Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-08 / 106. szám
1 ' PEST MEGYEI HÍRLAP UTAZÁS 1993. MÁJUS 8., SZOMBAT J5 Idegenforgalmi bevételek a község fejlesztéséért Veresegyház idegenforgalmi szempontból az elmúlt években vitathatatlanul jelentős településsé nőtte ki magát. Ugyanakkor ez a fejlődés, átalakulás még mind a mai napig tart: évről évre teljesedik ki a község turisztikai arculata, alakulnak újabb szálláshelyek, gyarapodnak a kimondottan idegenforgalomra építő vállalkozások. Külön hangsúlyt ad ennek a folyamatnak az is, hogy a Veresegyházhoz tartozó tavak nemcsak szezonális pihenési, szórakozási lehetőséget kínálnak a helybélieknek, az itt nyaralóknak, vásárlóknak, illetve építőknek, s az ide látogatóknak. A középső tó messze híres horgászhely is, ahol tavasztól késő őszig — ahogyan a település polgármestere, Pásztor Béla fogalmazott — biztos fogásban reménykedhetnek e sportág szerelmesei. A folyamatos telepítésről egy kft. gondoskodik. Az alkalmi horgászok egynapi 300 forintos belépőért — szerencséjüktől függően — akár két halat is hazavihetnek. A községhez tartozó másik két tó inkább a fürdőzők, a napozók számára nyújt szezonális kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget. Arról pedig, hogy itt mindenki elégedett legyen, illetve, hogy a szabadidő itteni eltöltése mindenki számára elérhető legyen a helyi önkormányzat gondoskodik. Leginkább azzal igyekeznek a strandolni vágyók kedvébe járni, tudtuk meg a polgármestertől, hogy évek óta nem, vagy csak alig emelték fel a belépőjegyek árát. A tavalyi 30 forinton is csak annyiban terveznek idén változtatni, ameny- nyit a közvetlen fenntartási költségek növekedése indokol. — A községi strand egyáltalán nem nyereségérdekeltségű -v- mondja Pásztor Béla. — Ugyanakkor, mindent összevetve, rentábilis a strand. Ez egyben azt is jelenti, hogy arra idén sem lesz pénzünk, hogy jelentős bővítést hajtsunk végre a területen. Miként a helyi strandokból, úgy az egyéb. Veresegyházon lévő idegenforgalmi létesítményből is csak mérsékelt bevétele származik a hivatalnak. Az egyéni „szpbáztatás” után idegenforgalmi adót szed a hivatal, míg az egykori úttörőtábor kiadásával is mintegy 2-3 millió forint bevételhez jut Veresegyház. A település vezetőségét dicséri, hogy minden az idegenforgalomból származó bevételt visz- szaforgatnak a község fejlesztésére. — Ebből a pénzből egyrészről a szolgáltatásokat nyújtók környezetét alakítjuk, másrészről azoknak juttatunk vissza — további beruházásokra sarkallva őket —, akik a főszereplői ennek az ágazatnak — magyarázza a polgármester. — Bizony nem nagy összegekről van szó. Ezért sem tervezünk idén sem jelentősebb idegenforgalmi beruházást. Azt a gyógyító intézményt, amelyik elsősorban mint szálloda, illetve rehabilitációs intézet működik majd, 1994-re ígéri egy kft. Veresegyház vezetésének óvatossága indokolt. Miként azt a polgármester is kifejtette: sok olyan alapvető fontosságú beruházás, közművesítés előtt áll a község, melyek megteremtése, biztosítása elsőrendű feladat. Most ezekre kell minden helyi anyagi és emberi erőt összpontosítani, sőt akár az idegenforgalmat is alárendelni. Mailár A bérhalászoknak is garantált a biztos fogás Hancsovszki János felvétele Turistaparadicsom Sóskúton A lovak szerelmese j 4\ Szinte látom magam előtt azt a Sóskút és Pusztazámor határában elképzelt turistaparadicsomot, amelyet Lita- í | uszki Ferenc, a Nóniusz Alapítvány egyik létrehozója álmodott meg. A tervébe „szerelmes” fiatalember lelkesen mutatja a megvalósításhoz szükséges engedélyt és az elképzeléseit tükröző rajzokat. — Itt lenne a központi épület — mondja —, a pincében uszoda, szauna, tusoló, kondicionáló terem, szertár; a földszinten öltözők és tusolok, egy iroda, ahol a ház dolgait intézhetnénk és egy ötven személyt befogadó kis étterem. Mellé egy pici bárt képzeltem el, mert ugye van, aki nagyon siet és csak egy üdítő ital. vagy egy szendvics elfogyasztására van ideje. Előtte lenne a terasz, ahol szintén nagyon kellemesen tölthetnék a vendégek az idejüket. Ezen a szinten működne a konyha is. A felső emeleteken pedig kétszer kilenc szobát tervezek, amelyek kényelmesek, tágasak lesznek. Ezek közül négy-négy apartman lesz, ahol egy család is kényelmesen elfér. A hozzájuk tartozó apró teakonyha segítségével könnyen el tudják látni a gyerekeket is. A legfelső térben viszont lehet majd pingpongozni, vagy akár klubéletet élni. Aztán lesz majd egy 4—10 blokkos istálló, ahol végül is nyolcvan lovat lehet elhelyezni. Ezekből nyolc-tíz lenne saját nevelésű, a többit bérelnénk. Tervezek még három teniszpályát, amelyeket télen-nyáron használni lehet majd, mert a hidegben sátortető bontja. Lesz egy kis medence is a közelben, hogy a gyerekek se unatkozzanak. De a labdasportot kedvelők is kedvüket lelhetik, mert lesz itt egy kombinált kislabdapálya is, ahol lehet kézi-, röp- és kosárlabdázni, lábteniszezni. Ezek mellé tervezem a karámokat és az akadálypályát, ahol elképzeléseim szerint a későbbiekben akár rangos versenyeket is lehetne szervezni. Az az elképzelésem, hogy a környék iskoláinak is megadnám azt a lehetőséget, hogy térítés- mentesen igénybe vehessék itt a sportolási lehetőségeket egy bizonyos óraszámban. Litauszki Ferenc egyébként telefonhálózat és -alközpontok telepítésével foglalkozik, ugyanis az eredeti szakmája ez. Létesített mindezeken kívül egy kertészetet is, s úgy gondolja, hogy ezek jövedelméről már most, kora nyáron megvalósíthatja nagy álmát, ezt a kis lovasparadicsomot. Arpási Mária A csendért érdemes eljönni Münchenből Márkára váltott délibáb Ez az úr — müncheni vendég — óránként 10 márkát fizet, hogy megtanuljon lovagolni. Nekünk sok, neki megéri. A nyertesek végül is mi vagyunk A társalgás vontatott, németül és angolul folyik. Azért vontatott, mert a vendégek fáradtak, a nyeregben megtett több órás sétalovaglás fárasztó az ilyen elpuhult „úri népségnek”. — Már akinek — legénykedik egy úr, túl az ötvenen. Fölöttébb szeretne gyakorlott lovasnak látszani, fogalma sincs, hogy szemtanúja voltam, amikor a csatorna partján lepottyant a nyeregből, s akkorát nyekkent, mint a csicsói székely atyafi, aki többet ivott a légejből, mielőtt felmászott a hiúra. Na most jön a gond. Mert székelyül tudok, tudom, hogy a lé- gej a fenyővíz tárolására szolgáló faedény, a hiú meg a szénapadlás. Viszont a Zernicke házaspárral a pincér, a lovászfiú és jómagam — hárman nem tudjuk megértetni, hogy én ki vagyok. Névjegyet cserélünk, de ez nem segít. A Zemicke úr kártyája németül és franciául arról tudósít, hogy tulajdonosa elektromérnök a Siemens műveknél Münchenben. Az enyémet viszont „bölcs előrelátással” csak magyarul nyomtatta kenyéradóm. Amiért is Zemicke úr hiába forgatja. Szerencsére befut Schemmer Ferenc úr, aki a vajdasági Kanizsán született, de előrelátó szülei időben kivándoroltak Münchenbe. Ettől kezdve ,.olajozottan” folyik a társalgás, ki-ki elmondja, miért jár évek óta Apajra. Frau Zernicke Apajba szerelmes — Mi imádunk lovagolni — mondja Frau Zernicke. — De nem úgy, hogy csak körbe po- roszkáljunk a lovarda fűrészporában, négy fal közt. Münchenben, sőt az egész környéken nincs olyan tág, lovaglásra alkalmas terep, mint itt, Apajon. Tíz éve járunk ide, de még most sem merem állítani, hogy minden zugát ismerem a pusztának. Van ennek a tájnak valami sajátos romantikája. Az ember feltöltődik vele. s még hónapok múltán is az itt szerzett élményekből él, ami segít elviselni a nagyváros szürke egyhangúságát. Schemmer úr kevésbé lírai alkat, nagyon elfoglalt üzletember, s mint ilyen, prózai szemmel nézi a dolgokat. — Keményen dolgozom, amit időnként feltétlen meg kell szakítani, ki kell kapcsolódni. Különben hamar kiborulnék, s leírnának a szakmából. Az ember munkabírásának is megvannak a határai, amit nem szabad túllépni. Négy éve egy barátom ajánlotta Apajt. Azóta minden évben kétszer eljövök. Ilyenkor tavasszal, majd nyár végén. Persze, a családdal. Én kocalovas vagyok, csak itt ülök nyeregbe. Kikocogok a pusztára, elgyönyörködöm a napfelkeltében, szedek egy csokor mezei virágot, vagy csak bámulom a vonuló felhőket. Meg lesem a délibábot, de olyat még nem láttam. Frau Zemicke-nak igaza van. Mindezt csak itt Apajon lehet megkapni, élvezni. Ezt az ősi csendet hiába keresném a Kanári-szigeteken vágy a Riviera napfényes partjain. Az apaji, másnéven Hajós kastély jelenlegi bérlője Reich Márton, jó nevű szakember a hazai vendéglátóiparban. Vele sajnos nem tudtam találkozni, házon kívül volt, így csak az egyik beosztottja által elmondottak alapján tájékozódtam. Kétcsillagos kényelem Eddig úgy tudtam, hogy a kastélyt a Coburg család építtette. A valóság más, a tulajdonos Hajós József királyi tanácsos volt, a hazai első takarékpénztár igazgatója, aki a múlt század második felében teremtett itt nyári rezidenciát a kiterjedt famíliának. Távol a világ zajától, és mindössze 50 kilométerre Budapesttől. A mai útviszonyok mellett, autóval maximum 60 perc. A kastélynak 23 két- és háromágyas szobája van, mindegyik fürdőszobával, toalettel ellátva. Komfortját illetően a kétcsillagos hotelek kategóriájába tartozik. A bár és étterem reggel héttől este 11-ig üzemel. A menülapon főleg magyar specialitások kínálják magukat: kiskunsági bableves, apaji lebbencs, cigánypecsenye, csikós tokány, bográcsgulyás, túrós csusza és libamáj. Visszajáró vendégek Ami az árakat illeti: egy kétágyas szoba reggelivel 60 márka. Tavaly Németországban 50 márkát fizettünk fejenként egy útmenti csehóban. A napi teljes ellátás 20 márka. Aki járt kint Nyugaton, az tisztában van azzal, hogy mit kap ennyi pénzért egy müncheni vagy bécsi kocsmában. Étteremről már nem is beszélve. Az istállók és a lovarda nem tartozik a kastélyhoz, ám a két intézmény szerződéses viszonyban áll egymással, így a ló- és kocsikölcsönzést is a kastély-szálloda bonyolítja, a vendégek előjogot élveznek. Egy órai lovaglás 10 márka, a kocsikáztatás úgyszintén. S bármilyen nagy is a forgalom, a 45 ló és a lovászok eleget tudnak tenni az igényeknek. A visszajáró vendégek többsége német és osztrák. Az olaszok a vadászidény kezdetekor érkeznek, őket nem a lovaglás, hanem a nyúl és a fácán vonzza Apajra. Alkalmi kísérőm, az egyik lovász egy távoli rozstábla felé int. — Látja?! Ott vannak a túzokok. Őszintén szólva én nem látok semmit, illetve amit látok, szélben bókoló bokroknak véltem. A távcső közelebb hozza a „bokrokat”, a nyolc-tíz füvet csipegető óriás madarat. A Kiskunság kuriózumát, mely az ősi csend és a vágtató ménes mellett még megmaradt a régi pusztából. M. Gy. O. Aő ill «]#!! ■■ MXLj 'W ’w '**'« F2 m i M3 I . m í ■ . WN&tfJ Öreg fák alatt öreg házak, a park mögött már a puszta kezdődik. Amiről a betyárok rég kihaltak, s legfeljebb kilovagoláskor, unaloműzőként traktálják vele a vendéget