Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-16 / 190. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ Harangszentelés a Szent István-bazilikában Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő munkanélküliek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Budapest, Karinthy F. u. T—3. Telefon: 185- 2411/126-os mellék. A leukémiás gyermekekért Két új kórtermet építettek a leukémiás gyermekeknek annak a koncertnek a bevételéből, amit a magyar film- és TV-operatőrök Kép-Világ Alapítványa rendezett április 20-án — jelentette be Schuller Dezső professzor, a Tűzoltó utcai II. Számú Gyermek- gyógyászati Kilinika igazgatója. A koncert bevételéből és további felajánlásokból épített két kórterem mellett egy harmadik építését is elkezdték. A Kép-Világ Alapítvány jövő év tavaszára újabb koncertet szervez, hogy a leukémiás gyermekeket gyógyító országos intézményben további kórtermeket építhessenek. Szent István apostoli király ünnepén, augusztus 20-án, a Szent István-bazilikában reggel 8 órakor a Szent Jobbot tiszteletadásra kihelyezik, majd plébániai nagymise. Délelőtt 10 órakor főpapi nagymisét és szentbeszédet mond dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A Szent Jobb a bazilikában délután 4 óráig látogatható. A bazilika előtti Szent István téren délután 5 órakor dr. Pás kai László bíboros, Magyarország prímása, esztergom—budapesti érsek megszenteli a német katolikusok ajándékaként Pas- sauból érkezett négy harangot, szentmisét és szentbeszédet mond, majd ezután vezetésével elindul az országos Szent Jobb-körmenet. Amikor a Szent Jobb a bazilika elé visszaérkezik, felvonják az északi toronyba az új harangok egyikét, majd főpapi áldással zárul az ünnepség. A MÁV az ünnepségekre vidékről érkezők számára ötvenszázalékos Tnenetdíj- kedvezményt ad, melynek érvényesítése augusztus 20-án a Szent István téren történik. Nyári üdülési lehetőségek A Nemzeti Üdülési és Utazási Kft. 2-es számú irodájának ajánlatai. Cím: Budapest, Bajcsy-Zs. út 55. Telefon: 131-4545, 111-6861. Augusztus 26-tól: Félpanzió Teljes panzió Siófok Ferró 2 fő 15 582 17 490 Siófok Orgona 2 fő 9 646 11 554 B. Almádi Árnyas Panzió 2 fő 11 278 13 696 Szántód Panoráma 2 fő 11 130 13 038 Mátrafüred „D” ép. 2 fő 13 802 17 236 Bakonybél „A” ép. 2 fő 12 020 14 438 A felsorolt helyek korlátozott számban kaphatók. Augusztus 19-étől Szeptember 9-éig Balatonfüred Szanatórium 1 fő 27 624 Augusztus 26-ától Szeptember 16-áig Parádfürdő Szanatórium 1 fő 23 426 SZENT ISTVÁN NAPOK 1993. PIÜSCSABA, ERDÉSZKERT Augusztus 20.-21. (péntek-szombat) aug. 20. péntek 8.00 Jó reggelt Piliscsaba I Reggeli zenés ébresztő 10.00 Futóverseny, szoborkiállítás megnyitó, térzene 11.00 Játékos vetélkedők, aerobic bemutató 14.00 LADÁNYBENE 27 koncert 15.00 Helyi csoportok néptánc bemutatói 16.00 Ökomenikus Kenyér Szentelés 1A.30 A helyi Tűzoltó Egylet csapatzászlójának avatása 16.50 Opel vetélkedő i/.OO Maksa Zoltán műsora 17.50 Terranova vetélkedő 18.00 Szandi műsora, kísér a Brillantin rocky zenekar 19.00 Piliscsaba Szépe, szépségverseny 20.00 Vörös István és a PROGNÓZIS 21.00 Danhauser Balázs élő tánczenéje 22.00 Látványos meglepetés: TŰZIJÁTÉK & pon <=> □od aug. 21. szombat 10.00 Kerékpárverseny 11.00 KOLIBRI gyermekszinház 13.00 Aerobic bemutató 14.00 A besztercebányai "SELCIANKA" fúvószenekar bemutatója 15.00 Dél-Amerikai meglepetés, Patricio Baeza Band, tombolahúzások 17.50 Opel vetélkedő 18.00 Az Insiders rockzenekar koncertje 19.00 Lépcsőház kocsmazenekar 'házibulija* 20.30 Diszkó és nosztalgia est Fő támogatók: ■©OPEL OPEL-WAGLER OPEL MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ KERESKEDŐHÁZ PILISCSABA ÖNKORMÁNYZATA Támogatók: Sat-Elite Kft % II TERRANOVA LEGSZEBB A HÁZON COSTUR - AGRO Kft teira» crbh?í és Szabodúiötechníkc ÜD SZÍVESEN LATJUK! Mit ígérnek a csillagok erre a hétre? Hl. 21.—IV. 20. Sze- mélyes ügyek: A mMk meggondolatlanság hibájába eshet, amiért türelmetlenné vált bizonyos problémákkal szemben. Segítségre nem számíthat, a boldogulás lehetősége azonban adott. Érzelmek: Vékony jégen jár ahhoz, hogy magabiztosan haladjon. Gyanús szemmel figyelik. Tehát vagy nagyon óvatos lesz, vagy módosítja az irányt. Egészség: Semmi jeleznivaló. Szerencsés napja: Szombat. IV. 21.—V. 20. Sze- gWg mélyes ügyek: Új és jfíj érdekes szituáció a hét elején. Mindenesetre alkalma lesz bizonyítani, hogy képes uralkodni önmagán és ha kell, visszafogja a büszkeségét. Érzelmek: Sajnos, kísérni fogja a tudat, hogy nem kapja meg azt a szeretetet, amit megérdemelne. Egészség: Csütörtöktől negatív irányú váltás. Szerencsés napja: Szerda. V. 21.—VI. 21. Sze- &MB mélyes ügyek: Miért m 4® ígér olyasmit, amit P nem tud teljesíteni? Ez a magyarázata annak, amiért úgy érzi, hogy „nem jönnek össze a dolgok”. Legjobb lenne néhány nap magány, hogy túltegye magát a gerjesztett sikertelenségen. Érzelmek: Nagyon kellemes meglepetés, de nem attól, akitől várná. Egészség: Ha fogyni szeretne, most kezdje el. Szerencsés napja: Csütörtök. (C * VI. 22.—VII. 22. Személyes ügyek: Most könnyen köt- ^r hét barátságot, alapozhatja meg a jövőben kamatozó kapcsolatot. Ne sajnálja az időt a beszélgetésektől és a látszólag céltalan ösz- szejövetelektől. Érzelmek: Könnyítse a közeledését annak, akinek fontos mondanivalója lenne az Ön számára. Egészség: Minden rendben. Az esti lehűlést kerülni. Szerencsés napja: Péntek. VII. 23.—VIII. 23. Személyes ügyek: Tartózkodjon olyan megjegyzésektől, melyet nem támasztanak alá tények, vagy nem biztos a részletekben. Ne keressen ellenséget .abban, aki nem az. Ha nagyon feszíti az indulat, azzal keressen kapcsolatot, akiben megbízik. Érzelmek: Az elhamarkodott szöveg a partnerrel kapcsolatban is gondot okoz. Tehát kerüljön minden olyan alkalmat, amely felszínre hozhatja az indulatait. Egészség: Fokozott só- és cukor érzékenység. Szerencsés napja: Szerda. A VIII. 24—IX. 22. Személyes ügyek: Né- hány jelentéktelen melléfogásból nem kellene arra következtetni, hogy rosszul megy a sora, netán elhibázott az élete. Ez van. De ha tudni akarja, az előzmények az ön ingatag helyzetmegítélésére utalnak. Érzelmek: A csillagok bátorí- ■ tanák, más biztatást meg ne várjon. Hallgasson tehát a szívére és ne feledje, hogy az első benyomás most nagyon fontos lesz. Egészség: Jó. Szerencsés napja: Szombat. A, IX. 23.—X. 22. SzeA A mélyes ügyek: Mosta- \ nában annyira érzé- kény, hogy ez már a külvilághoz való viszonyát is hátrányosan érinti. Például úgy, hogy kihasználják a csökkent ellenálló képességét. Érzelmek: Türelmet, megértést. Ha a sikert várja és nem jön, nos ez azért van így, mert önző. Egészség: Az a baja, hogy sokat gondol a betegségre. Szerencsés napja: Csütrötök. X. 23.—XI. 22. Személyes ügyek: Az = élet simán megy a maga útján, s ezt abból veheti észre, hogy nincsenek zavaros ügyei. Most kell tehát elszakadni a megszokott környezettől, hogy átmentse ezt az életérzést a későbbiekre. Érzelmek: Magányos szíveknek egyértelműen sikeres hétvége. Egészség: panaszmentes. Szerencsés napja : péntek. XI. 23.—XII. 21. Személyes ügyek: A sikert, az elismerést, amire oly nagyon vágyik, most megkapja — előlegként. Vagyis meg kell tudni tartania, amit eddig megszerzett. Érzelmek: A körülmények adottak, a lehetőség biztosítva ahhoz, hogy szinte mágikus pillanatokat élhessen át. Egészség: Változatlanul jó. Szerencsés napja: Kedd. Ä XII. 22.—I. 20. Sze- mélyes ügyek: Igazo- lódik a feltevés, amelytől nem tudott szabadulni. S minthogy már semmi sem éri váratlanul, nyugodtan készüljön arra, amikor eljön az ön nagy pillanata és vele az elismerés. Érzelmek: Szép napok, főleg azok számára, akik már egymásra találtak. Egészség: A tojáskészítmények mostanában hiányozhatnának az étrendjéből. Szerencsés napja: Vasárnap. I. 21—11. 19. Szemé- lyes ügyek: Ha a U| pénzre tud vigyázni, jó hetet hagy maga után. A nem várt kiadás ugyanis felszínre hozza egyik mulasztását, amely lelkiekben is terheli. Érzelmek: Most az összhangot kellene erősíteni és ehhez az őszinte szavak is elegendőek. Még ha nem is könnyűek, ugye? Egészség: Hideg italra érzékeny. Szerencsés napja: Szombat. II. 20—III. 20. Sze- mélyes ügyek: Ez nem az ön sikeres her te, ha nem tudja megkülönböztetni az érdeket a könnyű szórakozástól. Vagyis ne hagyja magát belerántani semmi bizonytalan kimenetelű dologba. Érzelmek: Félő, hogy a saját hibáit viszi át a partnerre és kéri őket számon tőle. Egészség: Figyeljen a szervezet apró vészjelzéseire. Szerencsés napja: Hétfő. Ha On a Suzuki szentendrei márkaképviseleténél vásárol autót, nyerhet egy magyar Suzukit! Részletfizetési és lízingelési lehetőség. Biztosítását o helyszínen megkötheti. Kárpótlási jeggyel is fizethet. Szalon és szerviz SZENTENDRÉN a Rév utca 6. szám alatt Telefon: 06-26- 10-921