Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-14 / 162. szám
SZŰKEBB HAZÁNK PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. JULIUS 14.. SZERDA Szerezzük vissza presztízsünket Beszélgetés a III. katonai körzet parancsnokával Iszonyú dörrenések. A gyomorfalnak vágódnak újra és újra; amint az aknavetők arany színű lövedékei átfúródnak a sötétségen, s megsemmisítik — csak a számítógép képes ezt precízen rögzíteni, amely minden mozzanatot megörökít most — az aláereszkedő (makett) helikoptereket és harckocsikat. A lövészárokban várakozó katonák is bekapcsolódnak fegyvereikkel — parancsra —- a küzdelembe. A végén a harckocsik sziluett1 je rajzolódik ki elmosódva — a bekerítő művelethez nyomulnak előre. Lenyűgöző másfél órás látvány az éjszaka színpadán, a lőtéren. Több száz ember rendkívül fegyelmezett, összehangolt munkája. Az éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlat szünetében vonultunk vissza egy szobába — felüdülés ez a csend — Borszéki Tivadarral, a III. katonai kerületparancsnokság megbízott parancsnokával. — Hány ember sorsáért felel nap mint nap? — Békeidőben a III. katonai kerület állományába mintegy tíz-tizenkétezer ember tartozik. Alaprendeltetésünk; a határok sérthetetlensége, a gyors reagálóképesség és a csapatok állandó készenlétben tartása. S eközben nyilván a napi gondokkal — amik a kiképzésnél s a munkaellátásnál adódnak — a parancsnoknak meg kell küzdeni. Figyelembe véve mindig az ország gazdasági helyzetét. Persze ügyelve arra, hogy a kiképzés a megkövetelt szinten történjék. — Milyenek a technikai feltételeik? — A haditechnikai ellátottságunk és felszereltségünk a magyar honvédség színvonalán van. Esetenként a technikánk kissé elöregedett. Az alkatrész-utánpótlás akadozik. De van egy kimeríthetetlen tartalékunk: az emberi agy és az akaraterő. Ha ezekkel jól sáfárkodunk, akkor — folyamatos karbantartással, odafigyeléssel — ez a némiképp használt technikánk állandóan hadra fogható. — Az elmúlt három-négy évben mennyire változott a tiszti állomány? Sokan tá- voztak-e? — A rendszerváltozás óta a hivatásos állomány rádöbbent: egyedül maradtunk, mindenféle nehézséget — ami az ország védelmével kapcsolatos — nekünk kell megoldani. A fiatalabb korosztály egy nem elhanyagolható része elhagyója a hadsereget. Az anyagi és különböző szociális gondok annyira feszítik őket, hogy keresik a kitörési pontokat. Ezeket a polgári élet bizonyos területein meg is találják. Viszont azok, akik ittmaradnak velünk, önállóan, fegyelmezetten és nagy hozzáértéssel hajtják végre a feladataikat. — Miként jellemezné a jelenlegi sorállományt? — A döntő többség igazán fegyelmezett és teljesíti az alkotmányos kötelességét. Akadnak — szerencsére kevesen —, akik a polgári életből magukkal hozzák a deviáns viselkedést. Néha előfordul egy-egy erőszakos cselekmény — főleg a katonák egymás közötti kapcsolatában -—, és mit szépítsem: időnként a lopás is. Hangsúlyozom: ez elenyésző eset. Igyekszünk minden ilyen kellemetlen ügyet időben felderíteni. S az illetőt próbáljuk formálni. Egy tény: a fegyelem szilárd nálunk. —• Van, aki hadbíróság elé kerül? — Természetesen. Kötelességünk a törvénysértővel szemben a katonai ügyészséghez vagy egy polgári szervhez fordulni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor gyarapodna a bűncselekmények száma. Ismét leszögezném, hogy a törvény- és fegyelemsértések nem gyakoriak. — Mennyi a nehéz sorsú kiskatona? — Az állomány öt-hét százaléka munkanélküliként jön be. Közülük nem egynek a szülei is azok. A szociális nehézségeket nekünk kell feltárni, és a rászorulókat a sajátos — sajnos igen szerény — eszközeinkkel segítjük. Éppen azért, hogy az illető ne maradjon önkényesen távol a laktanyából, hogy esetleg telefonon jelezze, nem tud időben visszajönni, mert otthon baj van. A katonákat sűrűbben engedjük haza. Segélyekkel is próbáljuk enyhíteni az anyagi gondokat. Ha valakinek a szociális körülményei indokolják — vizsgálatot rendelünk el különböző fórumokon —, felterjesztjük leszerelésre. — A 'sorállomány a tiszteknek kiszolgáltatottja ? — Örvendetes, hogy elvétve akad erre példa. Hurcoljuk a múlt emlékét magunkkal, de azon vagyunk, hogy a visszaéléseket megakadályozzuk. A katonai felsőbb vezetés által kiadott intézkedések mind azt célozzák, hogy ne legyen kiszolgáltatva senki sem a másiknak. A katonáknak érdek- képviselete van. Bármikor fordulhatnak különböző szervekhez. Úgy érzem, az érdekvédelem egyre inkább megvalósul. — A köztudatban a „kopasz” és az „idős” katona hierarchiája él. Leomló- ban van-e már ez a fal? — Hivatalosan nincs efféle hierarchia. Őszintén bevallom: ez a képzeletbeli fal — bár a téglái kilazultak, kidőltek — még nem omlott le teljesen. Természetesen arra törekszünk, hogy az első és második időszakban bevonult két honvéd között — a rendfokozat az más — semmiféle különbség ne legyen. Egyforma feladatot kapnak. Ügyelünk arra, hogy a sorállomány tagjai ne sértsék meg egymást emberi méltóságban. Ezt nem könnyű elérni. Mert a társadalom számos rétegéből érkeznek. Komoly kihívás összehozni egy rajba, szakaszba, századba ezt a sokféle fiatalt. A parancsnok legnehezebb és legfontosabb teendője, hogy ebből az alegységből olyan csapatot kovácsoljon, amelyik egyfelé húzva, egy akarattal, egymásért küzdve hajtja végre a megbízatásokat.-— Ha valakinek gondjába ja van, könnyen bejut önhöz? — Minden parancsnoknak havonta van egy fogadónapja, amelyen a sor- és hivatásos katona, a polgári alkalmazott bármiféle problémáját feltárhatja. Egyébként a sorállomány tagjai az érdek-képviseleti bizalmiak közreműködésével bármikor jelezhetik a sürgős ügyet. Ha valaki éppenséggel a legmagasabb parancsnokhoz kíván fordulni — élnek is ezzel a lehetőséggel —, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, bármelyik nap. Pontosan ez a nemes feladat a szép számomra: kiképezni és szolgálni az embert. — Az első néhány hónap — a kiképzés — után nem válik-e formálissá ez a katonásdi? — Szent meggyőződésem, hogy minden fiatal szellemileg és fizikailag megerősödve tér vissza a polgári életbe. E két dolgon kívül a legfontosabb, hogy a katonákat egészségesen adjuk vissza szüleiknek, családjuknak. Mindezt komoly munkával érhetjük el. Ami aligha formalitás. — Ha teljesülhetne három kívánsága, mit kérne? — Az kívánnám, hogy a magyar hadsereg katonái szerezzék vissza egykori presztízsüket. Érezzük, hogy a társadalom elismer bennünket. S legyen erőnk, tudásunk és erkölcsünk ahhoz, hogy ezt minél hamarabb kiharcoljuk magunknak. F. F. A gyermekváros növendékei nem szakadnak el egymástól A közelmúltban meghívást kaptunk Budapestre a IV. kerületi Ady Endre Művelődési Házba a Fóti Gyermekváros Baráti Kör Egyesület találkozójára. A hangulatos kis műsor után beszélgettünk Danyi Imrével az egyesület vezetőjével, aki valamikor a fóti gyermekváros növendéke volt. — Mikor alakult meg az egyesület, és milyen céllal? — Ezerkilencszáznyolcvanki- lencben alakult meg azzal a céllal, hogy tovább folytassa a nyugdíjba vonult Barna Lajos igazgató úr humánumra nevelő tanítását, s a gyermekeink is átadják majd ezt az egymásért élő életformát. — Nem a nosztalgia szépíti meg a múltat? — A régi fóti gyermekvárosban sok ezer gyermek nőtt föl szeretetben, békében. A felépített gyermekvédőrendszer egészségesen működött. A kikerült növendékek bármikor visszajárhattak az intézménybe, ugyanúgy, ahogyan a családba is visz- szajár a felnőtté vált gyermek. —- Egyéb célja is van az egyesületnek? — A frissen kikerült fiatalok nem mindig ismerik a lehetőségeiket, így jogilag és szociálisan támogatásra szorulnak. Vannak terveink arra nézve, hogy intézményesen milyen formában segítsük őket. Voltak kudarcaink a négy év alatt, de ezekből okulva továbbléptünk és támogatni fogjuk a támasz nélkül maradt frissen kikerült állami gondozottakat. A Baráti Kör Egyesület tábora nő. Az ország minden tájáról megkeresnek bennünket, és a találkozókon bemutatjuk egymásnak gyermekeinket, mesélünk életünkről, problémáinkról. Vannak közöttünk sikeresek és kudarcra ítéltetettek is, ugyanúgy ahogyan a teljes családból kikerültek között. P. A. Bőrszobrászat a szépet szeretőknek Iniciálék a Képes Krónikából, Szent István és Anonymus, bőr- szelencék, dísztárgyak és megannyi más. Művészet. Iparművészet. Mennyibe kerül? Ne kérdezzük. Felbecsülhetetlen érték valmennyi. A nagyobbak nem is eladók. Hat-nyolc, néha sokkal több hónap munkája. Aprólékos, türelmet, szakértelmet és nagy tapasztalatot igénylő foglalatosság. Egyedi darabok, talán megismételhetetlenek. Ezért is nem bocsátja őket áruba alkotójuk, Belányi István, váci gépipari technikumbeli tanár. Hobbi? Több ennél. Elhivatottság, a bizonyítás kényszere, a szép felmutatása. Műveivel kiáll a standra. Megszokta már, hogy kis copfosok bóvlinak minősítik, de mindig valahol fáj. Mégis miért megy el a vásárra, bolhapiacra időnként? Mert meg kell mutatnia a szépet szeretőknek, az igazi hozzáértőknek két keze gyümölcsét. Összerezzen, ha valaki megtapogatja a domború képeket. Zsíros, tisztátalan kezektől jóvátehetetlen károsodás érheti az érzékeny, finom bőrt. All az asztal mellett és figyeli az embereket. Jó nézni az értő szemeket, hallani a dicséretet. Csak úgy, tesztként még árat is mond néha. De annyi pénze senkinek sincs hogy kincseit megvehesse. Mert utánozhatatlan, mert megismételhetetlen... (B. Cs.) Erdó'si Ágnes felvételei
