Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-14 / 162. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. JULIUS 14.. SZERDA Ipolyságra jártak az asszonyok szülni Kemence nem adja meg könnyen magát Ezekben a hetekben jól teszi az autós, hogyha Vác után a 12 -es útra térve a megszokottnál óvatosabban vezet: Verőcemarostól fel egészen Bernecebarátiig alig van olyan település, ahol ne találkozna az út szélén kordélyt tolókkal. Néha többel is. Van, aki csak egy ládát, de van, aki egymásra rakva tíz-tizenkettó't is tol. Az átvevőkhöz tartanak a bogyós gyümölccsel, vagy már visszafelé jönnek az üres ládákkal. A környéken sokan élnek ribizliből, málnából, piszkéből, illetve sokan egészítik ki evvel a jövedelmüket. S ennek most van a szezonja. Kemencén is — ahová tartok — alig állítom le az autó motorját, máris hallom egy élelmiszerüzlet előtt két idősebb asszony beszélgetését. — Sokat hozol még az idén? — Ez az utolsó rekesz, amit leszedtem — feleli a megszólított. — Idén nem volt jó a termés, alig kapott valami esőt a föld. — De hiszen ott az öntöző- berendezés. .. — Hozzánk nem ér el, ezért csak annyi vizet kapott, amennyi eső esett. Látom, hogy az idős asz- szony a bolt melletti átveyő- helyen állapodik meg. Leül egy kőre, várja az átvevőt. Megszólítom. — Mennyi málnása Van? — Nekem semmi, de bérelek a téesztől másfél sort. — A téesztől? —:Na, hát a szövetkezettől — javítja ki magát. — Csak másfél sort — folytatja — de az jó hosszú... — Gondolom, sok dolog van vele. — Hát az van. Ősszel metszeni kell, aztán felkötni, elhe- gyelni, kapálni, tavasszal megint háromszor kapálni, a csépiéket kivagdalni. A csépiék azok a hajtások — magyarázza, mert látja rajtam, hogy nem tudom, mi az —, amelyek tavasszal nőnek a tő mellett. Aztán permetezni, műtrágyázni és szedni kell. — 5 mennyi haszna van ebből egy évben? — Hát, ha jól összeszámolom, van vagy háromezer forint. Régen több volt, ezért aztán jövőre meggondolom, hogy vállalok-e még. — S mitől függ? — Leginkább az időjárástól. Meglátom, fakad-e a szem ősszel. Tapasztalatlanok A háromezer forint bizony nem sok pénz, ennyi munka után. mégis jól jártak a málnások. mert legalább átveszik tőlük a terményt. Nem úgy, mint azoktól, akik feketeribiz- li termesztésére adták a fejüket. Ők. amint Pongrácz János polgármestertől megtudom, néhány évvel ezelőtt még 90 forintot is kaptak egy kilóért, idén viszont rajtuk marad. — Tudja mondja a polgármester a hivatalában — az a legnagyobb baj. hogy nincs piac. — Igen, tudom, a keleti piac elvesztése... — No, nemcsak az. A magyar piac gyenge, a svájciak, luxemburgiak pedig, hogy finoman fejezzem ki magam, palira vesznek bennünket. — Nem veszik át az árut? — Átveszik, csak fele anynyiért. amennyiért megegyeztünk. — Nincs szerződésük? — Sajnos nincs. A kamion kiviszi az árut, s a nyugati partner csak ott, helyben minősíti. Azt mondják, hogy ha annyiért nem tetszik, akkor vissza is lehet vinni. Persze, hogy akármilyen kevés pénzért is, de otthagyják. Hogy legalább egy kis bevétel legyen belőle. Persze —- folytatja a polgármester — ki fog ez alakulni, csak ahhoz egy kis tapasztalatot kell szerezni. — S megéri azt a község, amíg a tapasztalatok összegyűlnek? — Megéri, de kérdés, hogy segít-e még rajta. Kemencén most július elején 1242-en laktak, tudom meg a község vezetőjétől. Ez nyolccal kevesebb, mint amennyien az év elején éltek a faluban. S mintegy ezerrel kevesebb, mint amennyien 40-45 esztendeje. A lélek- szám fokozatosan csökken, olyannyira, hogy a lakók 60-65 százaléka 50 év fölötti. A kihalás veszélye persze nemcsak Kemencét fenyegeti. Ahogy már Bemecebarátiról és Nagybörzsönyről megírtam, a környékén mindenütt csökken a lakosság. Az utóbbi évtizedekben hatezerrel laknak kevesebben a kilenc Pest megyei Ipoly menti községben. A folyamat megállíthatatlannak tűnik. Mint a környéken, itt is a legfőbb ok az, hogy a tájegység természetes központját. Ipolyságot elszakították. A kisvárosban nyolc- osztályos gimnázium volt. Itt találkoztak a környék kereskedelmi és közlekedési útjai. Itt van a kórház is. Ipolyság helyét Szob tölti be — elégtelenül. Mit lehet hát tenni, menthetetlenül elnéptelenedik a környék? S vele együtt Kemence is, amely már vármegyeszékhely — Hont vármegyéé — is volt? ✓ Átvészelek Egy biztos, Kemence nem adja könnyen magát. Ma már mintegy 400 turista alhat egy időben a községben. Magánházaknál, szállókban, sátortáborokban. Télen síelésre, az évszaknak megfelelő sportolásra van lehetőség, s egész évben kirándulásra a Börzsönyben, a gyönyörű környéken. S aki nem akar hegyet mászni, az igénybe veheti az úszómedencét is. A polgármester állítja, hogy amikor Szobon nem tud valaki étteremben megebédelni, akkor nyugodtan jöhet Kemencére: itt biztos talál meleg ételt. Ezt ő igazán tudja, ugyanis maga is érdekelt a vendéglátásban a Kőrózsa panzió révén. Bár az épület még nem készült el teljesen, vendégeket már fogad, s hajtja a hasznot a tulajdonosának. A község vezetője, egyébként már csaknem két évtizede áll Kemence élén. Azelőtt természetesen tanácselnökként, de a 90-es választásokon is nagy többségei szavazott neki bizalmat a falu lakossága. — A bogyós gyümölcsök, és a vendéglátás talán mégis csak megmentik a falut..... — vélem. — Ez még mindig kevés — feleli a polgármester. — A fiam, aki az általános iskola igazgatója, említette nemrég, hogy amikor ő volt diák, 280-an jártak az iskolába. Most csak egyharmadannyi- an, 96-an. — S miből élnek azok, akik nem adják ki a szobájukat, s nem bérelnek málna-' vagy egyéb sort a szövetkezettől? — Ilyen család nem sok van, de ha arra kíváncsi, hogy hol lehet még elhelyezkedni a faluban, akkor például a Kemencéi Vegyesipari Szövetkezetét említhetem. Lehóczky Józsefet, a szövetkezet elnökét nem találom a helyén, Budapesten tárgyal, világosít föl az egyik alkalmazott. így aztán másnap a telefonon készített interjúból tudom meg, hogy az 1951-ben alakult szövetkezet az elmúlt év végén általakult, s az elnök örömére — mint mondta, megítélése szerint ez volt az egyetlen ésszerű lehetőség — egyben maradt, nem vált le a váci és a budapesti telephely sem. Mintegy 110 alkalmazottjuk van, nagyrészt kemen- ceiek. Bár létszámleépítés miatt el nem bocsátanak senkit, de egyelőre új embert sem tudnak felvenni. A szövetkezet foglalkozik asztalos munkával. építkezésekkel, van belsőépítésze, gyárt faipari termékeket, tömegcikkeket, kisbútorokat, antennákat, s vállalnak lakatosmunkát is. Lehóczky szerint most a túlélés ideje van, s a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy nem adósodtak el. Ahogy kifejezte magát, sikerült átvészelni az átalakulást. Az elmúlt esztendőben csaknem 100 milliós forgalmuk volt, s ebből 700 ezer forint nyereséget könyvelhettek el. — S mennyi van egy-egy hónapban az alkalmazottak borítékjában? — Bruttó 13—19 ezer forint. Ez bizony nem sok, s evvel a szövetkezet elnöke is egyetért. Mégis az alkalmazottak örülhetnek, hogy foglalkoztatják őket, nem úgy, mint a 85 kemencei munkanélküli. Megoldások —Nincs hát megoldás? Mindenképpen elsotyad a falu? — térek vissza ismét és ismét a gondolatra a polgármesterrel való beszélgetés közben. — Ha pénz volna, volna megoldás is. Egyelőre azonban „forráshiányos” a település. A bogyós gyümölcsökből, a vendéglátásból, és az egyéb bevételeinkből, például a fejkvótából, nincs annyi pénzünk, hogy legalább nullszaldósok lehessünk. Nyolc és félmillió forint hiányzik. — De azért, gondolom, ezt kipótolja az állami költségvetés. .. •—Egy részét igen. Pályázatok útján valóban jutunk pénzhez. Szeretnénk egy új négytantermes iskolaépületet is emelni, ugyanis az egyik meglévő összedőléssel fenyeget, életveszélyes. Az anyag már megvan. — S az egyéb beruházásokkal, amelyek könnyebbé teszik az életet, hogy áll a település? — Vizünk van, gáz viszont nincs. Ha mindenki úgy akarná, ezt közvetlenül Ipolyságról tudnánk beszerezni. — Vagyis külföldről? — Igen, tudniillik nekünk kedvező az adottságunk a vizet illetően, mi azt adnánk a túlparti településeknek, s onnan gázt kapnánk. Ugyanígy lehetne megoldani az orvosi ellátást is. Nálunk ugyan van rendelő, sőt van fogorvosunk is — igaz már nem sokáig, mert a kellő felszereltség hiánya miatt el fog menni —, de a mentő vagy Vácról jön ki, ami 52 kilométerre, vagy Balassagyarmatról, ami 40 kilométerre fekszik. Ipolyság viszont 8 kilométerre van, igaz a határ túloldalán. Kórházukhoz 13 mentőkocsi tartozik, ha hívni lehetne őket, az mindenkinek előnyére válna. — Ez azonban már külpolitika. .. — Igen, de nem megoldhatatlan. A két háború között, sőt egészen 1949-ig az ipoly- sági kórházban szültek a környék asszonyai. Ha azelőtt lehetett, most miért ne lehetne? — Tehát a két ország közötti rugalmasabb együttműködés az, ami megmenthetné az Ipoly menti településeket?-—Itt, Pest megyében valószínűleg igen. Jó volna persze Egy jellemző ház az elmaradhatatlan tüzifarakásra Mindenki a fedélzeten, még a vakációzó gyerekek is segítenek a málnaszedésben Hancsovszki János felvételei az is, hogyha ki tudnánk használni természetes kincsünket, a patakot. Bár most, a szárazságban nem látszik, de elég bővizű. Ha mindig okosan gyűjtenénk a vizét, s amikor kell, öntözésre fölhasználnák, akkor a bogyósok hozamát meg is lehetne duplázni. — Van azonban más kincse is a tájnak, az említetteken kívül: a fa. — Ebből azonban igazán nagy haszna csak akkor volna a községnek és a környéknek, hogyha csak feldolgozotton szállítanák el. Ehhez azonban nagyobb beruházás szükségeltetik. Amihez pedig tőke kellene, vagyi$ pénz — aminek most még híján vagyunk. Ha minden ösz- szejön, amit említettem, akkor megmenekül Kemence. Ha nem, akkor néhány évtizeden belül búcsút mondhatunk a falunak. Hardi Péter Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Kemence községben az általános iskola épülete egykor Hont megye megyeháza volt. Kemencét ugyanis a XVI. században az esztergomi érsekség és a vele szomszédos Esterházy-család birtokolta; a két birtoktest határát pontosan azonban csak 1781 és 1785 között jelölték ki. 1751-ben Esterházy Imre esztergomi prímás még mint földesúr és Ko- háry Antal mint főispán szorgalmazták a megyeháza építését, amelyet fel is építtettek és az épület 1793-ig be is töltötte ezt a rendeltetését. A barokk megyeháza eredetileg két négyszögű udvar körül épült nagy kiterjedésű épületkomplexum volt, az udvarok felé nyitott árkádokkal és magas manzárd zsindelytetővel. 1806-ban az épület leégett, de az érsek — bár meglehetősen későn — 1858-ban újra rendbe hozatta. Az eredeti épületnek ma csak egyetlen szárnya áll már, erősen átépítve. Régi, igényes architektúrájára csak az ablakok emlékeztetnek szögletes, törtvonalú szemöldökpárkányaikkal és fi- nomrajzú stukkó díszítésükkel. Ez a fajta dekoratív, rácsos stukkatúra — amely a francia ún. regence stílus jellemzője — ritkán fordul elő a hazai barokk építészetben. Eredeti részlet még a szép kosáríves kapuzat is. A cse- répfedéses alacsony nyeregtető viszont lerontotta a homlokzat egykori, elegáns megjelenését. Néhány földszinti helyiségben még megmaradt a régi barokk fiókos boltozat. Az épület műemlék jellegű, amire a homlokzatán elhelyezett tábla is felhívja a figyelmet. E tábla azonban sajnálatos módon nem tünteti fel az épület eredeti rendeltetését, azt, hogy valaha megyeháza volt, pedig ez történeti és kultúrtörténeti szempontból is igen fontos információ volna. Panier Nóra
