Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-21 / 194. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGVA RORSZAÍ 1993. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT Múlt nélkül nincs jövő Antall József miniszterelnök Szent István-napi beszéde Antall Jo/.sef miniszterelnök a budai Szent István szobornál mondott ünnepi beszédet (Folytatás az I. oldalról) Igen, megkapaszkodtunk, mert nemcsak ősi finnugor nyelvünket, nemcsak az egykori óiráni, ótörök nagy kulturális örökséget hoztuk magunkkal, hanem mindazt, ami már a letelepült életforma elemeit jelentette, művelődésben, művészeti kincsekben, szellemiségben és mindabban, ami lehetővé tette a törvények, az államiság gyors vállalását, amikor a keresztény hitre tértünk. Ez az ősi kultúra könnyen tudott átváltozni, jó alapul szolgálhatott a modem, az akkori modem Európa keresztény hitéhez, és ezért számunkra Szent István azt jelenti. hogy mélyen gyökeredzik nemzetünk ősi kultúrájába, és ez az ősi kultúra könnyen alkotott szerves egységet, és vált szerves egységévé Euro- pának, a kereszténységgel együtt. Ez a Szent István-i örökség azt jelenti, hogy az önállóság, a nemzeti függetlenség mindenekelőtt való. Azt jelenti, hogy ez a függetlenség és önállóság csak akkor maradhat fenn, ha mély erkölcsi alapokban gyökeredzik. Szilárd államhatalmat jelenti egyidejűleg. A szilárd államhatalom egyben a jogállamiság garanciája, mert a káosz sehová nem vezet: mindenkor anarcíához vagy diktatúrához, és kezdődik újra az ördögi kör. Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökeredzik egész szellemiségünk. európaiságunk. Szent István intelmei fiához arra tanítanak bennünket, hogy bölcs, szilárd államvezetés, mély érzékenység az egyszerű emberek minden problémája és gondja iránt, felelősség az egész országért és a magyarságért — a magyarságért mindenütt. A Szent István-i örökség az, ami a magyar nemzet befogadóképességét tanítja. Egy évezrede befogadtuk az idegeneket és a mai történelmi tudatunkban ez természetes. Nem véletlen, hogy ha Szent Istvánra gondolunk, a befogadott idegeneket vendégekként, hospessekként említjük. Ez a befogadó nemzet, a magyarság befogadó nemzete a XX. század elején, Ady Endrével ezt úgy mondatta el, hogy: „Kitárul afelé karom, kit magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom”. A magyar államiságról és jogfejlődésről szólva ma — hiszen annyian, és annyiféleképpen szólnak erről — el kell mondanom, hogy számunkra a jogfejlődés és a jogfolytonosság azt jelenti, hogy államformák változhatnak, de az ősi magyar királyság, az alkotmányos magyar királyság, és a mai parlamentáris köztársaság egy egységet alkot. Nem tagadjuk meg, hanem természetes jogfejlődés következményének tartjuk mindazt, amit a királyság jelentett Szent Istvánnal. E különleges magyar közjogi fejlődésnek az is részét képezi, hogy a magyar királyság egy kicsit mindig a köztársaságra hasonlított. Ezért a köztársaság alkotmányossága nyugodtan tudta átvenni az alkotmányos monarchia természetes vonásait, mert e nemzet minden korban, az adott kor színvonalán nem zsamokálla- mot teremtett, hanem igen is, alkotmányos, a szabadságra épülő — mai modem szóval azt mondhatnám — pluralista demokráciát. Hiszen miről volt szó akkor, amikor Szent István intelmeiben arról olvashatunk, hogy fia működjék együtt a főurakkal és a főpapokkal? Ez akkor már a hatalom megosztását is jelentette, a zsarnokság elkerülését. Később is ez jellemző a magyar államiságra, és így jutunk el a magyar közjogi fejlődésben 1848-ig, a felelős kormányzásig. Ezt az alkotmányosságot mindenkor megtartotta Magyarország, ha idegen hatalmak nem taposták el, vagy nem kényszerítettek rá idegen uralmat. És ezt hoztuk vissza a mostani fordulatnál és rendszerváltozásnál. A nemzet gondolkodásmódjába mélyen beivódott a hatalommegosztás, a központi hatalom, és önkormányzat, de ugyanennek az évezredes fejlődésnek adja a sajátosságait. De hogyan? Szent István megyéi nem önkormányzati megyék voltak, hanem a központi hatalom államigazgatási, katonai védelmi szervei, hogy majd a XIII. században elinduljon az önkormányzati úton a nemesi vármegyével, az elsővel Zala megyétől, és utána annyi más helyen. Kialakul a magyar megyerendszer önkormányzati rendszere, majd a városok önállósága, és Zsig- mond király alatt, a XV. században már világos ennek minden része. így alakul ki a magyar önkormányzati rendszer, megyétől városig, és a központi hatalomig, ami a modem korban a szakigazgatással párosul. Éppen arra mutatott rá Kossuth Lajos, hogy a modem kor már azt jelenti, hogy az államnak nemcsak valamilyen katonai, védelmi, államigazgatási feladata van, hanem a „haladás emeltyűjeként” a kultúrától a szociális kérdésekig mindennel kell foglalkoznia az államnak. Éppen ekkor válik ez a kérdés — önkormányzat és központi államiság — olyan tanulmányok alapjává, amiről Kossuth ír, Centralizmus és municipializmus című dolgozatában is. Ez a nagy kérdés, ami évszázadok óta vitatott. Nem szeretném, ha bárki ezeket a kérdéseket — központi állam és önkormányzat, és amit ez a modem korban jelent, amit mi teremtettünk, és egyensúlyban kívánunk látni, — félremagyarázná vagy félrevinné. Ebben a szellemben kell szólnom arról, hogy e Szent István-i örökség nem csak ezt a belső állami fejlődést jelenti, hanem a függetlenségből és az önállóságból levezetve azt is jelenti, hogy mi dolgunk Európa e félében, mi dolgunk ebben a régióban. Nagy történelmi és stratégiai erővonalak mentén fekszünk. Ez az ország sosem volt a periférián, mi nem tudtunk soha, semmit könnyen átélni, nem tudtunk semmit Európa valamelyik szélvédettebb helyén meghúzódva átélni, mert nem volt szélvédett! Ez valóban a népek országúlja volt, itt minden háború keresztül ment, itt mindig, újra és újra eltapostak bennünket. Ezért mindig a legnagyobb figyelemmel kell kísérni a világot, mert nincs egy percnyi lehetőségünk arra, fcogy vigyázó szemünket levegyük akár a jelen, akár a jövőbe mutató veszélyekről. Örüljünk annak, hogy a történelem olyan fordulatot hozott, hogy elhagyták az idegen csapatok Magyarországot, függetlenek vagyunk, de élni kell tudni ezzel az önállósággal. Ahogy Szent István korától kezdve, de már előtte, Géza nagyfejedelem és fejedelmeink tudták azt. hogy milyen erővonalak keresztezik keletről-nyugatra ezt a térséget. Itt akár keletről, akár nyugatról fenyegetett veszély, ha kellett harmadik erőre támaszkodtak. Ezért volt olyan jelentősége az egyházi államhoz fűződő kapcsolatnak, egy kiegyenlített európai külpolitikának, Bizánc, a német-római császárság, majd más keleti birodalmak között, egészen a legutóbbi időkig, a hatalmas Oroszországgal, Szovjetunióval, és másokkal. Nem kell felsorolnom. Egy évezreden keresztül figyelmeztettek bennünket arra, hogy mi birodalmak határvonalán, törésvonalában fekszünk, ahol mindig új és új veszélyek jelentkezhetnek, és aki ezt lebecsüli, az ostoba. Most is arra kell törekednünk, hogy a kapott szabadsággal, a kapott lehetőséggel jól sáfárkodjunk. Bízzunk abban, hogy a világ bölcsebb lesz, bízzunk abban, hogy ebben a térségben nem lesznek újabb és újabb háborúk. De a világot nem a ráció, nem az ész. gyakran az agyrémek és indulatok vezérlik. És ezt soha ne feledjük el! Ami ma nem tűnik veszélynek, az holnap veszély lehet. És e kis nemzetnek, a világgal együtt, most már az egységesülő Európa részeként is, egy nagy közösség részeként egy távolabbi jövőben az egész atlanti térség részeként kell biztosítani saját biztonságát és helyzetét. Mit jelentenek ezek nekünk. akik elértük a nagy lépéseket; az idegen csapatok kivonulása, a Varsói Szerződés megszüntetése, a KGST feloszlatása? Mindez azt jelenti, hogy most nyugat és kelet minden erejével össze kell fogni aki békét, szabadságot, megújhodást, és modem világot akar. A világ új kihívások előtt áll. Nem Hancsovszki János felvétele csak mi, az egész világ tulajdonképpen ez előtt áll. Nem csak nekünk van egy súlyos örökségünk, amit soha nem feledünk. Ne feledjük el, hogy nem lett volna békés átalakulás, hogyha nem került volna válságba az egész világkommunizmus. Ne higy- gye senki, hogy az előző rendszer átengedte volna a kormányzást, ha nem látta volna, hogy mennyire szakadék felé csúszik az ország. Mindazok a gazdasági bajok, amik ma is fennállnak a gazdaság minden szférájában, cikkor kezdődtek, nem mialattunk. Ezt a súlyos örökséget kell újra és újra elmondani, ha únják is elleneink, és ugyanúgy el kell mondani, hogy az átalakulásnak ára volt, nem csak Szent István korában, ma is. Ezek a mellékhatások, a gyógymódokban súlyosan érintik az országot, amikor újra és újra más tulajdoni viszonyok között, újra és más társadalmi, gazdasági, politikai rendszerben kívánunk élni, hogy fenn tudjunk maradni. Ha a régihez ragaszkodtak volna, vagy ragaszkodnánk, elbuknánk. A harmadik tényező az elhúzódó visszaesés a világban. Nem csak nálunk, Amerikától—Japánig, Nagy-Brit- taniától—Németországig esik vissza a gazdasági fejlődés, súlyos gazdasági-pénzügyi problémák sújtják ezeket az országokat. Hogyan tudna a kicsi magyar nemzet ebből egyedül és megkülönböztetve kiemelkedni, amikor a nagy és gazdag nemzetek állnak ilyen súlyos kérdőjelek előtt. Ez azt jelenti, hogy nekünk erre mind gondolni kell, de hittel, ahogy Vörösmarty Himnuszában hallottuk. Igenis ennek a nemzetnek arra kell törekednie, hogy valóban munkával munkása legyen az emelkedésnek, tettekre legyen képes, és úgy ragaszkodjék szabadságához. Nekünk ez a nap, augusztus 20-a számos jó és rossz emléket is megőrzött. Megőrizte a megcsalt augusztus 20-ákat, azokat, amikor Szent István szellemiségét eltakarni ugyan nem merték, de mégis más neveket kellett adni az ünnepnek. Emlékeznünk kell arra ezen a napon, hogy augusztus furcsa módon nekünk nem csak e diadalmas augusztus 20-át jelenti, hanem nagy történelmi évszámaink között a világosi fegyverletétel, és Mohács is augusztus első, illetve második felére esett. Világos és Mohács tragédiája zárja körbe államalapító ünnepünket. Sose feledjük, hogy nekünk vereségeink is súlyosak, és e vereségek közepette kell államalapító István királyunktól erőt meríteni. — A törté telem iróniája, hogy augusztus 20-án kellett Csehszlovákiába bevonulnia, kényszerből, magyar katonáknak a varsói paktum keretében. És augusztus 20-ára időzítették puccsukat kedves moszkvai „barátaink”, hogy megfenyegessék akkor a világot, amikor nálunk éppen a pápa járt. Vannak jó és rossz emlékek, de ezek epizódok a történelemben ahhoz, amit nekünk augusztus 20-a jelent. De minden magyar embernek, minden egyszerű magyar embernek augusztus 20-a azt jelenti, hogy megőrizzük múltunkat, jelenünkben mindent megteszünk a hazáért ugyanúgy, ahogy egykor Kennedy elnök mondta az amerikaiakra vonatkozóan, ezt most lefordítom nekünk, magyaroknak: Ne azt kérdezzétek, hogy mit kaphattok a magyar hazától, hanem azt, hogy mit tehettek érte! Végül legyen e nap olyan, mint egy egyetemes magyar nemzeti búcsú, ahol minden magyar összejő a világ minden tájáról. Mint ahogy minden magyar faluban a búcsú alkalmából, lélekben vagy valóságban visszatérnek a falubeliek, hogy együtt ünnepeljék a falu búcsúját.- Ez ennek a nagy falunak, ami Magyarország, amit a magyar nemzet jelent, ilyen egyetemes búcsúja, ahol mindenki itt kell, hogy legyen Szent István napján, lélekben és valóságban velünk. Erre is emlékezünk, és ezt is szimbolizálják mai ünnepnapjaink, eseményeink. Őrizze meg mindezt nemzeti tudatunk, mert csak ezzel lehetünk európaiak, de még jó értelemben vett világpolgárok is.
