Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19 / 141. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JUNIUS 19.. SZOMBAT Az örömszerzés forrása legyen s Szmetana Ágnessel Lakásában szecessziós bútorok és üvegtárgyak veszik körül. Saját munkái és régi üvegek; szép színek, lágy vonalak — egy letűnt kor re­likviái. Szmetana Agnes üvegművészre igen jellemző a környezete, illik hozzá ez a töré­keny világ. Az ember moccanni sem mer a szo­bában, a szekrények teteje, polcok, asztalkák zsúfolásig megteltek munkáival, a természet, a szentendrei nyár üvegbe álmodott darabjaival. A látvány is fogva tart, s valami szokatlan bir­toklási vágy kerít hatalmába, valamennyit sze­retném. Csakhogy itt semmi nem eladó, mert Ági azt szereti, ha minden munkája vele van: — Nagyon fontosak, az életem részei, nél­külük én semmi vagyok —mondja mosolyog­va. A türkiszkék sorozat előtt — amelyeknek a fedele szétnyíló levél, mintha egy növény nö­vekedési fázisait örökítené meg —, megállók. Kis tűnődés után fogalmazom meg: én fűszer- tatónak használnám ezeket a gyönyörű kis üvegcséket. De Ági mosolytartónak használja őket. Mo-soly-tar-tó... Remek! S ezzel máris a téma közepében vagyunk. Az üveg mint használati eszköz, vagy művészeti tárgy... A Szentendrei Képtár jelenleg is nyitvatartó országos tárlatán láthattuk, hogy az üveg, mint anyag, szintén alkalmas a „szobrászko­dásra”, legalább olyan jó eszköze a képzelő­erőnek, mint a fém, az anyag vagy a festék és az ecset. (Erről győzött meg a tárlaton szerep­lő Bohus Zoltán „Térspirál”-ja, Kertészfi Ag­nes „Üveghegy”-e, Lugossy Mária „Fekvő kor­pusza, vagy Mészáros Márta „Penelope”-ja. Szmetana Ágnes szentendrei lány, aki 1985-ben végzett az Iparművészeti Főiskola üveg szakán; még gyári tervezőnek készült. Akkor a skandináv modell volt a példa, a hasz­nálati tárgyak tervezése; tálak, ivókészletek, világítótestek. Közben fordult a világ, a ma­gyar üveggyárak tönkrementek. A FOTEX megvásárolta az ajkait, oda be se teheti az em­ber a lábát, ha üveges; a többi halódik, a pará- dit megvette Oszter Sándor, aki remélhetőleg —szintén művész lévén — tesz majd valamit a magyar üvegfejlesztésért. Közben az Egye­sült Államokban kis üveghutákat hoznak létre, művész saját műhelyében olvaszhatja az üve­get, ami megnyitja az utat nálunk is a nyolcva­nas években az üvegművészet felé. Szmetana Ágnes kis műremekei szecessziót idézik humá­nummal telítve néznek le ránk. A „Ligetben” olyan edényke amibe, ha beleguggolhatnék, sűrű érintetlen erdőben érezném magam, a „Szerelem” pedig (amelynek többszáz változa­ta van), zöldben indázó, barna szárakon nyíló rózsaszín virágok. A zöld és a rózsaszín az uralkodó színvilága. — Szándékom, hogy funkciója is legyen an­nak, amit csinálok, de önmagában is előlép­jen. Jelentsen valamit, örömszerző forrás le­hessen —mondja a szentendrei lány, pesti la­kásán. — Olyan üvegtárgyakat szeretnék létre­hozni, amelyek organikusak, és személyiség­gel rendelkeznek. — Szándék és eredmény összhangja sose le­gyen rosszabb — mondom is ki, amit gondo­lok és még hozzáteszem: — Mindezért s min­denért Szentendrét „okolhatjuk”? az üvegművészetről Erdó'si Ágnes felvétele — Szentendre mára már nosztalgia ma­radt... A gyerekkor, a húsz évvel ezelőtti vá­ros egészen más volt, mint a mai; családias, in­tim, jó hangulatú. A művészetek városa aligha mutat-e hajlandóságot arra, hogy mecénás le­gyen... A Péter-Pál Galéria, amelynek én is tagja vagyok, halódik. A világon mindenütt tá­mogatják i művészeteket. Indíttatást nem kaptam, „vadon nőttem”, nem volt előképem a családban, a környeze­temben. Inspirációt a város adhatott, bár Bar- csayt, Czóbelt, Ligeti Erikát nem ismertem személyesen... Akkor éltem ott — folytatja —, amikor még nem volt ilyen nagy az idegenforga­lom... Nincs is ezzel baj, talán csak az, hogy az idelátogatókat nem tudják igazán az ügy szolgálatába állítani; hiszen sokan azért jön­nek, hogy tetten érjék a művészeteket. Az én családom tősgyökeres szentendrei, már a déd­apám is itt lakott. Nagyapámnak remek kis cukrászdája volt, a város szerette. Már kisisko­lás koromban büszke voltam arra, hogy szent­endrei lány vagyok... A mi utcánk rég nincs meg, a házunk is a négysávos esztergomi út ál­dozata lett. Szentendre mára kirakatváros, lát­vány, eltűnt mögüle az őslakosság; a Dombi bácsikkal és a Mici nénikkel (akinek csodás cukorka üzlete volt) együtt meghalt a meghitt Szentendre. Az persze nagyon jó, hogy én a Bükkös-patak partján nőttem föl, a vadonban, a fűben cigánykerekeztünk, bujkáltunk a lige­tekben, ebihalakat fogtunk a vízben és cserebo­garakat gyűjtöttünk, amikor repülőztek. Szent­endre igazi színtér volt számomra. Ebből „me­rítek” amikor dolgozom. Ónody Éva Es kijavítom repedéseit. § A nagykőrösi refor­mátus templom orgo­náját Kiszely István 1855—56-ban a to­rofiy felőli karzatra epitette. 1877-ben a templomátalakítá­sokon az orgona átkerült a mostani helyére. Ez a megol­dás szűkített teret, rosszabb akusztikát, rejtettséget ered­ményezett. 1933-ban ismét át­építették az orgonát, de a ter­vezett bővítés csak részben valósult meg. Mechanikus traktúráját pneumatikus rend­szer váltotta fel. Ez utóbbi a hangzás minőségét erősen be­folyásolta. Á jelen elképzelések sze­rint 1995-re tervezik az erede­ti állapotok kivitelezését. Dá­vid István orgonaművész le­véltári kutatásokkal szerzett értékes adatokat az orgona történetéről. Restaurálják az orgonaszekrényt, felhasznál­ják a még használható síp­anyagokat, és ismét mechni- kus szerkezetűvé építik az ér­tékes hangszert. Jelenleg a hangszer igen rossz állapotban van már, te­hát felújítása egyébként is aktuális lett volna. Az erede­ti orgona létrejöttével ko­moly érték teremtődik, mely a gyülekezetét és az egyete­mes orgonamuzsikát fogja szolgálni. A feladat nagy, s a költségek is jelentősek. A tervek nyomán egy XX. szá­zadi igénnyel épített orgona jeles előadóművészeket is fog vonzani. Az sem mellé­kes, hogy a tanítóképző kánt­orszakos hallgatói egy kivá­ló hangszeren tanulnak majd. Sajnos, ritkán előfor­duló öröm, hogy egy igen szép református templom, mint a miénk, gazdagodik egy új lehetőségeket biztosí­tó orgonával. Hogy az elképzelés mi­előbb valóság legyen, június 20-án, vasárnap 18 órakor Dániel István orgonaművész hangversenyt tart a reformá­tus templomban. Az így ösz- szegyűlt adományokat az em­lített nemes célra fordítják. A templom és az orgona felújí­tását áthatja a bibliai gondo­lat: Ezt mondja az Úr: „Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedéseit, és felemelem om­ladékáit, és megépítem azt, mint volt hajdanán.” (Ámos 8, 11). Szendrődi Judit Nagykőrös Nem jobbat, hanem mást akartunk Ökumenikus iskola Először tartottak ballagási ün­nepélyt a két éve alakult mo- nori 4-es számú — ökumeni­kus — általános iskolában. A mai nyolcadikosok két évet, a helyi hatosztályos gimnázium­ba kerülők egy évet töltöttek náluk. — Legszívesebben mindannyiótokat itt tartaná­lak — mondta ünnepi beszé­dében megindultan Vásárhe­lyi Géza igazgató. — Nem bú­csúzni szeretnék, mert leg­alábbis gondolatban, mindig itt lesztek velünk... Nehéz el­hinni, hogy elhagynak ben­nünket, akiket annyira meg­szerettünk — tette hozzá ké­sőbb, amikor beszélgetni kezdtünk a két év tapasztala­tairól. Másfajtát, s nem elitet A mérnök-tanár végzettségű Vásárhelyi Géza hat éve okta­tott már a helyi szakközépis­kolában, amikor a megürült igazgatói szék megpályázásá­ról döntött. Ökumenikus isko­la szervezésére adta be pályá­zatát, aminek tartalma alapján az önkormányzat kinevezte az iskola élére, -de a névhasz­nálatot nem engedélyezte. — A háború előtt katoli­kus, zsidó és református isko­la is működött Monoron — mondta indítékairól. — Nyil­ván meglévő igényeket szol­gáltak, amelyek ma megvan­nak, hiszen a városban több, tevékeny egyházközség műkö­dik. A hívő, a vallásos gyere­kek számára kezdeményez­tem az ökumenikus iskolát: egy másfajta, nem pedig jobb, ne adj isten, elit oktatási intézményt — hárítja el a gyakran hangoztatott vádakat. — Az iskola keresztény szellemiségű, amely hívőség­re és nem feltétlenül vallásos­ságra nevel, s amelyre a hu­mánum jellemző. Imaórát tartottunk Jelenleg katolikus és reformá­tus hittanórákat tartanak. A más felekezetekhez tartozóak saját templomaikba járnak. A hittanóra persze nem kötele­ző: jelenleg főként alsósok iratkoztak be. A többieknek erkölcstanórákat szerveznek: tanterv és tankönyv híján az életről beszélgetnek. — Valamennyi gyerekünk­kel próbáljuk megismertetni azt az érzelmet — folytatja az igazgató —, amit a hívőség nyújt. Karácsonyt követően, húsvétkor és pünkösdkor öku­menikus imaórákat szervez­tünk a helyi katolikus plébá­nos úr és a református tisztele- tes úr vezetésével az iskolá­ban és a templomokban. Ima­órát tartottunk október 6-án is, mártírjainkra emlékezve. Utána a Hősök terére vonul­tunk gyertyával, ahol kéré­sünkre a polgármester úr mon­dott beszédet. Majd a Magyar Kultúra-napi ünnepség kereté­ben is... — emlékezik Vásár­helyi Géza azokra a rendezvé­nyekre, amelyek egy másik (az iskolai életből eddig jó­részt hiányzó) érzelemre: a ha­zaszeretetre nevelést szolgál­ják. A keresztényi humánumra igen nagy szükség van a neve­lés során. Az induló iskola fel­sőbb osztályaiba a legkülön­bözőbb — de inkább gyenge — képességű gyerekek kerül­tek a legkülönbözőbb iskolák­ból. A három első osztályba és a nagy létszámú második osztályba — véletlenül — vagy nagyon gyenge, vagy na­Monoron gyón tehetséges tanulók jár­nak. Sok volt köztük a hátrá­nyos helyzetű. — Kénytele­nek vagyunk differenciáltan foglalkozni velük — mondja az igazgató. — De éppen az eredetileg gyengébb csopor­tokban tudunk eredményeket felmutatni a nagyobb odafi­gyelés, az iskolán kívüli prob­lémák megoldásának segítsé­gével. Kórusukra a legbüszkébb Maga a tanrend talán a nyelv- oktatásban igazodik egyedül a „törekvő” iskolákhoz. Első osztálytól tanítanak angolt és németet — ötödiktől heti öt órában — öt nyelvszakos kol­léga és egy anyanyelvi lektor közreműködésével. Julie La- nat sikeres pályázatuk ered­ményeképpen az Amerikai Békemisszió küldte az iskolá­ba. Az igazgató úr talán kóru­sukra legbüszkébb a szakkö­rök közül. Az éneklésnek min­dig fontos nevelő szerepet tu­lajdonított — fejezte be a be­szélgetést az igazgató. S hogy milyen eredménye­ket értek el? A főként példa- mutatással nevelő tantestület hatása csak lassan, fokozato­san válik mérhetővé a gyere­keken. Talán majd nyolc év múlva... Mindenesetre idén már tetőtér-beépítéssel kell bővíteni az iskolát, hogy há­romszázötven gyereküket el tudják helyezni. Jó szellemisé­gű tantestületük is egyre bő­vül: elmenni senki nem ment el. S eredményről vall a nyol­cadikosok tablóképe is: „Ady úti ökumenikus iskola” írták rá a gyerekek a hivatalos név: a 4-es számú iskola helyett. D. V. S. Gödöllői koncert A zeneirodalom legnépszerűbb és legnagyszabásúbb művei kö­zül kettőt, Beethoven 5. c-moll szimfóniáját és Mozart Reqiem- jét mutatják be. A hangverseny a gödöllői Kastély-játékok Alapít­vány első rendezvénye, melyet még a nyár folyamán további rendezvények követnek. Hogy az esemény miért külön­leges és miért Pest megyei jelen­tőségű, arról Gál Tamás karmes­ter tájékoztatott a pénteki próba szünetében. — A Gödöllői Városi Szimfo­nikus Zenekar, mely harminc tagú nem hivatásos együttes, most ennek a hangversenynek az alkalmából Pest megyében és Budapesten'levő zeneiskolák ta­náraival bővült ki. Megmérette­tés és továbbképzés ez a hangver­seny a zenetanárok számára, akik, mikor a tanári pályát vá­lasztották, tulajdonképpen le­mondtak arról, hogy pódiumon zenéljenek A gödöllői Chopin Zeneiskola, annak igazgatónője, Ferenczi Anna szervezésével lét­rejött erre az egy alkalomra egy Pest megyei zenekar. Szeretném bebizonyítani, és az eddigi mun­ka alapján úgy érzem, ez sikerül is, hogy megfelelő számú és in­tenzitású próbák után nem hivatá­sos zenészek is elérhetik azt a magas színvonalat, mint egy hi- A holnapi gödöllői hangverseny meghívója. Kezdési idő: vatásos zenekar. (n-i) 19 óra, hely: az Agrártudományi Egyetem aulája GÖDÖLLŐI VÁROSI SZIMFÓNIKUS ZENEKAR BUDAPESTI AKADÉMIAI KÓRUSTÁRSASÁG HANGVERSENYE

Next

/
Oldalképek
Tartalom