Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
Pest megyei népszokások Áldott szép pünkösdnek... Mavagyonjárás Galgamácsán (felvétel a 30-as évekből) Május végére Orbán széteresztette a legyeket és a maga bogarait, kisütött a már igazán tavaszi nap, s a népnek, már egyre kevesebb baja volt a gonosz- szál. Igaz, hogy Késmárk környékén még beszéltek a Thö- köly-várromok tündéréről, aki pünkösd hajnalán tisztára sepri a „magyar kút” környékét, s itt-ott még rebesgettek elődeink valamit a pünkösdi boszorkányokról, de pünkösdi szokásaink javát a megújhodás, a derű, a kirándulásos, zenés-mókás, játékos-táncos örömünnepek hangulata jellemzi. Keszthelyen pünkösd vasárnapját megelőző este kongóztak a pásztorok, másutt a pünkösdi királyválasztás szokásos módja a lóverseny és bikahajsza volt. Pozsony megye magyar községeiben pünkösd hétfőjén a lányok rendezték a táncot. Ekkor járták a palatínust: minden legény azzal a lánnyal, akit feleségül akart venni. A falufeljáró menetek közül egyes helyeken Pásztor Pista és Bös- ke meghurcolása is pünkösd másnapján volt szokásos. A házak köszöntő feljárása szintén pünkösdi szokás. A pünkösdi király és királyné választása minden bizonnyal egybefüggött a termés és szaporodás mágikus szertartásával: ha a pün- kösdölőket nem engedték be a házba, nem nő meg a gazdasz- szony kendere; a magukkal vitt fabábut vagy királynét magasba emelték, hogy akkorára nőjön a gazdasszony kendere. Szolnok-Doboka vármegye egyes magyar falvaiban pünkösd másodnapján locsolkod- tak a legények. A pünkösdi hajnali fürdés az egész magyar nyelvterületen ismert, viszont csupán egyes helyeken maradt meg a „megveregetés”: hogy a tehén jól tejeljen, pünkösdi nyírfaággal veregették meg. A pünkösd egyébként külön lako- másnap volt. A pünkösdi bárány juhtartó gazdáknál volt szokásos, másutt: kalács, főtt perec, rénye volt divatos. Komáromi Csipkés XVII. sz.-i adata szerint „iszonyú sok muzsikálással, lóevéssel, dobolással, trombitálással, zászlókkal etc. hordoztatik az ostya”. Pünkösdkor az ablakok fölé, a kút- gémre, a malmokra zöld ágat raktak, sőt a szobákat is feldíszítették, mint máskor a szentasszonyok a templom falait. Göcsejben a pünkösdi ágakat a vetemény közé tűzték a hernyók és bolhák ellen, s többen azt tartották, hogy a disznó állának pünkösdkor megfőzött leve megóvja az állatokat a dögvésztől. A tavaszi idők fő dologtiltó napjai közt első helyen szerepel pünkösd. A tilalom most vonatkozott a vetésre, kapálásra, mezei munkára, varrásra, mosásra és a kenyérsütésre is. A termésvarázslások közül elterjedt szokás volt, hogy a pünkösdi oltárvirágot a szemmelvert gyermek fürdőjébe teszik, s az éppen pünkösdkor villámsújtotta diófa meg- pörkölődött szilánkját a fájó fog legjobb piszkáló eszközeként tartották számon. Egyes helyeken ekkor tartották a barátságkötő mátkálást, ekkor váltak rendszeressé a fiatalság esti ismerkedő sétái, régen ekkor szedték be a bérlőktől a bá- ránydézsmát, kapták a pásztorok a pünkösdi garast, s ugyancsak pünkösdkor tartották a cselédvásárt. A pünkösdi szokásokból, hiedelmekből a szerelem sem hiányzott, erre is találunk példát Besenyőtelkéről, ahol a legény pünkösd éjjelén szíve választottjának udvarát lopott ekével körülszántotta. Lóverseny és bikahajsz „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje” — így kezdődik Balassi Bálint Borivóknak való közismert verse. Nem véletlenül, hiszen az XVI. században a katonáknak — töröknek és magyarnak egyaránt — a pünkösd volt a legkedvesebb ünnepe. Évszázadokkal később is él a magyar huszárezredeknél a „Májuskirály” választásának szokása. A „Májuskirályok” törvényt ültek, ítélkeztek, s nekik minden ember engedelmeskedni tartozott. A pünkösdi királyra való utalás a XVI. század legelejéig nyúlik vissza. Melis Péternél olvashatjuk: „Nagy szégyent vall, mint egy pünkösdi király.” Géléi Katona István 1647-ben egyenesen „fársángos Pünkösti Királyról” beszél, mintegy utalva a király múló hatalmára. Bél Mátyás a Csallóköz leírásánál a pünkösdi királlyal kapcsolatban mint kimondottan magyar szokásra utal. Egy XIX. századi „nagykunmadarasi” pünkösdi királyválasztást ír le Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében. A királyválasztás lóverseny formájában zajlott le. A királyt nagy lombos koszorú díszítette, füzekből és virágokból. A választást lóverseny előzte meg, viszont amikor ennek eredményét nem fogadták el a nézők, a vetélkedők vad bikát hajszoltak. Jókai másutt is foglalkozott a pünkösdi király- választással. ír a dunántúli pünkösdi királynőkről, a kecskeméti pünkösdi bikahaj szról és szól arról is, hogy Erdély déli részén fazékba dugnak egy kakast, melyet a bekötött szemű legényeknek kell pünkösdkor furkósbottal eltalálni. Jókai ír a lúdnyakszakításról is: „A felső vidéken kötelet húznak pünkösd napján az utcán végig, annak közepére eleven ludat akasztanak lábainál fogva, amely alatt aztán a legények elballagva, a lúd nyakát elszakítani törekszenek. Természetesen aki egy rántással el nem tudja tépni, kimegy alóla, s ő a lúdon függve marad, s azon aztán sokat lehet nevetni”. A székelyeknél bothúzásról emlékeznek meg, a Nyárád mentén a fiúgyermekek közül választottak maguknak királyt, aki a kántálást és a játékokat rendezte a három ünnepnap. De tud a néprajztudomány bi- kafejezéssel egybekötött király- választásról, a „Tragikus Rex- szel” azonosított szomorú királyról, a „Kakaskirályról”, a kakaslövéssel, kakasütéssel választott pünkösdi királyról. A királynőválasztásra csupán egyetlen régebbi utalás van, méghozzá tavaszkirálynő ünnepére Nagy Lajos király udvarában. A májusfa, zöldágjárás, a rózsa, a versenyek és sok egyéb más szokás összeurópai párhuzamát is megtalálhatjuk a klasszikus ókor Floralia ünnepén, Maja Istennő májusi köszöntésén, Venus és Dionysos ünnepének lóversenyein. A XIII. században ekkortájt választották a hanza-városok- ban a májusgrófot, és a májusi, tündéres ünnepségekkel áll kapcsolatban az angol Robin Hood-játék is. Lovasversenynyel összekötött királyválasztásról számos régi német adat is tanúskodik: ekkor ülték a nagy lovagi tornákat s a pünkösdi királyok többnyire zöld lombokba burkolt maszkos alakok voltak, akiket vízzel öntöztek, mert bőséges esőt reméltek tőlük. Májfa és sergés Galgamácsán pünkösdkor mutatkozott meg a „gavalléria”. Pünkösd szombat reggelén csöngős lovakkal röpültek a gavallérok az erdőbe, hogy elhozzák a pünkösdi májfát. Valamikor régen a dudást is magukkal vitték. Késő délután nótáz- va érkeztek vissza, és besötéte- déskor elkezdődött az eladósorban lévő lányos házaknál a májfák felállítása. A templomok pünkösdi díszítésének és a májfaállításnak jelentős szerep jutott a Tápió mentén is. A mendei evangélikus templomba ekkor hozták a fiatal legények a szalagokkal, slingelt fehér kendőkkel díszített májfát, melyre gyakran szép fehér zsebkendőket is kötöttek. A templomban három-három májfa állt úgy a nők, mint a férfiak padja mellett. Az oltárkerítést főleg pünkösdi rózsával díszítették. Tápióságon a komolyabb udvarlók elvitték a lányos házhoz a kivágott hosszú nyárfát. Ha a májfa felállításának zajára nem ébredtek fel a háziak, s a lány nem gyújtott lámpát, akkor előfordult, hogy a legények más helyre vitték a fát. Ha kigyúlt a lámpa, akkor feldíszítették, majd a háziak hosszú terített asztalához ültek. Zsámbokon is nagy ünnep volt pünkösd. A gyermekek pünkösdölni jártak és az ismert „Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napjá”-t énekelték. Süteményt, vagy pár fillért kaptak érte. Később egy kis kézikocsit díszítettek fel virágokkal és abba ültették a pünkösdi királynét, akit a kislányok maguk közül választottak. Mindenki szépen fel volt öltözve bő szoknyába, fehér blúzba. Énekelni, majd seregni kezdtek: akinek nagyobb fara volt, jobban sergett a szoknyája, az lett a pünkösdi királyné. A zsámboki leányok vasárnap falut kerültek, majd este a fiúkkal együtt mulatságot tartottak valamelyik kocsmában. Hétfőn rendezték meg a majálist. Az iskolások tornáztak, de volt lepényevés, zsákban futás is. Megyénk talán legszebb május- királynő-köszöntése Kartalon zajlott, ahol a lánypajtások mezei virágot szedtek; búzavirágból, kisasszonyvirágból (margaréta) és pipacsból koszorút fontak és a királynőnek választott kislány fejére tették. Bagón valamikor májfakirálynőt és pünkösdi menyasszonyt is választottak. Túrán pünkösd vigíliáját szigorúan megböjtöl- ték. Szedtek harmatot is, mivel az a szembaj ellen használt. Többek közt vadbodzát szedtek és a falon függő szentkép elé tették; ez is orvosság — tartották az öregek. A harmatot úgy nyerték, hogy hajnal előtt kiterítettek egy zsebkendőt a rétre és amikor a harmat rászállt, megtörülköztek vele: mert az „a szeplőket mulasztja el”. A virágokon levő harmat is gyógyítja a szemfájást, ha hozzáérintik a szemhez, természetesen csakis frissen szedve. „Várták és vártuk... Hiszen ezt hallottuk a nagyszülőktől, ezt láttuk szüléinktől, nagyobb testvérektől. Testtel, lélekkel át voltunk itatva minden ilyen dologgal. Alig vártuk, hogy jöjjön az az ünnep, ahol valamit cselekedni kell. Örömmel besegítettünk szüléinknek, csak azzal is előbbre tudjuk tolni az idő kerekét. De sokszor megkérdeztük: hányat alszunk még addig, míg az a bizonyos nap ideér, amit várunk? Édesanyám már nem győzött rá felelni, ami még biztatóbb volt. ”A kert végén van már fiam, majd csak ideér.” Ha nagyon közel volt, akkor: „Az ablakon les be, csak nyugodt légy!” — a galgamácsai Dudás Juli pünkösdváró sorait olvasva önkéntelenül is fölvetődik az emberben: vajon ma hasonló türelmetlen áhítattal várják-e gyermekeink piros pünkösd napjának eljövetelét? Repiszky Tamás Vankóné Dudás Juli: Pünkösdi gyermekjáték Vankóné Dudás Juli: Május esti szórakozás Vankóné Dudás Juli: Mavagyonjárás
