Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 10., SZOMBAT J3 Gratuláció Főszerkesztő Úr! Örömmel értesültem arról, hogy a Pest Megyei Hírlapot a Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntette ki. Köszönöm a kedves meghívást a ma (A levél július 7-én kelt — a szerk.) délutáni fogadásra, sajnos, nem tudok eleget tenni neki. Szeretném azonban, ha legalább gratulációm eljutna a Főszerkesztő Úrhoz, s az egész szerkesztőséghez. Mint 1848-ban, Petőfi Sándor idejében, úgy ma is nagy ügy a sajtó szabadságának ügye, s manapság ennek érdekében nem egyértelmű ellenséges erőkkel kell megküzdeni. Kívánok további mindennapos bátorságot, felelősségtudatot, ihletet, mert csak ezzel lehet ennek a szabadságnak terét megteremteni, kitágítani. Amennyiben pedig alkalomadtán elküldött írásaimmal a lap gazdagságát valóban emelhetem, ezt erőm s lehetőségeim szerint szívesen teszem ezután is. Baráti köszöntéssel: Jeleníts István piarista rendfőnök Most lettem igazán szomorú Mint a politikát inkább csak figyelő, de abban ingyen utazó, korom folytán részt nem vevő idős ember, tisztában voltam azzal, hogy a múlt öröksége a reformkommunisták kezdeti segítő szándéka ellenére csak hosszú, szívós munkával számolható fel. De telítve borúlátásra való hajlammal sem hittem volna, hogy az első szabad választáson fölényesen győztes párt — a nem szavazók több mint harminc százalékáról sem feledkezve meg! — három év múlva odajut, ahol most van.. Ahogy hallgatom az elektronikus sajtó hírözönét, magam is egyre bizonytalanabbá válók. Most már valóban nem tudom, ki mit akar, és a pártok tömegére szétszakadt közvélemény, pontosabban a közvéleménynek az a része, amely hajlandó lesz szavazni, kit és miért fog támogatni. Mint az Össztűz hagyományain nevelődött, a világot inkább csak szemlélő szerencsétlen néző, egyre jobban kételkedem mindenben és mindenkiben. Az ellenzék jóindulattól éppen nem fűtött, gyakran gorombán támadó stílusa és gyakori igazságtalan ítélete ellenzéki szimpatizánsból a kormány felé sodort, és úgy láttam, végre egy igazi Magyar- ország megteremtése csak a kormány által javasolt úton és módon érhető el. Mostanra az is világosan kiderült, hogy a Csurka-számy, amelynek sok pozitívnak mondható megnyilvánulása is volt, beállt a kormányt kíméletlenül bíráló ellenzéki kórusba, miközben kizárta a baloldalhoz való közeledés legminimálisabb lehetőségét is. Tisztában vagyok Vele, hogy a kormányzat sok el nem kerülhető, és jó néhány elkerülhető hibát követett el. mégis így ítélem meg, a miniszterelnök kompromisszumra való törekvése, amellyel a Csurka-tanulmány megjelenése óta a párton belüli megosz- tódás felszámolásán fáradozott, az egyetlen lehetséges út, amely a válság békés megoldásához vezethet. Ugyanakkor Csurkáék kormányellenes fellépése, nem beszélve a Deb- reczeni-féle árnyalatról, azt eredményezte, hogy a kormánynyal még mindig rokonszenvező mind szűkebb réteg körében a legteljesebb bizonytalanság lett úrrá. A jóindulattól vezetett, de rosszul politizáló képviselők jóhiszeműségük ellenére a magyar társadalom egyre megosz- tottabbá tételével nagyobb szolgálatot tettek a baloldalnak, mint a kommunizmussal kacsalódó rózsaszínűek, vagy az azt éppen visszaállítani igyekvő szélsőbaloldaliak. Sokáig csak azt tudtam, kire ne szavazzak, most már végleg nem tudom eldönteni, kiben bízhatom, és annak milyen esélyei vannak egy előrehozott vagy akár időbeni szavazáson is. A fokozatosan erősödő, de azért persze sok tekintetben megosztott baloldal hány jobboldali töltettől sem mentes áramlatot tud magához vonzani, és a szélsőségek felé sodródó, vagy inkább azt mondhatnám, hajszolt, de attól valójában mereven elzárkózni kívánó jobboldal milyen ígéretekkel hova jut el a következő választáson. A pártpolitikai ellentétek zűrzavarában még jobban fokozza szomorúságomat, hogy a volt ’56-osok között is ki tudja hányadik frakció hirdeti magáról, hogy egyedül hivatott jogos képviselője az HISTÓRIA John Paget magyarországi útirajza 1835-ből III. Az utóbbi néhány esztendőben Pest hihetetlen gyorsasággal növekedett. Több mint fele a jelenlegi városnak olyan, mintha tegnap épült volna, most is kilencven ház épül éppen, mind olyan, amelyben több család talál majd szállásra. A város közepén levő egyik nagy tér még néhány esztendővel ezelőtt oly messze esett a várostól, hogy az első lakók nem tudtak aludni a közeli mocsarak békáinak brekegésétől. Az akkori mocsarak helyén ma már csinos utcák húzódnak. Most pedig, engedelmed- del, kedves olvasóm, átkelünk a hajóhídon, és megtekintjük Buda látnivalóit. Útközben hadd figyelmeztesselek, hogy végighajtunk Pest legjobb utcáin, s az üzletkirakatok igen vidám látványa fogad bennünket. Egykor nálunk is mindennapos volt, ma már Londonban csak maradványai találhatók, hogy minden üzletnek neve és külön jele is van. Szivarjaidat például az „Ifjú herceg”-nél, nyakkendőidet a „Három gráciá”-nál, csokoládés bonbonjaidat az „Angol Lord”- nál vásárolhatod, és hogy magára vonja még azoknak a figyelmét is, akik nem olvasnak, a névadókat nagy festményeken, plakátokon is bemutatják. A magam részéről szeretem az effajta rajzos hirdetéseket, élénkséget, vidámságot kölcsönöznek az utcáknak, ami oly nagyon hiányzik a mi dús, de szándékosan egyszerű kirakatainkból. Egy mai West End-i szállodás vagy divatos szabó megrémülne még a gondolatától is annak, hogy üzletének bejárata mellé, kétoldalt színes rajzokat illesszen. A hajóhíd 1440 bécsi láb hosszúságú, ez köti össze Pestet Budával, mindkét oldalán vámház őrzi. Ennek ellenére, amint a fiakker áthajt rajta, senki sem állít meg minket, a jobb kabát ugyanis megszabadítja viselőjét mindenféle vámtól és adótól Magyarország-szerte. A törvény értelmében minden nemes mentes az adófizetéstől, sőt sokan a polgárok közül is, és miután ezek a kabátviselő osztályok, a kabát maga is már némi kiváltságot biztosít. A hídpénzekből származó bevétel évente tizenhatezer forintra rúg — szép bizonyítéka ez a két város közötti élénk forgalomnak. Amint áthaladtunk a kissé bizonytalan pallókon, köny- nyű, négyevezős csónak siklott el alattunk. Az első pillantásra megállapítható volt, hogy Londonban készült, Széchenyi grófé volt, ő is bent ült a csónakban, néhány barátjával. A Duna kiválóan alkalmas a hajózásra, és Pest szomszédságában a pompás szigetek külön bájt kölcsönöznek a folyamnak, és megkönnyítik az evezős sportot is... Az Erzsébetsziget, mintegy mérföldnyire a híd fölött egyike az elképzelhető legszebb helyeknek, nyilván nemsokára a vidám pesti társaság kedvenc üdülőparkja lesz. Néhány ravasz barát valamikor azt kérte a királytól, hogy adja nekik a szigetet konyhakert céljára; valóban nagyon csinos veteményeskertet hoztak itt létre, amelynek kerülete két mérföld. Buda középponti része magányos sziklán áll, és még mindig fal veszi körül. Külvárosai körülötte helyezkednek el, több mint egy mérföld hosszan, a folyópart mentén. A város mögött a hegyek hosszú sora húzódik, lejtőiken híres vörösbor terem. A budai borok, amelyek közül talán az adelsber- gi a legjobb, testesek és fogyasztás előtt néhány évig érlelődnek a pincékben. Hasonlóak a burgundihoz, minőségük és zamatuk egyaránt. Véleményem szerint ezek lennének a legjobbak a Magyarországon termelt borfajták közül az angol piac számára. A várhoz a nádori palotán és néhány igen csinos magánpalotán kívül több nagy épület tartozik, ezekben kapott helyet a királyi helytartó-tanács és a magyar udvari kamara. Száznegyvenöt évig a törökök uralkodtak Budán. Most uralmuknak utolsó maradványai a Duna közelében levő fürdők és egyik szentjüknek sírja. Az előbbieket ma is használják a keresztények, az utóbbit néha-néha felkeresik a kegyes muzulmán zarándokok. A természetes gyógyvizekkel táplált török fürdők általában oszlopos csarnokok, amelyekből lépcső vezet a medencékbe: a fürdőzők a lécsőkön heve- résznek vagy a medencében úszkálnak. Amennyire érzékeimre utalva megítélhettem, a forrásokból fölszálló gőz sokkal forróbb, mint a víz maga. Mert amíg majdhogy nem fájdalmas volt eltűrni a gőz melegét, addig a víz mérsékelten melegnek bizonyult. Nem könnyű tökéletesebb ellentétet elképzelni annál, mint amit a pesti és a budai vidék mutat. Az egyik kopár, homokos síkság, a másik hegyek és völgyek, sziklák és erdők szépséges elegye. Mindeddig meglehetősen elhanyagolták a romantikus tájékot, de amint elterjed a vadregényes környezet szerete- te, és Pest gazdag polgárai ráébrednek a telek értékére és a vidéki udvarházak valóságos fényűzésére, a budai dombokat éppúgy villák és apró kastélyok népesítik majd be, mint ahogyan az ’56-os eszméknek, miközben a nem sikertelenül manipulált tömeg a kádári nosztalgia veszedelmes csapdájába zuhan. Szeretnék hinni valami jobb jövőben, de sajnos azt kell látnom, hogy mind a kül-, mind a belpolitikai helyzet egyre újabb problémák és ellentmondások útvesztőjébe vezet, és akkor igaza lesz Für Lajosnak, valóban az Isten irgalmaz- zon ennek az országnak. Tiszay Géza Budapest Elfújta a szél A nagy átülési hullámban Szél Péter is átült az MDF-ből Pozsgayhoz. Szél a Pest megyei 11-es körzet egyéni képviselője. Az MDF dunakanyari szervezetei hozták elő az ismeretlenségből, és nyert a második fordulóban óriási fölénnyel. Arányaiban a legtöbb szavazatot tőlünk, Budakalásztól kapta. Senki nem hiszi — rajta kívül —, hogy személye lényeges szerepet játszott. Ezeket a szavazatokat az MDF kapta. Most Pozsgay mellett ül. Amikor közel állt az ország ahhoz, hogy Pozsgay államelnök legyen, Szél hangosan tiltakozott. Szél Kalásznak nem ígért semmit, és ígéretét betartotta. Időközben beleszeretett a politikus szerepébe és tudja, egy év múlva választások lesznek. Ha újra képviselő akar lenni, valamit tennie kell. Most már sokan tudják, van egy Szél Péter nevű úr a parlamentben. Érzi, egyéni jelöltként nem tud bejutni. Hiszen olyan személyek laknak itt, mint Bethlen István, Dragon Pál, Kulin Ferenc. Itt ő nem rúg labdába. Pozsgaynál talán lehet valamit keresni. Ott kell a katona, és talán felfér a megyei listára. A töredékszavazatokból pedig csurranhat-csep- penhet. Átült oda, ahol a nagy átváltozók ülnek. Tudja-e a szerencsétlen választó, hogy ki kicsoda? Honnan indult, most éppen hol van és merre tart? Pozsgay és Bíró ketten hat, Bekével, Széllel négyen együtt vagy tíz pártot jártak már meg. Mit tegyen a kiábrándult kalászi választópolgár, aki energiáját, nevét, hitelét tette bele Szél Péter képviselőségébe? Eltűnődhet az emberi jellem végtelen változatosságán és változékonyságán és az enyhe júliusi szellő hatásán. Parlagi Endre Budakalász Richmondban vagy Hampste- adben látható. Jelenleg még a természet szépségeinek kedvelése, akárcsak Európa többi részében, Magyarországon sem terjedt el. Az a nemtörődömség, amellyel megválasztják a házhelyeket, a kertek és parkok hiánya vagy pedig a rossz ízlés, amellyel ezeket telepítik és a gondatlanság, amellyel viseltetnek a meglevők iránt, mind e hiányosság bizonyítéka. Ennek ellenére található néhány egészen meglepő kivétel. Ezek közül legelső helyen áll. Pest szomszédságában Gödöllő. A homokos talaj előnytelensége és a jórészt sík terület egyhangúsága ellenére, nehéz lenne akár ízlésesebben elrendezett, akár tökéletesebben ápolt virágoskertet találni, mint amilyen a Grassalkovich hercegeké. (Folytatjuk) Szada határjárása Pest vármegye területe a török hódoltság része lett, de a megye mint politikai intézmény változatlanul működött. A közgyűlés több-kevesebb rendszerességgel ülésezett, általában Fülek várában. Arra is volt ereje a vármegyének, hogy határozatait a hódoltsági területeken érvényesítse, legismertebb példája ennek a kettős adózás rendszere. Az élet minden területén jelen volt a vármegye: hogy Magyarország nem „törökösödött” el — úgy, mint a Balkán —, elsősorban a tovább élő egyházi és világi intézményeknek köszönhető. Salamon Ferenc,, a múlt század nagy történetírója munkájából ismerjük, hogy Pest megye igazságszolgáltatása is működött. 1672-ben az alispán jelentette, hogy „Ezen vármegyéből sok panasz jó'; az istenká- romlók és orvgazdák nagyon eláradtak”. A közgyűlés a jelentésre határozatban intézkedett, miszerint „az istenkáromlókat büntessék az instructio szerint, az orvgazdákat kikeressék és idehozzák”. A megyei közigazgatás aktivitására jellemző adalék, hogy vitás birtokügyeket is kiküldöttei tisztázták. 1655-ben Tarnóczy Mátyás püspök kérte, hogy birtokán, Szadán a határjárást végezzék el. Ráday András alispán Varga Jánost és Fráter Balázst utasította a vizsgálat lefolytatására. A két küldött 1655. július 10-én érkezett a faluba, és kezdte meg a tényállás felderítését. Alapos munkát végeztek, összesen tizenkilenc személyt hallgattak ki arról, hol húzódik a falu határa. Pogány György
