Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-07 / 156. szám

JS PEST MEGYE1 HÍRLAP KULTÚRA 1993. JÚLIUS 7., SZERDA 7 A gödöllői leánykar vendégei Koncert határok nélkül Dombay Lelly kiállítása elé A Dunakanyar és környéke lelkembe ivódott — Rengeteget adott. Azt is, hogy nem avítt, amit csi­nálok... Hány magamkora- beli festőt tudsz mutatni, aki ilyen modemül dolgo­zik? S így az autodidakta jelzőt is elfelejthetem. A kiállítás meghívóján Márai Sándort idézi: (Ami a naplóból kimaradt) „...itt élek Leányfalun. Ezt a tájat olyan mélyen átvette ideg- rendszerem, hogy bajosan tudnék szakítani vele. Vala­mi van itt, ami a legjobb francia tájak szelídségére emlékeztet. Minden közel jön... a táj... egy állat... az emberek... a kertek illata... És a levegő! A víznek, a hegynek, az erdőnek ez a csodálatos összjátéka! ...ez a mély csend, amelyben mégis hallja az ember az élet szívverését. Áldott hely” — Hol van a Te hazád? — kérdezem végül. — Itt. Ez az, Leányfalu. Csak elmegyek a tél miatt. Ezt belaktuk, ez a mi ottho­nunk. • A madarak, a szabadság, a vándorút, a fantázia szár­nyalásának szimbólumai. A madár, amely ősszel tova- száll, tavasszal ismét vissza­tér, mint Domhay Lelly Niz­zából Leányfaluba. Ónody Éva Dombay Lelly kiállítását július 9-én 18.30-kor M. Ál­lam Lombarde, a Francia Intézet igazgatója nyitja meg a Leányfalui Közössé­gi Házban (Sicc-villa, Le­ányfalu, Móricz Zsigmond u. 153.) Tárlatvezetó': Aba- Novák Judit. Megtekinthe­tő 1993. augusztus 31-ig, naponta 14—18 óráig. Találkozásom Dombay LellyveI, a szín hatalmát és har­móniát sugárzó képeivel nem csak nagy élmény volt, de hitet és erőt adó gyönyörű nap is. Az a ritka pillanat, mikor meggyőződhet az ember arról, hogy a művészi ki- teljesedés nincs igazán életkorhoz kötve. De óvatosság­ra intett egy belső hang, hiszen hatvankét évesen végez­te el a Képzőművészeti Főiskolát. Húsz évvel ezelőtt. Bár lenyűgöznek a Gauguin- vagy Csontváry-féle életpá­lyák, a későn indulók, de nyerni tudók világa — de hát nem ez a jellemző. Leányfalun, a Pilis lábánál hosszában húzódik az utca, ahol kora tavasztól késő őszig a Dombay—Dornis há­zaspár él. A ház csöndjét a hegyoldalban érintetlen er­dősáv védi, a legfelső terasz­ról a Dunára látni. A telet a dél-franciaországi Nizzá­ban, az Azúr-parton töltik, immáron másodikká vissza­minősült otthonukban. Ezen a szinten van a műte­rem, a férj a kiállításra elő­készített képeket készsége­sen sorra bemutatja. A tera­szon sokáig nézem, mert be­telni nem lehet ezekkel a vásznakkal; a színek és a fé­nyek olyan tartalékát tárják föl, amit másoknál eddig nem tapasztaltam. Úgy hoz­za a véletlen és a szeren­csém, hogy kedvenc témái­ból, a madarakból több ké­pet is láthatok. A mozgás, a villódzás gyönyörű pillana­tai s a kecses mozdulatok mögött felvillanó gazdag ér­zelmi tartalom. Ezek a mada­rak mindig elhúznak egy­más fölött, méltóságteljes, törékeny, magányos lények, s nem csak a természet ré­szei, hanem a mi belső éle­tünk szereplői is. Micsoda drámai erőt tud sugározni két madár! A szomszédék jóvoltából — akik megvásárolták —, láthatom még az óriási mére­tű és fantasztikusan szép „Dunakanyar”-t, a művész­nő egyik kedvencét a „Bar- lang”-ot, a „Szerelmet”, (tra­gikus hirtelenséggel elhunyt leányuk, Dornis Judit prima- balerina emlékére), az „Elha­gyott szék”-et, a „Kertben”- t, a „Szigetek”-et, s mind a többit, amíg az alkonyat rá nem ül a leányfalui teraszra. Líraiság és nőiség A nagy művész különböző izmusokat szelídített magá­hoz. Nem ragadta el őt sem a kubizmus, sem a konstruk­tivizmus, mert azokat csu­pán eszközként alkalmazta stílusának kialakításához, harmóniájának kiteljesítésé­re. Már első kiállításán, 1976, (Kanada) Francois Gachot ezt írja róla: „...Kü­lönösen örömteli élmény ko­runkban, a művészeti tenden­ciák anarchiájában egy olyan festőnőt látni, aki a formák és színek egységét tudta oeuvre-jében megte­remteni.” A torontói Globe and Mail-ban Kay Kritzwei- ser „harmonikus formákról, képeinek erőteljes ritmusá­ról” ír. A kritikák, amelyek két kontinens sajtójában je­lentek meg, kiemelik érzé­kenységét, tájékozottságát a festészet stílusának világfor­galmában, ahol mindenkor meg tudta őrizni saját szem­léletét. Szerintem Hegyi Loránd érti őt a legjobban: „Dom­bay Lelly művészete lírai művészet. S tegyük rögtön hozzá: par excellence női művészet. Az érzékeny, min­den apró mozzanatra figyelő a jelenségeket érzelmileg in­terpretáló női személyiség áll művei mögött. Ruhatervezőből festőművész Rendkívül fontos számára a pillanatnyi hangulat, a táj „lelke”, vagy egy elhagyott strandszék tárgyias mélabú­ja, a tenger felett szálló ma­darak kecses mozdulatainak múlandóságot sugalló érzel­mi asszociációi...” Megtudom, hogy szinte egész életében rajzolt, Kris­tóf téri nőiruha-szalonját, elegáns finomvonalú toalett­jeit kedvelték a pesti és bu­dai nők. Az ötvenes évek­ben kisemmizték. Elhagyták az országot — párizsi és to­rontói szalonok divattervező­je lett. Miközben — akár tu­dat alatt is, de mindig feste­ni szeretett volna. — Hogyan lesz festőmű­vész a ruhatervezőből? — kérdeztem. — Torontóban — a máso­Dunakanyar Kertben dik legnagyobb magyar vá­rosban — kezdtem elsajátíta­ni a festészetet, egy szabad­iskola tanfolyamán. Férjem révén, aki egy biztosítótársa­ság londoni házának vezető­je volt, bejártuk a nagyvilá­got. Kanadából visszakerül­ve Európába, Párizsban és Firenzében tanultam, ottani mesterektől. A nagy fordu­lat akkor következett be, amikor a férjem elhatározta, hogy nyugdíjba megy. Még a festés kezdetének pillana­tát is fülön tudom csípni. Csak elmegyek a tél miatt Amikor egy bérelt lakás ké­peit nem tudtam elviselni, le­szedtem, és festettem helyet­te mást, és másoltam ked­venc nagyjaimat: Gauguin- t, Braque-t, Coro-t... Ami­kor gyakrabban hazajártunk és 1974-ben megvettük ezt a házat, nagy vágyat éreztem, hogy elvégezzem Budapes­ten a Képzőművészeti Főis­kolát. Blaski János volt a mesterem, és sokat köszön­hetek Z. Gács Györgynek is. — Miért volt szükség a fő­iskolára? {Folytatás az I. oldalról) Konzervatóriumukból a zene­kari osztály tagjai jöttek el Gö­döllőre. Ok koncerteznek bel­földön és határainkon kívül egyaránt, s tavaly ők voltak azok, akik otthonaikban vendé­gül látták a magyar lányokat. Leblan asszony elköszönt — a hamarosan kezdődő kon­certet vezényli. Danku István tájékoztatott azt megelőző és további programjaikról. Vendégeik július 3-tól 10-ig, szombattól szombatig tartózkodnak Gödöllőn. Mint ők tavaly Franciaországban, családoknál laknak. Vasárnap Gödöllővel ismerkedtek, a kas­télyt, a múzeumot keresték fel, este pedig a Mafilm-telepen je­lenleg működő felnőtt művész­telep tábort, ahol bábszínházát, Karsai Zsigmondtól, a népmű­vészet mesterétől magyar tán­cokat láthattak. A hétfő a koncertre készülés jegyében telt. Tegnap utaztak Egerbe és Szilvásváradra, szer­dán Szentendrére és Visegrád- ra látogatnak. A csütörtököt Budapesten töltik, a Hősök te­rén megnézik történelmünk nagyjainak szobrát, ellátogat­nak a Liszt múzeumba, az Ope­rába, a Parlamentbe. A délután a pesti Belvárosé, az este a bu­dai Váré, ahol megvárják, míg kigyúlnak Budapest fényei. Pénteken közös műsoros es­ten búcsúznak el a gödöllői lá­nyoktól, kiknek énekét tavaly Talange város templomában történt fellépésükön hallották, mikor elsősorban magyar szer­zők kórusműveit mutatták be, legnagyobb sikert Kodály Zol­tán Pünkösdölőjéve! aratta. ők Bartók Béla rövid zene­kari műveiből tűztek műsoruk­ra, Maurice Leblan és Cathe­rine Leblan pedig nagybőgőn és csellón játszott Bartók-dara- bokat. Előadtak Müller-, Bizet-, Haydn-, Bach-, Coupe­rin-, Offenbach-műveket. Utol­só számuknál, Alford Bogey ezredes indulójánál, mely rész­let a Híd a Kwai folyón című film zenéjéből, Leblan asz- szony már a zenét vastapssal kísérő közönségnek is „vezé­nyelt”. A gödöllői városi leánykar nem tartozik intézményhez — így intézményes támogatást sem kap. Tagjaik szüleinek ál­dozatkészségén múlt, hogy a tavalyi franciaországi utazás, idén pedig a negyvenkét fran­cia vendég fogadása megvaló­sulhatott. Fontosnak tartván, hogy gyennekeik ismerjenek meg más, a miénktől eltérő kul­túrákat, létrehozták a „Dalol­junk a világnak” alapítványt. S a Világ, melynek dalolnak, egy­re tágul. Finn és szlovákiai ma­gyar kórusokkal tartott kapcso­lat után most egy francia kon­zervatóriummal is tartósnak ígérkező kapcsolatuk alakult ki. (Nádudvari) Váci Fotográfiai Napok Idén is megrendezik a Váci Fotográfiai Napokat augusztus 14. és 22. között. A Dunakanyar Fotóklub erre az időszakra kétfa- kultációs alkotótábort szervez — fotóművészeti és diapotáma ágazatokkal. Az alkotótábornak a Madách Imre művelődési központ ad helyet. Részvételi díj 6000 Ft, jelentkezési határ­idő: augusztus 1. (Bővebb felvilágosítást a Dunakanyar Fotó­klub címén, 2601 Vác, Pf. 243. Telefon: 27/310-249.) Visegrádi rendezvények A Toldi Miklós-verseny meg­rendezésére kerül sor ezen a héten Visegrádon a királyi pa­lota Salamon-tomyánál. Az évente tartott „ünnepi játé­kok” tulajdonképpen a Nagy Lajos korabeli lovagi tornát elevenítik föl korabeli jelme­zekben, korhű fegyverekkel — középkori zenekíséret mel­lett. A július 10-én és 11-én (délelőtt 10 órától késő estig) megrendezendő ünnepsége­ken cseh gyalogos páncélos vitézek működnek közre, mel­lettük föllépnek az olaszorszá­gi zászlós lovagok (az Acca- demia Medievale Rione Ver­déből), valamint a Szent György Lovagrend tagjai, ezt követően a Primavera Tánc­színház tagjai, velük egyetem­ben színészek, a kort idéző „képmutogatók” és még so­kan mások. Ugyanezeken a napokon (este fél 7 órai kezdéssel) a Salamon-toronyban középko­ri hangversenyeket tartanak — svájci, egyiptomi, németor­szági, olaszországi és francia- országi együttesek vendégsze­replésével. A magyar színe­ket a Mandel-kvartett, a Ca- merata Hungarica, a Musica Historica, a Trio Vagantes, a Kecskés- együttes, valamint Kobzos Kiss Tamás képviseli. * Illyés Gyula „Tiszták” című drámáját a komáromi Jókai Színliáz társulata mutatja be jú­lius 9-én, pénteken este 7-kor a Salamon-torony kertjében.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom