Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-20 / 167. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM Ára 13,50 forint 1993. JULIUS 20., KEDD EDU-tanácskozás Budapesten Az európai kereszténydemok­rata, konzervatív és néppárto­kat tömörítő Európai Demok­rata Unió (EDU) Antall József kormányfőnek, az MDF elnö­kének meghívására szeptem­ber 1—2—3-án Budapesten tartja éves pártvezetői konfe­renciáját —jelentette be tegna­pi sajtótájékoztatóján Csáti György, a konferencia szerve­zőbizottságának magyarorszá­gi elnöke. Csóti György hangsúlyoz­ta: Az EDU 15 esztendős törté­nelmében nem volt még arra példa, hogy olyan sok magas­rangú politikus vegyen részt a tanácskozáson, mint ahányan igent mondtak a mostani meg­hívásra. Eljön például Helmut Kohl német kancellár is, aki hosszú évek óta nem tisztelt meg EDU-rendezvényt a jelen­létével. Ennek — Csóti György értékelése szerint — jelzésértéke van a magyar kor­mánykoalíció szempontjából. (Folytatás a 3. oldalon) Rákóczi-ünnep Akárcsak 290 évvel ezelőtt, az idén is közös zászló alatt gyűjtötte össze a kárpátaljai magyarokat és ruszinokat II. Rákóczi Ferenc. Vasárnap Ti- szaújlakon az öt évvel ezelőtt visszaállított Turul-emlékmű­nél közösen emlékeztek meg a Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének évfordu­lójáról. Eljöttek hozzájuk meg­osztani az ünnepség örömét szatmárnémeti szomszédaik is. A megújulás ünnepe Domonyban Ne félj, mert megváltottalak! Vasárnap ünnepi istentiszte­letet tartottak Domonyban. Kétéves munka eredménye­ként elkészültek az evangéli­kus templom felújításával, helyére került az újraönött harang. Ugyanezen a napon esküdött a gyülekezet szolgá­latára a megválasztott gond­nok, a felügyelő' és a presbi­térium. Az ünnepségen Har­mati Béla, a Déli Egyházke­rület püspöke végezte a szó­széki szolgálatot, az új tiszt­ségviselőiket Detre János es­peres iktatta be a domonyi lelkész, Baranyai Tamás, egyházmegyei főjegyző' köz­reműködésével. Domony községe, gyüleke­zete büszkén jelentheti ki, hogy „íme ez a szép, felújított templom a mienk”. Önálló kezdeményezésre, javarészt saját anyagi forrásból vállal­kozott a gyülekezet és lelké­sze a templom renoválásának, restaurálásának feladatára. A domonyi gyülekezet meghal­lotta Ézsaiás próféta üzenetét: „Ne félj. mert megváltottalak, neveden hívtalak tégedet!” Meghallotta és személy sze­rint vállalta a reá szabott fel­adatot. Az egykori, Temesvá­ron öntött harangot Gombos Lajos őrbottyáni harangöntő mester újraöntötte és most a másik, kisebbel együtt hívja istentiszteletre a gyülekezet apraját-nagyját. Az élőket imádságra, az Úrban való ör­vendezésre vagy a holtaktól való búcsúzásra emlékezteti. Detre János esperes, Harmati más lelkipásztor oltári szolga A, harangzúgást hallva — fi­gyelmeztetett Harmati Béla püspök — mindig arra kell gondolnunk, hogy nekünk, s nem értünk szól. Úgy gondol­junk rá, mint ami valahonnan, valakinek, valamit üzen. Gon­doljunk az Igére, „neveden Béla püspök és Baranyai Ta- lata Balázs Gusztáv felvétele hívtalak téged” — mindig ne­künk szól a harang, személy szerint minket hív. Ne késle­kedjünk soha a hívó harang­szóra elmenni, vállalni a re­ánk rótt feladatokat. (Folytatás a 4. oldalon) Szeptemberben premier Vállalkozók sora Szó'dön Üzletsor épül Szó'dön a leendő tulajdonosok pénzéből. A helyi önkormányzat biztosította a területet, és az elfogadott tervek alapján megkezdődött a kis boltok építése. A remé­nyek szerint szeptemberben nyitnak az üzletek, melyek emelik a szolgáltatások színvona­lát, a település lakóinak örömére Vimola Károly felvétele B udapest-B ukarest Közös bank A magyar és román kor­mány kezdeményezni fogja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD), hogy a két ország az Európa Bankkal közösen vegyes bankot állítson fel a jövőben. A pénzintézet cél­ja az lesz, hogy hazánk és Románia közötti kereskede­lem finanszírozását segítse. A két ország által és az Eu­rópa Bank által alapítandó nemzetközi kereskedelem­fejlesztési pénzintézet alap­tőkéjéből várhatóan az EBRD az 50 százalékot áll­ná, az alaptőke másik ré­szét fele-fele részben a két szomszédos ország — mondta Kádár Béla, a nem­zetközi gazdasági kapcsola­tok minisztere azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet Misu Negritoiuval, a román kor­mány államminiszterével, a román Gazdasági Stratégiai és Reform Koordinációs Ta­nács elnökével folytatott megbeszélése után tartott. Az idők változnak... Az időit változnak, és mi is változunk (Tempora mutan- tur et nos mutamur in illis), tartja a latin mondás. Egy tévéinterjúban Pozsgay Imre a megváltozáshoz való jo­got hangsúlyozta, s megvetéssel utalt azokra, akik most azt hirdetik magukról, hogy ók „már akkor”megmond­ták, pedig még emlékezünk, egészen mást mondtak, min­dig azt, amit kellett, ami ,Jönt”elismerést váltott ki. A keresztyén kultúra legnagyszerűbb ajándéka a meg­váltás következtében elérhető' megigazulás. A keresztyén­ig egyik legnagyobb alakja az a Pál apostol, aki élete első' szakaszában Saulusként fanatikus üldözője volt az új hit követőinek. Ennél gyökeresebb változást el sem le­het képzelni. Ezért lehetséges szerintünk, hogy egy kom­munistából demokrata legyen. Ha Isten is úgy akarja. De csak akkor! Mindez azért jutott eszembe, mert olvastam, hogy Windischgraetz Katalin kezdeményezésére a közelmúlt­ban megrendezett jótékonysági bál bevételéből a Ma­gyar Vöröskereszt mintegy 9 millió forinthoz jutott. A be­lépő' ára 60 000 forint volt, s a kezdeményező' szerint új­gazdagjaink nem nagyon tolongtak a jegyekért. A jelek szerint azonban talán még kétszáz segítésre hajlamos lé­lek akadt közöttük. De itt nem annyira a 9 millió, nem is a 60 000, nem is a 200, hanem a kezdeményező', az em­ber a fontos. Köztudomású, hogy a Windischgraetz név nem a leg­kellemesebb történelmi emlékeket ébreszti bennünk. 1848-ban egy Windischgraetz nevű herceg verte le elő­ször a prágai, majd a bécsi forradalmat, s 1848 decembe­rében Ferenc József ó't bízta meg a magyar szabadság- harc leverésével... 5 akkor e gyűlölt név viselője a kommunizmus bukása után, élve a demokrácia adta lehetőséggel, hazajön és be­kapcsolódik a gazdasági életbe (ez még lehet önös érdek is), de nem feledkezik meg közben azokról sem, akik — önhibájukon kívül — mások segítségére szorulnak (ez már érdem!). Ez a Windischgraetz nem az a Windischgra­etz. Az Alfréd volt, ez meg Katalin. A Katalin tisztát je­lent. Ami pedig a kilencmilliót illeti, köszönet érte. Török Bálint Egyelőre hajózható a Duna Eddig még nem ütköztek aka­dályba a Dunán közlekedő magyar hajók a Belgrád térsé­gében vasárnap kezdődött blokád miatt. Az érintett terü­leten az utolsó magyar hajó szombaton haladt át, a legkö­zelebbi, a Harta nevű hajó pe­dig csak a hét végén érkezik Belgrád közelébe. A Mahart e hajó tapasztala­taiból kiindulva hoz majd to­vábbi intézkedéseket. A hí­rek szerint a blokád megkez­dése óta két ukrán hajó is át­haladt a Duna belgrádi szaka­szán, de nem tartóztatták fel őket. Mindössze röplapokat adtak át, melyekben Szerbia támogatását kérték. Portrévázlat Kecskés Józsefről Gyanús volt a teátrum A gödöllői képviselő-testület legutóbbi ülésén Kecskés Jó­zsefet újabb öt évre bízta meg a helyi Petőfi Sándor Művelő­dési Központ igazgatásával. Balmazújvárosban született 1946-ban — közli Kecskés Jó­zsefről a Ki kicsoda 1992-es kötete. A tanítóképző népmű­velés—könyvtár szakát végez­te el Debrecenben, később pe­dig a debreceni, illetve a buda­pesti bölcsészkar népművelés, majd szociológia szakát. 1965-től 67-ig a debreceni Al­földi Nyomda szedő szakmun­kása, 1970-től 79-ig a Balmaz­újvárosi Művelődési Központ népművelője, 1979-től a Gö­döllői Művelődési Központ igazgatója. 1983-ban Kiváló Népművelő, 1989-ben SZOT- díjat kapott.” A gödöllőiek közül azok, akik meg-megfordulnak a mű­velődési központban, szinte minden alkalommal találkoz­hatnak Kecskés Józseffel. Ki­állítás-megnyitók előtt a bejá­rati ajtónál áll, mintha várná az érkezőket, a színházterem­ben zajló programok előtt át­áthalad az előcsarnokon, ér­deklődéssel figyeli a versenye­ket, vetélkedőket, előadáso­kat... Ha mindenütt ott is van, mégis háttérben marad. Néha rövid nyitóbeszédet mond va­lamely eseményen. Rövidet. Mintha az lenne az elve: ne ő szerepeljen, a ház működjék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom