Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT \ 1 Az Utinform Tőthné Kovács Zsuzsa jelenti az Útinformtól: E hét végére a Drapál János emlékverseny résztvevői veszik birtokba a Hungaroringet. A motorozás szerelmesei a 6 magyar kategórián kívül a 125 és a 250 cm'-es nemzetközi mezőnyben is összemérhetik tudásukat, de indulhatnak a Superbike-kategó- riában is. Az M3 autópálya felől a 18. és a 22. km-nél lévő lehajtókon át közelíthető meg a mogyoródi pálya. A hétvégén a környező főutakon és mellékutakon egyaránt megerősödik a motoros forgalom. A nyári szezon végéhez ért, így rövidebb a Százhalombatta—Tököl közötti komp üzemideje. A 20 órás járatot már nem tájékoztatója indítják, így 19 órakor indul az utolsó átkelőhajó. A Csepel-sziget főútján a Szi- getszentmárton—Ráckeve közötti útszakaszon már végéhez közeledik a burkolatfelújítás. A záróréteg már elkészült, de a ka- vicsfelverődés veszélye miatt még érvényes a 40 km-es sebességkorlátozás. Ezt érdemes betartani, mert a fel-felpattanó kövek könnyen betörhetik a szélvédőket nagyobb sebesség esetén. E héten elkészült, és át is adták a forgalomnak a 6-os főút újonnan épített fővárosi bevezető szakaszát. így már elkerülhetőek az állandó torlódások a Leányka utcai felüljáró és a Háros utca térségében. Közvetlen kapcsolat létesült az M0 autóúttal is. Tanfolyam a közigazgatásban dolgozók számára A Hanns Seider Alapítvány támogatásával, ez év október 7—8-án, valamint 11 — 12—13-án bennlakásos tanfolyam kezdődik Ráckevén, a közigazgatásban dolgozók részére. A kétnapos összejövetel témája, az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás lesz. A másik alkalommal a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt vitathatják meg az érdeklődők. Átlagosan ötvenöt jelentkezőnek tudnak szállást biztosítani — természetesen egy-egy tanfolyam keretében — de arra is lesz lehetőség, hogy csak az előadásokat hallgassák meg azok, akik jelentkeznek. A jelentkezéseket szeptember 5-éig kell eljuttatniuk az érdeklődőknek a J ász-N agy kun-Szolnok, Pest- és Nógrád megye Köz- társasági Megbízotti Hivatala közigazgatásfejlesztési és továbbképzési irodájához. A tanfolyam szervezését ott végzik. Címünk: 1367 Budapest, Városház utca 7. (szí) Szeptembertől hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható szeptember elsejétől az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, köztiletek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzé tennL A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküJdhetó' a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését Pest megyében üyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatt hirdetési üzletünk. Traffipax és video Ma ismét villanhat a traffipaxos autó fényképezőgépe, megörökítve azokat a gépjárműveket amelyek vezetői nem tartják be a közlekedési szabályokat A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint ma reggel 7-től este 7-ig a ceglédi kapitányság területén lesz traffipaxos és videós ellenőrzés. Holnap sem traffipaxos, sem videós ellenőrzés nem lesz a megye útjain. Újdonságok a könyvpiacon A közelgő iskolaévet megelőzően az Európa Könyvkiadó újabb köteteket jelentetett meg a Diákkönyvtár sorozatban. A könyvmtfhely ebben a sorozatában az általános iskolások és a középiskolások számára ajánlott műveket adja ki. Nemrég látott napvilágot E. T. A. Hoffman: Az arany virágcserép —A homokember — Scu- deri kisasszony című kötete, Mikszáth Kálmán három műve: a Szent Péter esernyője, a Gavallérok és A Sipsirica. Megjelent Vörösmarty Mihály: Versek — Csongor és Tünde című kötete. Nemsokára a boltokba kerül Bo- humil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak, valamint Jorge Semprun: A nagy utazás című regénye is. A sorozat kötetei folyamatosan kaphatók, mert a kiadó szükség esetén újranyomja — a boltokból esetleg kifogyott — könyveket. A diákoknak ajánlható még Luciano De Crescenzo: Helena, szerelmem, Helena című munkája is, amely a trójai háború történetét meséli el egy tizenhat éves fiú szemszögéből, aki tanítójával együtt érkezik a csatatérre. A fiatalabb generáció számára jelent meg Walter Scott 1819-ben kiadott regénye az Ivanhoe, amely a tizenkettedik századba vezeti vissza olvasóit. A könyv az Európa Klasszikus Regények sorozatban látott napvilágot, csakúgy, mint Jókai Mór És mégis mozog a föld című munkája. A közeljövő eseményéhez — Horthy Miklós újratemetéséhez — kapcsolódik a kormányzó önéletírásának újbóli kiadása és Boroviczény Aladár A király és kormányzója című könyve. A mű IV. Károly magyar király 1921-es — kudarccal végződött — hazatérési kísérletének történetét mutatja be. Szerzője — a Habsburg-rokon diplomata és udvarmester Boroviczény — érdekfeszítően és hitelesen, bár bevallottan királypárti elfogultsággal meséli el az események krónikáját. Az Európa Könyvkiadó ebben az évben még több újdonsággal készül, a tervek szerint napvilágot lát Barbara Taylor Bradford: A legkülönb unoka, új fordításban Emily Bronte: Üvöltő szelek, Gustave Flaubert: Bovaryné, William Golding: Szélcsend, Gosztonyi Péter: Vörös Hadsereg, Lin Hair- Sargeant: Heatclijf visszatér (Ami az Üvöltő szelekből kimaradt) és Alekszander Szolzsenyi- cin: Gulag Szigetcsoport című munkája. Tanévnyitók yjA A gödöllői önkorát mányzati iskolák a ! jövő héten tartják ünnepélyes tanévnyitójukat. Augusztus 31-én 17 órakor az Erkel Ferenc, 18 órakor a Damjanich János Általános Iskola várja a becsenge- tésre a diákokat és szülőket. A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola, valamint a Török Ignác Gimnázium tanévnyitó ünnepélye 17 órakor kezdődik. A Petőfi Sándor és a Hajós Alfréd Általános Iskola szeptember 1-jén reggel 8-kor tartja tanévnyitó ünnepélyét. A Beszédjavító Intézet logopédiai osztályai számára ugyancsak szerdán, 8 órakor kezdődik az ünnepség. Pótfelvétel a Nemzeti Színi Akadémiára A Nemzeti Színi Akadémia pótfelvételt hirdet az 1993—94-es évadban kezdődő, hároméves, nappali tagozatos színészképzésére. Érettségizett fiatalemberek jelentkezését várják, 21 éves korig. Az érdeklődők levélben jelentkezhetnek, a Nemzeti Színház titkárságának címén (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.) A jelentkezéshez kézzel írott részletes önéletrajzot valamint megcímzett, bélyeggel ellátott válaszborítékot is csatolni szükséges. A felvételi vizsgát szeptemberben tartják. Pécsi Ildikó iskolája ij/ Pécsi Ildikó kiváló, ér- • demes színművész 10 hónapos, vasárnapi, heti hat órás iskolájában jó fellépést, beszédművelést, kifejezőkészséget, éneket, táncot kíván tanítani fiataloknak. Jelentkezni október 3-ig lehet a gödöllői művelődési központ információjában, az első három havi tandíj, 18 ezer forint befizetésével. Vásárnaptár Ma Abonyban, holnap Farmoson, Örkényben, Tápióbicskén és Vecsésen lesz országos állat- és kirakodóvásár. A Lottó nyertes számai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 35. heti lottósorsolás kihúzott számai a következők: 6, 22, 67, 78, 79. Felhívás! A Váci Rendőrkapitányság vezetője a Szobi Rendőrőrs állományába — Verőce és Beme- cebaráti között lévő településekről — érettségizett fiatalok jelentkezését váija rendőri szolgálatra. Feltételek: — egészségügyi alkalmasság — büntetlen előélet — középiskolai végzettség — letöltött katonai szolgálat. A megfelelt és kinevezett rendőrök évi ruhapénzellátmányban, és +13. havi illetményben, továbbá 50%-os vasúti menetdíjkedvezményben részesülnek. Havi illetmény: 14 000—15 000 Ft (nettó). További felvilágosítás a Váci Rendőrkapitányság (27)-314-022-es (61-es mell.) vagy a Szobi Rendőrőrs 370-036-os telefonszámán lehet kérni. Várja jelentkezésüket: a Váci Rendőrkapitányság Remények VÍZSZINTES: 1. Román eredetű női név. 8. Fejér megyei község. 14. Konsztantyin Ge- orgijevics Pausztovszkij orosz író gondolatának első része (zárt betűk: V, K). 16. Egy Ózd melletti község lakója. 17. Ősi akkád eposz. 18. Föléje. 19. Állam, németül. 20. Idegen szóban sokszorost jelent. 21. Falragasz nincs nélküle! 22. Kitanít. 23. Budai prépost, alkancellár a 15. században (László). 24. Rendkívül szilárd, hőálló anyag. 25. A kálium és az americium vegyjele. 26. Becézett női név. 27. A földbe rejti. 29. Középkori eretnek szekta tagja. 32. Tolna megyei helység. 33. Makk belseje! 35. Síléc márkája. 36. Dal, németül. 38. Sürgető szó. 39. Gra- nasztói Pál regénye. 41. Kínálat listája az eszpresszóban. 44. Magyar film címe. 46. Női név. 47. Halrajban látható! 49. Nehéz fém. 50. Panasz. 52. Nagy olasz vegyipari cég. 53. Német földrajzi nevekben fürdőt jelent. 54. Folyami kavics. 55. Indiai politikus, részt vett az ENSZ alapító konferenciáján. 56. Béke egynemű betűi. 57. ...a hideg; vacog. 58. Üzletforma. 62. Szétfekteti a szőnyeget. 63. Salamon király udvari bolondja. FÜGGŐLEGES: 1. Éjfélig tart. 2. Csekély értékű régi pénzdarab, névelővel. 3. Szövetségi terület Brazíliában. 4. Kellemes szag. 5. Országjáró Diákok Országos Találkozója. 6. Király, franciául. 7. Az ezüst vegyjele. 8. Vízi madár. 9. Éoszfortartalmú ásvány. 10. Veronika becézése. 11. Komárom-Eszíergom megyei község. 12. A króm vegyjele. 13. Szélhámos, áltudós. 15. Idegsejt nyúlványa. 19. Pausztovszkij gondolatának befejező része (zárt betűk: K, M). 20. Olasz költő (Marino, 1569—1625). 21. Egyiptomi politikus, volt hadügyminiszter. 23. Jó pajtás. 24. A másik helyre. 26. Köny- nyen rászedhető ember. 28. Módosított zenei hang jelzője. 30. Kozmetikai márka. 31. Férfinév. 34. Megformál. 37. Folyó Szibériában. 40. Az egyik elektród. 42. Állatokat hajtá. 43. Anna becézése. 51. Neurális. 52. Liszt Fe- renc-díjas zongoraművész (Gyögy). 54. Simon becézése. 55. Izraeli politikus (Gol- da). 57. Kambodzsai és török autók jelzése. 58. Részben megnagyobbít! 59. Tiltószó. 60. Néma öröm! 61. Tufa egynemű beűi. * Az augusztus 14-i rejtvény helyes megfejtése: A dicsért bor, melytől erősödik az erős, de megrésze- gül a gyenge. A nyertesek 400 forint értékben a Lakitelek Alapítvány könyvjutalmát postán kapják meg: Hollós Attila, Budapest, Lónyay u. 58. II/2. 1093, Madarász Zsigmond, Fót, Attila u. 24. 2151, Nemecsek Piroska, Pomáz, Radnóti u. 22. 2013, Gyetvai Erika, Isaszeg, Hősök út 23/B, 2117, Kiss Erzsébet, Pécel, Sárközi u. 16. 2119, Fodor István, Kartal, Béke út 65. 2173, Szabó Sándor, Cegléd IX., Mikes K. u. 28. 2700, Édes Éva, Galgahé- víz, Hunyadi út 7. 2193, Galambos Éerenc, Vác, Mátyás király u. 3. 2600, Ali Krisztina. Monor, Honvéd u. 3. 2200.