Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-14 / 162. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JULIUS 14.. SZERDA Finta Edit képeiről A hiány költészete Lógó levetett ruhák furcsán emlékeznek a testre melyet hurkoltak míg el nem jött az este. (Weöres Sándor Az elhagyott forma) A világban állítólag minden megtalálható, s többnyire mindennek az ellentéte is. A lét ellentéte a semmi, az egyedi dolog ellentéte a dolog hiánya, a hang ellentéte a csönd, s az ellentétpárok fölsorolása tárgyanként, személyenként, fogalmanként stb. tetszés szerint folytatható. Akkor a kép ellentéte a képtelenség? Ez először suta szójátéknak tetszik, de ha egy kissé utánagondolunk, akár igazságként is elfogadhatjuk. A képtelenség akár alaki valójában is megragadható, leképezhető. Hiszen az ellentétek egyszersmind kiegészítő jellegűek is, s milyen jól tudta ezt már századokkal ezelőtt az Öreg Mester, Lao-ce Tao te king-jében. S mert kiegészítő jellegűek, s mert az ellentétpár egyik összetevőjét legalább meg lehet jeleníteni, hát — ab esse, ad posse — miért ne lehetne a másik ösz- szetevőt is, ha másként nem, hát önmagával. A drapéria és a benne „lakó” test legtöbbször állagidegen egymással, s mégis valamiféle kölcsönhatásban élnek: a lepel fölveszi a test formáját, tehát átalakul, a test viszont a külvilág felé nyer formát a drapéria által. Ez eddig rendben is volna a maga hét- köznapiságában. De mi van akkor, ha a drapériából időnként csak úgy elszökik a test, a formát adó, formával kitöltő, s a lepel mégis-mégis tovább őrzi e tűnt formát, mintha az átadott volna valamit, avagy mintha a lepel átvett volna valamit annak láthatatlan lényéből, ami immár nem csupán kitölti a drapériát, hanem inkább átüt rajta, mint — mondhatnék — kötésen a vér. A veszély esztétikuma Megtörtént a csoda, s az egyik állag tovább élve nyer formát a másik hiánya által. Valami ilyesmi történik Finta Edit képein. És a formát öltött hiány egyúttal esztétikai értékekre is szert tesz az átszellemítésben. Ez az esztétikai élmény időnként egybevág a szorongásélménnyel, mert a képileg így kifejezett szorongásélmény az elidegenedés megéléséből fakad; de mindez eleinte, vétetésében még nem képi, csupán alkotáslélektani szinten. Ami viszont a képeken érzékelhető, ha úgy tetszik, megragadható, akár vizuálisan, más síkra áttéve pedig fogalmilag is, az már nem a művésznő dolga. S ez ezért lehet így, mert — kisé paradoxálisan fogalmazva — Finta Edit sosem az elidegenedés veszélyét mutatja föl, hanem magát az elidegenedést. A tárgyiasuló elidegenedés önmagunktól vagy a külvilágtól viszont többnyire szürrea- lisztikus módon jut kifejezésre. Lám-lám, mondhatnók amúgy játékosann, a realizmus—szürrealizmus ellentétpárjában, a fenti fejtegetés értelmében Finta Édit majdhogynem realista is, mert hűen tudta visszaadni azt, ami a realitáson túli, ami már nincs ott, kiveszett abból, aminek formát adott. A felfedett hiány Az alakokban (leplekben) minden őrzi a szökevény testnek legalább az emlékét, de ott, ahol a dolgok természete szerint a födetlen arcnak kellene lennie, ott nincs, csak a semmi, a hiány, s hogy ne legyen mindez oly sivár, időnként néhány felhőfoszlány úszik el e semmi előtt, a hiányban. Ha valakinek kétsége támadna afelől, hogy a test megszökött abból a közegből, melynek formát adott, akkor — tessék! — az arc helyén ott ásít az „arctalan bizonyíték”: mindenhol lehetek, csak ott nem, ahol egykor alakot öltöttem egy lepelben; számotokra már csupán a hiányom megragadható. Az anyagi valóság helyett a hiány valósága tölt ki itt mindent, vagy „fennkölteb- ben” fogalmazva: a dolgok ittfelejtett lelke. És mégis, a képek láttán mindig kétségek között vergődünk: vajon nin- csen-e valami innen vagy túl Hármaskép a hiány állandósult formájában? Mennyit mutat és menynyit ad (adhat) a művész? Dráma háttén’ilágítással E képek sóvárgást ébresztenek nézőjükben — sóvárgást a konkrétumok, a tárgyi világ jelenvalósága iránt. Pedig Finta Edit egyebet sem tud, mint klépileg megfogalmazni az elleplező megmutatkozást vagy a rejtőzködő (ön)leleple- zést — ez az egymást kiegészítő ellentétpár adja festészetének feszültségteremtő polarizáltságát. Festőként egyszerre lírai és drámai alkat. 0, s e két jellemzője némelykor ható-visz- szaható viszonyban áll egymással: a lírai részletek szomorú-szelíd egymást szorításában olykor valódi drámai- ság izzik föl, s e drámaiság ívfénye a háttéren szertekáp- rázó lírává oldódik. Finta Edit minden festménye egy-egy sugallatos jelkép, külön-külön is entitásértékű, de együtt, „folyamatukban” szemlélve ezek a képek jelképrendszert alkotnak a szemlélőben, s e szimbólum- rendszer mintha a weöresi mottó már-már paradigmati- kus vászonra vetítése lenne. Próbáljuk így olvasni e kiállítást, s akkor valamiféle poéma körvonnalai bontakoznak ki előttünk (íme, a szó szerinti peintre-poéme!), amelynek kapcsán bizton elmondhatjuk: Finta Edit festészete a hiány költészete — képekben. Mózes Attila Az Erdélyből áttelepedett művésznő' nemrég Debrecenben és Gödöllőn állította ki festményeit. Mózes Attila kisesszé- je, bemutató szövege a gödöllői tárlatot követő, Csók Galéria-beli kiállításon hangzott el. (Közlésünk rövidített változat. A szerk.) R. Törley Mária szobrászművész szakrális témájú műveit állították ki nemrég a veszprémi vár bazilikájának altemplomában. A tárlatot dr. Szénái József veszprémi érsek szentmisével nyitotta meg. Képünkön a művésznő látható egyik munkája előtt Korbély Barnabás felvétele Kisgaléria a Nagy-Duna mentében Ráckevei Nem mindennapi vállalkozásba fogott a ráckevei Detrich Lászó és Társa Kft. Szerkesztőségünkbe érkezett meghívójuk szerint nívós művészeti és kereskedelmi tárlatok rendezésével szeretnék Ráckeve és környéke értékeire felhívni az oda látogatók figyelmét. „Tekintettel Ráckeve képzőművészeti múltjára, valamint megnövekedett idegenforgalmára, szükségesnek tűnik egy önálló keretek között működő Galéria létrehozása” — írják. Ehhez a megfelelő helyiség is rendelkezésükre áll, amely a város meghívó szívében lévő műemlék jellegű épületben található. Az ötlet gazdái, a jelzett kft. holnap délutánra tanácskozásra hívott meg képzőművészeket (száznál többet), újságírókat, hogy a Ráckevei Művészeti Galéria jövőjéről ki-ki elmondhassa a maga észrevételeit. Öröm tapasztalni, hogy a vállalkozások mindeddig elhanyagolt, tőlük idegennek tűnő területekre is kezdenek átterjedni. Jelesül a művészetek házatájára. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. (b.) Néprajzi szeminárium Esztergomban Nemcsak a jövőt, hanem a múltat is építeni, ápolni, tisztázni és tisztelni kell. Ezzel az Illyés Gyulától származó gondolattal nyitotta meg hétfőn Esztergomban az V. néprajzi szemináriumot Csoóri Sándor költő. A Magyarok Világszövetségének elnöke arról beszélt a „Vallásos népélet a Kárpát-medencében” című egyhetes eszmecsere mintegy 100 hazai, illetve határainkon túl élő résztvevőjének, hogy a néprajz 1900-tól napjainkig többször is erős hatást fejtett ki a magyar kultúrára. Emlékeztetett Bartókra és Kodályra, a népi írókra, vagy a ’60-as években elterjedt táncházmozgalomra. Legújabbkori történelmünkben csak az utóbbi időkben lehetett nyíltan beszélni arról, hogy ki a magyar, s hogy igazából mit jelent a nemzet mint fogalom. Nyári játszóház Zsámbokon Kukac kreppből, kacsa gipszből Akiket megkérdezek Zsámbokon, merre találom a művelődési házat, azzal riogatnak: nincs most ott senki. Én ellenben tudom, hogy van. De még mennyire, hogy vannak. Kis, mintegy húsztagú, elsőtől ötödik osztályos iskolás korú gyerekcsapat munkálkodik bent, csendesen és nagy-nagy buzgalommal. Két hosszú asztal körül ülnek a gyerekek, s körülöttük mindenféle pompásnál pompá- sabb tárgyak, melyeket ők készítettek itt, a már július 5-e óta tartó nyári játszóházban. Most éppen repülőgép készül. Papírból — miből másból? Kollár Tibor, a gyerekekkel foglalkozó fiatal pedagógus -— a másik foglalkozásvezető Böröczk Szilvia harmadéves tanítóképzős hallgató — elmondja, hogy a repülőgép- gyártást nem ő kezdeményezigényelt, csak összekötözték a kis rongydarabkákat. Rongyból van a hamburger. Tömőanyaggal kigömbölyített harisnya az alja, a teteje, közbül szi- nes filckorongok a töltelék. A falakon is, a földön is képek. Fent rajzok, lent papirmo- zaikok. Egy-egy nagy papírlapra színes fecnikből gyümölcsöket, tájakat raktak ki, ragasztottak. Készült varázsfestés, készült márványfestés. Előbbi gyertyaviasszal, vízfestékkel, utóbbi vízbe csöpögte- tett olajfestékkel. Változatosak a technikák. Még batikolást terveznek — szerdára. Keddre kukacok alakítását krepp papírból. Ottjártam napja — hétfő — délutánra sárkánykészítés, s eresztés a program. (Jó szél van éppen hozzá). A nádat a sárkányhoz a patakparton gyűjtötték be. A terem falainál körberakott székekről, ahogy már inKakucska Anikó rajza a zsámboki nyári játszóházban készült te, eddig nem is tudta a papírból való repülőgép-hajtogatás módját, most tanulta a gyerekekkel együtt azok egyikétől. Szabó Vikimtől. A gyermekfantázia előtt szabad az út. Hurkapálcika bábuk kerülnek — mondjam-e miből? Persze, hogy papírból — egy-egy a gyerekek által választott, továbbszövött mese alakjai. A mesét aztán a bábokkal paraván mögül elő is adják. Legnagyobb sikere Az állatok nyelvén értő juhásznak volt. Megismerkedem a szereplőkkel, egy kígyóval, a kővel, mely alá a kígyó beszorult. A juhász aztán onnét kiszabadította, tejet adott neki, s jótettéért az lett a jutalma, hogy azontúl értette az állatok nyel vét. Itt a juhász meg a felesége... Rongyból is készülnek bábok. Előkerül egy piros kendős menyecske. Varrást nem dúlok kifelé, még mindig újabb és újabb remek kis alkotások bukkannak fel. Hurkapálcán forgó, de nem ám akármilyen, duplaforgó. Csillagalakban összeszerelt hurkapálcákra sürü sorokban fonalat tekertek. Kollár Tibor tanította, de az már a gyerekek leleménye volt, hogy az először a hurkapálcákra került fonalháló fonákján még egy hálói szőttek, akkor a fonalat fordított irányba tekerve. Papírszalvéta szoknyás leányka, gipsztavon úszó gipsz kacsák, papírból hajtogatoti halacska — marasztaltak, de hát mégiscsak el kellett búcsúznom tőlük. 16-án pénteken lesz az utolsó napja a zsámboki nyári játszóháznak. Kiállítást terveznek akkorra, s talán bábelőadás is lesz. Akik tehetik, nézzék meg. Nádudvari Anna
