Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-29 / 124. szám

Beszélgetés Fabiny Tamás evangélikus lelkésszel

Színesebbé váló egyházi munka

Fabiny Tamás: A protestáns egyházak mindig nagy szerepet játszottak a kultúra megőrzésében

pünkösd vasárnapján a Duna Palotában utolsó alkalommal' játsszák Németh László a Két Bolyai című művét az Evangéliumi Színház előadásában. Kevesen tudják, hogy az előzmények a kőbányai evangélikus templomhoz kötődnek, ahol Fabiny Tamás lelkész dicséretes szervező munkával segítette elő a mű-szín- revitelét. Először e munka részletei felől, a templom és a színpad kapcsolatáról kérdeztük a lelkészt.

— Templomunk a főhadiszállás. Itt folynak a próbák, a nyilvános főpróbák. Ez a Németh László mű immár a harmadik az Evangéliumi Színház repertoárjában.

— Színház, a templomban ?

— A templomunkhoz tartozik egy nemrég kialakított kápolnaszínpad, ami tulajdonképpen az altemplom. Itt történnek az előkészületek, folynak a próbák, s a színtársulat ezt követően mutatja be a darabokat a Duna Palotában.

— Új ötletről, vagy egy hagyomány újraélesztéséről van szó?

— A templom a harmincas évek elején már egy nagy kultúrteremmel és színpaddal együtt épült, amit azután a hatvanas években raktár céljára át kellett adnunk. Pár éve határoztuk el a színpad visszaállítását. Elsősorban amatőr színjátszóknak, egyházi iskolák színjátszó köreinek szeretnénk bemutatkozási lehetőséget adni. Amikor az Evangéliumi Színház szerveződött, azt mondtuk, hogy próbák céljára szívesen rendelkezésükre bocsátjuk ezt a helyet. A társulat, amelyet Udvaros Béla vezet, természetesen más kategóriába tartozik, hiszen olyan hivatásos színészek a tagjai, mint például Bitskey Tibor, Szabó Sándor, Horváth Sándor. Gyakoriak itt az általunk szervezett zenés előadások is. Fellépett már a Kaláka együttes, Gryllus Vilmos és Levente Péter, megrendeztük az egyházi bábosok találkozóját, várjuk a bonyhádi evangélikus gimnázium, illetve a fasori gimnázium színjátszóit is.

— Ön alaposan kiveszi a részét a szervezésből. Nem túlzás, ha azt mondjuk, mindenese ennek a színpadnak. Összeegyeztethető ez a lelkészt teendőkkel?

— A kettő jól kiegészíti egymást. Gyakran tartunk olyan előadásokat, amelyek szervesen kapcsolódnak a hagyományos egyházi tevékenységhez, az evangélium hirdetéséhez. Az a tapasztalatom, hogy ezáltal színesebbé válik saját egyházi munkám is.

— A Két Bolyai kétségkívül remekmű, azonban ezt bármely más színtársulat is előadhatná, hiszen nem kifejezetten egyházi vonatkozású darab.

— Sokan kérdezték, hogy miért pont ezt a darabot adja elő az Evangéliumi Színház, hiszen korábban játszották már Lessing Bölcs Náthánját, vagy Tamási Áron Hegyi patakját.

Arról van szó, hogy nem szeretnénk mindenáron hit- buzgalmi darabokat színpadra vinni, hanem a magyar, ezen belül is a protestáns kultúra értékesebb darabjainak bemutatását támogatjuk. Ezzel kettős célunk van. Szeretnénk, ha az egyház az eddiginél jobban közeledne a kultúrához, és a kultúra — az alkotókat és a befogadókat is ideértve — az egyházhoz. A protestáns egyházak a kultúra ápolásában, megőrzésében mindig nagy szerepet játszottak. Ma a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületnek éppen ez a fő hivatása. És ennek megfelelően támogatja ezeket az előadásokat.

— Hogyan készülnek a pünkösdre az evangélikusok, melyek a nevezetesebb események?

— Sokfelé ilyenkor van a konfirmáció, ami a fiatalok teljes jogú egyháztagságát jelenti. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a hagyományosnak tekinthető 13-14 éves konfirmandusi életkor mostanában egy-két évvel magasabb. Érdekességként "említem, hogy itt Kőbányán pünkösdkor öt személyt keresztelek meg. Nemcsak kisgyerekeket, hanem tizennégy éves fiatalt,

illetve édesanyát és gyerekét egyidejűleg. Sokan érett fejjel ismerik fel a hitnek, az egyháznak a jelentőségét, s igyekeznek kapcsolatot teremteni velünk. Budán a Szilágyi Erzsébet fasorban átadják az északi egyházkerületünk püspökségének rezidenciáját, ezáltal ez a püspökség kiköltözhet déli kerületünk püspökségének épületéből. A Deák téri templomban pünkösd után kezdődik a nemzetközi Bach-hét, ennek keretében kitűnő hangversenyekre kerül sor. Nem kifejezetten pünkösdi, de időszerű esemény az is, hogy most végez a fasori gimnázium első olyan osztálya, amely már az egyházunknak visszaadott iskolában kezdett négy évvel ezelőtt. Említést érdemelnek kőbányai gyülekezetünk nemzetközi evangélikus egyházi kapcsolatai, hiszen Finnországban és Erdélyben is vannak testvérgyülekezeteink, és hasonló kapcsolatok kiépítésére törekszünk Észtországban is. Éppen pünkösd vasárnapján egy harminc fős amerikai teológus csoportot várunk templomunkba, ahol közösen veszünk részt az ünnepi istentiszteleten.

Bánó Attila

Kosa Csaba

Gyulafehérváron, Bálint Lajos érseknél

Évtizedekig ostromlott erőd. Ostromlottan is fellegvára a hitnek. Márton Áron püspöki székhelye.

Ma érseki palota.

A gyulafehérvári érsek, Bálint Lajos törékeny, halkszavú ember. Szinte észrevétlen suhan le a lépcsőn az emeletről, elénk jön a kancelláriára. Csíki Dénes irodavezetőt hívtam többször is, Budapestről, aztán Csíkszeredából, Bukarestből: szólna-e néhány szót az érsek úr a Magyar Televízió kamerája előtt, zavarhat- juk-e őt? „Ritkán szólal meg a gyulafehérvári érsek, tudom, mégis, oly ügyben zavarnánk, amelyben életeket kell menteni...”

Az érseki fogadószobába megyünk. Itt ültek Márton Áron vendégei, ebben a hűvös csendben, évszázados festmények alatt, faragott, sötétre pácolt bútorok között.

Bálint Lajos érsek halkan, visszafogottan beszél.

Igen, tud Zetelakáról, Oroszhegyről, járt ott 1990 februárjában, mert kíváncsi volt, hogy mi történt az előző esztendő decemberében, december huszonkettedikén. 1990 májusában nyilatkozott az egyik erdélyi magyar újságnak és kifejtette a véleményét. Ezt tartja ma is:

„A forradalom hevében elkövetett cselekmények nem egyedi esetek, a forradalom kísérő jelenségei. Igazságtalanságok szülik a gyűlöletet, a gyűlölet a bosszút, ami olyan végletes formában nyilvánulhat meg, mint Oroszhegyen, Chi- urghisan Liviu rendőrparancsnok esetében történt. A diktatórikus rendszer igazságtalanságra, gyűlöletre és erőszakra épült. Voltak akik önként vállalták, mások vállalni kényszerültek az együttműködést azzal a rendszerrel és osztoztak bűneiben. Feltételezhető, hogy a nevezett rendőrparancsnok is követett el igazságtalanságokat meggyőződésből vagy „parancsra tettem” indoklással, amelyek aztán a népharag ilyen kirobbanásához vezettek. Ezt tanúkihallgatásokkal tisztázni lehet és kell. Állításomat

igazolja, hogy más helységekben is voltak rend: őrök, a népharag mégsem támadt ellenük. Miért? Mert nem éltek vissza hatalmukkal ilyen mértékben.

Az egyház súlyos bűnnek minősíti a gyűlöle- letet („aki embertársát gyűlöli, az gyilkos”), tiltja a bosszút s még inkább az emberölés minden formáját. A forradalom sem tartozik az Egyház eszköztárához... Nem vagyunk az egyéni igazságszolgáltatás hívei, azt a törvényes hatóságok ügykörébe utaljuk. Az ilyen eseteket, ha megtörténtek, mindenhol egyforma mértékkel kell mérni és főleg nem szabad a kisebbség terhére írni és mint speciális eseteket tárgyalni, amikor a városokban az „államvédelmi szervek” ártatlan emberek életét oltották ki. Ezek felelősségre vonása még késik. Csak éppen egy Hargita megyei félreeső község ügyéből kell országos eseményt gyártani? ... Az oroszhegyiek elleni perben kétféle mérték alkalmazása érvényesül. Rajtuk akaiják elverni a port, példát statuálva; Temesvárott és a fővárosban hősöknek minősültek a hasonló tettek elkövetői...”

Oroszhegyen és Zetelakán, ebben a két Hargita megyei faluban a népharag végzett a falu gyötrőivel, két milicistával. Két románnal. A megyében hat milicistát és szekust öltek meg, három magyart, három románt. Per azonban csak a zetelakiak és az oroszhegyiek ellen indult. Az oda való fiúk és férfiak harmadik esztendeje börtönben ülnek, tizennyolc-húsz esztendőre szóló súlyos ítéletekkel. Koncepciós perek áldozataiként.

A gyulafehérvári érsek két, román nyelven sűrűn telegépelt papírlapot tesz elém. „Memo- riu”. A dátum: 1990. január 4. Az a nap, amikor az új román rend végrehajtó hatalma am- nesztiarendeletet bocsájtott ki az 1989. december huszonkettedikén éjfélig elkövetett cselekményekre. A Memoriu-t három román írta alá: elképesztő vádak szerepelnek benne a székelyföldi magyarok, a zetelakiak és az oroszhegyiek ellen. Olyasfélék, hogy ezekben a falvakban levágott román fejekkel labdáztak a magyarok, így indult a román közvélemény félretájékoztatása. A hangulatkeltés, a magyarellenes uszítás. Ilyen hangulatban születtek meg a koncepciós perek ítéletei. Poarta Albán, Nagyenyeden, Sza- mosújváron harmadik esztendeje raboskodnak a két falu magyarjai.

Az érsek csendesen:

— Nemrég eljutottam a szamosújvári börtönbe. Az oroszhegyiek miatt mentem. A börtön- kápolnába felvezettek huszonöt rabot. Miséztem. Fáradt, közönyös, érdektelen arcokat láttam. Később tudtam meg, hogy az oroszhegyieket nem vezették elő a misére. Később tudtam meg, hogy az ajándékaimat sem kapták meg.

Sétálunk a délutáni kertben. A kilencszáz esztendős székesegyház, az érseki palota, a kert — ez a gyulafehérvári érsekség minden vagyona. Ahogy ígéret maradt, hogy az oroszhegyieknek misézhet az érsek, ugyanúgy ígéret maradt az egyházi ingatlanok, műkincsek visz- szaadása is. Éz év május 13-án kelt Bálint Lajos körlevele, amely hét pontban sorolja fel az igazságtalanságokat, a beváltatlan ígéreteket. Egyetlen iskolát, egyetlen rendházat, egyetlen egyházi, szolgálati lakást nem adtak vissza. A gyulafehérvári Batthyaneumot sem kapta visz- sza az egyház. „Sérelmeinkből a legfontosabbat tártam fel — így fejeződik be a körlevél. — Mindezek orvoslását nem egyszerre és nem azonnali végrehajtásra kértük, megértésünket fejezve ki az ország és a társadalom nehézségei iránt, de beadványainkra semmi megértést nem tapasztaltunk s még érdemleges választ sem kaptunk.”

Idefenn, a város fölött, az érseki palota kertjében csönd van. Üres a filagória, ahol ilyenkor nyáridőben Márton Áron írt és olvasott. Tíz esztendeig, házirabsága idején ez a kert volt számára a természet. Erdély, az ország, a nagyvilág.

A gyulafehérvári székesegyház

Csend van. Mintha egy ostromlott erődben állnék, az ostrom előtti percekben.

— Érsek úr — kérdezem — megnézhetném Márton Áron dolgozószobáját?

Előbb, még a kertben a zsinórt látom, a vezeték maradványát. A vezetékét, amely kintről, a városból, a föld alól a dolgozószobába szerelt lehallgató készülékhez vezetett. 1989 decemberében katonák kéredzkedtek be a palotába, ők tépték ketté a lehallgató készülék zsinórját.

Rég volt, nagyon rég.

Márton Áron dolgozószobájának bejárata felett a püspöki címer. Fenyőfa, a háttérben hóval borított hegycsúcsok. A fenyő fölött üstökös húz csóvát. A címer felirata, Áron püspök jelszava: „Non recuso laborem.”

„Nem futamodom meg a munkától.”

A dolgozószobából nyílik a hálószoba. Vaságy, könyvespolc. Márton Áron egykori vaságya mellől kipillantok az ablakon. A gyulafehérvári vár falán, éppen szemközt az ablakkal, vállán átvetett fegyverrel katona sétál.