Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-14 / 189. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1993. AUGUSZTUS 14.. SZOMBAT 9 Mit adott a szent király? Több mint 900 esztendeje annak, hogy István a szent király elköltözött a siralom völgyéből és lelke megjelent Isten ítélőszéke előtt, számot adni sáfárkodásáról. Sokról kellett számot adni, mert az Úr sokat bízott rá. Egy egész országot, egy népet, mely arra volt hivatva, hogy évszázadokon át védőbástyája legyen az őföldi országának, az ő egyházának, a keresztény Európának. A számadás megtörtént. Az Úr ajkáról elhangzott az ítélet: „Örülj, jó és hű szolgám. A rád bízott talentumokat jól használtad, hűséged jutalmául menj az urad örömébe.” 900 esztendő nagy idő, de ez a hosszú idő sem tudta kitörölni a szent király nevét, emlékét a magyar szívekből. Ünnepét évről évre megtartjuk. Miért ünnepeljük a szent királyt? Mert földi hazát adott nekünk. A honfoglalás ténye ugyan Árpád vezér nevéhez fűződik, de, hogy a honfoglalás honalapítássá érlelődött, ez már szent királyunkank dicsősége. Nem őforgatta a kardot, amelyik megszerezte ezt az országot, de az őszent jobbja emelte magasba a keresztet, hogy a megszerzett országot meg tudja tartani. A magyarság új feladata emberfeletti volt, de a magyarság teljesítette ezt a feladatot. Szent István alakította át a rabláshoz szokott magyarokat békés emberekké. Ő vette ki kezükből a kardot, a nyilat, és adta helyébe a sarlót, az ekét. Ő volt az, aki az első templomokat, kolostorokat építette. Szent István atyai jobbja tudott alamizsnát adni, de tudott büntetni is. E kéz tudott imára kulcso- lódni, de tudott lázadókat féken tartani. A történészek sokszor felvetik a kérdést: honnan fakadt ez a titokzatos erő, mely a maroknyi magyarságot meg tudta tartani a vilgátörténelem éhes sírja előtt? Miért maradt fenn a magyarság? Mert a szent király nem csak hazát adott a magyarságnak, hanem kereszténységet is. Amikor a nyugati szomszédaink már-már halálos csapást akartak mérni az Európára zúduló magyarságra, akkor a szent király a kereszténység áldott erejét oltotta be a magyarságba és beillesztette a keresztény népek nagy közösségébe. Most már nem pogány magyarságról beszélnek a nyugati keresztény országokban, most már nem szervezkednek ellenünk, hiszen most már a magyarság is keresztény. Hogy a maroknyi magyar nép megmaradt a népvándorlás forgatagában, ez a szent király érdeme. Milyen jó nekünk magyaroknak, hogy első királyunk nem a trónon áll előttünk, hanem az oltáron, és fején nemcsak a korona ragyog, hanem a szent élet dicső fényessége is. Augusztus 20-án hivatott szónokok emlékeznek meg szent királyunkról. Ezen a napon ünnepi összejöveteleken dicsérik majd a haza szentjét. Ha képernyőn megpillantjuk szent királyunk ereklyéjét, szólaljon meg bennünk e gondolat: Ó dicsőséges Szent Jobbkéz, Melyet magyar óhajtva néz. Drága kincse népünknek, Nagy öröme szívünknek. Drága Szent Jobb maradj nálunk, Utat mutass merre járjunk. Somlai József esperes — plébános Kistarcsa Keresztény kultúra Alain Boureau, középkortörténész, Az aranylegenda, a Jeanne pápa és A király személye című könyvek szerzője Magyarországon járt, és a Francia Intézetben előadást tartott. A tudós kutató a középkori és a reneszánsz Európa vallás- és politikai hitrendszerével foglalkozik. Újszerű elemzési módszere arra tesz kísérletet, hogy a teológia és a jog, az egyén, a társadalom és a hatalom kapcsolatát vizsgálja. Ezek a kérdések korántsem elméletiek, megérthetjük általa, hogy a történelem megélt mindennapjait milyen erők, viszonyok ku- szálják. A „sötét” középkor egyáltalán nem volt olyan sötét. A vallásos embert ez a bizalom köti az Istenhez. Szent Ágostontól kezdve kap a hit fogalma ebben az értelemben fontos szerepet, ő azt mondja, hogy a hit tulajdonképpen a kegyelem és az akarat között helyezkedik el, bizalmi viszony, mint amilyen a gyermek—szülői kapcsolat. Szerinte a tudás is a hithez kapcsolódik, s a hit elfoglalhatja a tudás helyét, ha annak tanai hamisnak bizonyulnak. A szomorú sorsú Abelard véleménye az volt, hogy a teológiailag megalapozott tudás megférhet a hittel. Amit az európai kultúrának mondunk, az valójában keresztény kultúra. Világi és egyházi történések egyaránt alakították. A harmadik századtól kezdve nemcsak a világi, de az egyházi hatalom is erősen hierarchi- zált. A püspököknek jelentős hatalom jut. Az egyház a hit kizárólagos letéteményesévé válik. A társadalmi feszültség először csak a két pólus, az egyházi és a világi hatalom között feszül. J. Á. Az európaiság gondolatával Helyreállítják a tihanyi kálváriát Történelmi tény, hogy IV. Károly — akit 1916 végén koronáztak magyar királlyá, 1921-ben kétszer is megpróbálkozott Magyarországra való visszatéréssel — a „második királypuccs” utáni utolsó napjait magyar földön, Tihanyban, a bencés apátságban töltötte. Innen indult száműzetésének, majd rövidesen bekövetkezett halálának színhelyére, Madeira szigetére. A királypártiak és természetesen a tihanyiak sokáig őrizték a királyi pár itt-tartóz- kodásának emlékét. Az apátság épületében emlékszobát rendeztek be, közadakozásból hősi emlékművet állítottak, s ugyancsak széles körű összefogással 1926-ban a félsziget egyik legszebb pontján felépítették a IV. Károly-kál- váriát. Ezek a helyek több évig zarándokhelynek számítottak, majd az utolsó magyar király tragikus sorsa a kálvárián is beteljesedett. 1945-ben előbb a koronát vésték le az emlékműről, majd 1962-ben az egész kálváriát lerombolták, a központi építmény kivételével. (A helybeliek közül többen úgy emlékeznek, hogy egy külföldi delegáció fejezte ki rosszallását, amiért a kálvárián a Magyarországtól Trianonnal elszakított vármegyék címerei is szerepeltek.) A képek, korpuszok egy része a tihanyi plébániára, a veszprémi Margit-templom- ba, néhány darab Sümegre került. 1991-ben korabeli dokumentumokkal, bútorokkal berendezve Tihanyban ismét megnyitották a IV. Károly- emlékszobát, s a tihanyi bencés apátság a helyi önkormányzattal közösen alapítványt hozott létre a kálvária rekonstrukciójának megvalósítására. Azóta különböző szervezetek, magánszemélyek csatlakoztak a kezdeményezéshez, a IV. Károly-kál- vária helyreállítását támogatja Habsburg Ottó is. Az elképzelések szerint a megújult emlékhely Európához való tartozásunkat is kifejezné azzal, hogy az egyes képek tükröznék „a magyarság szenvedéseit Európa érdekében” — ahogy azt a tihanyi apátság plébánosa az alapkő-letételi ünnepségen hangsúlyozta. A Szent Ist- ván-i állameszmétől a tatár- dúláson, a török pusztításán, a szabadságharcok leverésén, a nácik rémtettein keresztül a közelmúlt eseményeivel bezárólag. Az egyes stációk mellé egy-egy védőszent kerül majd dombormű formájában. Az Európa-kál- vária tervei gyakorlatilag már készen vannak, megvalósítására várhatóan 1994-ben kerül sor. Zsédely atya hetvenéves Kápolna — másfél év alatt Zsédely Gyula címzetes kanonok — szeptember 8-án lesz huszonhat esztendeje, hogy a ceglédi Római Katolikus Ujplé- bánián szolgál — a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. Szobájában hosszú perceken át nézegetjük a könyveket. Néhánynak ő a társszerzője vagy szerkesztője. Talán észre sem veszi, lassan elkezd emlékezni. Kirajzolódik a gyermekkor; hogy mi fordította Istenhez — A ma is élő Szűcs József atya a futballpálya szélén állt a tizenharmadik születésnapomon és megszólított. Gyuszi- kám! Apád háromévi szibériai hadifogság után betegségben meghalt. Édesanyád takarítónő... Mégis olyan jó kedvvel focizol itt. Miért? — Hogyne lennék vidám — feleltem némi büszkeséggel. — Tizenhárom évesen kenyérkereső vagyok. Miközben beszélgettünk, felcsillantotta előttem, mi lenne, ha nyomdásznak, sőt papnak szegődnék el hozzá. Az sem zavarta — mivel „csak” polgári iskolába jártam —, hogy nem tudok latinul. Befejeztem a polgárit, a latin nyelvet is igyekeztem elsajátítani. Ám a különbözeti vizsgát és az ötödik gimnáziumot nem sikerült letennem. Elhagytam a rendet. Azon a nyáron egyebek mellett egy cipőszalonban dolgoztam — kifutófiúként. Egyik nap két kedvesnővér vásárolt az üzletben — széles fehér fityulát viseltek —, s nekem kellett kiszállítanom a cipőket Kőbányára. Nem a kórház, hanem a klas- trombejárat házszámát adták meg. Beléptem. Körülbelül harmincán énekelték a csodálatos őskeresztény imádságot: az Üd- vözlégy Királynét. Összeszorult a szívem. Aztán felszaladtam a főnöknő szobájába. S azt mondtam neki: maguk a legboldogabbak a világon! Letettem a cipősdobozokat, és elrohantam a gimnázium igazgatójához, Balázskövi atyához. Kijelentettem, hogy szakítok a világgal és pap szeretnék lenni. S ő megengedte, hogy újból nekivágjak az ötödik osztálynak. Embermentés Zsédely Gyula útja, attól a pillanattól, hogy 1939-ben belépett a szaléziánus rendbe, végleg kijelöltetett. S ahogy az történeteiből kiviláglik: cudar, félelmetes éveket tartogatott számára az idő. — Hetedikes gimnazistaként megbízatást kaptam, hogy Visegrádon a megtévedt gyerekeket — akiket a bíróság küldött — próbáljam jó útra téríteni. Két év múlva Újpestre kerültem a társaimmal. Francia, orosz és izraelita emberkéket mentettünk meg. Az utóbbiak közül az egyik az én reverendámban menekült, és két golyót röpítettek belé. Bementem a nyilasok székházába és kértem vissza a reverendámat. Egy részeg százados ordított velem: Még maga követelőzik, aki zsidókat ment! De nem bántottak, elengedtek. 1950-ben pappá szentelték. Ám az élet, a sors a saját, kiszámíthatatlan törvényei szerint rendezi az eseményeket. — Albertirsán kezdtem a hivatásom. A legvadabb Ráko- ii-érában hatvan elsőáldozóm volt. Egy éjszaka Ceglédről megérkeztek az urak fekete kocsival. A fal mellé állítottak hálóingben. Három órán át tartott a kihallgatás — hogy igazán hatásos legyen: pisztollyal. Azt mondták: újam alá, hogy Mindszenty József és Grősz József gazemberek. Ez megjelenik egy újságban, és akkor nem visznek el Kistar- csára. Azt feleltem: rendben van. Maguk pedig írják alá azt, hogy Gerő Ernő és Rákosi elvtárs gazemberek. S ez a két szöveg együtt jelenjen meg a lapban. Nem írtam alá semmit. Engedély és szívgörcs Kecskemétre kerültem. Ott is be kellett járni a rendőrségre. Az 1956-os forradalom idején rendszeresen kilátogattam a városi kórházba, vigasztalni a sebesülteket. Büntetésként elvették a jogosítványomat, amit csak tizenhat év múlva kaptam vissza. Amikor már nem bírtam elviselni a zaklatásokat — nyolc év telt el —, egy faluba, Szelevényre kértem magam. Ahol hat év alatt felújítottam a plébániát és a templomot. Az utolsó esztendő végén kiéleződött az ellentét a párttitkárral és a település vezetőségével. Hiába, sok volt az elsőáldozó. Aztán 1967-ben Ceglédre jöttem. Egy istállóból és fészerből átalakított épületben — amely hétköznap iskolaként, vasárnap templomként működött — kezdtem el a tevékenységem. Áldatlan állapot volt: nemegyszer fordult elő, hogy az egyik helyiségben a gyerekek tanultak, zsibongtak, míg a másikban én tartottam a gyászmisét. Szerencsére az akkori tanítónőkben volt annyi emberség, hogy egy-egy ünnep idején programot szerveztek a tanulóknak a városban. Közben persze írogattam a kérvényeket. Semmi nem történt. Casa- roli érseknek 1979-ben megígérték, hogy épülhet a templom. Három év múlva egy kicsit elfogyott a türelmem. Lékai atya Rómába készült, s megkértem, a szentatyánál járja ki az engedélyt. Este már csörgött is a telefon, hogy mi köze Casarolinak a ceglédi dolgokhoz. Végre 1982. január végén megadták a hozzájárulást, nemcsak Rómában, itthon is. De a Pest megyei egyházi titkár nem írta alá. Összeestem. Négy napig feküdtem — szívgörccsel. Némi közbenjárás után Miklós Imre leszólt a megyéhez, és erre jóváhagyták az építkezést. Az „ékszerdoboz” Ennyi sötét kép és év után nem jöhetett más, csak egy kis fény és derű. — A kápolna másfél év alatt elkészült. Kerényi József tervező művét az Ámerikai Építészetek Intézete tavaly októberben nagydíjjal jutalmazta. Százötven pályázatból öt amerikai és hat külföldi építész alkotását érte ilyen megtiszteltetés. Ami fáj, hogy eddig csupán három osztályt hoztak el, hogy megtekintse ezt a gyönyörű „ékszerdobozt”. Ezért is szeretném, a Szalézi Értesítő főszerkesztőjeként minél jobban bemutatni rendünk ifjúsági nevelőmunkáját. Ugyanakkor nagyon örülnék, ha híveim közül egyre többen térnének visz- sza Istenhez. S talán nekem is megadatik, hogy elmélyültebb lelki életet élhessek. Fehér Ferenc A felüdülést kereső váciak kedvelt pihenőhelye a város határában fekvő liget. A Szent Anna-forrásból csordogáló hús víz a nyári hőségben felfrissülést nyújt az odalátogatóknak, de nemcsak ők isszák az egészséges nedűt, hanem sokan kannákban hordják el Hancsovszki János felvétele
