Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-22 / 143. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. JÚNIUS 22., KEDD Tűzvédelem a tarlókon Aratják az őszi árpát A néphit szerint az aratás igazi kezdete Péter-Pál napja. A kánikula és a szárazság miatt azonban ennél egy héttel előbb, sok helyen már hétfőn elindultak a kombájnok, hogy betakarítsák az őszi árpát — tudtuk meg tegnap azon az értekezleten, amelyet a Nagykátai Tűzoltóparancsnokság hívott össze a környékbeli mezőgazdasági szöPest megye közgyűlésének három bizottsága is ülésezett tegnap:. a pénzügyi-ellenőrző, a területfejlesztési és környezetvédelmi, valamint a gazdasági bizottságok. Nehéz helyzetben volt a gazdasági bizottság a váci DOPE Környezetvédelmi Kft. további működésével kapcsolatos kérdéseinek megtárgyalásában. Rummel Éva, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy száznyolcvan Pest megyei településnek küldték el hullaedékfeldolgozási információs anyagaikat, amelyekben felajánlották szolgáltatási tevékenységeiket. A megyéből tizenhat visszajelzés érkezett, de szerződéskötésig még nem jutottak. Igyekeznek tevékenységi körüket bővíteni, részt vesznek szakkiállításokon, vásárokon, de elsősorban a települések önkormányzataira számítanak. Az önkormányzat közgyűlévetkezetek képviselői részére. A szentmártonkátai Agrár Szövetkezet például a Tóalmás felé eső határrészen kezdte az aratást. A korábbiakhoz képest viszonylag kis, mindössze száz hektárnyi területen vetettek őszi árpát, s a búza is alatta marad a négyszáz hektárnak. Monostori Antal termelési elnökhelyettes egyelőre még becsülni se a kft. erre az évre tervezett húszmilliós veszteségéből tízmilliót vállalt fel, a Doppstadt németországi tulajdonos pedig a másik tízmilliót. Bár természetesnek tűnik, hogy az indulással veszteségek keletkeznek, a megyei önkormányzatnak nincs lehetősége hosszú távon ekkora ráfizetést finanszírozni. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a szemét, illetve a háztartási hulladék szakszerű feldolgozása fontos, bár gazdaságilag nem kifizetődő, de megállapították azt is, hogy épp emiatt az egyes településeknek a közeljövőben erre nem lesz pénzük. A gazdasági bizottság javasolta a közgyűlésnek, hogy 1993-ban még működtetni kell a kft-t, azzal a kötelezettséggel, hogy az év végén tegyen javaslatot a következő évi gazdaságos működésre. A Pest Megyei Szervezési és Továbbképzési Központ sem merte a várható termés mennyiségét: tény, hogy a kényszerérés miatt egy kombájnnal máris kivonultak. Nem sokkal mutatkozott optimistábbnak Bánáti András, a Nagykátai Szövetkezet elnöke sem: 190 hektárnyi területen 20-25 mázsás hektáronkénti átlagtermésre számítanak árpából. (Folytatás a 4. oldalon) Kft. a megyei önkormányzat tulajdonában lévő ingó és ingatlan vagyontárgyak bérleti díjainak megállapítására nyújtott be előterjesztést. A kft. képviseletében Szabados Kálmán, az iskola tanulmányi helyettese vett részt az ülésen, aki szerint a kis kirendeltségek, mint amilyen a ceglédi vagy a váci — nem kifizetődőek, ezért meg kell szüntetni azokat. A bizottság elfogadta Szegedi Pál elnök javaslatát, hogy a hivatal vizsgálja meg a kft. működését, és alkalmatlansága esetén mentse fel tisztségéből az igazgatót. Az önkormányzat keretén belül alakul meg a világkiállítási bizottság, melynek feladata az expóval kapcsolatos információk begyűjtése és feldolgozása. A gazdasági bizottság Szegedi Pált és dr. Kiss Tibort javasolja az expobizott- ságban való részvételre. (b. cs.) Az MDF-frakció a közalkalmazottakról Az MDF-frakció tegnapi ülésén áttekintette a közalkalmazotti törvény érvényesülését, a közalkalmazottak helyzetét, és felkérte a kormányt: vizsgálja meg a szóba jöhető megoldásokat a feszültségek feloldása érdekében — mondta Kónya Imre frakcióvezető. Az ülésen részt vett a Pénzügyminisztérium, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Népjóléti Minisztérium egy- egy államtitkára. Kónya Imre kifejtette: a frakció a különböző tárcák által a közalkalmazotti problémák megoldására kidolgozott javaslatokat újabb ülésein kívánja megvizsgálni. A frakció- vezető arra is rámutatott: az MDF-es képviselők nem foglalkoztak a Magyar Igazságfrakció kérdéseivel, bár arról értesültek, hogy időközben megalakult a Magyar Igazság Párt. Birodalmi kitüntetés Az angol királynő a Brit Birodalom Érdemrendjét adományozta magyarországi tevékenységéért Michael Birch- nek, a hazánkban működő Brit Kereskedelmi Kamara elnökének, a Price Waterhouse könyvvizsgáló és tanácsadó cég üzlettársának. Michael Birch 1991 -es megalakulása óta a magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke. A kitüntetést személyesen II. Erzsébet királynőtől veszi majd át Londonban. A megyeháza hírei Nincs pénz a hulladékfeldolgozásra teljesült Megalakult a Magyar Igazság Párt Magyar Igazság Párt néven öt országgyűlési képviselő' és ugyanennyi, a Magyar Út Körök létrehozásán fáradozó „civil” állampolgár, tegnap eljuttatta a bejegyzéshez szükséges iratokat és a párt alapszabályát az illetékes bírósághoz — tudtuk meg Csurka István országgyűlési képviselőtől, a Magyar Ut mozgalom elindítójától, aki azonban az új párt alapítóinak nevét egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni. Csurka István megerősítette, hogy noha az új párt és a Magyar Út mozgalom szellemisége azonos, politikailag közelálló, de mégis két különböző jogi személy. Aki a Magyar Út Körökben tevékenykedik, az nem tagja' automatikusan a pártnak. Az átfedések azonban nyilvánvalóak, hiszen mind a mozgalom, mind a Magyar Igazság Párt megalakításában az emberek felfokozott várakozása szólt az alapítás mellett. „Ez különösen így van az MDF-ben megkezdődött kirekesztősdi óta” — állította Csurka István. Közbevetésünkre, miszerint azért is sürgetővé válhatott a párt megalakítása, mert a Magyar Igazság-frakció (mint ismeretes az MDF-től eltávolodott képviselők frakciója) pártháttér nélkül a házszabály értelmében nem működhetne, Csurka elmondta, hogy érzékelték ennek fenyegető tartalmát, és elismerik a mögötte meghúzódó esetleges jogi szükségszerűséget, de a párt nyilvánosságra lépését elsősorban a társadalmi igény ösztönözte. Viszont kifejezetten manipulativ lépésnek minősítette az író-politikus azt a tervezett országgyűlési házszabály-módosítási indítványt, amely az önálló frakció alsó létszámát tizenöt főben állapítaná meg. Mint mondta, a Magyar Igazság-frakció számára a minimális létszám felemelése tízről nem okoz nehézséget, a számok tetszés szerinti tologatása ellenben barátságtalan gesztus. Csurka emlékeztetett rá, hogy annak idején Torgyán alól „kifaragták a képviselőket”, így nem is alakulhatott meg az a frakció, az ő útjukba a létszámnövelés ötletével próbálnak állni, mert tudják: itt „szilárd emberekről van szó”. A maga részéről felvetette, hogy jó lenne, ha a parlament ezen körei foglalkoznának azzal „a tiszteletre méltó harminchat képviselő” helyzetével, akik önhibájukon kívül párttámogatás nélkül maradtak a képviselőházban. Németh Zsolt JÓ Tegnap óta valamennyi — 306 — budapesti újságárusstandon megvásárolható a Pest Megyei Hírlap. A tény, hogy lapunknak sikerült visszahódítania a fővárost, számunkra, az újság készítői számára kihívás, amely arra kötelez bennünket, hogy a nemzeti és keresztény elhivatottságot változatlanul megtartva azon legyünk, hogy olvasóinknak minél átfogóbb képet adhassunk az ország és a megye politikai és közéletéről. E döntés egyébként a lapunk iránti, az olvasói levelekben egyre sürgetőbb igénnyel megjelenő, megnövekedett érdeklődésnek köszönhető. Feltételezzük ugyanakkor, hogy e jó hír lapunk állandó — vidéki — olvasótábora számára sem közömbös. Gondjaikkal, problémáikkal ezentúl a fővárosi olvasó is szembelapot, budapestiek! Képünk Budapesten, a Madách téri árusítóhelyen készült (Hancsovszki János felvétele) sül. Ez utóbbinak pedig jességének egy-egy szele- ink számára jó lapot kívá- megadatik az a nyereség, tét ismerhesse meg. Vala- nunk. (Jegyzetünk a 4. olda- hogy egy lapban az élet tel- mennyi új és régi olvasó- Ion olvasható.) Tengizre, magyar! A rendszerváltozást megelőzően hallgatni kellett róla, ám ezt követőén annál nagyobb vehemenciával bukott elő'a sirám, a gyász, a panasz. Aztán lassan nyugvópontra jutott a kérdés, a túlélők — mert többen meg is haltak —, a becsapottak és megnyomorítottak visszavonultak, de Tengiz neve ma is ezeket a szomorú tényeket asszociálja. Pusztán a véletlen hozta úgy, hogy épp a napokban olvastam bele Kiss József újságíró-szociológus barátom rövidesen megjelenő'Tengizre, magyar! című drámai dokumentumgyűjteményének kéziratába, s épp az idő'tájt, a múlt hét végén írta alá a Vegyépszer egy kazahsztáni—amerikai vegyes vállalattal a szerződését. Ennek értelmében évi százmillió dollárért háromezer magyar munkás utazhat dolgozni a hajdani tragédiák színhelyére. Százmillió dollár tetemes pénzösszeg. Nincs olyan közömbös, aki egy ilyen jelentős összeg bevételének esélyére és reményében fel ne kapná a fejét. Mint hírlik, a munkások bére a kazahsztáni eget meszeli majd. De vajon megéri? A munkaadók azt mondják, 1985-ben félrevezették a kiutazó munkásokat, aki ma vállalja el a kinti munkát, az tudja, mit vállai De tudja-e valójában? A sugárveszély és egészségkárosodás kifejezések rendelkeznek-e annyi megjelenítő' erővel, hogy ezek a munkásemberek számot vessenek kockázatos elhatározásukkal? Okulva a csaknem egy évtizeddel ezelőtti tragédián, a magyar vállalkozó, a Vegyépszer hivatalos állásfoglalást kért Surján László népjóléti minisztertől, miszerint lehetővé teszik-e a tengizi körülmények a magyar dolgozók folyamatos helyszíni munkavégzését? Válaszában a miniszter azt közölte, hogy a tengizi munkavégzésnek nincs közvetlen egészségkárosodást okozó hatása. A közvetett hatásokról nem szólt a miniszter. Ha emelik a benzin árát, közvetve a kenyerem ára is megemelkedik. Aggódom, hogy közvetve mekkora árat fizetnek majd egészségükért a veszélyt most már tudatosan vállaló Tengizbe utazók. Paizs Tibor