Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-28 / 148. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. JÚNIUS 28.. HÉTFŐ Az ezüst ellenére kritikus hangvétel Dr. Kausz István, a Szent Rókus Kórház sebész főorvosa, olimpiai és világbajnok párbajtórvívó Csank János mestermérlege A tavalyi esztendő legjobb edzőjének választott, s idén már a Hivatásos Labdarúgók Kamarája által hasonló címmel kitüntetett Csank János, igazán könnyűnek látszó helyzetben volt, hiszen kis hazánk egyik legjobb együttesét, az elmúlt év után, ezúttal is második helyen végzett Vác FC-Samsung csapatát kellett értékelnie. Hangvételére mégsem jellemző az önelégültség. De talán épp ez a kritikusság, a mindig többet, mindig jobbat akarás lendíti fel jebb és feljebb magát a vezető edzőt és gárdáját is, s magyarázata annak, hogy az utóbbi hónapokban már senki sem beszélt csodáról, ha a váciak teljesítménye került szóba, hanem a szakszerű, megalapozott munka méltán learatott gyümölcséről. Csank Jánost talán még az esztendő legjobb edzője kitüntetésnél is nagyobb elismerés érte, amikor a váci képviselő-testület, egyhangú szavazással, a város díszpolgárává avatta. Képünkön a kiváló tréner a díjat átnyújtó Moys Csaba alpolgármesterrel Hancsovszki János felvétele Az alábbiakban Csank János együttese összteljesítményét és játékosait egyenként is értékeli: — Nagyszerű őszt zártunk. Igaz, a vetélytársak gyengélkedése is a mi malmunkra hajtotta a vizet, de a fontos rangadókon rendre jól szerepeltünk. Az UEFA Kupában hatalmas siker volt a Groningen kiverése, ter- mészétesen, a Benfica már túl nagy falatnak bizonyult. A Magyar Kupában, sajnos, számunkra igen kedvező pozícióból kényszerültünk búcsúra a Békéscsaba ellenében. A táblázat éléről vághattunk a tavaszi szezonnak. A felkészülésünket a sérülések és az abszolút kedvezőtlen pályaviszonyok miatt nem ítélem jónak, és ezt sajnos, igazolták is eredményeink. Általában az én csapataimra a jó tavaszi szereplés a jellemző, talán most fordult elő először, hogy lényegesen gyengébb (6. hely) teljesítményt nyújtottunk az őszinél. A bajnoki szünetek mellett az sem volt kedvező számunkra, hogy egyre több játékosunk volt távol a válogatottal. Az ékpáros (Répást és Füle ) sérülés miatti szétesése, középpályásaink gyengélkedése visszaesést idézett elő a támadójátékunk eredményességében, ez a győzelmek számának csökkenésében, a döntetlenek megnövekedésében mutatkozott meg. Koszta János: most sem hibázott többet, mint máskor, de ezúttal kényesebb szituációkban választott rossz megoldást. Változatlanul a csapat erőssége. Nagy Tibor: nem vállalkozik eleget, több esetben nem bírta el az idegi megterhelést (Benfica, FTC elleni meccsek), nem irányítja a csapatot, a védelmet szóban, és nem ütközik eleget. Mindezek ellenére nélkülözhetetlen kulcsembere az együttesnek tn, Bánfi János: a nagy felfedezett, aki szenzációs őszt és valamivel halványabb tavaszt produkált. Szakmai értékeit emberi kvalitásai duplájára emelik. Távozása minden szempontból veszteség. Puglits Gábor: gyorsasága megfelelő tudással párosul, de rapszodikus. Hahn Árpád: nagy szíve van, ez néha „elviszi”, és belebonyolódik olyan szituációkba, amelyeket nem tud megoldani. Átlag feletti teljesítményt nyújtott. Szalai Attila: sérülés miatti hosszú kihagyás után nehezen lendült bele. Bereczki Péter: ha lehetőséget kapott, nem nagyon tudott élni vele. Nyilas Elek: kiszámíthatatlan számomra is. Hol jó, hol nem. Állóképességi problémái mindenesetre gondot okoznak. Kriska Gábor: sérülése megzavarta, még mindig nem elég magabiztos. Simon Antal: a karmesteri pálca most elég sokszor nehéz volt számára, gyenge tavaszi teljesítménye, remélem, csak múló emlék lesz, és többé nem fordul elő. Aranyos Imre: mindig hozza magát, most már nemcsak robotol, játszik is. Ideális profi. Horváth László: amit edzésen tud, az nemzetközi szintű, amit azonban mérkőzéseken bemutat ebből, az sokszor NB Ilias. Romanek János: nem érzek benne kellő tüzet, meglehetősen hamar el is fárad. Taktikailag hasznos csereként bevethető. Sallai Tibor: képzett játékos, de ő sem tudott lendíteni rajtunk a gyengébb meccseken. Répási László: gólkirálysága már önmagában elismerést érdemel, de „halvérűsége” megakadályozza az egyenletesebb teljesítményben, sok helyzetet kihagyott. Füle Antal: mozgékonysága pótolja technikai fogyatékosságait, sérülése több pontunkba került. Szedlacsek István: gólt lőtt a Benficának, a Kispestnek egy kieső NB Il-es csapat volt játékosa. Kondicionális gondjai vannak. Zsinka János: gyenge erőnléti állapotban került hozzánk, ezért is szerepelt keveset. Schwartz Zoltán: amikor lehetőséget kaphatQtt volna, be kellett vonulnia katonának. Mindenképpen a jövő embere. Zombori András: mindkét lábát operálták, lendületes játéka nagyon hiányzott. Hámori, Halász és Hajdú ugrásra készen álltak az egyes számú mezért, a keret többi tagjának pedig nem nagyon volt tehetsége bizonyítani, Lénán, Lévai, Báhik, László és Sándor a jövő reménységei. A herdálást privatizáció fedőnévvel illetik! Szerencsére sok olyan embertársunk létezik, aki az étet több területén is képes kiemelkedőt, maradandót alkotni. Ebbe a kategóriába nyugodtan besorolhatjuk dr. Kausz Istvánt, a Szent Rókus Kórház sebészetének főorvosát, az orvostudományok kandidátusát,, akinek neve a sportvilágban járatosak számára ugyancsak ismerősen cseng. Nem is véletlenül, hiszen Kausz doktor úr „előző életében”, azaz fiatal éveiben a párbajtőrt is a legjobbak között forgatta; erről az igyekezetéről, eredményességéről olimpiai és világ- bajnoki aranyérmei is tanúskodnak. Azok az évek természetesen már tovaszálltak, amikor a fegyvernemek legfiatalabbikában a főorvos úr sikereit aratta. A sportban eltöltött évek azonban nem szálltak el nyomtalanul felette, hiszen az 1932-ben született, egykori bajnok fizikai kondíciója, állóképessége egészen bizonyosan jóval meghaladja a korosztálya átlagát. A közelmúltban — 14 éves kerepestar- csai időszakot követően — pályázat eredményeként visszakerült a Szent Rókus Kórházba -— ott beszélgettünk, mégpedig először élethivatásáról. — Amikor 1957-ben itt, a Rókus kórházban elkezdtem orvosi pályámat, Kuhányi profesz- szor úr rengeteget segített nekem, de ha nem diktáltam volna oly feszes tempót magamnak, nem tudok két fronton is megfelelni a követelményeknek. 1966-ban így is elérkezettnek láttam az időt, hogy hátrébb lépjek a párbajtőrvívásban; ettől kezdve már csak klubszinten vívtam, 1970-ben pedig végleg visszavonultam. Egyre több időt követelt az orvosi munka, amelynek kihívásai a mai napig nagy élményt jelentenek számomra. Különösen az akut hasi megbetegedések — bélelzáródás, sérvkizáró- dás, gyomorperforáció stb. — érdekeltek. Áz 1976-ban megvédett kandidátusi értekezésem témáját is erről a területről választottam. Érsebész is — Hogyan került Kerepestar- csára, a Flohr Ferenc Kórházba? — Amikor elkezdték a Szent Rókus Kórház teljes felújítását, az itt volt két, önálló sebészet egyikét teljesen áttelepítették Kertjpestarcsára, így én is oda kerültem. Mondhatom, szívesen dolgoztam ott is, ahol — nagy területről érkezett betegeink „jóvoltából” — sebészi tevékenységem is jelentősen kiszélesedett. így például egy viszonylag fiatal, ám rendkívül dinamikusan fejlődő területre, az érsebészeti beavatkozásokba is bedolgoztam magamat; 1985 óta egyre több ilyen műtétet is végzek. — A hivatás és a sport — bár már több mint két évtizede végleg lelépett a pástról — az élet számos területén ma is ösz- szefonódik. Nyílt titok például, hogy ön az úszóválogatott orvosa, így ismerhette meg közelebbről a magyar úszósport legjobbjait, közöttük a kivételes tehetségű, olimpiai ezüstérmes Verrasztó Zoltánt is, aki orvosi tanulmányai végeztével éppen az ön ajánlására került Kere- pestarcsára, ahol azóta is sebészorvosként praktizál... Dr. Kausz István elmélkedés közben A szerző' felvétele — Ezt én soha nem is tagadtam, s ami ennél sokkal fontosabb, egyetlen percre sem bántam meg! Zolit 11—12 éves kora óta ismerem, már a gyakorlati idejében is megfordult nálunk a kórházban, s a mai napig megelégedésre dolgozik az ottani sebészeten. Mindenkinek legalább ilyen sikeres „pro- tezsálást” kívánok. OSC-sikerek-—Amikor megemlítette, milyen régen ismeri Verrasztó Zoltánt, abból adódik a következő kérdés is: honnan a több évtizedes kapcsolat? — 1967-től a Központi Sportiskolában vállaltam sportorvosi munkát, s miután több szakosztály edzéseit is végignéztem, úgy döntöttem: én a legszívesebben az úszóknál működnék közre. így kerültem Széchy Tamásék mellé, akikkel azóta is megszakítás nélkül jó munka- kapcsolatban vagyok. Az évek során mindössze annyi változás történt, hogy 1985-ben felkértek: tegyek a magyar úszóválogatott keretorvosa. Ezt a feladatot örömmel elvállaltam, egyidejűleg a KSI-ben befejeztem a munkát. — Köztudott, hogy dr. Kausz Ish’án jelenleg is az úszóválogatott első számú orvosa, tehát a sport változatlanul jelen van az életében. Jó lenne, ha kicsit visszakanyarodhatnánk, és arról is ejtene néhány szót: hogyan is indult annak idején a sportpályafutása ? — Gimnazista koromban, úgy 1949—50 táján előbb a háromtusát kóstolgattam, majd az öttusával is próbálkoztam, de az egyetemi teendőim közepette 1954-ben úgy döntöttem: inkább a vívásra szakosodom. Az első években a Vasasban és a Haladásban sportoltam, igazi sikereimet azonban már mint az Orvosegyetemi Sport Club (OSC) versenyzője értem el. Máig is egyik legnagyobb sikerünknek tartom az 1959-es, budapesti vívó-világbajnokságon a párbajtőrcsapattal kiharcolt aranyérmet, mégpedig azért, mert ebben a fegyvernemben ez volt az első világsikere a magyar vívósportnak. Az akkor még hattagú csapatban Sáko- vics József, Berzsenyi Barna, Marosi József, Bárány Árpád, Gábor Tamás és jómagam szerepeltünk. Ezután 1962-ben, Buenos Airesben egyéni világ- bajnoki címet sikerült szereznem, majd az 1964-es, tokiói olimpián a csapatbajnoki cím is a mienk (Bárány Árpád, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Gábor Tamás, Kausz István) tett. Bár ezek a nemzeti sikerek kétségkívül a legtöbbet érnek egy pályafutás során, én azért vaíahol arra is nagyon büszke vagyok, hogy 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben, azaz három, egymást követő évben sikerült az OSC-nek megnyernie a párbajtőr Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Bizony, ez már akkor is nagyon nagy dolognak számított Heidenheimben! — Az eredmények önmagukért beszélnek. Arról azonban jóval kevesebbet tud az átlag sportkedvelő, vajon milyen kapcsolata van dr. Kausz Istvánnak visszavonulása óta a vívósporttal. Hol a váltás? — Egészen 1988-ig elnökségi tag voltam, akkor azonban a választások előtt visszavontam je- löltetésemet, mivel számos dologgal kapcsolatosan nem értettem egyet a szövetségi vezetőkkel. így azóta hivatalosan semmi közöm a sportághoz, de ez a tény nem befolyásolja a máig is ápolt sportbaráti kapcsolataimat. A vívók közül Bárány Árpád, Gábor Tamás és Marosi József áll legközelebb hozzám, de nagyon jó viszonyban vagyok a volt öttusázó Ferdi- nándy Gézával és Szondi Istvánnal, valamint az úszók közül Verrasztó Zoltánnal, Hargi- tay Andrással és Darnyi Tamással is. Ugyancsak közel kerültünk egymáshoz 1987 óta az úszóválogatott Széchy Tamás mellett másik, meghatározó edzőegyéniségével, Kiss Lászlóval is. — Ha már szóba hozta a nevét, megkérném, mondjon valamivel többet a világ egyik — ha ugyan pern a legnagyobb — úszójáról, a civilben meglehetősen furcsa emberről, Darnyi Tamásról. — Nem vitatom, rá nem tehet egyfajta sablont ráhúzni. Furcsa ember, akinek az újságírókkal szembeni ellenállása közismert. Nekem, aki jobban ismerem, jó véleményem van róla, az összes különcségeivel (régi ruha, régi cipő stb.) együtt is. S mivel biztos vagyok benne, hogy az ő pályafutásainak határát is megkérdezné, hát egyből válaszolok is. Fizikailag semmiképpen nem okozhat neki problémát az Atlantáig történő eredményes fel- készülés-versenyzéssorozat. A nagy kérdés az, mennyire bírja majd lelkileg és idegileg a rá nehezedő, egyre fokozódó nyomást. Tűrőképessége adja majd meg a választ. — Darnyinak a lelki-idegi terhelést, az átlagembernek mást kell bírnia; az igénybevétel bizony egyre fokozódik. Megkérdezném, önt mennyire érdeklikizgatják azok a bel- és gazdaság- politikai kérdések, amelyek hatásai alól csak nagyon kevesen tudják függetleníteni önmagukat. .. Nem csodaváró — Mivel világéletemben párton- kívüli voltam, tehát a felmerülő gondok semmiképpen sem valamely párt platformjáról nézve érdekelnek. Azt azonban semmiképpen sem hallgathatom el, hogy a beígért rendszerváltozás elmaradt, a korábbi pártelit tagjai gond nélkül átmenekíthették magukat a gazdasági életbe. Ami pedig különösen bosszant, az az állami vagyonnak a napjainkban is folyó elherdálása, amit privatizáció fedőnévvel illetnek. A legidegesítőbb az, hogy változatlanul elkenik a botrányok felelőseinek kilétét, illetve elmaradnak a valóban megszolgált büntetések. Itt van például a milliárdos fűtőolaj-ügy, amellyel kapcsolatban a Vámőrség országos parancsnoka nyilatkozatában elmondta: szerinte egész Európának elég fűtőolajat hoztak be. Én csak azt kérdezném meg az illető úrtól: ez menet közben senkinek nem tűnt fel? Dr. Kausz István sokszínű életet el. Bár nagyon szereti az édességet, de keményen tartja az önmaga által engedélyezett, 69—73 kilós súlyhatárt. Mindenre figyel, a szakmai és a sportbeli kérdések mellett nyitott a világ dolgaira is. Búcsúzóul elárulta: nem túl rózsásnak ítéli meg a magyarországi helyzetet, amelynek jobbításához szerinte egy valódi kereszténydemokráciára égetően szükség lenne. Nem csodaváró, de amit á saját keretei között megtehet, megteszi. Igen fontosnak tartja a szellemi-fizikai kondicionálást is, ehhez sokat segít az a speciális, 15 perces torna, amit hetente legalább ötször elvégez. A teljes kikapcsolódást pedig a Táptóvölgye Vadásztársaság tagjaként éli meg attól függetlenül, hogy sikerül-e valamit lőnie. A legfontosabbnak ugyanis a természet szeretetét tartja, ezért is tölt minél több időt távol a városoktól. Jocha Károly
