Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-06 / 182. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1993. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK 9 A népi mozgalom szolgálatában Beszélgetés Hartyányi István könyvkiadóval 1948-íg, a fordulat évéig a népi írók műveinek többségét két elkötelezett kiadótulajdonos jelentette meg: Püski Sándor és Hartyányi István. Püski Sándor néhány évvel ezelőtt hazatelepült Amerikából, ismét könyvesboltot nyitott Budapesten, s szervezi a szárszói találkozót. Vagyis visszatért a hazai közéletbe, egyre többet hallunk róla. Nem úgy Hartyányi Istvánról. Ezért szerkesztőségünk kötelességének érezte, hogy a népi mozgalomért egykor oly sokat tevő, ám azóta méltatlanul elfeledett könyvesembert bemutassuk olvasóinknak. Családi hátteréről csak annyit: az Alföld közepén, Ve- zsenyben született református parasztcsaládban. — Mikor találkozott először a népi irodalommal? — A népi irodalommal és a falukutatással Debrecenben a bölcsészkaron kerültem kapcsolatba. De már előzőleg hatott rám Németh László Tanú című folyóirata, valamint Sz.abó Dezső írásai. — A debreceni népiek egy része egy időben erősen rokonszenvezett a szélsőbaloldali eszmékkel. Közülük többen: Losonczy Géza, Újhelyi Szilárd. Kállai Gyula, 1945 után fontos szerepel is játszottak a kommunista pártban. — Amikor én a bölcsészkarra kerültem, akkor a baloldali csoportosulást már felszámolták. Néhány fegyelmi tárgyalást is tartottak, amiről én csak később szereztem tudomást. Persze nemcsak a szélsőballal rokon- szenvezőket üldözték, hanem felszámolták a Márciusi Frontot is, s több nagyszerű író — például Féja Géza, Kovács Imre, Erdélyi József — ellen pereket indítottak. Ezért aztán 1938—39 körül egy kicsit „le is ült” a népi mozgalom. Debrecenben, az egyetemen mi voltunk azok, akik elhatároztuk, hogy újrakezdjük a szervezkedést. A fővárosban a mozgalom szolgálatába állt két folyóirat is, a Magyar Élet és a Magyar Út. A diákszervezetek közül pedig a legnagyobb, a Turul Szövetség. — A Turul Szövetségről az elmúlt évtizedekben jót nemigen lehetett hallani... — A Turul kezdetben valóban erősen jobboldali beállítottságú diákszervezet volt. Később azonban gyakorlatilag kettévált, egy népi és egy jobbos szárnyra. A népi szárnyban később aztán fokozatosan a szélsőbalosok vették át az irányítást. Jómagam a Turul Szövetség keretében a debreceni bölcsészek, az Árpád Bajtársi Szövetség vezetője lettem. 1940 tavaszán rendeztük meg az úgynevezett Diétát. — Ezen afféle diákparla=■ mentet kell érteni? — A Diéta az egyetemi ifjúság összejövetele volt. 1935 és ’36 tavaszán rendezték meg az első kettőt, majd a nehezebb idők miatt csak 1940-ben a harmadikat. Ezt én szerveztem olyan társakkal, mint például Újfalussy József, aki a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, Imre Samu, a későbbi neves nyelvész, Balogh László, aki évekig a „Miért szép?" rádiósorozatot szerkesztette. A Diétán számos kulturális program is helyet kapott. Neves előadóművészekkel rendeztünk estélyt, a bevezető előadást én tartottam. Ezenkívül terjesztettük Püski Sándor kiadványait is. Két könyvsátort állítottunk, egyet az egyetemen, egyet a Gambrinus passzázs előtt. A Diétára meghívtuk Móricz Zsigmondox és Németh Lászlót. Móricz elé a hajnali vonathoz én mentem ki az állomásra. Németh Lászlót már előbb is ismertem, de ővele akkor találkoztam először. Ez a találkozás, illetve maga a Diéta fontos eseménynek bizonyult életein későbbi alakulásában. . — Ekkor hívta Móricz Budapestre, hogy vegyen részt a könyvterjesztésben? — Nem, ez később történt, amikor elvégeztem az egyetemet. Táviratilag hívott a találkozóra. Rábeszélt, hogy ne menjek Nagykőrösre gimnáziumi tanárnak, hanem jöjjek Pestre — a Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft.-be. — Mivel tudta rávenni Móricz, hogy változtassa meg eredeti szándékát? — Móricz Zsigmond az általam egyik legnagyobbnak tartott magyar író volt. Azt mondta, hogy ő is részt vesz a munkában. Abban az időben vette meg Szabó Páltó\ a Kelet Népét, s adta ki a jelszót: „Ne politizálj, hanem építkezz!" A legszebb magyar versekből gyűjteményt jelentetett meg Magvető címmel. Nagyon akart tenni, de közbejött a betegsége, s ’42 kora őszén meg is halt. — így került hát föl Budapestre... — Felköltöztem Budapestre. Első utam az Eötvös utcába, a Kelet Népe szerkesztőségébe vezetett. Itt volt a Pester Lloyd nyomda is. Ezt akkor Móricz Miklós, az író öccse vezette. Azt mondta: jelentkezzek Boros Lajosnál a Királyi Pál utca 12-ben. — Vagyis a Bolyai Kollégiumban ? — Igen, a kollégium itt alakult meg, s Boros Lajos volt az első igazgatója. Alig ötven méterre, a Szerb utca 17-ben pedig Püski Sándor nyitotta meg a könyvesboltját. Püski számított arra, hogy a diákokkal terjeszteti a kiadványait, a népi írók műveit. A kezdeményezés azonban — a könyvterjesztést illetően — nem bizonyult igazán szerencsésnek, mert a népi kollégistáknak, vagyis a parasztgyerekeknek nem volt a vérükben az árusítás, s egyébként is, a tanévben elsősorban tanulni akartak, nyáron pedig otthon segíteni a szüleiknek. Boros Lajos igazi szívügye a kollégium volt, Püskié pedig a kiadó, a terjesztést viszont igazából senki sem vette kezébe. Ehhez egy külön ember kellett. — Ez volt ön ? — Ez lettem volna én. Amikor azonban láttam, hogy a vállalkozás szinte a csőd szélén áll, arra gondoltam, hogy elmegyek. Móricz azonban lebeszélt erről. A helyzetet végül is az oldotta meg, hogy a Honszeretet Egyesület — amely mögött a Magyar Közösség nevű titkos szervezet állt — tudomására jutott, hogy a Turul Kft. válságban van. A közösségnek ekkor már voltak lapjai — a Magyar Út és a Magyar Elet —nyomdájuk is, a Jövő Nyomdaszövetkezet, de nem volt önálló terjesztésük. Felajánlotta tehát a szervezet, hogy megvásárol bennünket. Ekkor Boros Lajos is, és Püski is különvált, ami azonban nem okozott problémát, mert kifizettük őket. — S hogyan fogadták a tulajdonosváltást a népi írók? — Eleinte még volt nézet- eltérés a népiek között a Turul Szövetség megítélését illetően. Féja Gézának például nem tetszett, hogy Kodo- lányi János hajlandó volt a Turullal szóba állni, de később ő is megbékélt, rriert látta, bogy a magyar ifjúság a Turulon keresztül akar valamit elérni, a sorskérdéseinket megoldani. Az írók végül szívesen jöttek hozzánk, mert kiadónk havi fizetést biztosított számukra. Németh László, Kodolányi János, Erdélyi József és Szabó Pál havi 400 pengőt kaptak, a többiek kevesebbet. — Ezt az összeget később aztán levonták a honoráriumokból? — Elvileg igen, valójában azonban erre sohasem került sor. Azt az összeget, amelyet egy-egy könyvért kiszámoltam, mindig ki is fizethettem. — S honnan volt a Közösségnek pénze? — A tagdíjakból. Ebből támogatták az általunk helyesnek ítélt kezdeményezéseket. A tagok a díj fejében megkapták a Magyar Eletet, majd a Magyar Utat is. — Említette, hogy a népiek egy része eleinte idegenkedett a Magyar Közösségtől. Am a Magyar Közösség sem állt kezdettől a népiek mellett. — A Magyar Közösség tagjai először valóban nem a népi irodalom alapján álltak, csak fokozatosan közelítettek hozzá. Lassanként tudatosodott bennük, hogy a népi irodalom előnyt jelent, ugyanis nem elég a bizonyos társadalmi tisztséget betölteni, szükséges az eszmei alap is. Ezt először Szabó Dezső írásaiban találták meg — cikksorozata is indult a Magyar Életben —, s egyik számát el is kobozták EL „Nem az volt a fontos, hogy ki adja ki a népi szerzők munkáit, hanem az, hogy valahol megjelenjenek” Erdősi Ágnes felvétele miatta. Szabó Dezső azonban sehová sem kívánt tartozni, csak írni volt hajlandó. Ezért aztán a Magyar Közösség szorosabb kapcsolatot épített ki a népi írókkal, biztosította számukra a kiadót, s a terjesztést is. — Mit szólt ehhez Püski Sándor, aki szintén a népi irodalmat adta ki? — Eleinte volt némi ellentét a két kiadó között, de végül megegyeztünk. Püski azokat a műveket jelentette meg, amelyeket a velünk szerződést kötő népiek korábban írtak. 1940-ben kiadta például Németh Lászlótól a „Minőség forradalmá”-t, ami a Tanúban megjelent taHartyányi István az utóbbi években elsősorban bibliográfiák összeállításán fáradozik nulmányokat tartalmazta, 1941- ben a „Készülődés"-X, amit a Tanú előtt írt, 1942- ben pedig a „ Kisebbségben” -t, amit a Tanú után vetett papírra. Én pedig először a Széchenyiről szóló könyvét jelentettem meg tőle, amit azokban az időkben írt. Mi egyébként rendszeresen hirdettük a lapunkban Püski kiadványait. Végül is nem az volt a fontos, hogy ki adja ki a népi szerzők munkáit, hanem az, hogy valahol megjelenjenek. Egyébként az 1941-es könyvnapon látott napvilágot az első kiadványunk, Győrffy István néprajzi műve, a Nagykunsági krónika, amit 1944 karácsonyáig még további ötvenegy kötet követett. — Közben kapcsolatba került a kiadó Kovách Aladárral is. — Kovách Aladár a Nemzeti Színház dramaturgja volt, rendkívül képzett ember, a népi mozgalom híve. Később őt is agyonhallgatták, ugyanis 1944 márciusa után elvállalta a Nemzeti Színház vezetését. Ennek azonban az volt az oka, hogy Németh Antalnak, az addigi igazgatónak mindenképpen mennie kellett, s maga helyett Kovách Aladárt ajánlotta. Kovách azonban néhány hónap múlva, amikor látta, hogy nem tud mit csinálni, lemondott és kórházba vonult. — Ő adta ki a Bolyai- könyveket... — Ennek az volt a története, hogy abban az időben a Magyar Tudományos Akadémiát egy rendkívül beszűkült társaság irányította. Magát Kodály Zoltánt sem akarták fölvenni tagjaik sorába. Ekkor az ifjúság elhatározta, hogy új akadémiát fog alapítani, a Bolyait. Néhány cikk meg is jelent a tervről. Végül azonban csak egy könyv- sorozat lett belőle, harminchat kiadvánnyal. Ezt szerkesztette Kovách Aladár. Bár a Bolyai önálló kiadó is volt, a sorozat egyes darabjainak megjelentetésére más is jelentkezhetett. Püski is vállalt néhányat, mi is hetet. A teljes sorozatot mindketten terjesztettük. A Bolyai-kiad- ványok között is számtalan művet találunk a népi írók tollából. Kovách Aladár szerint sem az volt a lényeg, hogy hol jelennek meg a művek... — A „felszabadulás” aztán elmosta ezeket a kiadókat. — 1944 után valóban minden megváltozott. A legélesebben nem is a kommunisták, hanem a szociáldemokraták, Zsolt Béláék, Horváth Zoltánék támadták a népieket, különösen Németh Lászlót, Kodolányi Jánost, Sinka Istvánt, Féja Gézát, Szabó Lőrincet. — Néhány évig azonban még adhattak ki könyveket. — Igen, de az infláció miatt ennek csak az 1946. augusztus 1 -je, vagyis a forint bevezetése után volt értelme. Előzőleg azonban már megalakítottuk a Misztótfalu- si Közművelődési Szövetkezetei. A Parasztszövetséggel karöltve csináltuk mindazt, ami az eszményeinkhez tartozott, szerveztük a közművelődést, a műsorokat és így tovább. A szövetkezet elnöke a jó kapcsolatokkal rendelkező Bereczky Albert Pozsonyi úti református lelkész, kultuszállamtitkár, későbbi püspök volt. A dolgok szépen indultak, de aztán jöttek a párt villongások, a letartóztatások, a koncepciós perek, s 1948, a fordulat éve elvágta a népi kezdeményezést. — Hány könyvet jelentettek meg a háború után? — Csaknem ötvenet. Egy rendelettel azonban bennünket is lehetetlenné tettek: kimondták, hogy szövetkezet nem adhat ki könyvet, csak állami vállalat. — S miként alakult a sorsa a fordulat éve után? — A Közérthez kerültem könyvelési ellenőrnek. Majd főkönyvelőként kerestem kenyeremet. 1974-ben vonultam nyugdíjba, de ma is dolgozom, Püski Sándor kiadványait korrigálom. Elhatároztam, hogy az adott lehetőségekhez mérten fogom szolgálni a népi mozgalmat. Repertóriumokat, bibliográfiákat készítek, vagyis összegyűjtöm az értékeinket. Hogy tovább tudjuk adni az eljövendő nemzedékeknek. Hardi Péter
