Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JULIUS 10., SZOMBAT Jachtot készített az ezermester Európai színvonal Nagy kálón A Dunában nincs jó úszó ... Nem készül statisztika arról, hogy a nyári hónapokban hány ember keres felüdülést a Duna-parti üdülőhelyeken. A nyaralók mellett ott vannak a túrázók és az alkalmi kirándulók is, akik összepakolnak egy szatyorra való elemózsiát, és elindulnak a Dunakanyarba vagy Ráckeve felé. A vízparton soha sincs teltház, mint a strandokon, nem kell fizetni a kabinért és aki egy kellemesen eltöltött nap után saját sátrában hajtja álomra a fejét, az másnap felüdülve kezdi a napot. Azt sem lehet pontosan tudni, hogy hány gyerek élvezi a Duna-parton a vakáció örömeit, de tény, hogy a szolgálatot teljesítő vízi rendőrök aggodalmasan figyelik azokat, akik felnőtt kísérő nélkül lépegetnek a folyóba, előbb csak bokáig, azután térdig, derékig... és talán beljebb is, ha nem figyelmeztetik őket. A járőrök igyekeznek észrevenni a felnőtt szabálytalankodókat is, a tilosban fürdőző- ket, a néhány korsó sör elfogyasztása után virtuskodó- kat. Aki néhány felhőtlen napot vagy órát akar eltölteni a folyó partján, az ritkán érdeklődik a fekete krónika után, és talán nem is kíváncsi a lehetséges veszélyekre. A Duna pedig minden esztendőben szedi áldozatait, olyanokat is, akik azt hitték magukról, hogy őket nem érheti baj, mert jól tudnak úszni. Egy délelőttöt töltünk a Dunán, a szolgálatukat teljesítő járőrök társaságában, előzőleg pedig Tóth Zoltán főhadnaggyal beszélgettünk a Dunai Vízirendészeti Kapitányságon a tapasztalatainkról. Sokatmondó adat, hogy tavaly százhuszonhét ember vesztette életét a Dunában és mellékvizeiben, idén július elsejéig pedig ötvennégy volt a halálos áldozat. — A múlt év első feléhez Sokfelé figyel a vízi járőr. Felvételünk a Szentendrei Duna-ágban készült viszonyítva, most jobb a helyzet — mondta Tóth Zoltán —, és reméljük, hogy ez továbbra is így marad. Egyetlen tragédia is jóvátehetetlen, és sajnos nem számíthatunk arra, hogy mindet sikerül kivédeni. Sokat várunk attól, hogy átszerveztük a szolgálatot, új útirányokon is folyik az ellenőrzés. A szentendrei ágtöbbiek a szentendrei ágban sportolnak. Indokolt hát, hogy mindig ott legyünk. Szentendre felé indultunk tehát mi is a rendőrségi motorcsónakon, melynek látványára visszavették sebességüket a száguldozó jet-skik, és magukhoz hívták a vízben ugrándozó gyermekeiket a parton kárKöszönöm, itt minden rendben van ban pedig június elsejétől vízi rendőrőrsöt alakítottunk, tehát három ember állandóan ott teljesít szolgálatot. — Miért került sor erre a változásra? — Az új szabályozás szerint a Duna főmedrében tilos a motoros sporteszközöket használni, ezért a vízisí- zők, a vízibiciklizők és a tyázó, étkező, tereferélő szülők. Elhaladtunk a szigetcsúcs mellett, ahol tavaly két tizenkét esztendős kisfiú játszadozott. Egyikük észrevett egy fatörzset, és kihúzta, hogy szórakozzanak vele. Felnőtt nem volt a közelben, ráültek hát ringatózni. Szél kerekedett, és besodorta a fatörzset, ami felborult. A csónak oldalán nincs semmi jelzés, és a merítólapát is hiányzik. Ezeknek a motorosoknak bizony fizetni kellett Vimola Károly felvételei Csak az egyik gyerek tudott kiúszni... Az már távolabb történt, ugyancsak tavaly, hogy két vakációzó kisdiák — egy fiú és egy lány — versenyt úszott. A kislány hirtelen elmerült, és többé nem bukkant fel élve. Szeszélyes a Duna... Többször is ismételgette ezt a megállapítást, a motorcsónakban töltött négy óra alatt Farkas Balázs törzszászlós és Lucskai Attila törzsőrmester. A víz sodrása, az örvények a versenyúszókat is nehéz helyzetbe hozzák. Aki nem tapasztalta ezt a saját bőrén, talán el sem hiszi... S hogy mit láttunk ezen a napfényes délelőttön a szentendrei Duna-ágban? Találkoztunk a törzsközönséggel, olyanokkal, akik mindig ott töltik a szabadságukat, a víkendeket. Beszélgettünk jachttulajdonosokkal, akik a közhittel ellentétben nem feltétlenül milliomosok. Például Farkas László, aki Albertirsán lakik a feleségével és két gyermekével, néhány esztendővel ezelőtt vásárolt egy kimustrált hajótestet, amiből másfél év alatt megalkotta a jachtját, az Anna- marit. Mindent saját kezűleg csinált az ezermester esztergályos. — Gumimatracon kezdtem a hajókázást — mondta —, de ez azért más... A járőrök baráti viszonyban vannak a törzsvendégekkel, már messziről integetnek egymásnak. Szemmel látható, hogy ők nem tartanak az ellenőrzéstől, minden rendben van náluk. Nem úgy, mint egyes alkalmi csónakázóknál, akiknél nincs vízmerő lapát, vagy nem adtak mentőövet a gyermekükre. A rendőrök, ha szabálytalanságot tapasztaltak, bírságoltak, de erre nem sűrűn került sor. Az állandó járőrözés figyelmeztetőül szolgál azoknak is, akik egyébként talán nem lennének óvatosak. Gál Judit Liberóval lettek nemzetköziek Szinte mindenki ismeri Magyarországon a Libero pelenkákat, a Libresse intimbetéteket. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a Liberót a San- cella Hungary gyártja, mégpedig Nagykátán. Máthé Csaba ügyvezető igazgatóval a cég nagykátai üzemében beszélgettünk. Márka maradt — Egy nagy nemzetközi vállalat része vagyunk — mondta az igazgató. — A svéd Mölnlyckének Nyugat-Európá- ban saját nevén százszázalékos tulajdonban számos vállalata működik. A távolabbi földrészeken — Dél-Amerikában, Ausztráliában — lévők 50 százalékos vegyes vállalatok. Azok a Sancella nevet viselik, miképpen mi is Sancella vagyunk itt Magyarországon. Ez utóbbiak vezetői két héttel ezelőtt jártak nálunk, első alkalommal fennállásunk óta. Mi a névazonosságon kívül több tekintetben különbözünk tőlük, mondjuk a kolumbiai vagy mexikói „testvéreinktől”. Abban például, hogy a Mölnlycke 1991-ben megvásárolta a magyar Hungarotex üzletrészét, s így már 83 százalékos tulajdonnal rendelkezik. — Mit jelent ez a Sancella Hungary megítélésében? — Végső soron azt, hogy ez a nagy cég komolyan vett bennünket, egy nemzetközi vállalat részeként annak stratégiáját hajtjuk végre. Úgy kell dolgoznunk, mint a Mölnlyckének Európában. Az elmúlt hat-hét évben elértük az élvonalat, a Libero és a Libresse megtartotta vezető szerepét a piacon, miközben zárt rendszerben, a társadalombiztosításon keresztül felnőtt betéteket is — pelenkáknak hívják, de mi így nem kedveljük — forgalmazunk. Tehát jól vizsgáztunk. A Mölnlycke-csoporton belüli részesedésünk az élbolyba tartozik, forgalmunkat évről évre 50-60 százalékkal bővítettük, kétévenként megdupláztuk, jövőre elérjük a négymilliárd forintot. A hazai kiskereskedelmi forgalomban minden elköltött ezer forintból négy forint a mi termékeinkre jut. A konkurencia teljes forgalma sem tesz ki ennyit. Mindezt akkor produkáltuk, amikor fokozatosan csökkent a lakossági fogyasztás. Nem helyi szemmel —Mégis hallani, hogy elfogyott a Sancella kezdeti előnye. — Én azt mondom, hogy nem fogyott el. Valóban kihasználtuk a 86-87-es piaci vákuumot, amikor a vegyes vállalat létrejött. A rendszerváltás után megjelent a konkurencia, s azóta óriási erőfeszítéseket tesz a hazai piac megszerzéséért. A világ legnagyobb cégei jöttek: a Procter and Gamble és a Johnson Johnson. Hozták a Pempers, Always intimbetéteket, de a Procter más márkákkal is hódít, mint például az Ariel mosópor, a Blend a Med fogkrém. A Johnson Johnson Silhouettes intimbetétének reklámjával is tele van az éter. Arról van szó, hogy a cégeknek Magyarország kiindulóállomása lett a kelet-európai piaci betöréshez. — S a Mölnlycke, illetőleg a Sancella sem akar erről lemaradni. .. — Semmiképpen sem. Erre utal a helyzetünk változása, amire az előbb mondtam, hogy nemzetköziek lettünk. Eddig helyi szemmel néztük a világot, a piacot. Ez egyértelműen megszűnt. Nyugat-Európában tart a recesszió: ilyenkor a nagy nemzetközi cégek az új szakaszra készülnek fel, jelen esetben Kelet-Európa piaci integrálására, az új konjunktúrára. — Mit jelent felkészülni a Sancellánál? — Ha kinéz az ablakon, lát egy parabolaantennát. Svédországi számítógépes központba visz el bennünket. Azaz gazdasági adataink feldolgozása — beleértve a könyvelést is — azon keresztül a Mölnlycke- központban történik. Az elsők között vagyunk Magyarországon, akik ilyen komoly telekommunikációs rendszerrel kapcsolódnak nemzetközi anyavállalatukhoz. Függetlenül a hazai hírközlés helyzetétől... Ezzel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy valamilyen elavult vidéki helynek tekintsenek minket. Mindenki jól járt — Mégsem exponálják ki, hogy a Sancella Nagykátán található. .. — Tulajdonképpen bárhol lehetne. Ám ez nem azt jelenti, hogy mi nem kötődünk Nagykátához. Az embereken keresztül igenis idetartozunk, hisz a vállalat eredményeit az itt dolgozók hozzák létre. Ezt az emberközpontú szemléletet a svédektől tanultuk, hozzá társítottuk a nagykátaiak jó értelemben vett vidéki, tisztességes, becsületes megközelítését. Ilyen szempontból jobban jártunk Nagykátával, mintha Pesten telepedtünk volna meg. Sokat fordítunk az emberek képzésére, nyelvtanulásra, a kulturált munkahelyi környezetre, s még sorolhatnám tovább. A teljesítményt jól — bár szeretnénk még jobban — megfizetjük. Ötszáz embernek biztosítunk tisztességes megélhetést, sőt 100-200 személyt szerződéssel is foglalkoztatunk. Ők fuvaroznak, őrzik a vállalatot. — A Sancella tehát Nagyká- ta és a környék legnagyobb ipari üzeme. — Úgy gondoljuk, velünk nem járt rosszul a város, a környék. Támogatjuk például az iskolákat, ösztöndíjat adunk a legjobbaknak: nekünk képzett, intelligens fiatalokra van szükségünk. Ezzel együtt nem szoros a kapcsolatunk a helyi önkormányzattal, de talán erre nincs is szükség. Nagyon díjaztuk azonban, hogy nem vetettek ki ránk iparűzési adót... Ebből látható: az önkormányzat tisztában van vele, hogy sokkal több a város haszna abból, ha itt vagyunk, s nem akárhol. T6th Ferenc
