Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-18 / 192. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. AUGUSZTUS 18.. SZERDA Alberti és Irsa: Albertirsa Város lesz-e. az évezredig? Albertit és Irsát az 1950-es II. tanácstörvény kényszerítette a képzeletbeli oltár elé. Az emberek a mai napig úgy gondolják, hogy ez egy rossz házasság, ám elfogadták a megmásíthatatlan tényt. Voltaképpen a két település múltja hasonló. Az albertiek ősei 1711-ben érkeztek ide a Felvidékről — huszonnégy szekéren. Magukkal hozták lelkészüket; azonnal falut, iskolát és gyülekezetét alapítottak. Az irsaiak szintén a Felvidékről jöttek, csak 1713-ban. A falurészek megőrizték saját hagyományaikat. A két evangélikus gyülekezet sem egyesült. A korábbi ellentétek elcsitultak. Senkit nem izgat az esetleges szétválás gondolata. A baptista templom a település egyik dísze lesz A községházán Kiss Tibor polgármester, dr. Mányi Erzsébet fogszakorvos (a képviselő-testület népjóléti bizottságának elnöke) és Roszik Mihály evangélikus lelkész, az alberti evangélikus szeretetotthon igazgatója a településről, jelenéről, jövőjéről beszélnek. Albertirsának ma tizen- egyezer-ötszáz polgára van. Az elmúlt években kevesebben születtek, mint ahány an meghaltak, ám annyian költöztek ide, hogy a lélekszám nemigen változott. Az egy közös, nagy általános iskolában — a falu különböző részein lévő öt épületben — ezerszáz diák tanul. Szeptemberben az alberti evangélikus, illetve katolikus egyház első osztályt indít. Az előbbi óvodát is mű- ködtet; tavaly óta száztizen- két aprósággal foglalkoznak. Egyébként az állami intézményekben mintegy négyszáz kisgyermekről gondoskodnak. Teherrel indultak Kiss Tibor afféle pénzügyi mérleget készít. Elmondja: elődeiktől körülbelül húszmillió forint adósságot örököltek, amit hosszú hónapok kitartó munkájával — ésszerű gazdálkodással — letörlesztettek. Az idén kétszázhu- szonnyolcmillió forintból gazdálkodhatnak. Ebből százhat- vannyolcmilliót fordítanak a község üzemeltetésére, a fennmaradó hatvanmilliót pedig fejlesztésre. Az utóbbi ösz- szeget az elnyert központi tá- rrlbgatásokkal gyarapítják. Évente legalább száz-száz- húsz pályázatot nyújtanak be. A nagyközségben teljesen elkészült az ivóvízhálózat. Az év végéig az utcák kétharmadánál megoldják a szennyvíz elvezetését, míg a felét aszfaltszőnyeggel terítik le. A lakások harmincöt százalékában fűthetnek gázzal. Az utóbbi három' esztendőben mintegy kilencszáz családnál szólalt meg a telefon. A strandfürdő két nagy medencével bővült és megszépült a környezete. Elkészült már a további fejlesztés tanulmányterve is. Dr. Mányi Erzsébet arról tájékoztat bennünket, hogy öt körzeti orvos látja el a szolgálatot. A rendelők általában a körzethatároknál helyezkednek el. Van egy központi egészségügyi intézmény. Mellette ettől az évtől működik a mentőállomás, s épült egy fogorvosi rendelő. Roszik Mihály veszi át a szót. Először azzal büszkélkedik, hogy a képviselő-testület nagyszerű összhangban dolgozik. Természetesen nem minden témában azonosak a vélemények, de a vitákban próbálnak közeledni egymáshoz, majd arról szól, hogy a Szerencsejáték /íz.-tői kétmillió forintos támogatást kapott a gyülekezete. így az evangélikus egyház egy négy tantermes, tomatermes, ötszázhúsz négyzetméter alapterületű iskolát épít, amelyet a tervek szerint szeptemberben adnák át. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan bővítik az ötvenhat férőhelyes szeretetotthont, négy lakással. A polgármester ehhez kapcsolódva jegyzi meg, hogy a községben két evangélista, egy-egy katolikus, református és baptista gyülekezet él egymás mellett, harmonikusan. A település egyik dísze lesz az a baptista templom, amely éppen most készül. Az egyházak összefogásával és Albertirsa támogatásával emlékművet állítanak a II. világ- háborús hősöknek. Kiss Tibor szerint az önkormányzat működésének talán egyik legnagyobb eredménye, hogy megteremtette a lakosok között azt az egységet, amit 1991 előtt nem sikerült elérni. Van is, nincs is Albertirsán a hűtőház, a két szövetkezet és a számos magánvállalkozó körülbelül ezerkétszáz embert foglalkoztat. Az önkormányzatnál kétszázhatvan alkalmazott keresi a kenyerét. A polgármester nem tud róla, hogy bárhol is terveznének jelentős létszámcsökkentést. Napjainkban is mintegy négyezer-ötszázán ingáznak, elsősorban Budapestre s Ceglédre. Ezért is lenne jelentősége a fürdő fejlesztésének. Amennyiben a beruházás megvalósulna, legalább nyolcszáz-kilencszáz személyt — főleg nőket — alkalmaznának helyben. — A nagyközségben ötszáznegyvenöt regisztrált állástalan polgárról tudunk. Mégis, kérdés, hogy Albertirsán gyakorlatilag van-e munkanélküliség — mondja Kiss Tibor. — Ez miként lehet? — Úgy, hogy néhány munkáltató hiába vár jelentkezőket, nemigen érdeklődnek állás iránt. A faüzem például tizenöt dolgozót tudna felvenni, a gázépítésnél harminc- negyvenezer forint bruttó keresetet kínálnak a leendő földmunkásoknak, egy pusztava- csi kft. ötven nőt alkalmazna, megoldaná az utazásukat is. Jelentkező viszont nincs. A beszélgetésünkkor az is kiderül: az elmúlt évekhez képest nem kopogtatnak lényegesen többen szociális juttatásért. Az idén is elég lesz az erre szánt pénz. Igaz, jobban megnézik, hogy kinek adnak segélyt. Egyébként némi elszegényedés a községben is tapasztalható. Elsősorban az időseket és a betegséggel sújtott fiatalokat támogatják. Utóbbiak közül a két-három gyerekeseket építkezési hozzájárulással segítik. Az idén ez az összeg összesen mintegy kétmillió forint volt. Apropó. Évente tíz-tizenöt család keresi fel a polgármesteri hivatalt lakásgondjaival. Sajnos, az önkormányzatnak nincs üres hajléka. Esztendőnként ötvenen- hatvanan szánják rá magukat az építkezésre. Csak így tovább A polgármester szívesen beszél az 1991-ben léterhozott „A jövő nemzedékért" alapítványról. Az elmúlt tanévben tizennégyen — gimnazisták, főiskolások, egyetemisták — kaptak támogatást. Azt remélik, hogy ezek a fiatalok diplomásként sem szakadnak el a községtől. Más téma, de a maga nemében nem kevésbé fontos, a helybéli zeneiskola fúvósegyüttese. Augusztusban nemzetközi fúvósfesztivált rendeznek, amely valójában főpróbája lesz az expó idején tartandó nagyszabású rendezvénynek. Egyébként a megyei expóbizottság a település pályázatát kiváló minősítéssel továbbította az országos fórumhoz. — Úgy látszik, Albertirsa nyugodt település. Mit akarnak megvalósítani a következő években? — fordulok Kiss Tiborhoz. — A januári falugyűlésen a felszólalók elismerően vélekedtek az önkormányzat és a képviselő-testület tevékenységéről. Azt kérték: csak így tovább! Az emberek döntő többsége elégedett. Az „ellentábort” még jobb munkával kívánjuk meggyőzni. Bízom abban, hogy 1996 végéig valamennyi utcában lesz gáz- és szennyvízvezeték, s újabb négy-ötszáz telefon csörren- het meg. Nagyon szeretnénk, ha Albertirsa város lenne ebben az évezredben. Nyaralás helyett Barangolunk a községben. Megállunk az épülő baptista templomnál. Bent, a kerítésen túl két idősebb úr rendezi szorgalmasan a terepet. Észreveszik a kíváncsiskodó idegeneket. Nyílik a vaskapu. Szívélyesen invitálnak. Egyikük, Taskó András megáll a taligával. — Mi, egyházi hívek csináljuk — biccent a fejével az épület felé. — Amikor van egy kis időnk, jövünk. Nemcsak a nyugdíjasok. Aki teheti, kiveszi a szabadságát is. Nem megyünk most nyaralni. Ez mindennél fontosabb. László Gábor lelkipásztorunk a kőműves. Ő rakta fel a falak kilencven százalékát. A belső és külső vakolást sem bízta másra. Mindennap segédkezünk. Ez a templom a verejtékünkkel, hitünkkel épül. A szeretetotthon kapujánál hölgyek beszélgetnek. Rupp Károlyné így vall magáról: — Édesanyámat nem ismertem. Kétéves lehettem, amikor édesapám meghalt. A szüleim eldobtak maguktól. Kétszer mentem féijhez. Mindkét párom rokkant volt. Sajnos, meghaltak. Három éve, hogy ebben az otthonban élek. A jobb kezem béna, de hál’ istennek, tudok járni. Szívesen vásárolok azoknak a társaimnak, akik betegek. F. F. Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Az alberti evangélikus gyülekezet anyakönyvei, jegyzőkönyvei 1721. január elseje óta őrzik a múltat. Az okmányokból az is rekonstruálható, hogy Juhász Ferenc evangélikus lelkész javasolta 1848-ban a gyülekezet tagjainak, hogy vásároljanak egy értékes úrvacsorakészletet. Az ötlet elfogadtatott. Meg is rendelték Szentpéteri Józseftől, az akkor már híres ötvösművésztől a kelyhet és ostyatartót, ő színezüstből megalkotta a két tárgyat — a belsejük aranyozott —, szőlőfürt- és levélmotívumokkal díszítette azokat. A kehely talpára ez vésetett: készíttette az alberti evangélikus ágostai hitvallású egyház, lelkész Juhász Ferenc, kurátor Búth József, bíró Csányi János, jegyző Klementisz Pál idejében, 1848-ban. A mestermű négyszázhuszonhat forint és negyvenöt krajcárt kóstált. A pénzt az adakozó polgárok befizették a lelkészhivatalba. A nevük és az adományozott összeg beíratott a jegyzőkönyvbe. Végül is a gyülekezet 1848. március 28-án vette birtokba az immár felbecsülhetetlen értékű ötvösmunkát, ami nyilvántartott nemzeti kincs. Szerencsére a II. világháború zűrzavarában Isten megőrizte. Nemcsak Magyarországon mutatták be jó néhány kiállításon — például az Egyházi Múzeumban —, hanem Európa több városában is. Két esztendővel ezelőtt egy Zágrábban megrendezett tárlathoz kérték kölcsön — mindig kísérettel szállítják — a település, az evangélikus egyház kincsét. (f. f.) íme, az egészségügyi központ Kisfaludi István felvételei Megszépül a strandfürdő' környezete
