Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-04 / 180. szám

14 PEST MEGYE1 HÍRLAP TAJOLO 1993. AUGUSZTUS 4., SZERDA Ahol a fecskefészket is befestik Galgamácsa a sarkára állt Galgamácsa talán a legkisebb település Magyarorszá­gon, ahol megállnak a gyorsvonatok is. A Budapest— Aszód—Balassagyarmat—Szécsény között ingázó, há­rom kicsi kocsiból álló szerelvényen egy óra alatt a Kele­ti pályaudvarra lehet érkezni. Hol van már az az idó', amikor a mácsai középiskolásokat az aszódi gimnázium tantermeibe is elkísérte a gózmozdony füstje! (Húsz éve még csühösök vontatták az akkor csak „úgynevezett” mácsai gyorsot.) A mai diákok álmát a Szergej dübörgé­se sem zavarja meg. Villamosították a váci szárnyvona­lat, Gyarmatra dízel motorvonatok, Piroskák suhannak. Pestre már menetrend szerinti buszjárattal is utazhat­nak az ezernyolcszáz lakosú faluból. Az alsó Galga men­téhez képest ez mégis csendes község. Galgamácsa jellegzetessége a karcsú tornyú katolikus templom. Külső' felújítása a befejezéséhez közeledik Ülök a főutca egyik portája előtti pádon. Nyugtatom a szememet az ápolt árokpar­ton, a gyepen, s felfrissít a helyiek kedvenc virága a sok-sok petúnia. Ma már csak rajzokról lehet megál­lapítani, hogy hol folyik a részben 25 kilométer távol­ról, Túráról idecsalogatott ivóvíz. Az árkok okozta se­beket gyorsan eltüntették a szorgos galgamácsai kezek. Néhány év múlva ugyanezt látom majd, „csak” közben lefektetik a gázvezetékeket és azokat a kábeleket, ame­lyeken telefonálni tudunk, akár Amerikába is. Addig azonban még sok víz lefoly­na a Galgán, ha lenne, ami kitöltse a medrét. A községházán az aszódi rendőrőrs parancsnokával és a vácegresi polgármester­rel tart kimerítő beszélge­tést Dudás Zoltán, a galga­mácsai önkormányzat veze­tője. Várakozás közben fel­fedezem, hogy a néhány hete végzett kisebb felújítás során még a fecskefészkeket is fehérre festették. A mada­rak maradtak; úgy tűnik, elégedettek. Én is, ők is csak a végeredményt látjuk. A polgármester viszont még sokat fog küszködni azért, hogy megvalósulja­nak az említett álmok. Elvetélt pontrendszer — Mikor érkezik meg Gal- gamácsára a gáz? — Már az idén kétszáz la­kást beköthettünk volna. De ez nem ilyen egyszerű. A gázprogram — Verseg, Kartal, Aszód, Iklad, Do- mony, Galgamácsa, Váceg- res és Váckisújfalu összefo­gásával — tavaly november 16-án indult, amikor aláír­ták a fővállalkozói szerző­dést az Innotervvel — vála­szolja a Tóth András lemon­dása után májusban megvá­lasztott Dudás Zoltán. — Közben kiderült, hogy a be­ruházásnak csak az első sza­kaszára hirdettek verseny- tárgyalást. Ennek következ­tében hat település visszalé­pett ettől a szerződéstől. Sem az eljárást, sem a ma­gas költségeket nem tudtuk elfogadni. Versenytárgya­lást írtunk ki, s 15 pályázó közül az Infraservice nevű fóti kft.-re esett a választás. — Mi a különbség? Érde­mes volt? — Beszédesek a tények! Az Innoterv a nyolc telepü­lésen 562 és fél millió forin­tért vállalta a kivitelezést. Az Infraservice a hat köz­ség hálózatát — természete­sen a gerincvezetékkel együtt — 149 és fél millió forintért építi meg. Közsé­A Galga Mácsánál: az óvodás is átugorhatja génként két-két intézményt ingyen köt be, s azokhoz a portákhoz is kiépíti — a te­lekhatár előtt egy méterig — a vezetéket, melyek tulaj­donosai még nem kívánják bevezettetni a földgázt. A kivitelezést a létesítési enge­dély hiányában nem tudják elkezdeni. Az előzmények indokolták azt, hogy a na­pokban kivizsgálási kére­lemmel az Ipari Minisztéri­umhoz fordultunk. — Galgamácsa a határá­ban épített veszélyeshulla- dék-lerakótelep fejében — amely nemzetgazdasági ér­dekeket szolgál — nem ka­pott semmit cserébe. Az év elején kiderült, hogy bőví­téssel egybekötve juthat kompenzációhoz — Aszód­dal és Ikladdal együtt. Ez újabb hullámverést keltett. Hol tart az ügy ma? — A lakosság — név sze­rinti véleménynyilvánításá­val — úgy elöntött, hogy A legkisebb hagyományőr­zők Vankóné Dudás Juli unokájával nem járul hozzá a telep be­fogadóképességének meg­kétszerezéséhez. Inkább a maga erejéből fejleszti infra­struktúráját! Nagy hibának tartom, hogy a telep privati­zációjába nem vonták be az önkormányzatot, ami talán elősegítette volna a meg­egyezést. A többségi tulaj­donhoz jutó osztrák Porr cég — képviselője elmondá­sa szerint — úgy tudta, hogy a lerakó kapacitása 700 ezer köbméter. Ezzel szemben az engedély 300 ezer köbméterre szól. A telep jelentős összeget helyez Galgamácsa, Iklad és Aszód közös alapítványá­ba. Egy korábban kidolgo­zott pontrendszer szerint — amely a domborzatot és a szélirányt is figyelembe ve­szi (a környezetre veszélyte­len üzemnek tartott lerakó esetében — a szerző.) — nekünk 38, Ikladnak 16, Aszódnak 46 százalék jut. Ezt én és a jelenlegi képvi­selő-testület nem tudjuk el­fogadni. A telep területének 96 százaléka községünkhöz tartozik. A 4 százalék Iklad- hoz, Aszódhoz tehát semmi sem. Galgamácsa volt az en­gedélyező hatóság is. A vál­A Némedi-patak parti utcák madártávlatból A szerző felvételei toztatás igényét alátámasz­tó érveimet a Porr képvise­lője elfogadta. A hitelről egy szó sem igaz Dudás Zoltán „civilben” az aszódi Fiúnevelő Intézet gyakorlatioktatás-vezetője. Sohasem akart polgármes­ter lenni. Az általa is tisz­telt Tóth András lemondása után azonban többek felké­résére indult a választáson. Elnyerte a bizalmat. A fel­adat több, mint amire számí­tott, de láthatóan szereti új, tiszteletdíjas „beosztását”. Úgy érzi, nincs törés az ön- kormányzat munkájában, a hivatalban pedig jól képzett gárdát örökölt. — Nem szeretem a mun­kát másnapra eltenni — vallja meg, s ezt gyakorol­hatja is eleget a napokban, amikor szabadságát tölti a községházán. Tizenöt éves gazdálkodási, üzemeltetési tapasztalatai birtokában megjegyzi: ma már alapve- tőek a pénzügyi munkában a műszaki ismeretek. S mi lesz jövőre? Ha is­mét elnyeri a bizalmat, megköszöni, de akkor sem fakad sírva, ha nem. A köz­ség fejlődése a fontos, nem az ő személye. Azért megjegyzi: rosszul esett, amikor egy délutáni napi­lapban azt írták, hogy a falu — elődje lemondása után — kénytelen volt 20 millió forint kölcsönt fel­venni. Ebből egy szó sem igaz, mint ahogy nem is kell majd hatvanmilliót visz- szafizetni. Kisváros a falu szélén Nem tudom, ki hogy van vele, én könnyebben meg­látom a jót, mint a rosszat. S milyen érdekes, a jót el­ronthatjuk, a rosszat vi­szont mindig meg kell ol­dani, híres is róla az or­szág népe. Ma még nem tudni, hogyan befolyásolja a mácsaiak jövőjét a régi nagy téesz átalakulása, osz­tódása. Örvendjünk egyelő­re azon, hogy hosszú szü­net után az ősszel ismét lesz körzeti labdarúgócsa­pata a falunak! Galgamácsa jövője érde­kes fordulatot vehet egy különös magánvállalkozó tervével. A vácegresi út mentén jókora területen már felépült egy 15 laká­sos társasház, s falazzák az újabbakat. — Ha minden sikerül, az első szakaszban negy­venkilenc lakást építek — mondja Vincze János. — Azután még százötvenet. Néhány év múlva — 1996-ig be szeretném fejez­ni a tervem kivitelezését — ötven százalékkal töb­ben laknak majd a faluban. Huszonöt-harminc szobás szállodát is fel akarok húz­ni. Én így készülök a világ- kiállításra! Az OTP-vel sikerült zöldágra vergődnie, de az ökormányzat elutasította négymillió forintos kérel­mét a villanyhálózat kiépí­tésére. Az újabb házakhoz két hektár földterületet sze­retne megvásárolni. Egye­lőre hiába várja a képvise­lő-testület válaszát arra a kérdésre, hogy belterületté nyilvánítják-e a kiszemelt részt. Anélkül pedig nem építkezhet. Az új lakók többletbevé­telhez juttatják a falut. Na­gyobb lesz a „fejkvóta”. Igaz, ez kiadásokkal is jár­hat, mert esetleg nem lesz elég hely az iskolában. Le­het, hogy Vincze Jánosnak óvodát is kell építenie. A mácsaiak persze indokoltan mondják, hogy az új lakók is fizessék meg a közmű­hozzájárulást. Nincs köny- nyű dolga tehát az egyetlen hazai magánvállalkozónak sem, aki ennyi lakást épít. Balázs Gusztáv Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház folyóirat közös rovata Galgamácsát 622 éve említették először közép­kori oklevélben, de mint a többi Galga menti településen, itt is értékes régészeti lelőhelyeket rejtett a föld mélye. A település magyar lakos­ságának történelme bővelkedik az események­ben, ugyanakkor fontos különbözőség több völgybeli szomszédtól, hogy nem vált pusztá­vá a török hódoltságban sem. Az alacsony lé­lekszámú, de annál kiterjedtebb falu hosszú ideje népművészetéről ismert az országban. Vankóné Dudás Juli népművész, naiv festő volt az, aki nem hagyta feledésbe merülni Gal­gamácsa népdalait, táncait, szokásait, s mivel könyvet is írt, megőrizte a falu nyelvhasznála­tát. A Petőfi utcában áll a Vankóné Dudás Juli- emlékház, melyet korábban falumúzeumnak neveztek. A századelőn, 1905-ben épült előre­nyúló, díszített deszkaoromzatú, fagerendás mennyezetű parasztház a falunak bírót is adó középparaszti Kurucz-család otthona volt. Tor­nácát szőlőlugas díszíti. A ház helyiségeiben a régi használati tárgyak mellett Vankóné Dudás Juli festményei és a róla készült fotók láthatók. Az udvarban nyári konyhát, kamrát és pincét magában foglaló kisebb épület is áll. Míg a vertfalból készített, fehérre meszelt jó állapotban lévő főépületben a néphagyomá­nyok kedvelői gyönyörködhetnek, a telek vé­gén, a kertben a hagyományőrzők lépnek idő­ről időre a betonozott szabadtéri színpadra. Immár minden nyáron megrendezik azt az ün­nepséget, melyen átadják a Vankóné Dudás Juli-díjat a Galga mente népművészetét őrző szólistáknak, csoportoknak. A Szent Iván-i tűzugráshoz azonban az udvar végén rakják meg a tüzet. A népi építészet értékes emléke olyan magával ragadó díszlete e felelevenített szokásnak, hogy csak kevesen mondanak le a tűz átugrásáról a közönség soraiból is. b. g.

Next

/
Oldalképek
Tartalom