Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-05 / 154. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP (íAZDASAC 1993. JÚLIUS 5., HÉTFŐ Rosszindulatú pénzintézet? Kamatvesztéssel fenyegetnek Munkahelyteremtő vállalkozás Biatorbágyon Kereskedelmi központtól a vámraktárig A biatorbágyi TRUCK-PACK Kisszövetkezet- és az ATR Gépkocsikölcsönző' Kft. gépkocsijavító és -értékesí­tő telepet létesített néhány éve az mgtsz által használt Sándor-kastély udvari szárnyában. Alacsony áraikkal, színvonalas szolgáltatásaikkai elérték, hogy egy igazán jól prosperáló gépkocsitelepet sikerült kialakítani. Jóllehet, régi igaz­ság, hogy pénzinté­zettel nem tanácsos összeveszni, mert a vitában rendszerint az ügyfél húzza a rövidebbet. A nagy­kőrösi Lakás- és Garázsszö­vetkezetben azonban olyany- nyira megharagudtak az OTP-re, hogy problémájukat egyenest a nyilvánosságnak is kitálalták. A takarékpénz­tár állítólag olyan intézkedés­re kérte fel a lakásszövetkeze­tet, aminek határidős teljesíté­se lehetetlen, minek következ­tében az OTP ügyfelének bent lévő pénze a teljesítésig nem fial kamatot. — Az OTP helyi fiókja jú­nius 21-i keltezéssel küldött egy levelet —, sorolja Cser­mák Károly, a lakásszövetke­zet elnöke — amelyben fel­hívja a társasházak képviselői­nek, illetve az általunk kezelt társasházak képviseletében a lakászövetkezet figyelmét, hogy azonnal intézkedjenek hivatalos nyilatkozat megtéte­lére, miszerint július elsejével megbízzák a lakásszövetkeze­tet üzemeltetési és felújítási számlájuk fölötti rendelkezés­re. Az eddigi szisztémában csak a felújítási számlák vol­tak külön kezelve, míg az üze­meltetési számlák egyetlen kö­zös számlán futottak. Most az OTP, egyéb más rendelkezé­seiből következően úgy dön­tött, hogy az üzemeltetési számlákat is minden épület la­kói külön nyithatják meg, s az efölötti rendelkezés joga pedig a lakásszövetkezetet il­letné, amely az érvényes üze­meltetési szerződések alapján jár el. A felújítási alapok fö­lött csak akkor rendelkezhet­tünk, ha arra a társasház lakó- közössége részéről megbízást kaptunk. Ez ugyan a jövőben sem változik, ellenben most az üzemeltetési számlákat is el akarják épületenként külö­níteni, ez véleményünk sze­rint nem szerencsés megol­dás, mert rugalmatlanná teszi az egész finanszírozási struk­túrát. — Hol sérült meg ebben az intézkedésben a lakásszö­vetkezet érdeke? ■— Az OTP-nek van egy ál­talános kiadványa, amely összhangban az említett júni­us 21-i levéllel, tudomásunk­ra hozza, hogy június 15-től megváltoztatják a betétfeltéte­leket és a le nem kötött szám­lákat egyszerien pénzforgal­mi számlára teszik át, ameny- nyiben a határidőre nem ér­keznek be a számlák fölötti rendelkezésről adott nyilatko­zatok. Ilyen rövid idő alatt képtelenség teljesíteni az OTP követelését, hiszen a meghatalmazásokat közjegy­ző jelenlétében lehet érvénye­sen megszerkeszteni, arról nem is szólva, hogy szabadsá­golás miatt ez idő tájt Nagy­kőrösön hetente egyetlen na­pon helyettesítik az itteni köz­jegyzőt. Egyszóval, felháborí­tónak tartjuk az ország legna­gyobb pénzintézményének az intézkedését, amellyel egyér­telműen kimutatja, hogy az ügyfelek érdekei nála csak so- kadrangúak. — A kitűzött határidó' le­telt, s mivel az újbóli leköté­sek a meghatalmazások érthe­tő késése miatt nem történtek meg, az OTP közelménye ér­telmében addig elvesznek a kamatok, ami nem kis érvá­gás. Problémájukkal hova fordulnak? — Azt hiszem egyetlen dol­got tehet ilyenkor az ember, esetünkben a lakóházi közös­ségek, hogy fontolóra veszik, vajon nem volna-e jobb he­lye betétjeiknek más pénzin­tézetnél. Ott, ahol ilyesféle molesztálásoknak nincs kité­ve az ügyfél. Az mgtsz-szel létrejött jó kapcsolat eredményeként — a tagság érdekeit is fi­gyelembe véve — 1991-ben földbérleti szerző­dést kötöttek. A terület hasznosításának alapja a jó közlekedési lehetőség — a főváros és az MO-ás kör­gyűrű közelsége —, a kiala­kulóban lévő kereskedel­mi- és üzlethálózat, vala­mint magának, Biatorbágy- nak a vonzása volt. Mind­ezekhez kapcsolódik még a helyszínen lévő Rozália-ká- polna varázsa is, amelynek egyébként vállalták a felújí­tását. Ezután — 1992-ben — létrejött a B-Terminal Kft. Alapítói az egymillió forin­Az elmúlt években a megen­gedett értéket néha többszö­rösen meghaladó nitrit-, nit­ráttartalmát is határérték alá tudták szorítani, megfelelő technikai elárással. A körösi víz minősége azonban még napjainkban sem ad okot az elégedettségre. A sajátosan magas vastartalom egyes szakaszokon kikericsszínű­re festi az ivóvizet. Bár a za- varosodás gyakoriságát csökkenteni lehet, az igazi megoldást a vastalanító rendszer beépítése jelente­né. Ám, rendkívüli drágasá­ga miatt, arról egyelőre, ele­gendő pénz híján, le kell mondani. Ahogy mondani szokás, a bajok nem járnak egyedül. A PVCSV-től az idei évben önkormányzati tulajdonba került vízmű kezelőinek a csőhálózat is feladja olykor a leckét. Előfordul, hogy egy-egy csőrepedés miatt la- kótelepnyi területek marad­nak félnapokra víz nélkül. — Legutóbb a Kossuth Lajos utcai háztartások „száradtak ki" amiatt, hogy az egyetlen oda vezető táp­cső kilyukadt. Találtak-e megoldást arra, hogy ez a kiszolgáltatottság többet ne fordulhasson elő? — kérdez­tük Mártonfalvi Pált, a víz­mű vezetőjét. — A lakótelep eredetileg másik irányból is kapta az ivóvizet, a Szabó Ervin és a Zalán utcák felől. Ám ezek az átkötések elrozsdásod­tos törzstőke arányában a bi­atorbágyi Dózsa Mgtsz het­venszázalékos tulajdonnal (tehát az mgtsz nem belé­pett, hanem haszonélvező tulajdonos) és az ATR Kft. harmincszázalékos tulajdon- résszel. Az új kft tevékeny­ségi köre az építőipar és épí­tési szakipar mellett a „sa­ját- vagy béreltingatlan­hasznosítás”, beruházások lebonyolítása, befektetési ta­nácsadás és általános ügyvi­teli szolgáltatás. Ezután megkezdődött a munka: az mgtsz homokbá­nyájának rendbehozatala, udvarának rendezése, a vas­útállomás mögötti térség földmunkái, terv kidolgozá­sa az új szemét- és sittlera­tak, és annak idején ahe­lyett, hogy kicserélték vol­na, ezeket a szakaszokat, le­zárták. Most az említett két betorkolást is rákötöttük a lakótelepi körvezetékre, így a jövőben ha probléma tá­madna valamelyik szaka­szon, a másik irányból ele­gendő vízhez jut a lakóte­lep. A biztonság fokozása érdekében szükség van arra, hogy a Zalán utca vonalá­ban a Kossuth és Pótharasz­ti utcák alatt elhelyezett vé­dőcsőben lévő meghibáso­dott vízszállító vezetéket is kicseréljük. Ehhez azonban a Zalán utca burkolatát mint­egy 10 méteres szakaszon fel kell bontanunk, a forgal­mat korlátozni szükséges, amiért a lakosság megérté­sét, türelmét kérjük. — Vannak-e még a város­ban a Kossuth utcaihoz ha­sonló, úgymond „féloldala­son” táplált körzetek? — Ugyanilyen volt a hely­zet a Farkas utcában, ahol régen elkészült ugyan a két­irányú tápvezeték, csak az egyiket „elfelejtették” az ut­cai szakaszra kötni. Itt sze­rencsénk volt, hogy a re­konstrukció első lépésében helyrehoztuk a mulasztást, mert alig egy hétre rá a má­sik irányból jövő szakasz lyukadt ki. így aztán a javí­tás idejére nem maradt víz nélkül az utca. Úgy tudjuk, azóta a vízellátásra nincs pa­naszuk a lakóknak. — Arra van-e remény, kóhely üzemeltetésére, kö­zös hasznosítási terv készí­tése a „Prindli” területén te­lepítendő könnyűszerkeze­tes csarnokra. Megvásárol­ták és továbbfejlesztették ezen kívül a Sasfészek-tó és környékének hasznosítá­si jogát és beruházási pro­jektjeit. Ezen a negyvenhektáros területen technikai kereske­delmi centrumot és raktárbá­zist, kamionterminált, mo­telt kívánnak létesíteni, de lesz ott — a tervek szerint — vámudvar, vámraktár, re­gionális adatátviteli köz­pont és üzemanyagtöltő ál­lomás is. Ha mindezek megvalósul­nak — ami remélhető, mert a cég alapos piackutatást végzett, mielőtt belefogtak a munkába —, nagyban hoz­zájárulhatnak a község fej­lődéséhez, számos új mun­kahelyet teremthetnek. (á. m.) hogy a víz minőségét, gon­dolok itt az ominózus vastar­talomra, jobbítani tudják? — Nos, amennyire a tech­nikai feltételek megenge­dik, mindent elkövetünk en­nek érdekében. Jelenleg újabb kutakat vontunk be a próbahasználatba, de ezeket csak akkor kötjük a hálózat­ra, ha a vízminőségük min­den szempontból kedvező. A tapasztalat ugyanis az, hogy egy-egy kút kezdeti magas vastartalma a folya­matos szívatással így idő után csökkenhet, tehát kár lenne „félretenni” bármelyi­ket is, amíg meg nem győző­dünk az ásványi anyagtarta­lom kedvező változásáról. A torony és a hálózat rend­szeres mosdatásával próbál­juk továbbá megszüntetni a víz sárgulását, valamint a hálózat kezelése során igyekszünk elkerülni, hogy olyan áramlási hatások ér­jék a vezetékszakaszokat, ami miatt a lerakodott vas- hidroxid a vízáramba kerül­het. — Egyes kutak meghibá­sodása esetére van-e tarta­lék vízforrásuk? — A legutoljára fúrt két nagy átmérőjű kút közül mostanra a másodiknak pró­baüzemelésére is megkap­tuk az engedélyt. Reménye­ink szerint ennek a vize is beáll a megfelelő minőség­re, miként a kezdetben ha­sonló vízminőséget adó pár­jánál ezt tapasztaljuk. Eb­ben az esetben lesz egy nagy teljesítményű biztonsá­gi víznyerő, és nem fordul­hat elő olyan vízellátási probléma, mint amilyen saj­nos két évvel ezelőtt, tarta­lék kút híján, megtörtént. (miklay) Forintos hírek Aratóversenyt rendeztek vasárnap a Tolna megyei Sióagárdon. A kombáj­nok jóvoltából szinte már elfelejtett kézi aratásban öt hazai és két külföldi csapat vett részt egy Sió­parti búzatáblán. A román és a svéd csapat azokból a néptáncosokból, illetve ze­nekarokból állt össze, me­lyek a kedden kezdődő Duna menti folklórfeszti­válra érkeztek. A fődíjat, egy hordó bort két bo­gyiszlói aratócsapat közö­sen kapta. A többieknek egyformán 10 liter bor ju­tott, természetesen helyi termésű a szekszárdi he­gyek tőszomszédságában lévő Leányvár dűlő híres pincefalujából. Az Állami Számvevőszék­nek a Szerencsejáték Rt.- ről, annak előző kétévi gazdálkodásáról készített jelentését az elmúlt héten vitatta meg az Országgyű­lés számvevőszéki bizott­sága, de már az ülésen is ellentétes vélemények hangzottak el a képvise­lők részéről azzal kapcso­latban, hogy a Szerencse- játék Rt.-nek az elmúlt két év során gyakorolt ter­jeszkedő befektetési politi­kája milyen következmé­nyekkel járhat az rt jövő­jét tekintve. Az Állami Számvevőszék jelentése mindenesetre a Szerencse- játék Rt. vezetésének fi­gyelmébe ajánlotta, hogy vizsgálja felül a meglevő befektetéseket, határozza meg az elvárható minimá­lis hozadékot. Az idei év végére az ál­lamadósság eléri a 2840 milliárd forintot. A belföl­di államadósság 1992-ben és 1993-ban gyorsuló ütemben növekedett — derült ki a jövő évi költ­ségvetés tervezetét tartal­mazó dokumentumból. Az államadósságon belül a legnagyobb tételt a köz­ponti költségvetés adóssá­ga teszi majd ki, amely el­éri az 1741 milliárd forin­tot. Ebből mintegy 1063 milliárd forint úgy kelet­kezett, illetve jön létre, hogy a Magyar Nemzeti Bank hitelt biztosított a költségvetés számára, il­letve az államháztartás ál­lampapírokat dobott a piacra, a deficit finanszíro­zására. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! M. J. V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font 137,47 140,27 Ausztrál dollár 60,75 61,99 Belga frank (100) 261,12 265,78 Dán korona 13,95 14,21 Finn márka 16,01 16,41 Francia frank 15,91 16,19 Görög drachma (100) 39,32 40,16 Holland forint 47,85 48,71 ír font 130,71 133,31 Japán yen (100) 84,37 85,57 Kanadai dollár 70,48 71,88 Kuvaiti dinár 301,03 306,53 Német márka 53,70 54,66 Norvég korona 12,69 12,93 Olasz líra (1000) 58,93 60,21 Osztrák schilling (100) 763,54 777,14 Portugál escudo (100) 56,24 57,34 Spanyol peseta (100) 70,09 71,61 Svájci frank 60,24 61,32 Svéd korona 11,82 12,08 USA-dollár 90,90 92,46 ECU (Közös Piac) 105,09 107,05 Biztonságos vízellátást akarnak Többé nem „szárad ki” a lakótelep @ A dolgok végzetszerűségében hívőknek sokáig meg­győződésük volt, hogy a nagykőrösi közműves víz­szolgáltatást valamiféle átok üli. Talán nem is jártak messze az igazságtól, hiszen az első vizesbotrány ki­pattanása óta közel egy évtizedbe telt, mire az egymást köve­tő műszaki fejlesztések által sikerült az egész város vízellátá­sát a kánikulai nyarakon is biztonságossá tenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom