Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-18 / 140. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. JUNIUS 18., PENTEK A Támasz Alapítvány pályázata A Támasz Alapítvány Kurató­riuma pályázatot hirdet olyan nagykorúvá vált fiata­lok támogatására, akik koráb­ban állami gondoskodásban részesültek és a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatára (elő)felvé­telt nyertek, eredményes ta­nulmányokat folytatnak, vagy munkanélküliség veszé­lye miatt átképzésben vesz­nek részt, illetőleg idegen nyelv tanulására vállalkoznak. Azok a 18—30 év közötti fiatalok pályázhatnak, akik nagykorúságuk elérésekor az ország valamely gyermek- és ifjúságvédő intézete köteléké­be tartoztak. A pályázat célja: a kiegészí­tő ösztöndíjjal segíteni a vá­lasztott vagy megkezdett kö­zép-, illetve felsőfokú tanulmá­nyok folytatását, befejezését, kiegészítő támogatást biztosíta­ni az átképzés idejére, illetőleg a nyelvtanfolyam költségének átvállalása 50 százalékban. Az ösztöndíj, a támogatás összege az iskolatípustól, az átképzés formájától, a tanul­mányi eredménytől és a rá­szorultság mértékétől függ. Sikeres nyelvvizsga esetén az alapítvány a tanfolyam teljes költségét fedezi. A pályázat tartalmazza: — a pályázó személyi ada­tait; életrajzát — megjelölve azt, hogy jelenleg mifyen tá­mogatásban részesül —, leve­lezési címét; — az oktatási intézmény pontos megnevezését és cí­mét; — igazolást a pályázó fel­vételéről vagy tanulmányi eredményéről; — az átképzésben való részvétel indokoltságának iga­zolását (átképzésre pályázhat­nak, akik megfelelnek az is­kolarendszeren kívüli szak­mai oktatásról szóló 7/1988. MT. sz. rendelet 17. paragra­fusában foglalt feltételeknek); — a nyelvtanfolyamra való jelentkezést, illetőleg a tandíj befizetéséről szóló iga­zolást. A pályázatot az alapítvány címére — (Támasz Alapít­vány Kurtóriuma, 1840 Buda­pest, Városház u. 9—11.) kell eljuttatni. A pályázat be­érkezési határideje: 1993. szeptember 15/ A pályázat elbírálásáról az alapítvány kuratóriuma októ­ber 31-ig dönt, erről a pályá­zókat értesíti. (O. S.) Mesekönyv született Erdélyi gyerekek nyerték el a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Cimbora című televíziós gyermekmű- . sor meseíró- és rajzpályáza­tának különdíjait. A Biblio­téka immáron ötödik alka­lommal buzdította ifjú olva­sóit mese- és versírásra. A legsikeresebb munkák alko­tói nemrég vették át az elis­meréseket a Budapesti Mű­velődési Központban. A gyermekkönyvtárosokból ál­ló zsűri a pályaművek tíz százalékát részesítette juta­lomban. Erdélyen kívül Szlovákiából, számos hazai városból, faluból több mint kétezer gyermek érzett ked­vet és tehetséget kis történe­tek írásba foglalására, il­lusztrálására. Nagyon sokan több művel is versengtek. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a sokszerzős mese­könyvet a téli gyermekkönyv­hétre szeretné megjelentetni. Anyakönyvi hírek jtiif Vácott születtek: Kelemen László és Miller Mária lánya Krisztina, Kovács Pé­ter és Pistyúr Szilvia lánya Szilvia, Krix Zoltán és Te- szák Éva lánya Enikő, Laka­tos István és Csalóczki Erika lánya Boglárka, Béri József és Botló Ibolya fia Richard, Tányéros János és Kutrovits Ildikó fia Kornél, György Gá­bor és Kertész Márta lánya Emese, Molnár István és Ko- lop Ágnes fia József, Less Fe­renc és Walcz Andrea fia Fe­renc, Aszalós Péter és Virágh Katalin lánya Kitti, Kőrös György és Németh Ibolya fia Szabolcs, Misnyovszki Ta­más és Deák Margit lánya Zsanett, Kindlinger Pál és Droppán Csilla fia Péter, Kuklis János és Bíró Ildikó lánya Alexandra. Vácott kötöttek házasságot: Gyenge Zoltán és Palotai Esz­ter, Pajor Gábor és Ligeti Jo­lán, Kovács Tivadar és Pová- zsay Ágnes, Mészáros Csaba és Lőrincz Éva, Zöldi Attila és Holma Györgyi, Ottóvá Krisztián és Marinovszky Andrea, Durján Csaba és Sal- lai Edit. Vácott haltak el: Hauk Miklós SződUget, Törő- csik- Árpád Vác, Tajthy Gá­bor Püspökszilágy, Balogh László Fót, Könczöl István Göd, Németh Józsefné sz. Rozsnyai Erzsébet Szob, Ka- ló-Alsó Béla Zebegény, Vics- kó Józsefné sz. Pilár Margit Erdőkertes, Schüszterl József Visegrád, Szomjú Gábor Vác, Hadnagy Zsófia Göd, Kajos Aladár Vác, Bogdányi Béla Göd, Molnár Károly Vác, Héregi József Vác, Gu- lássy Istvánná sz. Kovács Ju­lianna Komárom, Kiss Imré- né sz. Misnyovszki Ilona Püs­pökszilágy, Farkas József Vác, Szabó Ádám Perő- csény, Bolvári Pétemé sz. Horváth Anna Vácrátót, Erdé­lyi József Dunakeszi, Szaba­dos István Dunakeszi, Bauhs- tark Ilona Verőce. A piliscsabai Gyermekházban Játékos családi nap A piliscsabai Gyer­mekházban játékos családi napot tarta­nak holnap délelőtt 10-től este 10 óráig — tud­tuk meg dr. Hanusz Klára gyermekorvostól, az Állami Népegészségügyi Tisztiorvo­si Szolgálat Pest megyei egészségvédelmi osztályve­zetőjétől. A Gyermekház­nak elnevezett piliscsabai egészségvédelmi központ­ban főként a megelőzésre fordítanak figyelmet. A rá­szoruló fiatal párok és gyer­mekek számára nyújtanak át életreszoló, hasznos ismere­teket. A kismama csoport mellett a piliscsabai fiatalok is rendszeresen felkeresik itt a nagyközség pilisligeti ré­szén, a katolikus plébánia szomszédságában, a Deák Ferenc utca 24. sz. alatt lévő Gyermekházat. A családi nap délelőttjén a helyi birkózócsoport és egy vendég tánccsoport mu­tatkozik be elsőként, majd délután a fiatal párok, illet­ve gyermekek alakítanak ki közös játszóházat. A külön­féle kézműves foglalkozáso­kon egyebek mellett bábké­szítést is tanulhatnak kicsi­nyek és nagyok. Az egész­ségügyi tanácsadáson a he­lyi háziorvos, valamint a gyermekgyógyász tart felvi­lágosítást. A színes progra­mokkal vonzó délutánon a piliscsabai tánccsoport is be­mutatkozik. Az esti tábortűz mellett játékos gitártanulás­sal zárul a móka. Minden ér­deklődőt szeretettel várnak. T. Á. Tisztelt Olvasóink! Egyházi hírek A nagykőrösi refor­mátus istentisztele­tek és bibliaórák rendje június 20-a és 26-a között: Istentiszteletek: Június 2Ö. vasárnap: 8.30 Kocsér (Kossuth u. 5. ): Pintér Gyula, 9 Felsze­gi imaház (Hunyadi u. 31.): Fodor Ferenc, 9 Szige- ti-Warga iskola (Batthyá­ny u. 7.): Kovács Dávid, 10 Gyermek-istentisztelet (Szolnoki út 5.): Tóth Kása István, 10 Templom: Fodor Ferenc keresztel: Pintér Gyula, 10.30 Nyár­sapáti iskola (József A. u. 6. ): Kovács Dávid, 18 Ze­nés áhítatot tartunk a temp­lomban (A zenés áhítat ke­retében Dávid István orgo- naművész-kántor orgona­műveket ad elő, rövid ige­magyarázatot mond Tóth Kása István. A koncert per­selyadományát az orgona újjáépítésére különítjük el.) Bibliaórák: Június 23. szerda: 18 Felszegi imaház: Fodor Fe­renc, Június 24. csütörtök: 18 Kálvin-terem (Szolnoki út 5.): Pintér Gyula, 19 Ke­resztelői megbeszélés (ugyanott): Pintér Gyula, Június 25. péntek: 16 Serdülők bibliaórája (Kál- vin-teremben): Tóth Kása István, 18.30 Öreg-fiata­lok bibliaórája (Kálvin-te- remben): Pintér Gyula, Június 26. szombat: 16 Ifjúsági bibliaóra (Kálvin- terem): Tóth Kása István. Hét végi hálaadó isten- tisztelet: Június 26. szombat: 18 Templom: Tóth Kása Ist­ván. Lapunk kézbesítésekor az áru­sításakor szerzett tapasztalatai­kat az érintett kézbesítőhiva­talnál vagy árushelyen a Vá­sárló Könyvébe bejegyezhe­tik. Ennek lehetőségét minisz­teri rendelet biztosítja. Olvasó­ink e jogukkal élve hozzájárul­hatnak a postai lapterjesztés jó példáinak elismeréséhez, il­letve hiányosságainak gyors kijavításához. Kérjük, hogy él­jenek ezzel a lehetőséggükkel elsősorban saját érdekükben, de ez közös érdeke a Postá­nak és a kiadónak is. A Ma­gyar Posta 1993. évre kötött szerződésekben vállalta, hogy a hírlapokat az alábbi időpon­tokig eljuttatja az előfize­tőkhöz, vásárlókhoz: Az előfizetett lapok kézbesíté­sét befejezi: 8 óráig: Budapest 9 óráig: Érd, Cegléd, Vác, Gödöllő, Nagykőrös, Dunake­szi, Budaörs városokban. A fel nem sorolt települése­ken a lapokat legkésőbb 12 óráig eljuttatja az előfize­tőkhöz. Vásárlóink kiszolgálásá­nak javítása érdekében a Pos­ta vállalta, hogy a reggeli na­pilapokat legkésőbb 6 óráig — de legkésőbb az árushely nyitásáig — eljuttatja az árus­helyekre: Budapest, Gödöllő, Ceg­léd, Vác városokban. Köszönettel vesszük, ha a postai hírlapterjesztéssel kap­csolatos észrevételeiket, ta­pasztalataikat és javaslataikat eljuttatják szerkesztőségünk címére is. Földárverés a megyében A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal nyilvános kárpótlási földárverést tart ma délelőtt 10 órától Letkésen, ahol az Ipoly- völgye Mgtsz kijelölt tábláira, valamint Lórévenr ahol a Duna- menti Mgtsz kijelölt földterüle­teire lehet licitálni. Ma délután Becker Pál fogadóórája I Becker Pál, a Pénzügy- 1 minisztérium politikai államtitkára, az aszódi választókerület ország- gyűlési képviselője fogadóórát tart ma 17 órától Galgahévízen. Örkényi vakáció A szünidejüket töltő gyerme- különféle bajnokságokat, vetél- kek szórakoztatására az örké- kedőket, kézműves-foglalkozá- nyi művelődési házban augusz- sokat és filmvetítéseket szer­tus 19-éig minden héten hétfő- veznek. Az érdeklődők további tői péntekig délelőtt 10-től dé- információt a művelődési ház­iig, valamint délután 2-től 4-ig ban kapnak. Ceglédi központi orvosi ügyelet a Rákóczi úti rende­lőintézetben: hétköznap 13-tól 15 és 17-től 19 óráig. Az éjszakai 19-től 7 óráig. Hétvégén, pénteken 17-től hétfő reggel 7 óráig. Tele­fonszám: 311-200. Központi gyermekorvosi ügyelet a Reiner utcai ren­delőben szombaton, vasár­nap, valamint munkaszüneti napokon 7-től 19 óráig. Te­lefonszám: 311-994. Fogorvosi ügyelet szom­baton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től 15 óráig. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Állatorvosi ügyeletet júni­us 19-én, szombaton 8-tól 21-én hétfő 8-ig az alábbiak tartanak: Cegléden, Ceglédberce- len dr. Kónya Mihály, Ceg­léd, Deák tér 19., telefon­szám: 313-942. Abonyban, Jászkarajenőn, Törteién, Kő- röstetétlenen dr. Revuczky Béla, Törtei, Dózsa Gy. u. 42., telefonszám: 45. Alber- tirsán, Csemőn, Mikebu- dán, Dánszentmiklóson dr. Kárpáti László, Csemő, Pe­tőfi u. 34., telefonszám: 37. Gödöllői orvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú rende­lőintézet, szombaton reggel 8 órától hétfő 8 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú rende­Ügyeletek lőintézet, szombaton és va­sárnap 8 órától 20 óráig. Fogorvosi ügyelet: Gödöl­lő, Palotakert sétány, szom­baton 8 órától 15 óráig. Ügyeletes gyógyszertár: Gödöllő, Dózsa György út 12., szombaton 13 órától hétfő 8 óráig. Állatorvosi ügyelet: Gö­döllőn, Isaszegen, Pécelen, Nagytarcsán, Kerepestar- csán, Csömörön, Mogyoró­don, Szadán, Versegyhá­zon, Erdőkertesen, Vácegre- sen június 19-án, szombat 8 órától június 21-én hétfő 8 óráig: dr. Pénzes János, Sza- da, Mátyás király u. 5/a. Személyi hívó: 06-1-15551-11/640094. (Rö­vid üzenet hagyható.) Galgamácsán, Váckisújfa- lun, Ikladon, Domonyban, Dányban, Kartalon, Vétsé­gén, Aszódon, Bagón, Hé- vízgyörkön, Galgahévízen, Túrán, Zsámbokon, Vác- szentlászlón, Valkón június 19-én, szombat 8 órától júni­us 21-én hétfő 8 óráig: dr. Dóka József, Vácszentlász- ló, Kossuth u. 3. Telefon: Valkó: 108. Az ügyeleti napokon vég­zendő exportszállításoknál dr. Dóka József vehető igénybe. Nagykátán a központi or­vosi ügyeletén dr. Ruppl Zsuzsanna és dr. Bagi Béta látja el a hétvégi szolgálati teendőket. Az ügyelet, Pánd, Szentlőrinckáta, Tá- pióság, Tápióbicske, Tápió- szecső, Tóalmás, Szentmár- tonkáta községekre terjed ki. Székhelye: Nagykáta, Pe­tőfi út 3. szám. Telefon: 74. Tápiószelén dr. Vári Csa­ba lesz az ügyeletes. Idefor­dulhatnak Éarmos, Tápió- györgye, Tápiószőlős, Új­szilvás rászoruló betegei is. Az ügyelet székhelye: Tá- piószele, Jókai út 1/a, (a Polgármesteri Hivatal mö­gött). Gyógyszertári ügyelet minden hétvégén és ünnep­napon csak Nagykátán van a volt járás területén. Szom­baton 8 órától 14-ig, vasár­nap 12-ig tart nyitva, dél­után és éjszaka ablakon ke­resztül történik a kiszolgá­lás. Az épületet jelenleg ta­tarozzák belülről, ezért a hátsó udvar felől van a bejá­rat. Állatorvosi ügyeletet dr. Angyal József (Nagykáta, Petőfi út 6.) és dr. Éliás Győző (Tápiószentmárton, Mátyás király út 2/a) lát el. Nagykőrös, Nyársapát és Kocsér állategészségügyi körzeteiben az alábbiak sze­rint osztották be az ügyeleti szolgálatot az állatorvosok: Június 19-én 6 órától 21-én 6 óráig dr. Balogh Jó­zsef fogadja a hívásokat, a Nádor u. 1. szám alatt, illet­ve a 135-0442-es telefonon. Június 26-án 6 órától 28-án 6 óráig dr. Zsoldos Zoltán lesz az ügyeletes ál­latorvos, aki a Kecskeméti u. 44. szám alatt érhető el, vagy az 350-703-as telefo­non. Váci ügyelet. Orvosi szolgálat. Vác, Csányi krt. 47. Tel.: 31 1-525. A város területén, hétvégén: péntek 19 órától hétfőn 7 óráig. Hét közben: hétfőtől csütör­tökig 19 órától 7 óráig. A vi­déki körzetben: péntek 19 órától hétfőn 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: szombat-vasárnap 8-tól 12 óráig. Telefon: 310-079. Fogászati ügyelet: Vác, Cházár András u, 17. Tele­fon: 311-491. Szombaton 8—12 óráig dr. Gáspárdy Attila, vasárnap 8—12 órá­ig dr. Hevér László. Állatorvosi ügyelet: észa­ki körzet dr Zsombokos András. Tel.: Vác, 313-098. Déli körzet: dr. Perényi Pé­ter, Dunakeszi 341-121.

Next

/
Oldalképek
Tartalom