Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 5.. SZOMBAT J3 Egyoldalú megállapítások? Szeretek kiállításokat megnézni. Elbűvölt a szentendrei üvegtárlat: ugyanakkor megdöbbentett, nyitáskor frissiben megjelentetett újságírói vélemény — „Országos üvegtárlat Szentendrén” Onódy Éva tollából —, ugyancsak meglepő megállapításokat tartalmaz. Kérdéseim a következők: — Az újságírónő már a nyitás legelején ítélkezhetik-e a nagyközönség reagálásáról? — Az üvegművészet történetét több évtizedes' múltra visszatekintőn elítélheti-e a Stúdióüveg összefoglaló meghatározását? Felmerül a jogos kérdés: Honnan, miből fakad ez az elítélő vélemény? Vagy sugallatra történt? Hacsak nem a sértődött művészpár véleményének adott hangot a kritikus? Persze, ez csak találgatás! Csak a logika feltételezi! Pl.: Az agyondicsért művek közül a leírt „lilacsodát” másodszori tárlat megtekintése után sem láttam sehol. A sugallatot erősíti a rivális művészről mondott nem éppen hízelgő értékítélet is. A tanulmánynak a stílusértékeit kifogásolja az újságírónő. Állítom, hogy el se olvasta, mert akkor tartózkodott volna annak bírálatától. Ugyanis -a — nagyközönség számára is — tanulmányban érthetően megfogalmazott: a Stúdió-művészet elnevezésének és üvegművészet fejlődésének a története. E „megrendelésre” készült írás olyan nagy sietséggel íródott, hogy a tárlatot megrendező és a tanulmányt író művészettörténész nevét sem tudta pontosan leírni, ami igencsak nagy sértés. Egyáltalán az újságírónő beszélgetett a tárlat alkotójával is? Az Üvegtárlat kiállítás egyedülállóan úttörő jellegű, mégsem kapott érte a fent nevezett kritikában egyetlen méltató megjegyzést sem. Ezzel a cikkével a látogatottság növeléséhez kellett volna inkább hozzájárulnia, mintsem számomra teljesen érthetetlen módon lealacsonyító sértegetéseinek leírására! Végezetül nyomatékosan megkérdezem: egy újságírónak jogában áll-e bárkinek a becsületes munkáját egyoldalú megállapításaival minősíteni? Kiss Jatalin Szentendre * Tisztelt Kiss Jatalin! Igen, az újságíró már a „nyitás legelején” elmondhatja véleményét. Az „ítélkezik” szava nem helyes, mert egészen mást jelent, mint a véleménynyilvánítás. Én nem ítélkezem. Nem az „üvegművészet történetét” bíráltam, hanem az üveg — mint művészeti ág — korszakának elnevezését kifogásoltam, ami egyben a kiállítás címe is: Stúdióüveg. Meg kellene találni a magyar megfelelőjét. A véleményem saját. Senki nem sugallta. Mindig és kizárólag a saját véleményemet szoktam megírni. (Kivételes esetekben hallgatok csak égi sugallatokra.) Néni adhattam hangot — ahogyan Ön írja — a „sértődött művészházaspár véleményének” sem, mivel nem ismerem őket. Nem tudhattam, hogy sértődöttek. A sértődötteknek egyébként sem lehet igazuk, mert elfogultak. Nem helyes a logikája Hölgyem, és találgatásnak sem jó a feltételezése. Azt a kifejezést, hogy „lilacsoda” — így egybeírva, de helyesen külön írva sem használtam. Azt sem tudom, hogy ki kinek a riválisa arra. Önök felé. Hízelegni sem szoktam. Tárgyilagos, szakmailag indokolt és mértéktartó a dicséretem. A katalógus előtanulmányának stílusát azonban valóban kifogásolom, mert kifogásolható. Önt viszont valamiféle elfogultság fűti, mert rosszindulatának többször is hangot ad: Miért ne olvastam volna el a tanulmányt? Hogyan vélekedhetnék különben róla? Szakmailag alapos munka. de megismétlem: Kár, hogy a magyar stilisztikával nem sokat foglalkozott a szerző'. Ezt nemcsak mint újságíró mondom, hanem mint soksok dolgozatot kijavított magyar szakos tanár is. Mi itt a Pest Megyei Hírlapnál nem „megrendelés- re”írunk, ahogyan Ön feltételezi. Az egypártrendszer beidegzettsége mondatja ezt Önnel — bizonyára. Megrendelésre még a régi rendszerben sem írtam soha. A kiállítás rendezőjének a keresztnevét azonban sajnos elvétettem, Emőke helyett Enikőt írtam. Ezért elnézést kérek Bodonyi Emőkétől, akivel azért nem beszélhettem, mert bár kétszer is invitáltam, nem talált rá időt. Pedig vártam is jóidéig a szomszédos presszó teraszán. (Egyébként a tárlat rendezése nem „alkotás” ahogyan Ön nevezi.) Szerintem az írásom felkeltette az érdeklődést, mások jelzései ezt igazolják. „Lealacsonyító ■ sértegetést” viszont nem tartalmazott, ezért ezt a kifejezését vissza kell utasítanom. Végül: nyomatékosan válaszolva a nyomatékos kérdésére: Igen, az újságírónak, de bárki másnak is szíve joga véleményt mondani — becsületes módon —, mások becsületes munkájáról. Könyvbemutató Tápióbicskén Kellemes baráti találkozó volt — könyvvásárral egybekötve a tápióbicskei könyvtárban. Ofella Sándor „Kék szivárvány”... c. könyvét ismertette a helyi nyugdíjas klub tagjaival. Közreműködtek: Kocsis Mária tanárnő, Lestiné és Rákosiné Marika. A népdalcsokorral, szemelvényekkel élvezetessé tett előadás végén még a klubtagok is nó- táztak. Köszönjük ezt a jó hangulatú délutánt a könyvtár vezetőjének, Erzsikének, aki mindezt megszervezte. Nagy József né a nyugdíjas klub vezetője Tápióhicske Győzött Nicholas Denton Elnézem ezt a fiatalembert- a tv-ben, és noha nem ismerem sem pályafutását, sem felkészültségét, sem érdeklődési területét, mégis az az érzésem, hogy a banki és pénzvilágban járatos. Beszél-beszél, és sejteti, hogy van már a tarsolyában újabb, botrányszagú, és talán ismét a pénzvilágból adódó mondanivalója. Én pedig már dörzsölöm is a tenyerem, és remélem, hogy én is „ráéreztem” már korábban egy problémára, így Nicholas Denton legközelebb alighanem a Postabankról fog írni. Vagyishogy remélem! Elmeséli majd újságjában nekünk, hogy hova is gurul a betétesek sok pénze azon a bizonyos biliárdasztalon, meg az ujjak között dörzsölve. Megírja majd azt is, hogy nem csak a szép szál rózsa konyul le barátunk kezében, hanem a betétesek orra, füle, farka is! Mert bizony igen rossz szemmel nézik, hogy miközben a betéti kamatok egyre csak zsugorodnak, addig a Postabank számolatlanul szórja a pénzt! Futja mindenre: töménytelen mennyiségű tv-reklámra (a tv-sek a legfontosabb betétesek, őket így kerülő úton kell milliókkal, Isten ne adja milliárdokkal támogatni?), sporttevékenység támogatására, és bármi másra, ahol adakozni kell. Hát valóban ilyen sok a pénz?! És mondjuk a betéteseket mikor kérdezték meg a pénzek elherdálásáról?! Igaz, kijár a dicséret az adományozottak köréből (sokra megyünk vele!): a Postabank vezérigazgatója igen gavallér, igen adakozó kedvű és szívű ember. De ne a mi pénzünkből! — így a betétesek. Vedres Józsefné Budapest Ónody Éva HISTÓRIA Béla király jegyzcíje A magyarok cselekedeteiről III. (Gesta Hungarorum) 4. Almos vezér Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes előkelőinek, merthogy az apja. Ügyek, Má- góg király nemzetségéből eredt. Maga Álmos meg szép, de barna orcájú volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze nagy, az uj- jai vaskosak. Álmos egyszersmind kegyes, jóaka- ratú, bőkezű, bölcs, derék katona volt; vidám adakozó mindazok részére, akik Szcítia országában abban az időben katonák voltak. Midőn pedig Álmos az érett kort elérte, mintegy a Szentlélek ajándéka jutott neki, s így pogány létére mégis hatalmasabb volt és bölcsebb Szcítia összes vezéreinél. És az országnak minden dolgát abban az időben az ő tanácsai szerint vagy az ő segítségével intézték. Mikor érett ifjúvá serdült. Álmos vezér akkor feleségül vette azon a földön egy igen nemes vezérnek a leányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit magával- vitt Pannóniába, amint majd a következőkben előadjuk. 5. Álmos vezér megválasztása A hungárusoknak igen vitéz és a hadi viszontagságokban felette hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk, eredetét a szity- tya nemzetből vette, amelyet saját nyelvén dentü- mogyernek neveznek. És az a föld túlontúl megtelt az ott született népek sokaságával. annyira, hogy övéit már sem táplálni, sem befogadni nem tudta, mint fentebb mondottuk. Ezért akkor a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje^ akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott. Ámde a hét fejedelmi személy közös és igaz értelemmel belátta, hogy a megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér és parancsoló nem lesz felette. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékéig Álmost, Ügyek fiát és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, mivel Álmos vezér, Ügyek fia, továbbá azok, akik az ő nemzetségéből származtak, jelesebbek voltak nem dolgában, meg hadban is hatalmasabbak. Tudniillik az a hét fejedelmi személy nem dolgában előkelő, hadban hatalmas, hűségben állhatatos férfiú volt. Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: „A mai naptól kezdve téged vezérünkké és paran- csolónkká választunk, s ahová a szerencséd visz, oda követünk téged.” Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért — pogány szokás szerint — saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik. 6. Esküjük Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtelen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák- nemzetség származik; Kend, Koreán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalánés Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nem- zetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján. (Folytatjuk) Pest megye felirata Az 1811. év a devalváció, vagyis a pénzleértékelés korüli csatározások jegyében telt a vármegyék és a kormány között. Pest megye az élen járt e megmozdulásokban, a február 20-ai rendeletet a devalvációról több feliratban bírálta. A sérelem fö oka az volt, hogy az udvar kijelentette: a szükséges pénzügyi intézkedéseket az egész birodalomra hozta, nincs mód Magyar- országot külön kezelni, az országgal nem tehetnek kivételt. Pest vármegye 1811. június S-ei felirata leszögezte: éppen ez a felfogás elfogadhatatlan. Magát a devalvációt még csak hajlandó lenne tudomásul venni — az adó behajtásáért azonban nem vállal kezességet —, de „ki kelt jelentenünk: hogy független országunkat, mely semmi más országnak és népnek nincs alája vetve, a többi örökös tartományokkal nem lehet mindenben egyenlőén igazgatni. Felséged alkotmányunk s arra letett esküje iránt való hűségnél fogva, 1810. február 26-án és szeptember 8-án a német örökös tartományaiba bocsátott pátenseiben maga is elismerni méltóziatott, hogy Magyarországban a financiális rendszer tekintetében sem lehet oly módon eljárni, mint ama tartományokban, hanem eleve az iránt is országgyűlésen szükség határozni.” Az udvar ismét megsértődött az önérzetes felirattól, leirat érkezett a megyéhez, hogy májusi tiltakozását a vármegye levéltárából ki kell venni és meg kell semmisíteni, hogy ,,a botrányos merényletnek még emlékezete is eltöröltessék”. Annyit azonban elért Pest megye tiltakozásaival, hogy a devalváció kérdése az 1811—1812. évi országgyűlés napirendjére került. Pogány György
