Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-29 / 175. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK 9 Magyarságismereti tábor Ki kérhet felmentést a nyugtaadási kötelezettség alól? A Volánbusz új árai Vácon és körzetében A Közép-Dunántúli Regionális Oktatási Központ (8200 Veszp­rém, Budapest u. 8.) Magyar­ságismereti tábort rendez Veszprémben augusztus 1—10. között. A tábor helye: Táncsics Mi­hály Építőipari Szakközépisko­la és Szakmunkásképző Intézet (Veszprém, Gutasi u. 25.). A tábor fővédnöke: dr. Je­szenszky Géza külügyminiszter. A tábor vezetője: Deák Fe­renc tanár Programfelelős: Hévízi Jri­zsa tanár Házigazda: Erdős Ákos tanár. Állandó program: Ébresztő hét órakor; Reggeli nyolc óra­kor; Ebéd délután egy órakor; Vacsora este hét órakor Lefek­vés este tizenegy órakor. (Várható létszám: száznyolc­van fő.) A tábornyitás augusztus 1-én, vasárnap lesz, a csopor­tok érkezése után ökumenikus istentiszteletet tartanak. Augusztus 2-án, hétfőn dél­előtt kilenc órakor dr. Tökéczky László tart előadást Magyar esz­metörténet címmel. Dr. Hor­váth István, A magyar állami­ság kezdete című (diavetítéssel egybekötött) előadására dél­előtt tizenegy órakor kerül sor. Ezen a napon délután három órakor városnézés és fürdés sze­repel a programban, este nyolc­kor pedig ifjúsági szerezetek képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. Augusztus 3-án, kedden au­tóbuszos balatoni kiránduláson vesznek részt a tábor lakói. Az­nap este — Horváth Jenő zene­tanár vezetésével — az esti tá­bortűz illetve a szalonnasütés mellett ének-zene tanulásra és közös dalolásra is sor kerül. Augusztus 4-én, szerdán dél­előtt kilenc órakor dr. Arday Lajos tart — vázlatos — elő­adást a Vajdaság története cím­mel. Az önképzőköri mozgal­mak múltjáról délelőtt tizenegy órakor dr. Koós Ferenc számol be. Aznap délután öt és este hét óra között módszertani foglal­kozásokat tartanak, egyebek mellett újságíró szakkör, hely- történeti, néprajzi és környezet- védelmi szakkör, valamint pe­dagógus-kör vezetése szerepel a programban. Augusztus 5-én, csütörtö­kön délelőtt kilenc órakor dr. Szögi László tart két előadást Nemzetiségek, kisebbségek a történeti Magyarországon vala­mint az Egyházak, felekezeti au­tonómiák a XVIII—XX. század­ban címmel. Aznap délután öt és hét óra között ismét mód­szertani foglalkozásokra és szakkörvezetésre kerül sor, amelyen Vödrös Attila, a Pest Megyei Hírlap főszerkesztője lesz a vendég. Augusztus 6-án, pénteken délelőtt kilenc órakor dr. Püs­pöki Nagy Péter Felvidék: a szlovák—magyar együttélés tör­ténete címmel tart előadást. Délelőtt tizenegy órakor Pretry- né dr. Fejér Judit a Reformpe­dagógiáról beszél. Pénteken délután is lesznek szakköri-, módszertani foglalkozások. Az­nap este Benedek István lesz a tábor vendége. Augusztus 7-én, szombaton délelőtt kilenc órakor például Raffay Ernő, a Románok törté­nete Magyarországon, kulturá­lis fejlődésük Magyarországon és a román fejedelemségekben címmel tart értekezést. Aznap délután hat órakor Sümegre kirándulhatnak és a sümegi várjátékot tekinthetik meg a tábor résztvevői. Augusztus 8-án, vasárnap délelőtt tíz órakor Sulyok Ig­nác szerzetes mutat be misét Zircen, majd a táborlakók a zirci arborétummal ismerked­hetnek meg. Aznap délután egyebek mellett a pannonhal­mi apátság megtekintésére is sor kerül. Augusztus 9-én, hétfőn dél­előtt dr. Béky Andrea Kisebb­ségi jogok jogérvényesítése és Bónis Lajos A pedagógusok, diákok feladatai a falu gazda­ságifelemelésében címmel tar­tanak előadásokat. Aznap este a résztvevők irodalmi műsort mutatnak be tábortűz mellett, — s ezzel zárul a táborozás. Megjelent az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal elnö­kének irányelvei a nyugtaadá­si kötelezettség alóli felmen­tési kérelmek elbírálásáról. Az irányelvek tartalmazzák azokat a megállapodásokat, amelyek az érdekképviseleti szervezetek és a kormányzat tárgyalásai során születtek. A szöveget az Adó és ellenőrzé­si értesítő — az adóhatóság hivatalos lapja — most meg­jelent 9. számában közli. A mentesítési kérelmet az adóhatóság mindig egyedi­leg, az eset összes körülmé­nyinek gondos mérlegelése alapján bírálja el. Felmentést csak az adózók kérésére na­gyon alaposan mérlegelt és valóban indokolt esetben le­het megadni. Az adóhatóság szigorúan jár el azokkal, akik­nek megadja a felmentést. Az engedély megvonható, amennyiben az adóhatóság adóhiányt tár fel, illetve egyéb számviteli szabályta­lanságokat követ el az adózó. A felmentések csak különö­sen indokolt esetben szólhat­nak határozatlan időtartamra. Ha a kérelem a szociális hely­zetre történő hivatkozást tar­talmaz, akkor az illetékes ön- kormányzatot az adóhatóság környezettanulmány elkészíté­sére kéri fel. Az elbíráláskor a hatóság figyelembe veszi azt is, hogy az érdekképvese- leti szervek támogatják-e a kérelmet. Sokan kérnek túrajavasla­tot, akik újabban jutottak a kerékpár birtokába, vagy újból előveszik gépüket. Ez a környezetbarát jármű nemcsak az egészséges test­mozgást szolgálja, hanem optimális lehetőséget nyújt hazánk tájainak megismeré­sére. Oda is eljuthatunk ve­le, ahová autóval nem. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a túra egy-két kivé­tellel kisforgalmú utakon ha­lad végig. Hossza a 14 kitérő nélkül (Miskolc—Szerencs) 400 km. A túraútvonal és ne­vezetességei: Miskolc: Avas-hegy, góti­kus templom, pincék, kilátó, Mindszenty templom, Her­mann Ottó Múzeum, diósgyő­ri vár, Tapolcai Termálfürdő, vadaspark, Hermann Ottó park. Lillafüred: Hermann Ottó Emlékház, Kohászati múze­um (Hámor) Petőfi mésztufa és István cseppkőbarlang, a közelben az Újmassai Ősko­hó és a Szelekta-barlang. Tardona: Jókai Mór táj­ház. Dédestapolcsány: Lázbér- ci víztároló. Uppony: Szikla-szurdok. Putnok: Serényi-kastély, Gömöri-múzeum. Kelemér: Mohos tavak, Tompa Mihály Múzeum, re­formátus templom. Gömörszőlős: Néprajzi gyűjtemény, Kis-galéria. Zádorfalva: népi lakóhá­zak. Ragály: természetvédelmi terület, Fehér-kastély. A felmentésre okot adhat az adózó szociális, vagy egész­ségügyi helyzéte, ha a nyugta­adási kötelezettség aránytala­nul nagy terhet róna rá. Szin­tén figyelembe vehető ténye­ző, ha a vállalkozó egyedül — alkalmazottak nélkül — műkö­dik. Felmentés adható olyan ese­tekben is, amikor a gazdasági tevékenység jellege miatt a nyugtaadás csak aránytalanul nagy megterheléssel, vagy egyáltalán nem lenne megold­ható. Az irányelvek szerint in­dokolt egészségügyi helyzet­nek tekinthető, ha valaki sú­lyos testi fogyatékos, és nem foglalkoztat olyan személyt, aki a jogszabályi kötelezettség­nek eleget tudna tenni. Szin­tén indokolt azok felmentése, akik 70 év felettiek, és egye­dül folytatják tevékenységü­ket. A vállalkozás mérete és a gazdasági tevékenység jellege mellett méltányossági szem­pont lehet a piacokon, vásáro­kon, iskolákban és egyéb köz­területeken történő árusítás. Önmagában azonban az, hogy nagy forgalom esetén a kézzel történő nyugtaadás aka­dályozná a munkát, nem lehet indok. A kérelem a kötelezett­ség teljesítése szempontjából halasztó hatályú, és ideiglenes felmentést kaphat az is, aki pénztárgépét már megrendel­te, arról visszaigazolással ren­delkezik, de még nem vette kézhez. Aggtelek: Baradla- és Bé­ke-barlang, barlangmúzeum. Jósvafő: Baradla-, Kos­suth-, Vass Imre-barlang. Szögliget: Szádvár, Drenk romközség. Perkupa: régi népi házak. Szalonna: református templom, a közelben rakacai víztározó. Szendrő: református ha­rangtorony, festőház, iskola­történeti gyűjtemény. Szuhony: Csorbakő vára. Rudabánya: Érc- és ás­ványbányászati Múzeum, ős­lénytani telep, református templom. Mucsony: népi lakóházak. Sajószentpéter: reformá­tus templom, tájház, a hegy­ről szép kilátás nyílik a Sajó völgyére. Ziliz: hétszáz éves tölgyfa. Boldva: román kori refor­mátus templom. Edelény: Borsodi földvár (a megye névadója) reformá­tus templom, Coburg-kastély. Kupa: mezőgazdasági táj­múzeum. Felsővadász: Rákóczi-kas- tély. Forró: romai katolikus templom, abaúji-múzeum. Encs: abaúji helytörténeti gyűjtemény. Abaújkér: Bárczay-kas­tély. Boldogkőújfalu: termé­szetvédelmi terület, kőtenger. Boldogkőváralja: vár, ter­mészetvédelmi terület, tó-he­gyi vulkánkatlan parkja. A Volánbusz sajátos módon vált az idők során önfenntartó közlekedési vállalattá. Szolgál­tatásának díjait költségei alap­ján kell megállapítani, de a helyközi járatok viteldíjainak megállapítását jóvá kell ha­gyatnia a Közlekedési és Hír­közlési Minisztériummal. A he­lyi járatok jegyárait az önkor­mányzatokkal kell egyeztetni. Ha a képviselő-testület kisebb összeget szeretne a Volánbusz által javasoltnál, a különbséget támogatásként kell kiegyenlíte­nie. A vállalat váci üzemigazga­tósága Dunakeszin, Mogyoró­don, Őrbottyánban és Vácott közlekedtet rendszeres helyi já­ratokat. Az őrbottyáni önkor­mányzat jelenleg havi 20 ezer, a dunakeszi napi 5 ezer 200 fo­rinttal járul hozzá a cég költsé­geihez. Augusztus elsején enyhébb áremelés lesz mind a helyi, mind a távolsági járatokon, amit most nem kell egyeztetni az önkormányzatokkal. — Csupán a 6 százalékról 10 szá­zalékra emelt általános forgal­mi adó különbségét számítjuk be — közölte Fúró Ferenc, forgalmi osztályvezető. A döntés szerint Dunake­szin a 22 forintos menetdíj 23, az egyvonalas havi bérletjegy ára 265-ről 275, az összvona- las havi bérlet ára 355-ről 368, a tanuló és nyugdíjas bérlet 175-ről 182 forintra emelkedik. Mogyoródon. Huszonkettő­ről huszonhárom forintra emel­Hernádcéce: természetvé­delmi terület, Abahegy hid- rokvarcit gejzírkupja. Vizsoly: református temp­lom. Gönc: Dobogó-hegyi pá­los kolostor, helytörténeti gyűjtemény, Amadé-hegyén várrom. Telkibánya: Érc- és ás­ványbányászati Múzeum, re­formátus templom, Mátyás ki­rály kútja, a temetőben kopja­fák, természetvédelmi terület. Zsujta: egykori vendégfo­gadó, népi jellegű. Abaújvár: református templom, középkori vár alap­falai (Abaúj megye névadója). Kéked: Mátyás korabeli vadászkastély, 3 védett ős­tölgy. Hollóháza: népi lakóhá­zak, kerámia múzeum, fafara­gó­Lászlótanya: romantikus üdülőkastély gyalogút a Nagy-Milicre, az ország leg­északibb pontja. Füzér: Vár, tájház. Kőkapu: Károlyi vadász- kastély, szép kirándulóhely. Füzérradvány: arboré­tum, Károlyi-kastély. Mikóháza: népi lakóhá­zak. Sátoraljaújhely: (Szépha­lom) Kazinczy-emlékcsar- nok, római katolikus temp­lom, volt pálos, majd piaris­ta rendház, Vár-hegy és Ma­gas-hegy. Karcsa: református temp­lom. kedik a viteldíj, 420-ról 436-ra az egyvonalas havi bérlet, 235-ről 244-re a félhavi, 100-ról 104 forintra a nyugdí­jas- és a tanulóbérlet. Őrbottyánban. A menet­jegy ára megegyezik az előb­biekkel. A havi bérlet ára 660 forint helyett 685, a félhavi 310 helyett 322, a tanuló- és nyugdíjasbérlet 155 helyett 161 forint lesz. Vácott. Az előbbiekhez ké­pest még olcsóbb a menet­jegy. Most húsz forint helyett 21 forintba kerül. Az egyvona­las havi bérlet ára 360-ról 374-re emelkedik. Félhavi bér­let árát itt nem közölték. Az összvonalas havi bérlet 525 fo­rint helyett 545 forintba kerül. Az összvonalas félhavi 340 he­lyett 353, a tanuló- és nyugdí­jasbérlet 120 helyett 125 forint­ba kerül. Artörténeti furcsaság. Vala­mikor bíráltuk a vállalat jog­elődjét, hogy rövid távolságo­kon, sokkal drágábban szolgál­tat, mint a Budapest Közleke­dési Vállalat. Most a BKV messze felülmúlta a céget, 25 forintos viteldíjaival. Tarthatunk e nagyobb mér­vű áremeléstől? — Az infláció mértékét is­merve, sajnos igen. Ha előbb nem, a jövő évben, bár nem tendencia a folyamatos áreme­lés. Pusztán gazdasági kény­szer hatására történhet meg — válaszolta kérdésünkre Fúró Ferenc osztályvezető. Pácin: várkastély, Bodrog­közi Múzeum, Kis-galéria. Sárospatak: Rákóczi-vár és -kastély, kolostorépület (ma szálloda), képtár, galé­ria, római katolikus temp­lom, egyházi gyűjtemény, Szinyei-ház, a közelben Me- gyerhegyi tengerszem. Tolcsva: borvidéki köz­pont, Dessewffy-kastély, bo­rászati múzeum, római kato­likus templom. Olaszliszka: római katoli­kus templom. Bodrogkeresztúr: római katolikus templom. Tokaj: múzeum, pincemú­zeum, galéria, Kopasz-hegy. Tárcái: római katolikus templom. Szerencs: Zemplén-múze- um, Rákóczi-vár, református templom. Monok: Kossuth-múze­um (szülőház), Andrássy- kastély. Golop: Vay-kastélyok. A szállásokat egy-két kivé­tellel sátorozással ajánlják. A túra bármely irányból el­kezdhető, több szakaszra osztható. Bárki teljesítheti. A túra kiírója a Borsod-’Aba- új-Zemplén megyei Termé­szetjáró Szövetség, a Miskol­ci Városi Sportklub és a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács. Igazolófüzet beszerez­hető pl. postán a következő címen: Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Természetjáró Szövetség. 3501 Miskolc, Széchenyi u. 103. Pf: II. Tel­jesítés után szép jelvényt postáznak a kért címre. Fogadóóra Fodor István országgyűlési képviselő holnap délután öt óra­kor Inárcson, a polgármesteri hivatalban fogadóórát tart, amelyre várja a választókat. Földárverés A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal nyilvános kárpótlási földárverést tart ma délelőtt tíz órakor Hévízgyörkön, ahol a he­lyi tsz. kijelölt földterületei ta­lálhatnak gazdára. Helyesbítés Lapunk tegnapi számának 9. oldalán a Milyen büntetést róhat ki az autósokra a rend­őr? című írásba sajnálatos hiba csúszott. A Pest Me­gyei Rendőr-főkapitányság részéről nyilatkozó őrnagy neve helyesen; Lovasi Jó­zsef. Az ittas vezetéskor al­kalmazandó büntetés pedig a 0,3 és 0,8 ezrelékes véralko­holszintre vonatkozik. A hibáért elnézést kérünk. ,HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatár­sunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) K. T. I. Kerékpáros túraajánlatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom