Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-12 / 135. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JUNIUS 12., SZOMBAT Kriminálexpo ’93 — környezetvédelem Százhalombatta levegője (Folytatás az 1. oldalról) Újhelyi Géza vezérigazgató röviden vázolta a város törté­netét, és beszélt az egykori ipartelepítés súlyos hibáiról, majd tényszerűen sorolta fel a kibocsátott káros anya­gokat. Tájékoztatta a hallgatósá­got, hogy a kivetett iparűzési adó egy ezrelékét (ez az adó egyharmada) nitrogénsze­gény égők telepítésére fordí­tották. Erdőss Péterné vázolta, hogy a finomító látványos környezetvédelmi beruházá­sokat eszközölt. Ő is utalt az egy ezrelék visszafordítására, ezt az összeget úszótetős tar­tályok felszerelésére fordítot­ták. (Ezek környezetbarátab- bak a merev tetőkhöz képest.) — Mindezek ellenére a vá­ros légterében olykor jelen vannak az aromás vegyületek — mondotta. Az már más kérdés, hogy ismereteink szerint — évszak és széljárás függvényében — az ÁNTSZ (a volt KÖJÁL) Pest megyei hivatalának mé­rései szerint olykor a megen­gedett mérték többszöröse is mérhető Százhalombattán. Szaniszló József Se ura, se gazdája A lőtéren mégsem épül tejüzem A pándi dombok között ma már csendben húzódik meg az egykor lövésektől visszhangzó munkásőr-ló'tér. Az objek­tum rendszerváltás utáni története akár a privatizáció egy jellemző' epizódja is lehetne. Általánosítás helyett azonban maradjunk inkább a tényéknél, amelyek viszont érzéke­nyen érintik a kis falu önkormányzatát. Pándon, a valaha működő le­geltetési bizottság tulajdonát sajátították ki annak idején azzal a céllal, hogy a „mun­káshatalom” védelmére itt gyakorlatozzanak a „harcra- kész” szaktársak és káderek. Ennek megfelelően szépen ki­építették a. festői völgyet: ki­vitték a villanyt, vizet, raktá­rát, étkezőt, kiszolgáló létesít­ményeket hoztak létre, a bejá­ratig kiaszfaltozták az odave­zető utat. A fegyveres testület meg­szüntetése után jó ideig a Magyar Honvédség tápiósze- csői alakulata kezelte a mint­egy hat hektáros területet. Am a honvédség életében is változások következtek be, s gyakorlatilag nem használ­ták már a lőteret. A pándi honatyák úgy gondolták, hogy természetes módon ha­marosan a falu kaphatja visz- sza hajdani tulajdonát. Töp­rengtek, mitévők legyenek, hogyan hasznosíthatnák oko­san úgy, hogy a közös pénz­tárca gyarapodjon, mert igencsak pénzszűkében van­nak. Nem beszélve a közel másfélszáz nyilvántartott munkanélküliről, s az ugyan­csak ide sorolható, közel há­romszáz főnyi cigányságról. Jó lenne hát munkahelyte­remtő, „pénzfialó” vállalko­záshoz fogni — hangoztat­ták. Két irányban egyidőben tettek lépéseket. Egyrészt megkeresték a honvédség ille­tékeseit. nem csinálva titkot reményeikből, hogy a terüle­tet s a rajta lévő ingatlant a közművekkel együtt eszmei áron megkapják. Másrészt csalogatták ide a vállalkozó­kat: egy olasz magáncég fan­táziát látott a dologban. Kö­zépnagyságú tejüzem létesíté­séről spekulált, ahol tizenhat­féle tejterméket állítanak elő, s mellesleg bemutatóüzem lett volna. Magát a termelő gépsort is kínálni akarták a vevőnek. Az ügylet létrejötté­hez azonban alapfeltételt tá­masztottak: rendezni kell a tu­lajdonviszonyokat. Menet közben egy német—magyar vegyes vállalat is megjelent. Ők vágóhíd létesítését tervez­ték, ahol fajtiszta jószágokat dolgoznak majd fel. A kör­nyéken — minél közelebbről — felvásárolt állatok hizlalá­sa már eleve sok pándi em­bernek nyújthatott volna meg­élhetést. Csakhogy kiderült: a do­log nem ilyen egyszerű. A lő­térre kivonultak a HM mun­katársai, s felértékelték a tu­lajdont kereken 40 millió fo­rintra. S mert ez meghaladja a 10 milliót, pályázati úton kell eladni az ingatlant. — Kinek van ennyi pén­ze? Hogy nekünk nincs, az biztos, hisz egész évi költség- vetésünk áll ennyiből, annak egytizede jut fejlesztésre. Kell a francnak! — legyintett nem minden indulat nélkül beszélgetésünkkor Kiss Sán­dor polgármester. Azért folytatták a levele­zést, a kérelmek írását. Föld­művelésügyi, munkaügyi, népjóléti minisztériumok, munkaügyi központ, s persze a honvédelmi tárca volt a címzett. Mindenki segítséget ígért, de csak ha sikerül a tu­lajdont rendezni, megvásárol­ni. — A honvédelmi minisz­ter nem is válaszolt, hová for­dulhatnánk még — kesergett a polgármester. Közben a lőtémek, az épü­letnek — kint a falu határá­ban — se ura, se gazdája. Nem is őrzik már: ajtót, abla­kot, minden mozdíthatót elvit­tek, vagy összetörtek. Csak a 40 milliós kikiáltási ár ma­radt. A pándi illúziók, becsvá­gyó tervek pedig szertefosz­lottak. (tóth) illlilliiilliilll Először a hivatásosok Zöld jelzés a gázautónak Tegnap — a földgáz és a pro­pán-bután üzemanyagként való használatát lehetővé tevő rendeletek hatálybalépé­sekor — felavatták az első gáztöltőállomásokat Budapes­ten, Péterimajorban és Pilis- vörösváron. Áz oly sokak ál­tal várt jeles nap alkalmából Budapesten, az Építők Szék­házában a szakhatóságok, érintett minisztériumok, a gázautózásban érdekelt vállal­kozások és közlekedési válla­latok képviselőinek részvéte­lével konferenciát tartottak. Ezzel egyidőben a felvonulá­si téren termékbemutató volt amelyre egy színes látványos­ság hívta fel az arrajárók fi­gyelmét. Az Autó-Híd Rt. — egyike a gázautózás elterjesz­tésében érdekelt vállalatok­nak —- reklámfeliratával dí­szített hőlégballon emelke­dett a korábban sokat látott tér betonja fölé, magára von­va a Dózsa György úton köz­lekedők figyelmét. A hőlégballon jól szolgálta a figyelemfelkeltést, ám egé­szen bizonyos, hogy az autó­sokat tartósan a zsebükön ke­resztül lehet megnyerni e kör­nyezetkímélő üzemanyag­nak. A jelenlegi benzinárak és egy átlagos személygépko­csi átalakítási költségeinek fi­gyelembevételével — vala­mint a megtett kilométerek számától függően — mint­egy tíz-tizenkét hónap alatt té­rül meg az átalakításra fordí­tott pénz. Az Autó-Híd szakemberei arra számítanak, hogy az első időszakban elsősorban a szál­lítmányozási vállalatok, taxis cégek állnak rá az üzemanya­gokra, s a gázkúthálózat or­szágos kiépülésével párhuza­mosan a magánautósok is mind többen állíttatják át gép­kocsijukat az alternatív üzem­anyagok valamelyikére. A tegnap életbe lépett ren­deletek kedveznek a szállítási vállalatoknak és a magánautó­soknak, hiszen lehetőség nyí­lik az egyre dráguló benzin helyett az olcsóbb gázt tan­kolni, de fellélegezhetnek a gyalogosok is, mert a gázau­tók elterjedésével — keve­sebb káros anyagot bocsáta­nak ki — tisztább lehet a nagyvárosok levegője is. (zelei) Részleges leállás (Folytatás az 1. oldalról) Nem engedhetjük meg magunk­nak azt, hogy több száz millió forint értékű árat raktárra termel­jünk. — Mennyire hátrányos az önök számára ez a kényszerhely­zet? — Mindenképpen hátrányos, hiszen egyértelmű a termeléskie­sés. — Amíg fel nem oldják a zár­latot, a munkatársaik mit csinál­nak? — Magyar partnereinkkel kedvező szerződéseket kötöt­tünk. így hát a honi piacra szánt termékeinket ezekben a napok­ban változatlanul készítjük. Ezt az időszakot használjuk fel arra is, hogy a június 18-ai — éppen esedékes — amerikai szemlénk­re felkészüljünk. — Gondolom, a régi üzem­ben is szünetel a vágás a pestis miatt? — Valóban nem vágtunk ser­tést az elmúlt hetekben. Az se biztos, hogy amennyiben a Kö­zös Piac feloldja a zárlatot, mindjárt folytatjuk ezt a tevé­kenységet. Ugyanis a régiből az új üzembe nem kerülhet feldol­gozásra sertés. Ha a megrendelé­seink lehetővé teszik, inkább az exportgyárba csoportosítjuk a teljes létszámot, és két műszak­ban termelünk. Ugyanis a hazai partnerek fogadó készsége, vá­sárló képessége — bármilyen fi­nomságot gyártsunk és igazán ojcsón adjuk is azt — Véges. Ezért mindenképpen a külhoni piacra kell koncentrálnunk. F.F. Női munkaerőt keresünk könnyű fizikai munkára, esetleg félnapos munkaidőre Is. LÉGTECHNIKA SCHMALHOFER Kft. Budakalász, Szentendrei út 1-3. 2011 (A Lenfonó gyár területén.) Érdeklődni lehet 7 és 16 óra között, a 188-6384/243-as vagy a (26)-320-217-es telefonszámon. NE VÁRJA MEG AZ ŐSZI CSÚCSOT, MOST VÁSÁROLJA MEG RADIÁTORAIT A Romantik radiátor gyártója, a BALASSAGYARMATI FÉMIPARI Kft., két új termékét is ajánlja: a Lído és a Helena radiátort Megrendelhető a Balassagyarmat, Pf.: 60. 2661-es levélcímen, a kereskedelmi osztály (35)-311 -785-ös telefonszámán vagy a (35)-311-045-ös telefaxszámán. PALLAVICINI KÁROLY HÁZA A KIRÁLYI PALOTA MELLETT VAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom