Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVEUÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 31.. SZOMBAT 13 Jókívánság Csemóről Gratulálunk a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjhoz! Szeretnénk még sokáig ilyen színvonalas, jó újságot olvasni! Ezúton is kívánunk eredményes munkát és sok sikert! Koncz család Csemő Ezek még zöldek?! A Magyarországi Zöld Párt verőcei csoportja ez év tavaszán megragadva a lehetőséget, és ellopva a pártot a tagságtól: újszerű aktív politizálásba kezdett! Néhány hete, a rádióstúdiók folyosóján egymásra találtak a Reális Zöldekkel, és ez újabb lendületet adott aktív politizálásukhoz, keddi napokon sajtótájékoztató-sorozatba kezdtek, egészen meglepő témákról! Indításként még május végén Elekes Tibor a tv nyilvánosságát is elnyerve bejelentette, a Magyarországi Zöld Párt szakít az eddigi, természetvédő—környezetvédő politikával, és kiáll a bős—nagymarosi vízlépcső befejezése mellett, elnyerve ezzel a betonlobbi szimpátiáját is! Majd július 6-án indult a meghirdetett négyrészes sorozat izgalmas témákkal! Mindjárt az elején belevágnak a zsidókérdésbe, majd feltették a kérdést: Miért ágál Bős— Nagymaros ellen az újcionista maffia? Már ekkor bejelentették: megszűnt az MZP erőszakellenes csoportja. Megalakult az MZP erőszakcsoportja! Szót ejtettek még a népjóléti miniszter leváltásáról, a homokosokról, s hogy miért nem jó a magyarnak a Narancs! A második alkalommal ismét szóba került a zsidókérdés, a hazai zsidóság izgatása, az újcionista intervenció. Bejelentették: megalakult a Nemzeti Zöld Ifjak Harci Szövetsége! Igaz, szóltak az MZP energiaprogramjáról is; amely elsősorban a hazai vízi energia jobb kihasználására és a biogázprogramra alapoz; és csak a jövő század első negyedében kívánja az energiafelhasználást radikálisan lecsökkenteni; igaz, addigra a bioszférával együtt valószínűleg az emberiség is elpusztul! A harmadik alkalommal meglepő bejelentést tettek: az újcionista kifejezés megtévesztő, inkább az álcionistát tartják helyette megfelelőnek. Több egyéb téma mellett bejelentették a Vízlépcsővel a Tiszta Dunáért Alapítvány életrehívását, melyet valószínűleg a Reális Zöldekkel és a betonlobbival karöltve az adonyi és a faj szí vízlépcső és üdülő- paradicsom létrehozásáért hívnak életre, a „természet- védelem” jegyében, és hogy lehessen majd öntözni! E nap délutánján egy Elekes Tibort idéző hang telefonon figyelmeztetett, jobb lenne, ha mellőzném a Magyarországi Zöld Párt következő sajtótájékoztatóit, mert esetleg az Erőszakcsoporttal találom magam szembe! Pedig még ki sem zártak! Ha nem tévedek, a garázdaság már nem politikai, hanem köztörvényes bűncselekmény! Azt hiszem, jogos a kérdés: Ezek még Zöldek? Kiss. E. Csaba Budapest Találkozásom Koszorús Ferenccel Kőszegi Olivér vezérkari százados úr megbízásából és parancsára 1944 nyarán Esztergomba kellett vinnem futárpostát. A küldeményt Koszorús Ferenc vezérkari ezredes úrnak volt szabad átadnom. Esztergomban a páncélos hadosztályhoz mentem. A 1 aktany a-paranc snokságot kerestem. A segédtiszt fogadott, és bejelentett Koszorús Ferenc ezredes úrnak. Átadtam a lezárt borítékot, kaptam egy átvételi elismervényt, és elköszöntem tőle. Ki volt Koszorús Ferenc vezérkari ezredes úr? Ő volt az a bátor katona, aki több harckocsival Horthy Miklós kormányzó úr parancsára elindult Esztergomból, hogy megakadályozza a zsidók internálását. Sajnos Koszorús Ferenc vezérkari ezredes úr nem tudta teljesíteni a parancsot, és ez az életébe került. Amikor megérkeztem Esztergomba a futári küldeménnyel, nem gondoltam, hogy egy olyan magas rangú katonatisztnek viszem a parancsot, akinek a neve bekerül a történelembe. Az ezredes úr, amikor átadtam a küldeményt, csak ennyit mondott nekem: „Fiam, most nemsokára dél van, itt fogsz ebédelni.” Máris utasította a segédtiszt urat, és így én meg a motoros katona finom babfőzeléket ehettünk ebédre a páncélosok laktanyájában. Elköszöntem az ezredes úrtól, akit rövid időn belül magához rendelt a halál. Pohl Ferenc Budapest Hiteltelenek Figyelve a tv és a rádió műsorait, valamint az írott sajtót, arra kell rájönnünk, hogy lassan már az sem igaz, amit kérdeznek. Következésképpen amit mondanak, az különösen mellőzi a valóságtartalmat. A trükkök skálája végtelen: minősíthetetlen hangminőség, álságos, hazug, megtévesztő háttérképek, link, hóhányó, szélhámos hírműsorok. Egy közös nevezőjük van: horrorízűek, „reszkessetek emberek” felkiáltással. Gondoskodnak róla, hogy ne legyen egyetlen perc nyugalmunk sem. Tragédiákat ásnak elő itthonról és külföldről. Az autóbalDOKUMENTUM Savanyú szél fúj Ambrus Pál. Oldalra fésült • haj, remegő orr- cimpa, remegő ajak. Vibrálás az arcon, a rabsapkát görcsösen szorító kéz. Mintha ebbe a sapkába kapaszkodna, fogódzkodót keresve. A szakmájáról kérdem, az asztalosmesterségről. — Nagyon szerettem a mesterséget — remeg a hangja is. — Bútorasztalos- ság, épületasztalosság, szerettem a fát... A fával jó bánni. — Sok megrendelése volt? — A faluban is, a szomszéd falvakban is. Segítettem a népet, kinek mire volt szüksége... Utóbb már kevesebbet vállaltam, hozzáfogtam házat építeni. Mert már nekem is gondolnom kellett a családalapításra. — A börtönben dolgozhat? — Nem visznek ki dolgozni. Elmondtam, hogy mindenféle bútort készítek, szekrényt, kanapét, asztalt... megígérték, hogy kivisznek... de nem lett belőle semmi. — Egy cellában vannak négyen, oroszhegyiek? — Külön-külön. Már kértük, hogy legalább ketten egy teremben legyünk... Nem lehet. — Mivel telik az idő? — Ülök a szobán. A szüléimét kértem, hogy hozzanak be egy sakktáblát... ezt megengedték. Ha játszik velem valaki, játszunk... Ha nem, csak magamban. Várok a levélre... A látogatásra... A misére. — Az érsek úr miséjére elővezették? — Nem. — Az érsek úr ajándékát megkapta? — Ajándékot én nem kaptam... — Mire vágyna legjobban, Pál? — Egy pohár tejre. Három éve nem kóstoltam. Nagy István. Kicsiny, púpos ember. Vass-Kiss Előd vagy Nagy Imre, még a börtönkoszton legyengülve is ölbe kaphatná. Nagy Istvánt nem szálfatermettel ajándékozta meg a sors, de amikor a szemébe, az arcába nézek, érzem, hogy megjelölt ember. Hetyke bajusz, mókás fények a szemében, beszédes arc, amely hang nélkül is elmondja a három esztendőt. Hang nélkül a történelmet, de úgy, hogy messziről Tamási Áron-mondatok ütik meg fülemet. Ábel ülhetett ilyen arccal a havason, amikor Surgyélán saspecsenyével kínálgatta. — Mikor alakította a zenekart, István? — Húsz esztendeje, húsz évig tevékenykedtem velük. Mondhatom, jó volt, jó közönségnek muzsikáltunk. Igyekeztünk, hogy az embereket szórakoztatni tudjuk, rendesen vagy jobbnál jobban. És most... szóval december huszonkettedikével megszűnt. — Azóta nem hegedült? — Játszottam még néhányszor, de huszonkettedikével szűnt meg... Félbeszakadt, egyelőre. S aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. — Összeáll még a zenekar? — Hát, csak megvárják a prímást. Ha nem várnának, ott a két fiú, alakítunk új zenekart. — A hegedűjét behozhatnák?-—Talán be. — S nem kéri? — Nem. — Ha behoznák, játszana rajta? — Hát nincs kedvem. Idebenn nincs. Sokfelől ösz- sze vagyunk verődve az országban. Mindenki ideges, mindenki el van keseredve. Nem, nem óhajtom idebenn a hegedűt. Tudja, bezárt ajtók mögött nem lehet zenélni. Nem szereti a hegedű. — Mi volt a kedves éneke, István? — Édesapám után a Nó- tás kedvű volt az apám. Dallammal kéri? — Igen. Eddig kazettáról ismertem az éneket. A hang bezengi a szamosújvári börtönszemélyzet kultúrtermét: Nótás kedvű volt az apám, átmulatott sok éjszakát, nem sajnálta rá a napot, kettőt, hármat egybe toldott. De még azt is megduplázta, ha az anyám megdorgálta, ha a cigány nem jól játszott, a nagybőgőbe belevágott. Nótás kedvű édesapám, jaj de régen nem dalolsz már! esetes hír például úgy szól, hogy harminc halott áldozatot követelt a figyelmetlenség, vagy akármi! Nem sokkal utána közlik, hogy halott egy szál se, „csak” 2-3 súlyosabb (vagy ki tudja?) sérült van. Egyesek alighanem félálomban végigülik (vagy alusszák) a HM sajtó- tájékoztatóját, és egész nap kürtöli a rádió: jövőre már igazán összeomlik a haza védelme pénz hiányában, és több ezer ember kerül utcára ebből a körből. Majd persze ez sem igaz, tisztességes újságok (van vagy kettő) igyekeznek rögtön helyesbíteni. Jó, ha a szülők az egész nyári szünetben „reszketőznek”, mert a főpolgármester úr pontosan tudja, hogy az oktatásban is őszre beáll a teljes csőd. De minimum könyvhiány lesz, mert nem akad majd könyv- szállító. Szöllősiné sem tétlenkedik. Vádol és ijesztget! Már nem olyan nyugodt, mint volt az elmúlt vagy harminc évben. Ebben az utóbbi három évben rájött, hogy minden rossz, meg kilátástalan, így hát demonstrálni kell. Megvannak még a táblák (igaz, átfestve), meg a zászlók, meg az érces, „tiszta” hangok. Azután a világkiállítás is befuccsol majd, hiába kezdődnek meg hamarosan az építkezések. Szóval megy a rosszkedv és rossz közérzet gyártása, a rémhírkeltés, fellazítás, árulás, ízlés- és lelkivilág-megdolgozás. Vedres Józsefné Budapest Nyulászkirándulás f A veresegyházi székhelyű KÉVE Kistermelői Szövetkezet helyi és környékbeli tagjai az új elnök, Uzsák Miklós szervezésével és vezetésével 17-én egynapos autóbuszos üdülőkirándulásra utaztak a Mezőkövesd és Eger közti Bogács-fürdőre. A kirándulás teli busszal és a résztvevők jókedvével kitűnően sikerült. A kellemes vizű, többmedencés, különböző hőfokú vízben nagyot fürödtek, és a lacikonyhákban kedvükre lakmároztak az elfogadható árú finomságokból, nehezen válogatva a pacal- pörkölt, a resztéit máj és a birkagulyás közt. Ellátogattak Egerbe, onnan persze a Szépasszony- völgyébe, ahol egri borokat kóstoltak zene- és énekszó mellett, majd a szép bükki és mátrai tájakon át igen kellemes hangulatban buszoztak haza, annyira elégedetten mindennel, hogy még az út közben elhatározták, hogy egy pár hét múlva, augusztus 14-én ugyanilyen túrára mennek a Heves és Jászapáti közti Jászszentand- rásra! A sikeres nyulászat mellé kívánunk sikeres társas együttléteket! Fazekas Mátyás Veresegyház A szívemet bánat járja egy-egy kedves nótájára. Az lett a sok nóta vége, kivitték a temetőbe. Dalos ajkú kismadárka, szállj az apám fejfájára! (Folytatjuk.) Kosa Csaba Béketárgyalások Vácott Brodaries István a magyarországi humanizmus jeles személyisége volt. 1470 körül született, 1526-ban sze- rémi püspök lett és elnyerte a kancellári tisztséget. Nemcsak résztvevője voit a mohácsi csatának, 6 írta meg hiteles történetét is. Brodaries elsősorban diplomata volt, már II. Lajos megbízásából fontos tárgyalásokat folytatott Rómában. A mohácsi csata után Szapolyai Jánoshoz csatlakozott, de nem volt ellensége Ferdinándnok sem: „a béke barátja volt”— írta róla nagy irodalomtörténészünk, Horváth János. Az ország érdekeit tartotta szem előtt, Magyarország egységét azonban nem fegyverrel — erre kevésnek találta az erőket —, hanem tárgyalásokkal akarta megőrizni, akár a törökkel, akár a némettel kell is megegyezni ezért 1537-ben váci püspök lett és János király egyik legtöbbet utazó diplomatája. Bejárta Lengyel-, Francia- és Németországot, többször megfordult Itáliában. Brodaricsnak döntő szerepe volt az 1538-as váradi béke, a János király és Habsburg Ferdinánd közötti megegyezés létrejöttében. A hosz- szú ideig tartó tárgyalások egyik szakasza püspöki székhelyén, a váci palotában zajlott. 1537-ben először Körmöcbányán találkozott Ferdinánd megbízottjával, Wese János lundi érsekkel, a folytatás helyszínéül. Vácban állapodtak meg. 1537. július 31-én érkezett a püspöki városba a díszes diplomáciai küldöttség. A tárgyalások eredményesek voltak, az itt kidolgozott elveket végül a két király is elfogadta 1538. február 24-én. Brodaries az általa is létrehozott megegyezésnek nem sokáig örülhetett, 1539-ben meghalt. Pogány György
