovák népnek az el­lenforradalom leverésé­ben”, mely után a segítsé­get nyújtó csapatok kivo­nulnak az országból. A csehszlovák hadsereg csa­patai ellen — ha azok lojá­lisán viselkednek — nem alkalmaznak erőszakot, de ha ellenállnak, szét kell verni azokat.” „A Dunától nyugatra három hídon há­rom szovjet hadosztály kel át. A hidak felrobban­tása esetén erőszakos átke­lésre kerül sor. A magyar hadosztályt a Dunától ke­letre, első lépcsőben java­solják alkalmazni, ha le­het, a jelzettnél nagyobb (tehát nem csökkentett) erőben. A hadosztály a sa­ját területén a közigazga­tást is végzi.” A tervek pontosításáról és azok ki­jegyzeteléséről volt szó 25-én. 26-án elrendelték a hadosztály részére a foko­zott készenlétet, amely már a felkészülést jelentet­te. 27-én hajnali 3 órakor pedig kezdetét vette a mozgósítás és a hadosz­tály teljes feltöltése. Csehszlovákia lerohaná- sában a magyar oldalról, tehát délről és keletről 64 548 katona támadott 1085 db harckocsival, 934 db gumikerekes és lánctal­pas páncélozott szállító járművel, 606 löveggel és aknavetővel, 185 páncéltö­rővel, 9 db harcászati raké­takilövővei, 10 370 gépko­csival, 285 repülőgéppel és helikopterrel. Ebbe a csoportosításba tartozott a zalaegerszegi magyar 8. gépesített lövész hadosz­tály is (a 8. harckocsi- és a 20. tüzérezred nélkül). Ezek helyett megkapta az összpontosítási körletéhez közel lévő rétsági 31. harc­kocsi- és a ceglédi 22. tü­zérezredet. A saját erőin túl megerősítették az egri 6. gl. ezreddel és egy kar­hatalmi zászlóajjal, tarta­lékban volt egy ezred. Úgy tervezték, hogy támo­gatja szinte az egész ma­gyar légierő (104 MÍG— 21 és MÍG—15 harci gép). (Folytatjuk) Berki Mihály A második vasútvonal megnyitása Pest megye központi fekvéséből adódóan a kiépü­lő vasúti hálózat nem kerülhette el a megyét. A második magyarországi vasút, a Pest—Szolnok közötti is a vármegyén haladt áf. A vonal meg­nyitására 1847. szeptember J-jén került sor. Az „utónyár vidor, mosolygó kék ege alatt”— aho­gyan a Társalkodó korabeli leírásából ismert — katonazenekar várta az előkelőségeket, köztük István nádort. A 16 kocsiból álló vonatot két mozdony, az „lstván”és a „Haza'’nevű vontatta. Délelőtt negyed 9-kor gördült ki a szerelvény nagy éljenzések és díszlövések közepette a pesti pályaudvarról. A 2 óra 37 perces utat több meg­álló szakította meg: Vecsés, Üllő, Monor, Pilis, Albert-lrsa, Bércéi, Cegléd, Abony. Cegléden na­gyobb ünnepségre került sor. A pályaudvaron „pórlegények délceg lovakon, a lengedező cigány- bandák” várták a vonatot. A város lakói nevében Bobory Károly plébános üdvözölte a nádort, aki „tiszta magyar és sajátságos erélyes kiejtéssel han­goztató feleletét: »F.lhihetik, hogy boldognak ér­zem magamat, midőn ismét hazámban lehetek (...) legyenek meggyőződve, hogy mit annak javá­ra tenni tehetségemben áll, meg fogok tenni.«” Abonyban Andrássy János kanonok üdvözölte a vonatot és a nádort. A végállomáson, Szolnokon is fényes ünnepségek zajlottak, István nádor ott fogadta Pest vármegye, valamint Nagykőrös és Kecskemét városok tisztelgő küldöttségét. Pogány György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom