Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17 / 165. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 17., SZOMBAT J3 Egy újságcikk utóélete Nemrégiben a Pesti jHH Hírlap két egymást rV követő számában, folytatásban teljes kolumnás cikk — riport — jelent meg, „SZDSZ-dikta- túra Százhalombattán” címmel. Az írást teljes terjedelmében átvette és közölte a Pest Megyei Hírlap május 21-ei és május 22-ei számában. Csak emlékeztetőül: A riport megszólaltatott több százhalombattai SZDSZ-tagot, köztük a párt volt elnökét, aki súlyos vádakkal illette Vezér Mihályt, a saját pártja, valamint a Fidesz és az MSZP támogatásával a város első emberének pozíciójába juttatott polgármestert, de megkérdezte magát a polgármestert, valamint több párt helyi elnökét is. A volt SZDSZ-elnök egyik legsúlyosabb állítása az volt, hogy a polgármester „közméltósági hivatalával” összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, amikor egy osztrák biztosítótársaságnak ügynökösködött a vá- _ rosban. Megemlítette, hogy a Pénzügyminisztérium biztosításügyi felügyelő hatósága ezt a tevékenységet „magánszemély esetében devi- za-bűncselekmény”-nek minősítette. Természetesen a városban a szóban forgó írásnak utóélete lett. Itt és most nem kívánok a riportnak az SZDSZ belső ügyeivel foglalkozó részére reagálni — nem tartozik ide. Ám ami belőle az egész települést érintette, az igenis idetartozik. A polgármester — miként az a Pesti Hírlap, illetve a Pest Megyei Hírlap említett számaiból is kitűnik — már az interjú során is tiltakozott a vélemény szerint megalapozatlan, hamis állítások ellen, majd a százhalombattai médiában is hivatalosan cáfolta azokat. Tagadhatatlan, hogy a megjelent vádaskodás nem csupán a polgármesterre nézve, de a képviselő-testületre, a városra, annak minden polgárára nézve is sértő, megalázó volt. Nyilván az indította a város egyetlen MDF-tag települési képviselőjét, Nagypataki Gyulát, hogy a következő önkormányzati ülésen előterjessze javaslatát: a képviselő-testület jelöljön ki egy bizottságot annak megállapítására, hogy a riportban elhangzottaknak mennyi az igazságtartalma... Az "előterjesztést a testület elutasította. Nos: ez volt az a pillanat, amelyre focinyelven ezt mondhatnánk, az önkormányzat rúgott egy hatalmas öngólt... Mert mi a helyzet? A helyzet az, hogy a tisztelt képviselő-testületnek lett volna a legfontosabb érdeke (és természetesen magának az SZDSZ-nek is), hogy tisztázza polgármesterét — akit ő javasolt erre a posztra — a ráömlesztett vádak alól, mert ez újságbeli nyilatkozatokkal, ügyes tévébeszélgetésekkel hitelesen nem megoldható. Az szófia, beszéd. Egy bizottsági vizsgálat viszont iratok, bizonylatok áttekintésével, tanuk meghallgatásával — azaz: egy bizonyítási eljárás keretében — simán pontot tehetett volna az ominózus ügy végére. Ez lett volna a testület, a város, de a városi polgárság érdeke is. De nyilván a polgármester érdeke is ezt kívántá volna, hisz egy közjogi méltóság, aki morálisan támadható — magyarán: vajjal a fején — nem vindikálhat magának megbecsülést, tiszteletet. Teljesen eredménytelen és tragikomikusán szánalmas volt a tv elé citált, megalázó helyzetbe hozott polgármester látványos magyarázkodása. Egy hivatalosan megbízott, felkért bizottság mindezt szükségtelenné tehette volna, rehabilitálhatta volna a polgármestert. Ezért az is érthetetlen: ő saját maga miért nem ragaszkodott egy alapos kivizsgáláshoz... Eme bizottság felállítását természetesen azzal a feltételezéssel kellett volna a képviselő-testületnek vagy magának a polgármesternek kezdeményezni, ameny- nyiben tudják, hogy a bizottsági vizsgálat egyértelműen a polgármester erkölcsi, morális intaktságát fogja igazolni. Ha nem, akkor más a helyzet.,. Akkor a döntés logikus... Horváth László Százhalombatta Vasúti fejlesztés © Nemrég hozták nyilvánosságra: az ország villamosítási tervei közül megvalósul a Rákospalota—Újpest—Vácrátót vonal villamosítása. A hírhez dióhéjban annyit tehetünk hozzá, hogy mint azt a Pest Megyei Hírlapban is többször megírtuk, az ország első vil- lanyvontatásos vonala 1911-ben készült. Siemens—Schlickert egyfázisú, magasfeszültségű, villamos v ontatású tervei szerint, jócskán megelőzve az 1934-ben megindult Kan- dó-féle Budapest—Hegyeshalom villamosvontatást. Harmincegyévi működése után, a háborús cselekmények során a németek és szovjetek egyaránt tönkretették, majd maga a MÁV használta fel az oszlopokat és a rézhuzalokat a hegyeshalmi vonal újraindításához. Az egykori teljes vonal 1946-ra, elsősorban a veresegyházi vasutasok hősies munkájával, Simon József igazgatósági jogász, megbízott állomásfőnök vezetésével, újra elkészült, gőzvontatással persze. Közben megszüntették a Veresegyház—Gödöllő szárnyat, egy részét villamosították (Nyugati—Rákospalota—Újpest és a Vác—Vácrátót szakasz esett bele más vonalvillamosításba) és a fent említett Vácrátót—Veresegyház— Fót—Rákospalota—Újpest, tömegeket munkába szállító szakasz, 31 kilométer, fejlődött lassan. A pályát ugyan korszerűsítették, majd dízelesítették, de a visz- szavillamosítás, többszöri ígéret ellenére, elmaradt. Reméljük, hogy ez a bejelentés már hamarosan korszerű villamos (vonat) közlekedést biztosít ezen a vonalon (is). Fazekas Mátyás Veresegyház HISTÓRIA John Paget magyarországi útirajza 1835-ból IX. Utazásunk második reggelén, amint kinyitottuk szemünket, nem akartunk hinni a látványnak, amely elébünk tárult. A nagy síkság igen különös tüneményének voltunk tanúi. Úgy láttuk, mintha teljesen új vidék nyílt volna meg előttünk. Kétségtelenül egészen más volt, mint az, amelytől a múlt este, szemünket lehunyva, elbúcsúztunk. Néhány mérfölddel előttünk hatalmas tó terült el, a partjait szürke köd árnyékolta. Azonnal szóltam a kocsisnak: megkérdeztem tőle, milyen tó ez, amit látok. Miután a térképemen nincs jelölve semmi ilyesmi. Harsogó nevetéséből kezdtem megérteni, hogy a délibáb országában vagyok. És valóban, ahogy közeledtünk, eltűnt a tó, és ugyanaz a száraz, vigasztalan síkság terült el a helyén, mint amelyet már ismertünk ... Már mondottam, hogy a pusztai falvak nagyok, lakosaik száma több ezerre rúg. Semmi sem lehet egyszerűbb és egyöntetűbb, mint a terv, mely szerint felépültek. Egyetlen hosszú, egyenes és hihetetlenül széles utca az egész falu. Kisebb utcákat ritkán látni, de ha mégis, akkor bizonyos, hogy ezek párhuzamosak egymással, illetve merőlegesek egymásra. A házak csaknem teljesen egyformák. Homlokzati oldalukon két kis ablak néz az utcára, diófa vagy akác vet árnyékot a falra. A háztetőket nádból készítik; gyakran az udvart is nádkerítés övezi. A falu határában a földnek bizonyos része megművelt. Talán egytizede az egész területnek, és igen gazdag kukorica, azaz indián búza, valamint közönséges búza, kender, len-, dohány- és szőlőtermést ad. E termékek begyűjtése igénybe veszi a lakosság idejét a nyár kezdetétől egészen az ősz végéig. A legelőnek meghagyott részeken a nyári hónapokban hatalmas marhacsordák és birkanyájak legelésznek. Télen ezeket az állatokat vagy visszahajtják a falvakba, vagy pedig azokban a magányos farmépületekben istál- lózzák őket, amelyek a puszta igen jellegzetes különlegességei. Távol mindenféle úttól vagy falutól, az utas egyszerre csak kis épületcsoportot fedez fel, amelyet vékony vályogból és szalmából vert fal övez. A fal mögött nagyobb fajta udvart találunk, amelyet istállók, ólak, ketrecek vesznek körül; mellettünk áll a pásztor kunyhója. Itt telelnek át a birkák és a marhák és őrzőik ugyancsak gyakran itt töltik az egész telet, anélkül, hogy egyetlen szót váltanának más emberi lénnyel. Erre nem is igen lehet alkalmuk, hiszen a hó vastagon borítja a pusztát, és ugyancsak megnehezíti a közlekedést. Nyáron a pásztor élete talán még egyhangúbb. Az Alföld lakosai, eltekintve néhány német telepestől, igazi magyarok, és semmi sem illik jobban az ő természetükhöz, mint a pusztai juhász félig tunya, félig kalandos élete. Öltözékük a lazán szőtt vászonból való gatya és rövid ing, amely alig takarja el a mellüket, valamint az élénken zsinórozott mellény, illetve kiskabát. Lábukon hosz- szú csizmát vagy bocskort viselnek, fejükön pedig kerek kalapot, amely alól két vastag varkocsban lóg a hajuk. Ha a kalapot megfordítják, akkor egyúttal ivó alkalmatosság is. A nyakban lógó tarisznya tartalmazza a kenyeret és a szalonnát, egyhangú étrendjüknek e két fő „fogását”. Az egész öltözék fölött hordják a bundát, vagyis a szőrös kabátot. Hogy el ne felejtsem, a juhásznak inge és gyatyája is fekete. Mielőtt ugyanis megkezdődik a tavaszi és nyári legeltetés, a juhász igen gondosan kifőzi disznózsírban öltözetének ezt a két darabját, ugyanezzel bekeni testét és fejét, és ezzel az elkövetkezendő hat hónapra el is készült toalettjével. Bizonyos vagyok abban, hogy angol olvasóim meg nem foghatják e gondos előkészület mélyebb értelmét, és aligha fogják elhinni nekem, hogy mindennek célja a tisztaság. Pedig az. A disznózsír ugyanis megvédi a pásztorokat azoktól az apró és kellemetlen ellenségektől, amelyek egyébként a pusztán ellepnék őket. Mind e felszereléshez járul még egy rövid pipa, amelyet a csizmaszárba dugva viselnek, egy öv a dohányzacskóval, valamint tűz- csiholó eszközökkel, pipa- szurkálóval és mindazzal, ami még a füstölés szertartásához szükséges. Igaztalan lennék, ha nem emlékeznék meg a pusztai pásztor állandó társáról és kísérőjéről, a juhászkutyáról. Ez a kutya általában fehér, néha vörösesbarna és nagyságban körülbelül megfelel a mi újfoundlandinknak. Hegyes orra, élénken mozgó füle, bozontos bundája, tömött farka azonban inkább farkashoz teszi hasonlatossá. Valóban, olyannyira emlékeztet a farkasra, hogy egy magyar ismerősöm összetévesztette a farkast egy alkalommal saját kutyájával. Gazdájuk kivételével, mindenki mással szemben oly vadak, hogy idegennek fegyvertelenül belépni egy magyar falusi ház udvarára igen veszélyes kísérlet. Tapasztalatomból állítom ezt, mert amikor a postaépület udvarán sétáltam keresztül, ahol néhány ilyen juhászkutya heverészett, az egyik utánam kapott, és lábamon meglehetősen súlyos sebet ejtett. Nyomait még ma is viselem. Még mielőtt megfordultam volna, a kutya már messze szaladt, mert — akárcsak a farkas — harap, de nem csimpaszkodik bele áldozatába, mint a mi buldogjaink. Igen nagyra tartják a kutyákat, eszességükért és bátorságukért. A hűséges állatok okosan terelgetik a birkákat és marhákat, és igen bátran védelmezik őket a farkasokkal vagy a tolvajokkal szemben. A pásztor nagyon is tudatában van ennek, és rendkíyül nehéz rábeszélni arra, hogy megváljon kutyájától. A második nap végén érkeztünk Debrecenbe. A puszta fővárosának ötvenezer lakosa van. Valóban megérdemli az „Európa legnagyobb faluja” nevet, amelyet némely utazók adtak neki, mert széles, kövezetlen utcái, földszintes házai és a környező utak hiánya miatt nagyon nehezen lehet összefüggésbe hozni azzal a fogalommal, amelyet általában az európaiak a város elnevezésén értenek. Esős időben az egész utca egyetlen sárfolyammá válik, s például a tisztek, akik az utca egyik oldalán laknak, kénytelenek lóra szállni és úgy átlovagolni az utca másik oldalára, ahol ebédelnek vagy vacsoráznak. Járda helyett egy szál deszka biztosítja a gyalogközlekedést, és a lakosság egyik legjobb szórakozása, hogy a szembe jövő katonákat (iengyel lán- dzsások állomásoznak itt. akiket gyűlölnek) a keskeny deszkáról beletaszítják a sártengerbe. (Folytatjuk) Bizalmatlansági határozat /. Ferenc József 1905. június 18-án — alkotmányellenesen — báró Fejérváry Gézát nevezte ki kormányfővé. A téli választásokon győztes ellenzéki pártok koalíciója meghirdette a nemzeti ellenállást. Az új kormány — közkeletű nevén „darabont-kormány” — 1905. július 12-én körlevélben szólította fel a vármegyéket kinevezésének elfogadására, a kezdődő nemzeti ellenállás beszüntetésére. Pest vármegye közgyűlése 1905. július 17-ei ülésén foglalkozott a kormány levelével. Már júniusban megalakult az ún. 65-ös bizottság, mely a „vármegye hatóságai egyöntetű" eljárása felett őrködött. A közgyűlés a bizottság alelnöke, Gulner Gyula indítványára egyhangúlag kimondta; „mivel a kinevezett kormány nem alkotmányos és parlamentáris, mert törvényeink és alkotmányunk előfeltételeinek meg nem felel, a vármegye közönsége vele szemben a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetik.” Több határozatot is hoztak az ülésen. Az adókat a megye nem fizeti be a kincstárnak, hanem pénzintézeteknél letétként helyezik el; a behívott tartalékosok és póttartalékosok behívói a vármegyében nem küldhetők ki; a hadseregbe önként belépni akarók részére a szükséges igazolások nem adhatók ki; a vármegye adózói körében tudatosítani kell, hogy amíg a költségvetést az országgyűlés nem hagyja jóvá, ne fizesse be; az 1905. január 1-je utáni fizetési meghagyások nem kézbesíthetők. A közgyűlés végül kijelentette, hogy azokat a tisztviselőket, akiket sérelem ér, „nemcsak erkölcsileg, hanem minden más tekintetben is támogatni fogja.” Pogány György
