Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-14 / 111. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. MÁJUS 14.. PENTEK Pest Megyei Hírlap-est Gödöllőn 'í' Pest Megyei Hírlap- estet rendeznek a gö- 'V?' döllői városháza ^ nagytermében ma pénteken, 18 óra 30 perctől. A Roszik Gábor országgyű­lési képviselő által szervezett program Dilinkéi Gábor és Dombi Lajos naiv festők kiál­lításának megnyitójával kez­dődik. Lapunkat Vödrös Atti­la főszerkesztő, Bánó Attila és Deregán Gábor főszer­kesztő-helyettesek képvise­lik. Az est vendége Benedek István professzor. A Malév új ajánlata Keleti kényelemben Amerikába A május 29-én debütáló New York-i járatával egy időben új szolgáltatásokat vezet be a Ma­lév. Újdonság, hogy az amerikai úti célra business jegyet váltó utasok ajándékként európai sza­badjegyet kapnak, de például már néhány repülés után ingye­nes európai szabadjegyet válthat­nak az alkalmi utazók is. Kedve­ző lehetőség továbbá az is, hogy egy business és egy minimum APEX díjtételű jegy együttes vá­sárlása és felhasználása esetén mindkét utas a business osztá­lyon foglalhat helyet. A New York-i járaton közle­kedő vadonatúj Boeing 767-200-as repülőgépeket a leg­modernebb fedélzeti technikával szerelték fel, így például helyet kapott egy számítógépes infor­mációs rendszer, mely az utaso­kat a gép pillanatnyi tartózkodá­si helyéről, a repülésmagasság­ról, a felszállás óta eltelt időről és más, a repüléssel kapcsolatos adatokról tájékoztatja. Színvonalát tekintve a földi szolgáltatások sem maradnak el a légiektől, hiszen a budapesti Sky Club-utasok számára példá­ul igény esetén a járatindulás előtt két órával egy Mercedes megy a megadott címre. A New York-i érkezéskor pedig magya­rul beszélő földi személyzet segít a továbbutazásban. A Sky Club- utasok emellett ingyen telefonál­hatnak Amerikából Magyaror­szágra annak a telefonkártyának a segítségével, melyet a Boeing fedélzetén ajándékként vehetnek kézbe. Mindezek után szinte ter­mészetes, hogy a megszokott ülés, a kedvelt napilap vagy ma­gazin telefonon előre lefoglalható. Lomtalanít a káefté Május 17—24-ig a XII. sz. vá­roskörzetben rendez lomtalaní­tási akciót a Kommunális Kft. Ebben az időszakban a Ga­lamb u.—Migazzi utca sarok­ra, a Géza király tér 11. elé, a Szent Miklós térre, az Attila utca közepére, a Flórián ut­ca—Kert utca sarokra, a Gör­gey utca—Kert utca, a Tragor Ignácz utca—Ősz utca sarok­ra, a Petőfi utca 8. sz. ház elé, a Burgundia utca—Budapesti főút sarkára, a Mária utca köze­pére helyeznek ki hulladék- gyűjtő konténereket. Budapesti XII. kerüle­ti sashegyi, különálló 3 szintes, telefonos, modern, két konyhás társasházi öröklakás eladó a 8-as autóbusz vonalán. Irodának is alkalmas. Érdeklődni 14—20 óra között a 185-6846-os telefon­számon lehet. Emlék­kiállítás A „Páll Antal Alapít­vány” rendezésében Páll An­tal köröndi fazekas népmű­vész emlékkiállításának ün­nepélyes megnyitójára kerül- sor május 16-án délelőtt 10 órakor a kiskunmajsai Hely- történeti Gyűjteményben. Az ünnepélyes megnyitóbe­szédet Lezsák Sándor tartja. Anyakönyvi hírek 7MM Vácott születtek: . Dara János és Sebján Ildikó fia Dávid, Szá­lai János és Petrovics Mária lánya Tímea, Dér De­zső és Laczhegyi Zsuzsanna fia Ágoston, Hoksza János és Lestyán Mária fia Zsolt, Szá- doczki Szaniszló és Bera Magdolna lánya Szandra, Bu- csek Sándor és Kökény Tün­de lánya Bernadett, Darvai György és Kormos Szilvia fia Zsolt, Fidler Lajos és Bera Márta lánya Georgina, Nagy Sándor és Hrozina Tí­mea lánya Viktória, Véber Norbert és Kurali Mónika fia Gergely, Horváth István és Tachscherer Éva fia István, Huszár Imre és Tarsoly Zsu­zsanna fia Ádám. Házasságot kötöttek: Fehér Csaba és dr. Székely Zsuzsan­na, Kiss Róbert és Gyuricza Éva, Csuvár Tibor és Pleva Krisztina. Vácott haltak el: Marosi László Vác, Soós Istvánná sz. Szednák Rozália Nagymaros, Novák Elek Dunakeszi, Lu­kács Károly Vác, Sánta János- né sz. Menich Ilona Főt, He­vesi Géza Vác, Sági Ferenc Kemence, Zelenai József Má- rianosztra, Adamek György- né sz. Pásztor Hermina Zebe- gény, Fejér Elemémé sz. Gaj­dár Magdolna Budapest II. Samók Béláné sz. Nagy Juli­anna Dunakeszi, Farkas Lász­ló Dunakeszi, Újvári Erzsébet Budapest XVIII., Szekeres Ist­ván Göd, Juhász Györgyné sz. Mészáros Mária Bernece- baráti, Béki Jánosné sz. Mé­száros Ibolya, Szó'dliget, La­katos Ferencné sz. Szabó Má­ria Göd, Veres János Dunake­szi. Támogatásra várva Lesz jövője a festőiskolának? A budapesti Marcibányi téri Művelődési Házban lévő, fővá­rosi és Pest megyei alkotókból álló közösség jövője bizony­talanná vált. A képzőművészeti iskolát Szlávik Lajos festő­művész 1973-ban hozta létre, s számos ma már elismert mű­vész is itt alapozta meg tudását. Egyházi hírek Mohácsi András szobrászmű­vész, a csoport művészeti veze- tője több mint öt éve tart komp­lex foglalkozásokat a tehetséges fiataloknak. Mint elmondta, az egykor felszámolt szabadisko­lák hagyományát kívánta a mű­velődési ház falai között megva­lósítani. Talán éppen ezért, hogy önálló iskola létrehozására törekedtek és nem mint szakkör vettek rész a ház munkájában, mostanra olyan ellentéteket szült, ami lehetetlenné tette és teszi munkájukat. A művelődési ház vezetősé­ge nyújtja számukra a termet, de a felhasznált festék, szén és agyag okozta piszok és rendet­lenség, valamint a különállást igénylő tevékenységek gyakran nézeteltérések forrása. A pedagógiai nevelés hiányá­ra hivatkozva a művészed veze­tőt felfüggesztették állásából, s ez a felvételi előtt egy hónappal károsan befolyásolja a felkészü­lést. Németh Katalintól, a művelő­dési ház népművelőjétől meg­tudtuk, hogy elismerik a közös­ség munkáját, és megszünteté­sükről szó sines, de amíg a mű­velődési házban dolgoznak, bi­zonyos szabályokat be kell tarta­niuk és az alkalmazkodókészég, az együttműködés elengedhetet­len. Meggyőződésünk, hogy ha a csoport vezetőjének más a hoz­záállása, akkor azok a problé­mák, melyek az ellentéteket szülték nem pattannak ki. Az in­tézmény munkatársai bíznak ab­ban, hogy a Festőiskola a Műve­lődési házban szerzett tapaszta­Ceglédi központi orvosi ügyelet a Rákóczi úti rendelő- intézetben: hétköznap 13-tól 15 és 17-től 19 óráig. Az éj­szakai 19-től, reggel 7 óráig. Hétvégén, pénteken 17-től hétfő reggel 7-ig. Telefon- szám: 311-200. Központi gyermekorvosi ügyelet a Reiner utcai rende­lőben szombat, vasárnap, va­lamint munkaszüneti napo­kon 7-től 19 óráig. Telefont- szám: 311-994. Fogorvosi ügyelet szomba­ton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től 15 óráig. (Csak sürgős eset­ben vehető igénybe!) Állatorvosi ügyeletet május 15-én, szombaton 8-tól 17-én, hétfőn 8-ig az alábbiak tarta­nak: Cegléden, Ceglédberce­len dr. Virsinger György, Cegléd, Bercsényi út 49., tele­fonszám: 312-076. Abonv- ban, Jászkarajenőn, Törte­ién, Kóröstetétlenen dr. Ret­kes Lajos, Abony, Vasút u. 13., telefonszám: 92. Albert- irsán, Csemőn, Mikebudán, Dánszentmiklóson dr. Kár­páti László, Csemő, Petőfi u. 34., telefonszám: 37. Nagykőrös, Kocsér, vala­mint Nyársapát állategész­ségügyi körzeteiben az aláb­biak szerint szervezték meg a hétvégi állatorvosi ügyeleti szolgálatokat: latait egy eseüeges új működési formában jól fogja kamatoztatni. A művészeti vezetői állásra a közeljövőben pályázatot írnak ki, és remélik, hogy az oktatás szeptembertől zavartalanul foly­tatódhat. Mohácsi András szerint, mi­vel a művelődési ház keretei csupán egy rajzszakkör munká­ját teszik lehetővé, ahhoz, hogy kialakulhasson a valódi szabad­iskola, abszolút önállóságra van szükség. Éppen ezért a napok­ban egyesületté alakulnak. Ban­koktól, alapítványoktól, vala­mint a tandíjból származó ösz- szeg elegendő a tervek megvaló­sításához. Az itt tanuló, többek között budakeszi és csömöri alkotók számos önálló kiállítást rendez­tek, és a már felsőoktatási intéz­ménybe járók is szívesen térnek vissza. A minden évben megrende­zett nyári tábor egy tápióbicskei tanyán ad otthont a fiatal alko­tóknak, ahol kedvük szerint akár három hónapot is eltölthet­nek. Ahhoz, hogy a csoport együtt maradhasson a téli hónapokban is, és munkájukat változatlan si­kerrel végezhessék, szükség vol­na egy teremre, ahol szükségte­len kötöttségek nélkül, rendsze­resen dolgozhatnak. Ezért kérik mindazokat a cégeket, intézmé­nyeket, amelyek rendelkeznek ilyen használaton kívüli vagy nélkülözhető teremmel, jelez­zék felajánlásukat a 1191 Buda­pest, Eötvös utca 6. szám alá, Mohácsi András nevére küldött levelekben. Sz. ,l. Május 15-én 6 órától 17-én 6 óráig dr. Zsoldos Zol­tán (Kecskeméti u. 44., tel.: 50-703) tart szolgálatot. Ráckeve, központi ügye­let: hétvégén péntek délután 5-től hétfő reggel 7-ig, hét­köznap reggel 5 és 7 között. Kossuth Lajos u. 26. Tel.: 85-342. Gyógyszertári ügyelet: éj­jel-nappal, Eötvös u. 3. Tel.: 85-318. Szigetszentmiklós, köz­ponti ügyelet: szombat reg­gel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Gyári út 7/C. Tel.: 66-764. Gyógyszertári ügyelet: éj­jel-nappal, Petőfi u. 12. Tel.: 66-730. Váci ügyelet és orvosi szol­gálat. Hétfőtől csütörtökig a város területén: 19-től reggel 7 óráig. Hétvégén: Péntek 19 órától hétfő reggel 7 óráig. A vidéki körzetben: Péntek 19 órától hétfő reggel 7 óráig. Cím: Vác, Csányi körút 47. Telefon: 11-525. Gyermekorvosi ügyelet. Szombaton és vasárnap 8—20 óráig. Telefon: 10-079 Fogorvosi ügyelet. Május 15. dr. Tomka Eleonóra. Má­jus 16. dr. Csatlós Györgyi. Mindkét nap reggel 8-tól 12 óráig. Cím: Vác, Cházár András u. 17. Tel.: 11-491. A nagykőrösi refor­mátus istentiszteletek és bibliaórák rendje május 16—22. között Istentiszteletek: Május 16 vasárnap: 8.30 Kocsér (Kossuth út 5.) Pintér Gyula. 9 Szigeti—Varga-isko­la (Battyhyány út 7.) Kovács Dávid, 9 Felszegi imaház (Hunyadi út 31.) Fodor Fe­renc, 10 Gyermek-isténtiszte- let (Szolnoki út 5.) Kissné Tóth Gabriella, 10 Templom: Kovács Emil (békési ref. lel­kipásztor), keresztel: Fodor Ferenc, 10.30 Nyársapát (Jó­zsef A. út 6.) Kovács Dávid. 11.15 Kopa-iskola (Szolnoki út 67.) Pintér Gyula. 18. Templom: Fodor Ferenc. Május 17-én hétfőn: 7.30 hétkezdő reggeli áhítat a templomban: Fodor Ferenc. Bibliaórák: Május 17-én hétfő 18.30 bibliakör (Kálvin terem) Nagy István. Május 19-én szerda 18 Fel­szegi imaterem (Hunyadi út A Budafok-Tétény Művelődé­si Házban ma délután négy­kor a Blaha Lujza Zenebarát Kör szokásos foglalkozására kerül sor. A csoport vezetői Cseke Júlia, Dömsödi Farkas Bá­lint és Tamon Erika továbbra is várják a tudásukat fejleszte­— Az Országos Roma Polgár­jogi Mozgalom „Otthon a hazá­ban” alapítvány jótékonysági gálaműsort rendez a Budapest XX. kerületi Csili Művelődési Ház színháztermében május 15-én 16 órától 05 óráig. Az alapítványt roma és bár­milyen más nemzetiségű fiata­lok és munkából kiszorult fiata­lok képzésére továbbképzésére hozták létre. A jótékonysági műsorban 31.) Fodor Ferenc, 18 Kopa- iskola (Szolnoki út 67.) Pin­tér Gyula, május 21., péntek 16 Serdülcík bibliaórája (Kál­vin terem) Tóth Kása István, 18.30. Öreg-fiatalok bibliaó­rája (Kálvin terem) Pintér Gyula, május 22. szombat if­júsági bibliaóra (Ifjúsági te­rem) Tóth Kása István. Május 20. áldozócsütörtö­ki istentisztelet: 16. Kocsér (Kossuth út 5.) Técsi Zsolt- né. Templom: 18 Kovács Dá­vid. Hétvégi hálaadó istentiszte­letek: Május 22. szombat 18 Templom: Kovács Dávid. Cegléden május 14-én, pénteken és 15-én, szomba­ton 7 és 19 órakor, 16-án, va­sárnap 7.30-kor, 9 (gyerme­keknek) és 11 órakor katoli­kus misét; 16-án vasárnap 11 órakor evangélikus, 14-én, pénteken és 15-én, szomba­ton 8.30-tól 9-ig, 16-án, va­sárnap 10 órakor református istentiszteletet tartanak. ni akaró amatőr énekeseket, előadóművészeket. További felvilágosítást Fü­zesiné Hajdú Klárától kaphat­nak. Szintén mai a program, a Promontor-Tétény Városvé­dő Egyesület összejövetele, amely délután ötkor kezdődik. fellépnek Kállai Bori, Bajor Imre, Horváth Pista, Bangó Margit, Kishonti Ildikó, Székhe­lyi József, Krisz László 20 tagú együttese. A 100 tagú cigányze­nekar 7 tagú gálazenekara, Pál Éva (Neoton), Kovács An­tal olimpiai bajnok, Miklósi Edit és Handagy Zoltán akro­bata táncosok, a Sinkó—Vitai énekduó, Szabó Gyula színmű­vész, az Invest együttes, Glob diszkó és még sokan mások. IBIZA FRIEND BARÁTI ÁRON CSAK MOST S99 ezer =3= 270.ezer L J Bökényföldi u. 68. Telefon és tax:271-2829 , HOGY VEZESSEN rfa Kent fóúyé, -fdnzföK veíef Jöjjön egy próbaütra! (a + <V = SKODA ’ VoksvrtXjun Csojxxl Műszaki jellemzők: Motor, erőátvitel Csomagtér Menetteljesítmény: a legnagyobb sebesség gyorsulás (0-100 km/óra) Fogyasztás: 90 km/óra 120 km/óra, város Favorit 42 kW (57 LE) 250/1000 liter 140 km/óra 15 mp Forman 42 kW (57 LE) 400/1300 liter 140 km/óra 15 mp 5,71/100 km 5,91/100 km 7,9-6,31/100 km 8,0-9,21/100 km A nálunk vásárolt autókhoz 22 000 Ft értékű extra felszere­lést adunk, díjmentesen. Márkaképviselet és szerviz: CARANCIA Kft. Vác, Híradó u. 2. Tel.: (27)-17-882 Ugyeletek Budafoki programok Jótékonysági gálaműsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom