Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-28 / 123. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1993. MÁJUS 28., PÉNTEK 9 Ima szentséglátogatáskor Végiggondolni is alig merem, mennyire szeretsz... LemondtaI mindarról, ami egyenlővé tett az Istennel, hogy egészen eggyé válhass velem... És ember lettél, mint én, aztán elmondtad és elém élted a boldog élet útját: megmutattad, hogy a szentháromságos élet élhető a földön is. Szenvedéseddel, haláloddal lehetővé tetted, hogy valóban isteni életet élhessek. És még ez sem volt elég, még ennél is jobban szerettél. Azt mondtad, nemcsak az utat mutatom meg neked, nemcsak képessé teszlek az isteni életre, de életed minden napján veled leszek, egészen egy maradok veted. Nem tudok válaszolni a szeretetedre, itt most üres, kevés minden szó. Csak igyekszem kitárni a szívemet, hogy ami és aki ott van, minden a tiéd legyen. Először is magamat akarom neked adni, úgy, ahogy vagyok, úgy, amilyennek Te látsz: gyöngének, gyarlónak, a nagy elhatározások és újrakezdések után is mindig újra elesőnek. S megint megdöbbentesz: így is kellek Neked. Te el tudod fogadni, szeretettel tudod elfogadni azt a semmit, aki vagyok. .. nem tartod értelmetlennek, hogy az életedet add értem. És velem együtt elfogadsz mindent, ami a szívemben van. Egy lettél velem: a gondjaim most már a Te gondjaid, a fájdalmaim a Te fájdalmaid. Nincs mit kérnem: Te az enyém vagy, én pedig mindenestül a Tiéd. Sorolnám azokat, akiket különösen a szeretetedbe akarok ajánlani... azokat, akik valamiért nehéz helyzetben vannak, azokat, akiket nagyon szeretek. De ahogy mondom a nevüket, már tudom: Te is szívedben hordozod őket. Mégis újra és újra Neked adom azokat, akik nekem kedvesek. És most ezekben az egészen veled töltött percekben már biztos vagyok benne, hogy ez a legtöbb, amit bárkiért tehetek. Most nincs bennem aggódás, problémázgatás, félelem, gond: neked adtam ezeket is. Már nincs bennem más, csak öröm és hála, öröm és hála, hogy a világ legnagyobb kincse, Te az enyém lettél és így bekapcsoltál abba a szeretetközösségbe, amellyel Te és az Atya szeretitek egymást, a Szentiélekben. Befogadtál, belekapcsoltál, valósággal belesodortál a Szentháromság életébe. Az embert magába ölelte az Isten. Ezt a mindent felülmúló csodát már nem lehet szavakba önteni. Most már nincs mit szólni... Itt már nincs más, csak a csend. De már a csend is Te vagy. Borsos József pálos szerzetes Márianosztra Evangélikusok Péteriben, Mendén, Gyomron Legyen áldás az emberi életekben Vimola Károly felvétele A krónika pontos naphoz köti Péteri alapítását: 1742. november 1. Akkoriban a környéken csupán egy csőszkunyhó létezett. Felsőpetőfalvi Bohus Dániel a Zólyom megyei Illésfal- váról hét evangélikus családot telepített a mai Péteri területére, akik ideiglenesen a bényei evangélikus egyházhoz tartoztak. A helyi egyházközség alapítása az első lelkész, Konyik János nevéhez fűződik. Legfőbb gyámolítója és pártfogója a gyülekezetnek Bohus Dániel volt, aki 1758-ban hunyt el. A Magyar Királyi Helytartótanács 1763-ban betiltotta még a privát vallásos gyakorlatot is. 1781-ben Pongrácz Boldizsár táblabíró lett a falu új földesura, aki arra buzdította az immár 78 családra növekedett községet, hogy naponta tartsanak nyilvános könyörgéseket. Esztendővel később hozzáláttak az egyház újbóli megalakításához, az első imaház és iskolaépület megépítéséhez, a katolikus klérus ellenkezése ellenére. Pongrácz Boldizsár felügyelete alatt tizenkét éven keresztül Péteriben tartották a pest-békési esperesi közgyűléseket. Péteriben 1811-ben választották lelkészül Esztergály Mihályt, aki 24 éven át szolgálta a gyülekezetei. Hatására 1817-ben eldöntötték, hogy felépítik a templomot. Tizenhárom esztendő elteltével, 1830. augusztus 20-án szentelték fel a klasszicista építészet remekét. A II. világháború nagyon sok kárt okozott mind a lakóépületekben, mind a templomban. A harcok elmúltával a lakosság azonnal hozzáfogott a helyreállítási munkálatokhoz. Foltin Brúnót 1982 augusztusában választotta lelkészéül a gyülekezet. A budapesti öt év teológia után segédlelkészként szolgált Bánfalván, Budapesten, majd Keszthely mellett, a gyenesdiási üdülő- és szeretetotthon igazgatója volt hat évig. Közben elvégezte az ELTE bölcsészkarának művészettörténet szakát. 1982-ben, választott lelkészként, először Mendén szolgált, majd a helyi lelkész nyugdíjba vonulása után költözött Péteribe. Tavaly májustól Gyömrőn is helyettes lelkész. — Hála Istennek, az utóbbi három évben több a munkám — mondja Foltin Brúnó —■, segítségem is van, nem hagynak magamra. Itt helyben a feleségem, aki most küszködik a hitoktatói diploma megszerzéséért, és gyesen van a másfél éves pici lányommal, tanítja a gyerekeket. Mendén Si- monfay Ferennc lelkész foglalkozik az ifjúsággal, aki súlyos szívműtét után kicsit jobban érzi magát. Gyömrőn is van két asszony a gyülekezetben, akik vállalták a foglalkozások egy részét. Áldozatkész, lelkes gyülekezetét szolgál Foltin Brúnó. Az országban elsőként avattak II. világháborús emlékművet 1986-ban, ami nem volt köny- nyű, hiszen a faluban csak a magyar katonák estek áldozatul. Az emlékmű terveit a lelkész készítette, ugyanúgy, mint a templom felújításához használatos állványrendszert. Kívül-belül tatarozták ugyanis az Úr házát, közösségi összefogással, vállalva az anyagi áldozatokat is. 1989-tól Hírharang címen gyülekezeti lapot szerkesztett a tisztelendő úr, amelynek kiadását anyagi okok miatt egy ideje szüneteltetik. Tavaly ünnepelte a falu újjátelepítésének 250. évfordulóját, az eseményre igényes, szép kiadású kötetet írt és szerkesztett az emlékbizottság, Foltin Brúnó vezetésével. „Legyen kincs és érték e lap minden sora, legyen áldás az emberi életekben, lelkekben elvégzett szolgálata, s legyen gazdag gyümölcsöket termő...” Ezeket a szavakat írta Foltin Brúnó a Hírharang első számában. Szebbet s nemesebbet mi sem kívánhatunk gyülekezetnek és lelkészének. Ügy legyen... Bartos Csilla Székelykeresztúri unitáriusok Kétszáz éves líceum HITVALLÓK Teleki László emlékezete „»Forr a világ bús tengere« — zengte az intézet teljes diáksága, közel 300 torok az épület előcsarnokában... a kórushoz Berde Mózes és Brassai Sámuel fehér mellszobra állta a díszőrséget. Az ünnepi alkalom pedig, aminek a fenséges kánon szólt, az iskola 150. születésnapja volt: 1943. június 6-a.” így emlékezik a neves székely író, Szabó Gyula a székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum fennállásának 150. évfordulójára. Most pe-. dig már a 200. következik. Két éve felállították az intézet névadójának szobrát a bejárat előtti kertben. Most már csak a törvényre várnak, amely visszautalja az iskolát az alapító unitárius egyház kebelébe. Báró József székelykeresztúri unitárius esperes maga is diákja volt az intézetnek 1939—1947 között. — 1781-ben adta ki II. József a türelmi rendeletet — meséli —, még abban az évben megépült a templomunk. Majd 1793. július 10-én a homoródalmási unitárius zsinat P. Horváth Ferenc főgondnok javaslatára egy középiskola felépítését határozta el Székelykeresz- túron. — Hány lakosa lehetett akkoriban a városnak, hogy ilyen nagy iskolát igényelt? — Akkoriban 1500 lakosa lehetett Székelykeresztúr- nak (ma 12 ezer), abból 5-600 az unitárius. De nemcsak a városnak épült a líceum. A régi Udvarhely megyében 40 unitárius egyház- község volt. Aztán ide járatták a gyerekeiket a Kükül- lő, a Gagy, a Nyikó és a két Homorúd menti egyházközségekből is a hívek. Az unitáriusoknak korábban volt tanintézetük három is: a hídvégi, a marosvásárhelyi és a szenterzsébeti, de valameny- nyi elpusztult a dúlások során. A nép örömmel adományozott a székelykeresztúri iskola építésére pénzt, meszel, deszkát, gerendát, zsindelyt, homokot, követ, gabonát és ingyen napszámot. Az építkezés lelke az intézet száz évet megért igazgatója, Szabó Sámuel volt. — S milyen szellem alakult itt ki? — Bármilyen vallás és nemzetiség fiait megkülönböztetett szeretettel várták — mondja Báró esperes —, jártak ide románok, szászok, zsidók, de katolikusok és reformátusok is. 1914-ben már régen kinőtték az első épületet, amely a kollégium szerepét töltötte be, mikor a kétemeletes új monstrum megépült. Ennek költségeit Orbán Balázs és Berde Mózes pénzbeli hagyatéka jórészt fedezte. A két világháború közötti időszakban anyagiak híján meg akarták szüntetni a gimnázium felső tagozatát. Ekkor hét évig közadakozásból működött. Híres volt a tojásakció is, amely azt jelentette, hogy minden család hetente két tojással járult hozzá a fenntartásához, s ezeknek a tojásoknak az eladásából is befolyt egy szerény, de rendszeres pénzösszeg. — Kik voltak az iskola híressé vált diákjai? — Kezdem Kriza Jánossal, aztán Boros György, Kovács Lajos, Kiss Elek, Szabó Árpád püspökök, teológusok és a homoródalmási író. Szabó Gyula. Aztán jött 1948, és az iskola állami kezelésbe került. De a szellem nem változott, azt máig megőrizték. Ha visszakapja az egyház a líceumot — mondja az esperes úr —, aminek megvan a reménye, semmit se kell változtatni a vezetésen, hisz az egykori jeles diákból lett tanárok állnak az intézet élén ma is. Átányi László A patinás, református grófi család ígéretes sarjaként, mint megtért, belsőleg újjászületett ember, kora ifjúságától bekapcsolódott a református egyház missziói, illetve evangelizációs munkájába. Figyelme már pályafutása kezdetén az ifjúság lelki gondozása felé fordult. 1935-től a KIÉ (Keresztény Ifjúsági Egyesület) ügyvezető elnöke, 1946-tól 1950-ig, az ifjúsági egyesület tényleges felszámolásáig annak nemzeti titkára. Testvéri és baráti kapcsolat köti össze Pógyor Istvánnal, a Keresztény Ifjúsági Egyesület későbbi mártíromsá- got szenvedett, másik hitvalló vezetőjével. Egy ideig betöltötte a pesti református egyházmegye gondnoki tisztét is. Személye szálka volt a kommunista párt, s az azzal összefonódó új egyházvezetés szemében. Nagy formátumú, több nyelvet beszélő, nemzetközi tekintéllyel biró, de végtelenül szerény és egyszerű, krisztusi ember volt. Nem csoda, hogy Bereczky Alberték — állami támogatással — fontosnak tartották gróf Teleki László kiszorítását az egyház életéből, valamint a KIÉ megsemmisítését. Jelentős bűnéül rótta fel az államhatalom a népfőiskolái mozgalom szervezésében és irányításában betöltött szerepét. 1950 májusában az egyházvezetés — minden törvényességet mellőzve — kimondja a KIÉ feloszlatását. Mindez a tudatosan kitervelt állami koncepció részét képezte, mely az egyház fő missziói bázisát jelentő egyesületek és mozgalmak felszámolását tűzte ki céljául, a legvégső cél: az egyház megsemmisítésének folyamatában. A belügyminiszter már 1949. október 5-én „jóváhagyta” a Református Egyetemes Konvent „felterjesztését” a 14 legfontosabb református szervezet megszüntetéséről. Gróf Teleki László 1950-től mint segédmunkás dolgozott, majd 1951-ben Tiszasülyre telepítették ki. Onnan Budapestre hurcolja az ÁVH, ahol az államhatalom által kitervelt koncepciós per, a „református Mindszenty-per” egyik fővádlottja lett a KIÉ egyik vezetőjével, Pógyor Istvánnal együtt. A monstrumpemek nevezett KIE-per valahol mégis megfeneklett, így az államhatalom „beérte” az államellenes összeesküvés vádjának kimondásával: a szigorú börtönbüntetés kiszabásával. Az 1951. november 30-án kihirdetett ítélet gróf Teleki Lászlót 7 évi szabadság- vesztésre ítélte. Egyedül Pap László próbált mindent megtenni gróf Teleki László szabadon bocsátásáért. Fáradozása csak sokára, 1956 nyarára hozta meg a kívánt eredményt, gróf Teleki László kiengedését a börtönből. Ekkor már súlyos beteg volt. Ezt követően egy lakótelep építésénél dolgozik, mint toronydaru-kezelő. A hozzá közelállók visszaemlékezése szerint (például Gyö- kössy Endre, Kovács Bálint) a súlyos megpróbáltatásokban is megőrizte természetes derűjét, mély Isten-hitét, a vele szenvedők közül a börtönben sokakat vezetett el Krisztushoz. Az 1956-os forradalom alatt sem hagyta el Magyarországot, pedig fiai Svájcban nevelkedtek. Hozzájuk akart utazni, amikor feleségével együtt, 1962. október 9-én Lengyelországban vasúti szerencsétlenség áldozata lett. Emlékét örökre megőrizzük. S ne feledjük azt a sötét erőt sem, mely a gyümölcstermő fa törzsét derékban törte ketté a legnagyobb embertelenséggel. Bárcsak kinyílna népünk szeme, s megvilágosodna értelme, amikor ez a démoni hatalom részben nyíltan, részben a „liberalizmus” álruhájában próbál visszatérni az általa tragikus előjelűvé tett XX. századi magyar történelem porondjára. Ne engedjük! A mártírok sorsa kötelez bennünket az igazságra! Pápai Szabó György
