Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
5 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 19., SZOMBAT 13 Tégy a gyűlölet ellen! Ezzel a felszólítással indult el egy mozgalom pár hónappal ezelőtt. Aláírásgyűjtéssel kezdődött, de napjainkra már mozgalommá nőtte ki magát, és különféle demonstrációk útján nyilvánul meg. Hallgatom a mozgalomhoz csatlakozott művészek, országgyűlési képviselők, közéleti személyiségek nyilatkozatát: — Ne legyen az emberek között kirekesztés, származása, bőrszíne miatt senkit se érhessen hátrányos megkülönböztetés. Mit lehet erre mondani? Egy ilyen gondolattal az ember csak egyetérthet. És mégis, nekem egyre rosz- szabb érzésem van, amikor erről a mozgalomról hallok. Szükség van-e Magyarországon egy ilyen nagyméretű összefogásra a gyűlölet ellen? Van-e ma Magyarországon széles körű, nagy veszéllyel fenyegető gyűlölködés? Én biztos vagyok benne, hogy nincs! Sajnálatos jelenségek vannak, kisebb csoportok néha elkövetnek garázdaságot. Ez elítélendő, de véleményem szerint ezeket a jelenségeket a rendőrség megfelelően kezelni tudja. A fent említett mozgalom legutóbbi megmozdulásán részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök úr is. Nézem az Esti Egyenleget, és mit hallok az elnök úr szájából? „Igen, Magyarországon szükség van ilyen mozgalomra, mert itt akkora a gyűlölet, hogy azért is gyűlölik egymást az emberek, ha valakinek nagyobb az orra vagy a füle, stb.” A mondatot nem szó szerint, csak emlékezetből idézem. Mindenesetre megdöbbentő. Sajnos nem az első eset, hogy elnök úr egy-egy kijelentése többeket elkeserít. 1990-ben, az első szabad választások után nagyon sokan vártuk, hogy a nemzeti értékek újra megbecsülést kapnak, az egészséges nemzeti érzés, a hazafiság természetes dolog lesz hazánkban. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy egyes politikai erők ezt a nemzettudatot még sokkal inkább el akarják fojtani, mint történt ez a kommunista diktatúra alatt. A magyar népnek ma még, sajnos nincs — Csurka István kifejezésével — „gazdatudata”, nem érzi magát gazdának saját hazájában. Páskándy Géza Kossuth-díjas író szerint egy népnek saját magát is meg kell tudni szeretni, becsülni, annál inkább tud más népeket is szeretni. Bízom benne, hogy Magyarországon ez az állapot hamarosan bekövetkezik, de addig biztos vagyok abban, hogy a magyar népre ma sem és a jövőben sem lesz jellemző a kirekesztés, még kevésbé a gyűlölködés. Ha valaki ezt állítja, akkor azt minden jó érzésű magyar ember nevében visszautasítom. Kendrik László Szob A pomázi régész Az évszázad elején (vagy, ha úgy tetszik s'aPI' a 111 úh század végén) szeptember 21 -én született a Pilis-vidék egyik legnagyobb legszenvedélyesebb kutatója: Sashegyi Sándor. Csak elemi iskolát végzett és szakmát tanult, de mindig érdekelte a történelem, a régészet. Húsz évig mint hajókovács dolgozott. Közben állandóan tanult, önszorgalomból képezte magát. Elsajátította a régészeti szakismereteket, beleértve ennek segédtudományait (nuizmatika, művészet- történet, sttj.) is. Könyvekből tanult meg latinul, németül, nagyvonalakban görögül: ismerte a nyelvek régi változatait is. A leleteket saját maga restaurálta, ehhez elsajátította a restaurátori szakismereteket. Igen sokoldalú volt, valamennyi korral foglalkozott, csaknem valamennyi korra vonatkoztatva állított fel elméleteket. így többek között Pomázra helyezte Sicamb- riát, valamint Fehéregyáza területét, őskori ércbányák helyét jelölte meg a Nagy-Csi- kóváron, és kereste a Kő-hegyen is. Több középkori falu helyét feltételezte a mai Pomáz köz- igazgatási területén, több majorság, villa rustica létezését igazolta. Elméleteihez bizonyítékokat keresett, azokat úgy csoportosította, hogy hipotéziseit alátámasszák. Fáradhatatlanul kereste Pomá- zon Árpád vezér sírját. Elméleteinek egy részét a kortárs HISTÓRIA Béla Király jegyzője (Anonymus) A magyarok cselekedeteiről XV. (Gesta Hungarorum) Pannónia elpusztítása Ezután Árpád vezér meg nemesei a sereg harmadik részével Ecilburgból kivonulva, a Sóskút mezeje mellett szálltak táborba. Majd innen ellovagolva a Bodajk-hegyhez értek. Árpád vezér pedig innen kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának Nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek ott hagyott vértjeiről. Ez alatt az erdő alatt, a Fertő-mocsár mellett Szabolcs unokája Csák sok idő múltán várat emelt. De erről ne többet! — Aztán ahogy így mentek Árpád vezér meg nemesei, Szent Márton hegye tövében ütöttek tábort, s mind maguk, mind állataik ittak Szabária forrásából. Majd mikor a hegyre felhágtak, Pannónia földjének szépségét látva igen megörültek. Innen továbbvonulva, a Rábáig és Rábcáig mentek. A szlovének és pannonok nemzeteit meg országait feldúlták, s tartományaikat elfoglalták. De a murai karanténok határait ugyancsak sűrű betörésekkel rohanták meg. Közülük sok ezer embert karddal megöltek, őrhelyeiket felforgatták, tartományaikat birtokukba vették, és az Úr segedelmével azokat maradékuk is mindmáig hatalommal meg szépszerével a kezében tartja. Ezután Ősbő meg Örkény apja Őse egész hadseregükkel együtt épségben és sértetlenül, nagy diadallal visszatértek Árpád vezérhez. Az Isten ugyanis, Tinek irgalma járt előttük, Árpád vezérnek meg vitézeinek kiszolgáltatta ellenségeiket, s ők így kezükben tartották a népek munkájának gyümölcseit. Mikor ott gyökeret vertek, s majdnem minden szomszédos országot meghódítottak, vadászat kedvéért visszatértek a Duna mentén az erdő felé; a vitézeket a maguk jószágaira szertebocsátva, a vezér meg nemesei abban az erdőben maradtak tíz napig. Onnan aztán Attila király városába jöttek, majd Csepel szigetére vonultak, ahol a vezémé meg a többi nemesek felségei voltak. Abban az esztendőben született Árpád vezérnek Zolta nevű fia. És lett nagy öröm a magyarok között. A vezér és nemesei számos napon át nagy vendégséget tartottak, ifjaik pedig ott játszottak a vezérnek meg nemeseinek színe előtt, mint a juhok bárányai a kosok előtt. Néhány napra rá Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen. Ennek a hadseregnek Ősbő meg Velek lettek a kapitányai és vezetői. Ezek a szigetről nekiindulva, a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bőd-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva, a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ősbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ősbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba. A székelyek fiait azon: nal elküldték Árpád vezérnek, s ők maguk elöljáróban a székelyekkel Mén-Marót ellen lovagoltak. A Körös folyón a Szarvas-halomnál átúsztattak, s onnan továbblovagolva, a Tekerő vize mellett ütöttek tábort. Mén-Marót vezér Mikor Mén-Marót meghallotta, hogy Árpád vezér legjelesebb vitézei: Ősbő meg Velek erős csapattal, elöljáróban a székelyekkel, ellene vonulnak, kelleténél jobban megrémült, és nem mert ellenük menni, mivel hallotta, hogy Árpád vezér és vitézei erősebbek a harcban, meg hogy a rómaiakat Pannóniából elkergették, a murai karanténok határait elpusztították, a kardjuk élétől sok ezer ember elhullott, a pannonok országát elfoglalták, és ellenségeik még a színük elől is megfutottak. Hanem Marót vezér sok-sok katonáját ott hagyta Bihar várában, ő maga meg feleségével és leányával elmenekülve előlük, az Igyfon sűrűibe tette át lakását. Ősbő meg Velek, valamint egész seregük most Bihar vára ellen kezdtek lovagolni, és a Jószás vize mellett ütött tábort. Harmadnap pedig elrendezték seregeiket, s aztán hadakozva a vár felé indultak. Viszont szintén harcolni kezdtek a különböző nemzetekből ösz- szegyülekezett katonák Ősbő meg vitézei ellen. A székelyek és magyarok sok embert lenyi- iaztak. Ősbő meg Velek hajítógépeikkel százhuszonöt katonát megöltek. Folyt a harc köztük tizenkét napig, és Ősbő vitézei közül húsz magyar és tizenöt székely esett el. A tizenharmadik napon pedig, amikor a magyarok és székelyek a vár árkait behányták, s a hágcsókat oda akarták támasztani a falhoz, Mén-Marót vezér katonái a magyarok merészségének láttára elkezdték kérlelni a seregnek szóban levő két kapitányát, majd a várat megnyitva, mezítláb, könyörögve Ősbő meg Velek színe elé jöttek. Ősbő meg Velek őrizet alá vetették őket, maguk pedig bevonultak Bihar várába, és sok becses jószágot találtak ott, ami azoké a katonáké volt. Mikor ezt Mén-Marót a szökve elmenekült hírmondóktól meghallotta, szörnyű nagy félelembe esett. Elküldte hát követeit különféle ajándékokkal Ősbőhöz meg Velekhez, s kérte őket, hogy maguk is békére hajolva engedjék követeit, Árpád vezérhez, s ezek így hadd vigyék annak a hírt: Mén-Marót, aki előbb követei útján bolgár szívvel dölyfös üzenetben tagadott meg még egy marok földet is Árpád vezértől, most légy őzette és eléje borulva, ugyanazon követek útján, vonakodás nélkül felajánlja egész országát, Árpád fiának, Zoltának pedig a leányát. Ősbő meg Velek helyeselték a szándékát, s követeivel együtt maguk is követeket küldtek, hogy ezek urukat, Árpád vezért szintén kérleljék a béke érdekében. Miután a követek Csepel szigetére jutottak és Árpád vezért üdvözölték, másnap elmondták Mén-Marót üzenetét. Árpád vezér pedig nemeseivel tanácsot tartva, Mén- Marót üzenetét szívesen fogadta és helyeselte; majd mikor hallotta, hogy Mén-Marót leánya-már egykorú az ő fiával, Mén-Marót kérelmének teljesítését nem akarta tovább halasztani, és leányát Zolta feleségéül elfogadta a neki ígért országgal egyetemben. Aztán Ősbőhöz meg Velekhez követeket küldve azt üzente, hogy menyegzőt tartva, Mén-Marót leányát vegyék át feleségül fia, Zolta számára, a lakosok kezességbe adott fiait hozzák magukkal, Mén-Marót vezérnek pedig adják oda Bihar várát. Osbo meg Velek Ősbő meg Velek, valamint egész seregük uruk parancsának engedelmeskedve, régészet nem igazolta, sőt esetenként cáfolta, amely azonban a tevékenysége értékeléséből semmit se von le. Pomá- zon és környékén, a Pilis-vidéken egyetlen olyan lelet, régészeti elmélet, lelőhely sem ismert, amelyhez valamilyen formában nem fűződne Sashegyi Sándor neve. Amatőr régészként profi módon dolgozott. Közel 30 éves munkássága alatt csak Pomázon több mint 30 régészeti helyet regisztrált, amelyből az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyarország Régészeti Topográfiája sorozat 7. kötete is számosat ismertet, megjelölve Sashegyi Sándor nevét és ismertetve tevékenységét. A megtalált lelőhelyeket szakszerűen regisztrálta, leírta azokat és átadta a múzeumoknak. Ezek a leírások is forrás- értékűek. Sashegyi Sándor munkássága alapján vált ismertté az, hogy Pomáz mai területén és környékén csaknem valameny- nyi kor embere letelepedett. Talált itt kőkori, bronzkori, koravaskori, kora- és későközépkori lelőhelyeket, leleteket. Jelentőségét tekintve külön meg kell emlékeznünk SasheMén-Marót leányát menyegző után átvették, a lakosok kezesül adott fiait magukkal hozták, magát Mén-Marótot pedig Bihar várában hagyták. Aztán Ősbő meg Velek nagy tisztességgel és örömmel visz- szatértek Árpád vezérhez. A vezér és főjobbágyai eléjük vonultak, és Mén-Marót leányát, amint ilyen nagy vezérnek a jegyesét megilleti, tisztességgel a vezéri házba vezették. Árpád vezér, valamint minden főembere menyegzőt ülve nagy lakomát csapott, és majdnem napról napra — menyegzői szokás szerint — együtt vendégeskedett a körös-körül elterülő országok vitézeivel. Ifjaik meg ott játszottak a vezér és nemesei színe előtt. Árpád vezér Magyarország főembereit és vitézeit megesketve, fiát, Zoltát nagy tisztességgel vezérré emeltette. Azután Szalók apgyi Sándor irodalmi munkásságáról. A már említett leírások a szentendrei múzeum iratanyagát gazdagítják. Régészeti felügyelői jelentései is itt találhatók. A Beliczky Jánossal írt és 1939-ben napvilágot látott Pomáz című kiadvány (amely ma már sehol sem kapható) igen keresett. Igen jelentős a Stúdia Co- mitatensia 1. sz. füzetében 1972-ben közreadott leírása a „Koravaskori lakóház Pomáz- ról” című tanulmány. Sashegyi Sándor közreműködésével alakult meg 1938-ban Pomázon, mint akkor járási székhelyen a Pomáz és Környéke Régészeti Egyesület, az Országos Magyar Történeti Múzeum Igazgatóságának védnöksége alatt. Ennek a programjában szerepelt először a pomázi múzeum megalapításának terve, amely napjainkban ismét felvetődött. Sashegyi Sándor 35 évvel ezelőtt. 1958. június 30-án halt meg. Alig volt 58 éves. Halálának évfordulóján aki teheti helyezzen el egy szál virágot Sashegyi Sándor pomázi sírjára. Balogh Gyula Pomáz jának, Ősbőnek hűséges szolgálatáért Veszprém várát adományozta minden tartozékával együtt. Veleknek pedig a zarándi ispánságot adta. Hasonlóképpen a többi nemeseknek szintén tisztségeket meg helységeket adományozott. Mén-Marót ez eset után a második évben fiú nélkül meghalt, s egész országát békességgel a vejének, Zoltának hagyományozta. Ezután az Úr megtestesülésének kilenc- százhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak. (Folytatjuk) Bortermelés Cegléden Szekfű Gyula, századunk egyik legnagyobb magyar történésze szép tanulmányt írt A magyar bortermelő' lelki alkata címmel. írásában a szerző a bortermelés jellege és a nemzetkarakterotógia közötti kapcsolatokat keresve arra a következtetésre jutott, hogy „a lelki alkat mozgékonysági hiánya és gazdasági indifferentizmusa”a/. oka a magyar bor kiszorulásának a világpiacról a 19. században: a magyar bortermelőből hiányzik a gyakorlati kereskedői érzék, borából nem akar pénzt szerezni. Viszonya viszont személyes a borhoz: „megtartja magának és saját fogyasztásra használja7 Szekfű gondolatmenetét nem szabad abszolutizálni, a ceglédi uradalom bortermelési adataiból is más következtetést lehet levonni. 1854. június 19-én keletkezett az irat, melyből ismert, hogy gondos szőlőművelés volt Cegléden. (Szabó Attila közölte könyvében). Az uradalom á kipusztult szőlő pótlására „szőlőiskolát” tartott fenn, tágas pincerendszer fogadta be a hordókat és tekintélyes présház tartozott az uradalomhoz. Mindenesetre — a nem a legjobb talaj miatt — tény, hogy a termelés .mennyisége alatta maradt az országos átlagnak, mely a 19. század első felében holdanként 20 akó volt, Cegléden viszont csak ritkán érte el a 10 akót. A berceli részen található szőlő területe kicsi volt, mindössze 34 hold. 1825-ben 211, 1832-ben 250. 1839-ben 210, 1842-ben 400, 1844-ben 294 és 1847-ben 165 akó volt a bortermelés mennyisége. Pogány György
