Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-03 / 179. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM Ára! 13,50 forint f 1993. AUGUSZTUS 3., KEDD Következetes ellenőrzések várhatók Átformált Forma—1 Jó ütemben haladnak a munkálatok, lényegében minden készen áll arra, hogy az idén zavartalan legyen a Forma— 1-es verseny a Hungaroringen — mondotta Goda József, a Jász-Nagy kun-Szolnok, Pest és Nógrád Megy e Köztársa­sági Megbízott Hivatala hatósági osztályvezetője, aki egy­ben a rendezvény szervezőbizottságának is tagja. Közjáték Máriával Falevélre festett Mária-képben gyönyörködtem, így csak fél füllel hallgattam Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató megnyitóbeszédét a gödöllői Török Ignác Gimnázium aulájában. A Nemzetközi Cserkész Emléktábor alkalmá­ból rendezett Mária-szimbólumok kiállítás kapcsán a Mária-kultusz történelmi hátterének felvázolására vál­lalkozott az előadó, miközben a közönséget szinte elvará­zsolta e kultusz megjelenési formáinak páratlan gazdag­sága. Egy mondatánál már Erdélyi Zsuzsanna sem tudott uralkodni az érzelmein, s eltért beszéde vázlatától. Jegy­zetfüzetemben hiába keresem „rögtönzését”, olyan hirte­len jött, hogy csak a fülem tudta felfogni, leírni már nem sikerült. Most megkísérlem visszaidézni a lényegét. A Mária-kiállítás hagyományos értékeket tár elénk, me­lyekben közvetve felfedezhető' az emberek igénye a szép szóra, a szeretetre, a munkára. S nem a vitatkozásra, a kultúrmocsokra — fakadt ki ezután a néprajzkutató, minden bizonnyal azért, mert mást tapasztalt gyűjtőmun­kája során a falusi portákon és mást közéletünk felszí­nén. Szavai igazolására egy kis magnetofonon a népkölté­szet két gazdag érzelmi töltésű remekét játszotta le. Ritka pillanatokat éltünk át a középiskola fiatal falai között. Nagy szükség van ilyen közjátékokra abban a vi­lágban, melyben egyik-másik kereskedelmi rádióban ar­ról közölnek „statisztikai kimutatásokat”,hogy a megkér­dezettek hány százaléka tenne eleget annak a tisztesség­telen ajánlatnak, hogy egymillió dollárért adja oda a fe­leségét másnak. Éjszakai műsorban pedig arra biztatják a kalandra vágyó, de félénk fiatalasszonyt, hogy igenis, lépjen félre, s majd számoljon be arról, hogyan sikerült, mit érzett közben. Korunkban a sajtószabadság és a sajtótisztességtelen­ség is korlátlan. Családi életével magának és — hívó­ként — Istennek tartozik elszámolni az ember. Balázs Gusztáv A megyeháza hírei Költségvetési beszámoló # Pest megye közgyűlésének pénzügyi-ellenőrző' bizottsá­ga ülésezett tegnap a megyeházán. A sok napirendi pont közül a legtöbb vitát és egyeztetést igénylő' téma Pest megye önkormányzatának tájékoztató jelentése volt az első félévi költségvetés teljesítéséről Petőfire emlékeztek Segesváron és az erdélyi vá­rostól keletre fekvő Fehéregy­háza községben a hét végén megemlékeztek Petőfi Sándor halálának 144. évfordulójáról. Bem tábornok serege 1849. jú­lius 31-én az itteni harcmezőn ütközött meg az orosz hadak­kal, és ebben a csatában halt hősi halált a költő. Vasárnap délben a fehér­egyházi múezumkertben a költő történelmi nagyságát méltató beszédek hangzottak el az évfordulós megemléke­zés keretében, majd koszorú­kat helyeztek el a tömegsírok fölé emelt turulmadaras em­lékműnél. Az ünnepi szóno­kok között volt Markó Béla, a Romániai Magyar Demok­rata Szövetség elnöke. Szigorítják a határőrizetet A Határőrség megszigorítja a Duna—Tisza közötti határ- szakasz őrizetét, hogy meg­akadályozza a járművel tör­ténő tiltott határátlépéseket, az árucsempészetet. Ezen a területen két, korábban meg­szüntetett határőrőrsöt újra szolgálatba állítottak, és to­vább folytatják a határon át­vezető dűlőutakon az útelzá­ró akadályok telepítését — tájékoztatta az MTI-t Krisán Attila, a Határőrség szóvivő­je­Az utóbbi időben több árucsempészéssel egybekö­tött tiltott határátlépés, vagy kísérlete történt a Duna—Ti­sza közötti határszakaszon. Ezek egy részét gépjármű­vekkel követték el. Pohankovics Moszkvában A jövő évi magyar—orosz áruforgalom növelését célzó kormányközi megállapodá­sok előkészítéséről tárgyalt tegnap Moszkvában Pohan­kovics István, az ipari és ke­reskedelmi minisztérium po­litikai államtitkára. A magyar politikus ven­déglátóival egyeztette az idei második félévben, illet­ve a jövő évben exportálni il­letve importálni szándéko­zott termékek körét. Az államtitkár közölte, hogy szerdán a tervek sze­rint memorandumot ír alá vendéglátóival a tervezett kormányközi megállapodá­sokról, melyek garanciát je­lentenek a nagyobb szállítá­sokhoz szükséges pénzesz­közökre és technikai feltéte­lekre. Az IBUSZ Rt. tavaly meg­szerezte a jegyek előállítá­sának, értékesítésének, a pályán belüli kereskede­lemnek, valamint a pálya körüli parkolásnak és egyéb területhasználatnak a jogát. Ezt követően ala­kult meg a részvénytársa­ság Forma—1-es igazgató­sága, amelynek egyik fel­adata és célja — a már em­lítettek mellett — a koráb­bi kellemetlenségek, a túl­zsúfoltság, a parkolási gondok megszüntetése. E munkához az igazgatóság megnyerte a szakminiszté­riumok, a két érintett tele­pülés, Mogyoród és Kere- pestarcsa önkormányzata, Az 1933-as Jamboree em­léktáborának öreg cser­kész résztvevői tegnap elő­adásokat, hozzászólásokat hallgattak meg a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban. Szó esett töb­bek között a magyar cser­készet jelenéről — külön valamint a köztársasági megbízotti hivatal munka­társainak közreműködését is. így jött létre a szervező- bizottság, amely összehan­golta az előkészületi mun­kákat. — Már árusítják a jegye­ket — fűzte hozzá az eddi­giekhez Goda József. — Az idén vonalkóddal látták el a belépőjegyeket, ame­lyek az IBUSZ-irodákban, a Shell-benzinkutaknál, és természetesen a helyszí­nen vásárolhatók meg. Az elképzelések szerint vala­melyest korlátozzák a pá­lya környékén a gépkocsi- forgalmat, a közönség többsége bérelt autóbuszo­előadásban kiemelve a le­ánycserkészek törekvéseit —, gróf Teleki Pál ma is érvényesnek tartott szelle­mi örökségéről, nemzetne­velési pedagógiai program­járól, az újjáéledt mozga­lom fejlődéséről a száma­datok tükrében. kon közelítheti majd meg a verseny színhelyét. Fokozott figyelmet fordí­tanak a szervezők a rend, a tisztaság megőrzésére. A mogyoródiak és kere- pestarcsaiak átmeneti forga­lomkorlátozásra számíthat­nak, augusztus 12-étől 12 órától kezdődően vasárnap 18 óráig. Ehhez kérik a la­kosság megértését és türel­mét. A helybéliek, és mások számára is fontos az, hogy a jövedéki törvény értelmé­ben tilos a szeszes ital, ciga­retta és kávé árusítása. Mindezt csakis engedéllyel, a kijelölt helyeken kínálhat­ják a verseny látogatóinak. Számos ellenőrzés lesz a helyszínen, aki mégis árusí­tana ilyen termékeket, az je­lentős pénzbírsággal sújtha­tó, amellett, hogy elkoboz­zák tőle az árut. A megnyitó előadást idő­sebb Surján László, a Ma­gyar Cserkészszövetség el­nöke tartotta. Mellette Ha­lászná Várady Ildikó göllő- di cserkészvezető látható Hancsovszki János felvéte­lén. (Folytatás a 4. oldalon) Az önkormányzat közvetlen bevételei 67,1 százalékban tel­jesültek. Ezek között olyan té­telek szerepelnek, mint a nor­matív és a központi állami tá­mogatás, a privatizációból származó bevétel, illetékek, ka­matok, 1992-es évi pénzmarad­vány és a vállalkozásokból származó bevételek. Az önkor­mányzat, a közgyűlés határoza­ta alapján 89 településnek 150 millió forint visszatérítendő tá­mogatást utalt ki, amelyet ezek 1993. december 31-éig kötelesek visszautalni az ön- kormányzat számlájára. A vállalkozásokból szárma­A Mahart információi szerint a szerb szervezők a múlt hét végén feloldották a Duna Belgrád környéki blokádját — nyilatkozta Koszonics László a Mahart folyamhajó­zási főosztályának vezetője tegnap. A július 18-án kezdődött demonstrációval a szerve­zd bevételek nem teljesültek a terveknek megfelelően. A me­gye önkormányzata az Inter- pik Kft.-ben levő üzletrészé­nek eladására vonatkozó szer­ződés aláírására nem került sor. A vádi DOPE Környezet­védelmi Kft.-nek egyelőre nin­csenek megrendelései, ezért a Doppstadt gépsor bérleti díját nem tudja kifizetni az önkor­mányzat részére. A Pest Me­gyei Szervezési és Továbbkép­zési Kft. sem tudott fizetni bér­leti díjat. Az intézmények saját bevételei viszont kedvezően alakultak. (Folytatás a 4. oldalon) zők a Kis-Jugoszláviával szembeni ENSZ-embargó el­len tiltakoztak. A blokád ide­je alatt nem közlekedett Ma- hart-hajó a kritikus szaka­szon. A területre két-három nap múlva megérkező első magyar jármű pedig remél­hetően akadály nélkül foly­tathatja útját. J. Sz. I. Konferencia a cserkészetről Öröksége ma is érvényes Megszűnt a dunai blokád

Next

/
Oldalképek
Tartalom