Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-02 / 152. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1993. JÚLIUS 2.. PÉNTEK 9 (Hamis) próféta a hazájában Különvélemény Gosztonyi Péterről / Es ki szereti most a muzulmánokat? Ahogy mindinkább eltart és -húzódik a délszláv válság, úgy szűkül egyre kilátástalanabbá az illúziók lajstroma. A Nyugat „szerepvállalásában" nem eló'ször csalódunk: 56 és 68 intó' példa volt, s most sem történt másként. Jugoszlávia széthullása után az egykori központi köztársasága, Bosznia- Hercegovina elvesztette korábbi földrajzi és hadászati jelentőségét. Az Egyesült Államok így nem kockáztatott, az európai országokat vetette a mély vízbe, azok viszont ellentétes érdekekkel közelítettek a balkáni probléma felé. Németország fennhatósági övezetét igyekezett kiterjeszteni, a franciák és az angolok ezt ellensúlyozni próbálták, mindezt ügyesen kihasználva a szerbek elfoglaltak mindent, amit akartak, kissé megkésve követték ókét a horvátok is, így a lehetséges iszlám államtól didergő Európa páholyból nézte végig a muzulmán népesség pusztulását. Gosztonyi Péter Bemben élő, magyar származású történész neve olyan felkapott lett hazánkban, mint az új Ráma margariné. G. P. bebizonyította, hogy a közmondással ellentétben lehet valaki próféta a saját hazájában. Sőt, azt is igazolhatom — büntetőjogi felelősségem birtokában —, hogy hamis próféta is lehet, ha úgy menedzseli önmagát, mint G. P.! Az elsőrangú menedzselés következtében az írott és elektronikus médiák többsége tárt karokkal fogadta és fogadja Gosztonyit, aki él és — egyben — visszaél az alkalmakkal, illetve lehetőségekkel, meghökkentő újdonságként beállított ódonságokkal traktálja olvasóit, hallgatóit és nézőit. Tulajdonképpen G. P. „történész” aligha érdemelné meg, hogy foglalkozzam vele, hiszen az a tény, hogy feltűnési viszketegségből kifolyólag áhítozik az elismerésekre, a nyilvánosságra és kinyilatkozásainak (ellentmondást nem tűrő) megtételére, még bocsánatos emberi gyarlóság lenne. Az viszont már sokkalta veszélyesebb, sőt megengedhetetlen, hogy G. P. csalhatatlan kutatónak állítja be önmagát, és kategorikus megfogalmazásaival azt a látszatot kelteti a közvélemény előtt, mintha mindenkinél mindent jobban ismerne, tudna és az utolsó (utáni) szó is neki dukál, miként ezt a jogot kiharcolta magának az egyik legnagyobb példányszámú napilapunkban is egy témakör lezárását követőleg. G. P. — sajnos — se nem csalhatatlan, se nem kutató! Vagyis: ki kell jelenteni, hogy G. P. meztelen! Mármint történész! Csupán sokan nem veszik észre, mert a rendszerváltást követő történészi vákuumot, konjunktúrát és külföldre „szakadását” kihasználva úgy tört be a meglepődött és kissé elbizonytalanodott hazai piacra, mint bóvli gyöngyökkel megpakolt hódító-felfedező a primitív emberkék közé, beinkasszálva gyöngyeinek százszoros ellenértékét, esetenként duplán vagy triplán, mivel a rókákkal is úgy volt, hogy többször is lehúzta a bőröcskéjüket. A Gosztonyi-féle szindróma lényege a következő: vedd át mások kutatási eredményeit (1), icipicit változtasd meg (2), csinálj neki nagy propagandát (3), keverj hozzá egy csipetnyi szenzációnak tűnő adalékot (4), és dobd piacra (5). Az utóbbinál vedd figyelembe, hogy több helyen, több nyelven és több kiadásban! Fogyni fog a bóvli, mint a telihold két Föld körüli forduló megtétele után! Természetesen egy mérsékelt plagizálást még elnézhetnénk Gosztonyi úrnak, a legnagyobb gond viszont az, hogy még plagizálni sem tanult meg (rendesen), rendkívül sok hibát vét, felületes, pontatlan, nagyvonalú és rendkívül tájékozatlan! Külön-külön egy-egy még csak elfogadható lenne, de az a tény, hogy G. P.-ben minden előbb említett jellemző markánsan integrálódik, már felveti annak a figyelmeztetésnek a szükségességét, hogy nem a XVI. században vagyunk, és Magyar- országra nem az indiánok vagy a bantu négerek közé látogat csecsebecséivel. Sokan vannak, akik ismerik úgy (vagy talán jobban) hazánk történelmét, mint G. P., és azon se csodálkozzon, hogy az itthoni körülményekkel is jobban tisztában vannak, mint Bemből nyilatkozó „történészünk”. G. P. sokadik hibája, hogy úgy irtózik a kritikai észrevételektől, mint az általa sokat emlegetett velikij Sztálin! Már többször figyelmeztették szóban és írásban a történetírás felelősségére G. P.-t, de minden eredmény nélkül! Illetve eredmény mégis volt, mert G. P. szisztematikusan, megfontoltan és Jago-féle módszerrel igyekezett (helyenként nem is eredménytelenül) lejáratni azokat, akiket ellenfeleinek vélt a történelem tatamiján. így került a megbélyegzettek listájára Godó Agnes, Berki Mihály, Kubinyi Ferenc, Csendes László, Gellért Tibor, Hermann Róbert, Pongrátz Gergely és mások, esetenként „bolsi” címkével ellátva, mert G. P. vindikálja magának azt a jogot, hogy osztályozzon és minősítsen (!), kicsiny ócska cetlijein (helyesírási hibákkal tisztességesen teletűzdelve) küldözgesse „bizonyítványait” ismerőseinek, amelyeket csak azért lehet köny- nyedén elviselni, mert gyakran kézzel (is) ír írógép helyett, és kézírását csak a patikusok képesek megfejteni. Gosztonyi Péter úgy véli, hogy ítélete és bizonyítványa megfellebbezhetetlen! Szerinte Pongrátz Gergely „csörgőkígyó viselkedésű” (lásd Új Magyarország 1993. április 27-i szám), Kubinyi Ferenc „abnormális zsurnaliszta”, Godó Ágnes „bolsi k...”, Csendes László „poloska”. Berki Mihály „az Európára támadó magyar hadsereg parancsnoka”, Bokor Imre „a bolsi hadsereg tisztje”, az ország népe pedig SIZOF- RÉN (sic!!!). Meglehet ugyan, hogy raccsolva írta le a skizofrén szót G. P., de az sem kizárt, hogy az orvosi kifejezéseket is olyan felületesen ismeri, mint a történelmieket. Apropóként elég megemlíteni „Á magyar Golgota” fedőnevű most megjelentetett „művét”, amely- lyel az 1849—1963 közti 115 év szakértőjeként mutatkozik be olyan sértő pongyolasággal, nagyvonalúsággal és hibákkal, hogy csupán ez az egy kiadványa is megérdemelné, hogy le- tépdessék homlokáról a sebtében ráaggatott babérokat! Az említett könyvecskében G. P. szisztematikusan keveri az 1848—49-es szabadságharcosok vezetékneveit, keresztneveit, rendfokozatukat és az események időpontjait! Voltak olyanok, akiknél G. P. utólagosan (önhatalmúlag) megváltoztatta az ítéletek formáit, mindezt csinálta olyan jó érzékkel, hogy még csak véletlenül sem találta el a valós (tényleges) ítéleteket! G. P. egyik bevált fogása, hogy ismert adatokat ad közzé azzal a kitétellel, hogy: „nevüket nem lehet eléggé ismételni”. így idézte fel az Aradon kivégzett tizenhárom vértanú névjegyzékét, és szinte szégyellem leírni, de rosszul!!! Kétségtelen ugyan, hogy — csupán — négynek a nevét írta el a tizenháromból, amely nem több mint 31%-os hiba (felkerekítve), de a könyvecske többi adatai is annyira hemzsegnek a hibáktól, hogy nem is vállalkozom a feltüntetésükre, mert nem lenne elegendő egy újság különkiadására biztosított oldalszám sem! Egyet azért még érdekességként megemlítek; G. P. szerint az 1849. június 23-án Bruck an der Murban és 1849. július 6-án Marburgban kivégzett, ösz- szesen 13 Nádor-huszárnak „a magyar történelem még a nevö- ket sem tudja”. Nos, tisztelt Gosztonyi úr(!), az az igazság, hogy mind a tizenhárom Nádor-huszár nevét ismeri a magyar történelem, sőt a személyi lapjaik megtalálhatók egy olyan ismert kiadványban, amelynek azért nem írom le a nevét, mert szeretném G. P.-t rákényszeríteni egy kis kutatómunkára! Azt a következtetést máris levonhatja, hogy az, amit ő nem ismer, az még nem biztos, hogy mások előtt is ismeretlen! Sőt! Ennek G. P. esetében az inverze az igaz! G. P. által feltüntetett (tessék megfogódzkodni!) 1200 (azaz egyezerkettőszáz) felhasznált jegyzet között csupán 11 (azaz tizenegy) képvisel levéltári forrásértéket. Igaz, hogy egy 0,86%-os érték sem lebecsülendő, de mégis meg kell kockáztatnom (még egy sajtóper ódiumát is vállalva), hogy az 1200 szám akkora nagyképűségre vall, mint amilyen naggyá teszi a 0,86%-os forrásértékű anyaga! G. P.-ről többen kijelentették (és írták), hogy levéltári forrásokra nem támaszkodik, nem kutat, csupán ír és megjelentet, sokat, hibásan, és kis változtatásokkal másokat vagy önmagát ismételgetve. G. P. megfogadhatta ezeket a kritikákat, mert világgá kürtölte, hogy Moszkvában elsőként (!) bejutott a legeslegszigorúbban titkos speciális KGB-s levéltárba, és ott végzett kutatómunkát (vizsgálódást) egy teljes napig! Tisztelt Olvasók! G. P. ezalatt a „hosz- szú” idő alatt egy volt szovjet levéltárban annyi információhoz juthatott, mintha arról akart volna meggyőződni, hogy egy tízkilométeres sötét alagútban egerészik-e egy fekete macska! Ilyen kutatási eredmények kerülnek a magyar olvasók kezeibe, a szerző „patinás” nevének (jól látható) feltüntetésével. G. P. több történész kollégájának (?) azt írta, hogy irigykednek rá, azért kritizálják. Bár nem tudom elképzelni, hogy a hibákat, pontatlanságokat és valótlanságokat valaki is irigyelje, szerény személyemet még ebbe a kategóriába sem sorolhatja, mert nem vagyok történész és csupán kedvtelésből forgattam azokat a könyvecskéit, amelyeket szorgalmasan küldözgetett számomra, dedikálva és apró Milk (Milch, Maelk, Milka, Melkch) csokival mellékelve, hogy — feltehetőleg — elviselhetőbb legyen a könyv tartalma. Megállapítottam, hogy édességgel sem jobb! Kár a költségekért. Helyette inkább azt javaslom G. P.-nek, hogy kutasson és dolgozzon többet, célirányosan és figyelmesen. Ne olvasson 1200 jegyzetet egy 143 lapos, idézetekkel teletűzdelt könyv megírásához, mert nem látja meg a sok fától az erdőt, hiszen bizonyítható, hogy még 13 név megjegyzése is komoly gondot okoz memóriaegységének. Természetesen pénzt és hímevet lehet — átmenetileg — szerezni, de egy forradalmárnak legyen bizonyos tartása is! Talán pontosan ezért gusztustalan másokat pocskondiázni azért, mert a Néphadseregben szolgáltak, hiszen G. P. is ott rajtolt, DISZ-titkár is volt, meg század politikai helyettes! Vagyis egy történésznek illik tudni, hogy bizonyos körülmények között, fiatalkori ismeretek és lehetőségek birtokában nem mindig ott dolgozott az ember, ahol szeretett volna, és aligha hiszem, hogy G. P. gyermekkori álma az volt, hogy DISZ-titkár legyen. Miután szabadon választhatott, láthatólag történész szeretett volna lenni. De még nem lett az! Csak névleg! Címke, érték nélkül! Viszont még azzá válhat, hallgasson a kritikusaira és dobja el a fellengzős, nagyképű, mindentudó pózát. Az olvasók pedig fenntartással forgassák G. P. könyveit, sőt joggal kérhetik a szerzőtől az utólagos és részletes hibajegyzéket! Még akkor is jár ez a kiegészítés, ha G. P. könyveit a Moszkva téri butikban vették (és veszik ma is) 40 Ft-os egységáron! Még egy leértékelt árú könyvbe is illene beletenni ezt a pótlást. Nem lenne több, mint húsz oldal. Ennyivel tartozik a magyar olvasóknak, hacsak nem tartja őket becsapott balekoknak...! Dr. Bokor Imre Bosznia Alija Izetbegovics bosnyák elnök, az egyik legképzettebb és legrátermettebb jugoszláv politikus mindvégig az egységes Bosznia-Hercegovináért szállt síkra, Jugoszlávia fölbomlása előtt pedig, Kiró Gli- gorov macedón elnökkel közösen, az utolsó épkézláb javaslattal állt elő az országot illetően, nevezetesen, hogy Szlovénia és Horvátország külön egységeket képezzenek, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Szerbia és Crna Gora pedig laza konföderációs társulással kapcsolódjék az előbbi kettőhöz. A folyamatoknak a tankok és az aknavetők ereje azonban más irányt szabott. A Nyugat a kezdetektől fogva mindvégig és minden változatban Bosznia területi egységét támogatta, majd szinte megkönnyebbülve vette tudomásul a térség felosztására vonatkozó együttes szerb—horvát javaslatot. Izetbegovics jelen pillanatban is legalább százezer katonával rendelkezik, csillaga azonban leáldozóban. Mélyül a válság a muzulmán táboron belül is. Hathatós külföldi támogatás nélkül lényegesebb katonai sikerek aligha képzelhetők el, a fegyverembargó feloldozása pedig ismét csak egy az illúziók sorából. Sokkal több esélye van a háttérből előlépő Fikret Abdics- nak, aki évekkel ezelőtt az úgynevezett Agrokomerc-bot- rány révén szerepelt a világsajtó hasábjain, sikkasztási és pénzügyi manőverezések miatt, majd két évet ült, onnan kiszabadulva került szinte egyenesen Bosznia-Hercegovina legfelső irányító szervébe. az elnökségbe, s a korábban sikeres üzletember népszerűségét a börtönviseltség csak növelte, ő az, aki érdemben tárgyalni kíván minden létező javaslatról, aki hajlik a kompromisszumra, aki tehát megfelelő partnernek látszik a békét gyorsan tető alá hozni akaró szerbek, az elégedett horvátok, s a tekintélyében igencsak megtépázott Európa számára egyaránt. Az engedményekre hajlamos politika megváltás lenne a háborútól elfáradt és meggyötört muzulmánok többségének is. Kérdés azonban, hogy kinek a kezébe kerül majd a hatalom. Vagy az eddig kemény Izetbegovics képes megtörni, s szétesett korábbi elvét feladva hajlandó lesz aláírni a kapitulációnak is beillő Bosznia-felosz- tást? Mert neki is be kell lassan látnia: a veszteseket sajnálni lehet ugyan, de támogatni és szeretni nem. Szerbiában az ellenzéknek csupán hatástalan tiltakozó megmozdulásra tellett erejéből. A gazdasági zárlat egyértelműen a szocialisták pozícióját erősítette, az ellenzék szinte teljesen eltűnt a porondról. Az oppozícióval szimpatizáló Dobrica Csoszics menesztése után a negyvenéves Zoran Lilies lett az államfő, aki korábban mindössze egy mondata révén vált nevezetessé. Még a szerb parlament elnökeként így szólt az egyik ülésről dühödten távozó ellenzéki képviselők után: „Legyenek szívesek, csukják be maguk mögött az ajtót.” Jugoszlávia új államfője szürke gazdasági szakember, a „kis ügyek gyakorlatias intézője”, aki maradéktalanul támogatja a hadigazdaságot, s azt, hogy az ország maradék jövedelmének háromnegyed része a katonaság céljait szolgálja. Ő az, aki kertelés nélkül kimondja, hogy a szankciók hatásával tartósan számolnunk kell. Ennek alapján készülhettek fel a téli fűtési idényre a fővárosi tanács illetékesei is. Az elképzelés szerint — ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni — a fűtés Belgrádban november közepétől március derekáig tart, s talán sikerül garantálni a 12 fokot. Mármint reggeli hét és délután hat óra között. A sportcsarnokok, a múzeumok és mozik kapui valószínűleg bezárulnak. A családoknak javasolják, vonják össze magukat egy szobába, vagy vonuljanak falura, ahol még szénnel és fával is lehet melegedni. Ennek a változatnak akkor van esélye, ha a tél nem lesz túl zord, s rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű villamos energia is. Ellenkező esetben a fűtési idény még később kezdődik és jóval korábban fejeződik be. A szavatolt hőfok pedig 5 Celsius. Már nem az emberek miatt. Hanem hogy a fűtőtestek ne fagyjanak szét. Sinkovits Péter Újvidék
