Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17 / 165. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JULIUS 17.. SZOMBAT Gödi viharok Hat év alatt hat vezető Sajtótájékoztatóra hívta tegnap az újságírókat Göd másfél hónapra felfüggesztett polgármestere, Hantos László. Mint mondta, esete példaértékű lehet Pest megye más ön- kormányzatai számára is. A botrány még május 3-án robbant ki. Ekkor tett ugyanis egy levelet a polgármester elé a jegyző, amelynek tartalma szerint a pénzügyi irodavezető olyan cselekményt követett el, amely a Btk.-ba ütközik. A polgármester szerint a vádat az érintettel öt perc alatt tisztázni lehetett volna. Ekkor azonban már az irodavezető személyi anyagai — Hantos László szerint jogtalanul — a képviselőkhöz kerültek. A testület tájékoztatást kért a polgármestertől az üggyel kapcsolatban, amit ő meg is adott, de a képviselők ezt nem fogadták el. Sőt, bizalmatlanságot szavaztak ellene, fegyelmi vizsgálatot indítottak munkaköri kötelezettségének elmulasztása miatt, és felfüggesztették a munkavégzés alul. A testület módosította a szervezeti és működési szabályzatot, és alpolgármestert választott Illyés Gizella személyében, akire átruházta a polgármesteri, hatáskört. Időközben a pénzügyi iroda vezetőjét a fegyelmi tanács hivatalvesztésre ítélte. Hantos László nem látott kiutat, ezért a nyilvánossághoz fordult. A pénzügyi irodavezető ellen felhozott vádakat megalapozatlannak ítélte. Úgy gondolja, csupán azért pattanhatott ki ez a botrány, mert a csinos, fiatal hölgy — az irodavezető — jobban értett a munkájához, mint a jegyző. Emellett megkövetelte a fegyelmet, és nem volt hajlandó nem teljesen szabályos iratokat és hibás mérleget aláírni. A felesleges pénzeket a legjobb befektetési formákba helyezte el, és kiváló kapcsolatokat alakított ki a bankokkal. A polgármester nem érti, hol van a hiba. Hiszen Göd az elmúlt hat év során hat vezetőt fogyasztott. A választások óta a tizenkilenc tagú testület hét tagja mondott le, és a pénzügyi vezetők évente cserélődtek. Hantos László szerint bár az önkormányzati törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény több ponton támadható, lennie kell valami helyi sajátosságnak is, amely miatt a dolgok idáig fajulhattak. Gödön szinte semmit nem írhat alá a polgármester a testület döntése nélkül, miközben a többi intézménynek megvan a joga az önálló gazdálkodásra. A sajtótájékoztatón jelenlévő Illyés Gizella alpolgármester a képviselő-testület nevében tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a polgármester egy még le nem zárt ügyben a nyilvánossághoz fordult. Mint mondta, a testületnek alapos indokai voltak a polgármester felfüggesztésére. Ezzel együtt július 5-én, a kétszer tizenöt napos felfüggesztés lejártát követően Hantos László felvehette volna a munkát, de ezt nem tette meg. Július 14-én pedig a következő testületi ülésig a képviselők újból felfüggesztették a polgármestert. Illyés Gizella lapunknak elmondta, mi volt az oka, hogy fegyelmit indítottak a polgár- mester ellen. A pénzügyi irodavezető ügyével kapcsolatban nem tájékoztatta Hantos László a testületet. Az irodavezető ugyanis egy olyan igazolást hozott, amely szerint elvégezte a közgazdaság-tudományi egyetemet. Utólag viszont kiderült, hogy bár valóban elvégezte az öt évet, nem szerzett diplomát, tehát az igazolás hamis volt. A másik ok a szabálytalan ügy- iratkezelés volt. Az alpolgármester állítása szerint a polgár- mester számos iratot hazavitt a lakására. Emellett sok közérdekű dologról volt információja, de ezekről a testületet nem tájékozna. A polgármester a képviselők álláspontja szerint nem megfelelően végezte munkáját és elvesztette hitelét a testület és a hivatal előtt. Hantos László elmondta, számára megfoghatatianok az ellene felhozott vádpontok. Lemondani nem hajlandó, mert ha egy fegyelmi ügy lezárása előtt lemondana, azt mondhatnák róla, hogy nem vállalta a felelősséget. Halász Csj||a „A víz az élet szüntelen gazdag folyamatának jelképe ősidők óta, a víz elapadása az élet apályát jelenti mindig. A víz nagyon megtréfálta már néhányszor a kontárkodó embert a történelem során, és megtréfálja ma is óriási ökoszisztémákat pusztítva el. A vízlépcső ügye bennünk még nem zárult le. Nem mindegy, hogy milyen jelképként fog bevonulni történelmünkbe Nagymaros." Megjelent A DUNÁNÁL című, nyolcnyelvű (magyar, német, szlovák, horvát, szerb, román, bolgár, ukrán,) színes album. ■K--------------------------------------------------------------------------------M EGRENDELOSZELVENY Megrendelem Önöktől A Dunánál c. albumot. Az album ára: 150 Ft, amelyet a postaköltséggel együtt, a kézbesítőnek fizetek ki. Kérjük, hogy nyomtatott betűvel töltse ki: Név:......................................................................................................... H elység, irányítószám: Utca, házszám: . . . A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében teljesítjük. A megrendelőszelvényt a Hírlapkiadó Vállalat Kereskedelmi Igazgatóságának címére szíveskedjék elküldeni (Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1085). Vita a kis Megkérdeztük Fékezhetetlen a vandalizmus? HEV-en vagy vonaton közlekedve gyakran okoz bosz- szúságot az utasoknak, hogy a járművek berendezései hiányoznak vagy használhatatlanok. A vandalizmus megannyi jele (a kiborított hulladékgyűjtő, a mozdíthatatlan ablakok, az összemázolt vagy felhasított ülések) nemcsak lehangoló látványt nyújt, de a pótlás, a javítás sokba is kerül. Bajcsy Gézát, a HÉV forgalmi szolgálatának vezetőjét arról kérdeztük, tudnak-e tenni valamit a vandálokkal szemben. — Sajnos nem sokat. A rendőrök csak nagyon ritkán tudják kideríteni, hogy kik rongálták meg a szerelvényeket, így aztán egy-két esettől eltekintve lehetetlen elcsípni őket. Az utasok, kalauzok néha segítenek, de ez nem veszélytelen, a többség joggal tart a hangoskodó, „ez jó kis buli lesz” felkiáltással törő-zúzó emberektől. A három vonalunk közül a legtöbb gondot a ráckeveit! okozzák a vandálok, ott is diszkós esték járatai sínylik meg leginkább az emberi butaságot. A gödöllői és a szentendrei szakaszon kevesebb a kár, az előbbin minimálisnak is mondható. Éves szinten mégis tízmillió forintnál több az az összeg, amit a javításokra, pótlásokra kell fordítani. Ráadásul ez utóbbi sokszor már-már megoldhatatlan feladatnak tűnik. Az alumínium hulladék- gyűjtőket például olyan mennyiségben rugdossák le és viszik — sokszor beolvasztva — a MÉH-be, hogy azzal nehéz lépést tartani. R. Z. Ismét tragédia a síneken üzemről Nagykőrös önkormányzatának képvi- selő-testülete egyetlen témát tűzve napirendre, rendkívüli ülést tart július 22-én, délután 3 órai kezdettel. Úgy tűnik, e soron kívüli tanácskozáson múlik egy körülbelül 50-60 személyt foglalkoztató, kazángyártó kisüzem letelepedése, pontosabban a városban maradása. Az előzményekből annyit érdemes tudni, hogy az ön- kormányzat korábban eladásra ajánlotta fel a volt szovjet laktanya melletti kazánházat, amelyre a jelenleg a Zöldmező utcában lévő magánház portáján működő Celzius BT vevőként jelentkezett. Többszöri tárgyalások során sem sikerült azonban nyélbe ütni az adásvételt. A BT ugyanis mindössze negyedét tudja megfizetni a szakértő megbecsülte árnak. A kikiáltási ár magas volta miatt — 4,5 millió forint — a július 13-ai árverés is eredménytelenül zárult. A képviselő-testületnek tehát voltaképpen azt kell a rendkívüli ülésen fontolóra vennie, hogy a döntési helyzetben melyik lépés a célravezetőbb: néhány millió forint érdekében tovább tartani a becsült eladási árat, vagy abból engedve, egy perspektivikus, munkahelyteremtő céget a városnak megtartani.-ay Megint van egy halálos áldozat, aki a vasúti átjáróban vesztette életét. A tragédia Üllőn történt, ahol a tizenhat esztendős B. A. segédmöto- ros kerékpárján a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott. Talán úgy gondolta, hogy még sikerül időben átérnie... talán nem is figyelt a jelzésre... vagy többször sikerült neki ily módon átjutni a túloldalra és ezen felbátorodott. Nem tudni, hogy mi volt a fiatalember utolsó gondolata, ugyanis az érkező személyvonat átlökte a másik sínpárra, éppen egy tehervönat elé. A helyszínen meghalt. A Csepeli Duna Holding Szövetkezet, a csődeljárás keretében, nyílt pályázatot hirdet a Budapest XXL, Orion utcai telepe következő egységeinek külön-külön vagy együttesen történő megvásárlására Sorszám: Megnevezés: Pályázati ár, M Ft: 1. Szárítóüzem 28 2. Konzervüzem 44 3. Sörpalackozó üzem 28 4. Növényházak 60 5. Kazánház 15 6. Laskaüzem 14 7. Gomba komposztüzem 160 8. Szállítási üzem 14 9. Központi irodaépület 16 10. Betonyp-irodaépület 4 11. Csiperkelaboratórium 25 12. Központi raktár 12 A pályázatok beadásának, elbírálásának feltételeit tartalmazó ismertető július 30-áig megvásárolható a Csepeli Duna Holding Szövetkezet titkárságán, cím: Budapest XXI. (Csepel), Orion u. 14. Telefon: 277-7311. A pályázatok benyújtásának határideje: 1993. augusztus 31-e. L J