Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-11 / 134. szám
s PEST MEGYEl HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993.JÚNIUS 11.. PÉNTEK 13 Könyvek Attiláról Szeretném megköszönni, hogy az újságban a Gesta Hungarorumot lehozzák. El is rakom, hogy a későbbiekben is tudjam olvasni. A könyvhétre megjelent Hermann Schreiber „Attila, a király” című kötete. Igen jó könyv, az ifjúságnak is javasolni lehet. Például még azt is részletesen leírja az író az utószóban, hogy a catalaunumi csata színterét franciaországi kirándulás során, hogy lehet megtalálni. Az író szeretettel mutatja be Attila alakját. Ez a könyv és Gárdonyi „Láthatatlan embere” jó tájékoztatást nyújt arról a korról. Egyébként Németh Gyula „Attila és hunjai” című kötete (Akadémiai Kiadó Reprint Sorozata; 1940-ben megjelent kötet, 1986-ban lett újra megjelentetve) foglalkozik Attila szerepével a különböző népek mondáiban, a germánoknál legnagyobbrészt a lovagias, hősies Attila szerepel. Biztos a fenti író is sokat tanulmányozta a hunokat. Szintén a könyvhétre jelent meg a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban: Botlik József—Dupka György Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Minden helységnévnél részletesen fel van sorolva eredete, neve miből alakult ki, hány embert vittek el 1944-ben egy-egy magyarlakta településről és így tovább. Zsombori Ilona Pécel Szent Orbán jobb keze „Falumúzeum Tápiógyör- gyén” címmel olvastam a Pest Megyei Hírlapban egy cikket május 12-én. A cikkíró írja: „a falumúzeum kertjében áll a györgyei szőlőkben, a Szőlő úton 1897-ben felállított Szent Orbán szobor, jobb keze hiányzik, amit 1936-ban levert valaki, azért mert teljesen elfagyott a szőlő.” A szőlő tényleg elfagyott, de nem 1936-ban, hanem 1926-ban. A cikkírónak nem szabad tíz évet tévedni. Édesapámnak Györgyén volt malma a téglagyárhoz közel. Úgy hívták, hogy Szent László Gőzmalom. vagy B. Farkas Malom. Ami ma is áll, csak már nem malom. Birtokomban van a fényképe. A családunknak volt ott szőlője is, ami akkor teljesen lefagyott. Két atyafi berúgott állapotban leverte a Szent Orbán kezét. A csendőrök megtalálták a tetteseket, akik börtönbe kerültek. Azért tudom ilyen pontosan, mert édesapám és anyám míg éltek, nagyon sokat emlegették Szent Orbán napját. Györgyén mindig ilyenkor fagyott el a szőlő. Mi 1927-ben költöztünk Ceglédre, akkor eladták apámék a malmot, szőlőt. .Előző évben volt a nagy fagyás, tehát 1926-ban. Én Tá- piógyörgyén jártam első osztályba, a jólelkű, nagy tudású Kovács József tanított. T. F. cikkíró máskor jobban nézzen utána, ha valamiről cikket ír, mert mi öregek nem felejtünk. Szegediné B. Farkas Ilona Cegléd Tisztelt Olvasónk! A tápiógyörgyei Szent Orbán szobor hiányzó jobb kezének történetéről abban az ízléses tájékoztatóban olvastam, amely a falumúzeumot mutatja be az érdeklődőidnek. Az 1936-os évszám is ebből való, de a múzeum többszöri meglátogatásakor is mindig ugyanezt hallottam. Ezért nem volt okom kételkedni sem az eset hitelességében, sem az időpontban. Ám a leírtak alapján az Ön állítása még hitelesebbnek tűnik. Ezért köszönjük észrevételét, a tápiógyörgyei hely- történészek bizonyára hasznosítani fogják. Tóth Ferenc Éneklő ifjúság 0^7Június 5-én, 16 óra- kor a Zeneakadé- mia nagyterme a ^ Pest megyei Éneklő ifjúság bemutatókoncertjének helyszíne volt. A műsort a magyar zenei élet kiválósága, Lukin László vezette. Tizenöt általános- és középiskolai kórus kapott meghívást Budapestre a körzeti elődöntők után. A nagy meleg ellenére szépszámmal gyűlt össze a hallgatóság. A veresegyházi Erkel Ferenc Ifjúsági Vonós zenekar (vezetőjük: Spera Ágnes) és az általános iskola 6. és 8. osztályából álló énekkar (vezetőjük: Kovács Katalin) két műsorszámmal lépett a publikum elé: Händel: Béke nyájas angyala, Decsényi János: Kati dalai. A fellépő gyermekek is nagy áldozatot hoztak szereplésükért. Osztálykirándulásaikat egy nappal megkurtították, s búcsút kellett mondaniuk a fagylaltnak, s a kirándulások alkalmával előforduló „éjszakázásnak" is. A felkészítő tanárokon kívül többen segítették e produkció létrejöttét: Ella Beatrix — fuvola (zenetanár), Kolozs Zsuzsanna — hegedű (énektanár), Gerhát Szilvia — dob (zenész), Hajdú Rita — ének (középiskolai tanuló). S a műsoron zongorán kísért Gyurjács Ottóné a helyi zeneiskola zongoratanárnője. S végezetül köszönjük a lelkes veresegyházi közönségnek is, hogy jelenlétükkel bátorították a művészpalántákat. Pásztor Ildikó Veresegyház / ígérgetés helyett munka Huszonkétmilliárd dollár adósságot hagytak ránk a bolsevisták, említette Szabó János földművelésügyi miniszter abban a beszédében, amelyet az elmúlt napokban tartott Cegléden. A hallgatóság megtudhatta a miniszter beszédéből, hogy miért is olyan nehéz a rendszerváltás. Azért, mert amikorra ezt a hatalmas adósságot letörlesztjük, addigra már az unokáink is megöregszenek. Azért is tetszett a beszéd, mert ígérgetés helyett világosan kifejtette a politikus, hogy sok küzdelemre, kemény munkára és türelemre van szüksége az országnak. Csak így tudunk előre haladni. Nem szabad elhinni a sok ígérgetést, mondta a miniszter, származzon az akár Orbán Viktortól, Pető Ivántól vagy Torgyán Józseftől. Ezeknek a politikusoknak ugyanis fogalmuk sincs, hogy mit kellene tenni az országban. Azt sem tudnánk utána, hogyan hozzuk rendbe azt amit ők összekuszáltak. Nem áll velük szóba külföld, főként a külföldi tőke. Farkas Aibert Nyársapái HISTÓRIA Béla király jegyzője (Anonymus) A magyarok cselekedeteiről VIII. (Gesta Hungarorum) A bihari vezér Néhány nap múlva Árpád vezér nemesei tanácsa szerint követeket küldött Bihar várába Mén-Marót vezérhez, és azt kérte tőle, hogy ősapjának, Attila királynak a jussából engedje át neki a Szamos folyótól a nyíri határig és a meszesi kapuig terjedő földet. Elküldte neki ajándékait is, amint előbb Salán titeli vezérnek. Abban a követségben két igen serény vitéz volt a küldött; Szalók apja Ősbő meg Velek, akinek ivadékából származik Torda püspök. Ezek ugyanis igen nevezetes nemzetségű emberek voltak, mint különben a többiek is, akik Szcítiából kijöttek, és Álmos vezért sok-sok néppel követték. Miképpen mentek Bihar ellen? Árpád vezér küldöttei: Ősbő meg Velek a Tisza folyón a Lúc-révnél átúsztattak. Midőn innen továbbmenve Bihar várába értek, Mén-Marót vezért üdvözölték, és átnyújtották neki az ajándékokat, melyeket vezérük küldött. Végre pedig értésére adva Árpád vezér üzenetét, a fent nevezett földet követelték. Mén-Marót vezér kegyesen fogadta őket, majd több mindennel gazdagon megajándékozván, harmadnap meghagyta nekik, hogy térjenek haza. Azonban válaszképpen ezt mondta nekik: „Mondjátok meg Árpádnak, Hungária vezérének, a ti uratoknak! Tudjuk, mi a kötelességünk, mint barátnak barátja iránt, mindenben, ami csak kell neki; mert hiszen jövevény ember, és sok mindennek híjával van. Ámde azt a földet, melyet kegyelmünktől kért, semmiképpen oda nem engedjük, ameddig élünk. Azt is méltatlankodva fogadtuk, hogy Salán vezér igen nagy földet adott át neki vagy jóindulatból, amint mondják, vagy félelemből, amit tagadnak. De mi sem jóindulatból, se félelemből nem engedünk át neki még egy marok földet sem, noha azt a saját jussának mondja is. És szavai nem zavarják meg lelkünket, ha azt üzente is, hogy ő Attila király. nemzetségéből származik, azéból, akit Isten ostorának hívtak. Attila ugyan erőszakkal elragadta ezt a földet az én ősapámtól, de most uramnak, a konstantinápolyi császárnak a kegyelmes jóvoltából senki sem bírja kiragadni azt az én kezemből.” S miután ezt elmondotta, megadta nekik az engedelmet a visszatérésre. Akkor Ősbő meg Velek, Árpád vezér követei, sebes lovaglással urukhoz siettek. Midőn megérkeztek, előadták Mén-Marót üzenetét uruknak, Árpád vezérnek. Árpád vezér és nemesei pedig, mikor ezt meghallották, haragra lobbantak, és rögtön úgy rendelkeztek, hogy hadat küldenek ellene. Aztán megállapodtak abban, hogy menjen Lél apja Tas, Előd fia Szabolcs, akitől a Csák-nemzet- ség származik, toyábbá Té- tény, apja Horkának és nagyapja Gyulának meg Zombor- nak, akiktől a Maglód-nem- zetség származik. Ezek, midőn Árpád vezér elengedte őket, nem kicsiny sereggel nekiindultak, és a Tiszát úgy úsztatják át a ládi révnél, hogy semmiféle ellenség sem szállt szembe velük. Másnap pedig a Tisza mentén a Szamos folyó felé kezdtek lovagolni. Majd tábort ütöttek azon a helyen, ahol most Szabolcs van. Ot annak a földnek a lakói majdnem mind Önként meghódoltak előttük, és lábukhoz borulva fiaikat kezesül adták, csak hogy bajuk ne legyen. Ugyanis félt tőlük szinte az egész népség, azonban előlük elfutva alig menekültek meg csak néhá- nyan, akik aztán Mén-Marót- hoz jutva, cselekedeteiket hírül vitték. Ezek hallatára oly nagy rémület szállotta meg Mén-Marótot, hogy nem merte a kezét mozdítani. Tudniillik az ottlakók mindnyájan kimondhatatlanul rettegtek tőlük, mivel azt hallották, hogy Árpád apja. Álmos vezér, Attila király nemzetségéből származott. Ezért aztán senki sem hitte, hogy másképpen élhessen, mint csak Álmos vezér fiának, Árpádnak és nemeseinek a kegyelméből. Tehát a legtöbben önként hódoltak meg nekik. Az Isten Álmos vezéren és a fián, Árpádon jól valóra váltotta a jövendölést, amelyet Mózes próféta Izrael fiairól zengett imigyen: „És a hely, amelyet lábatok tápod, a tiétek lészen!” Hiszen attól a naptól fogva mindazon helyet, amelyet Álmos vezér és fia, Árpád, nemeseikkel együtt ta- podtak, az ő maradékaik birtokolták és birtokolják mindmáig. Szabolcs Akkor Szabolcs, ez a fölötte bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midőn látta, milyen is az, ki- okoskodta, hogy erősségénél fogva várépítésre való. Tehát — társainak közös tanácsa szerint is — összegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ása- tott, és igen erős várat építtetett földből. Ezt most Szabolcs várának hívják. Majd Szabolcs meg társai a föld lakóiból sokat ahhoz a várhoz szolgálónépül rendeltek, akiket most vámépeknek neveznek. Miután egy Ekölcs nevű igen nemes vitéz alatt katonákat hagytak ott, nekikészültek, hogy majd továbbmennek. Szabolcs meg társai az egész sereget kettéosztották úgy, hogy az egyik rész a Szamos folyó mellett haladjon, a másik meg a nyíri régeken. Szabolcs és Tas — utóbbi a Lél apja — a sereg felével a Tisza partján indult el, és az ottani népet hódol- tatva vonult a Szamos folyó felé arra a helyre, amelyet most Sárvárnak mondanak. Ott a lápok alatt Tas, Lél apja, sok népet gyűjtött össze; vele aztán nagy árkot ásatott s igen erős földvárat építtetett, amelyet először Tas várának neveztek, most pedig Sárvárnak hívnak. Miután a lakosok fiait túszul összeszedték, katonákkal megrakva a várat hátrahagyták. Akkor Tas az urának. Árpád vezérnek meghódolt nép kérésére a Nyír és a Tisza között vásárt rendelt. Ennek a vásárhelynek a maga nevét adta, úgyhogy mindmostanáig Tas vásárának hívják. Azután pedig Szabolcs és Tas innen tovább indulva, Szatmár váráig jutott. Háromnapos megszállás és harc után győzelmet arattak. Negyednap a várba hatolva, Mén-Marót vezér katonáit, akiket ott kaphattak, vasbilincsbe verték és undok tömlöcfenékre vetették, a lakosok fiait pedig túszul összeszedték. A várat katonákkal megrakva otthagyták, maguk meg továbbindultak a meszesi kapukhoz. (Folytatjuk) „Parasztcéh” Ráckevén A 18. század végén, a 19. század elején az országban több helyen alakultak ún. „parasztcéh”-ek,olvan egyer sületek. amelyek a földműves népet próbálták tömöríteni, a tagokat kölesönökkel segíteni. Ezeknek a céheknek mintái az iparosok hasonló célú szervezetei voltak. Pest megyében az első „parasztcéh” Vác városában jött létre 1821-ben, a néhány évtizeddel később Ráckevén megalakult annak mintáját követte. Hivatalos, teljes neve Földművelő Polgár Társaság volt, működést szabályzatát 1857. június II-én fogadták el a tagok. Bartócz József kutatásaiból ismert, hogy az önsegélyezés mellett templomi és temetkezési feladatokat is ellátott a „parasztcéh”. Tisztségviselői az elnök, a kisbíró és a gyertyatartók voltak. Legfontosabb feladata azonban a kölcsönüzletek bonyolítása volt, feltehetően az úrbéres földek megváltásához szereztek pénzt a tagoknak: 1863-ban például 13 személynek adtak kölcsönt. A ráckevei parasztcéh sajátos szokásokat is kialakított. Az ún. „ládakísérés” az iparoscéhektől átvett szertartás volt: a céhládát új elnök megválasztásakor a férfiak zenés menetben vitték a távozótól a hivatalát elfoglaló tisztségviselő lakására. 1872 óta céhbálok is voltak Ráckevén. A bál főrendezői a vőfélyek voltak, ők hívogatták a mulatságba a falu népét. Egyik kezükben a vőfélypálcát tartották, a másikban almába szúrt rozmaringágat vittek. A bálban a vőfély segítője a koszorúslány volt. A ráckevei „parasztcéh” évtizedekkel túlélte a tényleges céhek megszűnését, csak 1948-ban fejezte be működését — aligha saját elhatározásából. Pogány György
