Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-27 / 122. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. MÁJUS 27.. CSÜTÖRTÖK Budai rekordlétszám Anandot nem izgatják a dolgok Egyéves próbaidő Kaszparov mindenki fölött A Budai Körzeti Labdarúgó Szövetség június 28-án tartja közgyűlését, s ezen a tagság többek között arról dönt, továbbra is bizalmat szavaznak-e az. elnökségnek vagy sem. — Egyéves próbaidőn vagyunk ugyanis,, reméljük, hogy a körzeti szakosztályvezetők elégedettek munkánkkal, s a későbbi időszakra is megválasztanak minket — mondotta Mezei Miklós elnök. A vezetőségben kívüle Szacsky Zoltán főtitkár, Márk Pál. Szabó István és Lesti Katalin tevékenykedik Szabados Mária adminisztrátor társaságában. — Az 1992/93-as küzdelemsorozaton a felnőtteknél tizennyolc együttes játszik, s úgy hiszem. ilyen nagy mezőny kevés van az országban — folytatta az elnök. — Minden bizonnyal jövőre tovább emelkedik a csapatok száma. Nem csupán a megyei második vonalból búcsúzó gárdák miatt, hanem azért is, mert jó néhány újonc jelentkezett. Tök, Telki. Buda jent), Pilisborosjenő. Kisoroszi. Nagykovácsi és Üröm szakosztályának egyaránt küldtünk nevezési lapot. Míg a felnőtteknél dicséretes a mezőny, nem mondható ez el az ifikről. Csupán II együttes indult a mostani idényben, s a helyzeten javítani akarnak. így például azzal, hogy 1994/95-től csak az a gárda szerepelhet a körzeti első osztályban, amelyik ifi együttest is indít. Már az 1993/94-es küzdelemsorozatban is újítást terveznek. Oly sok a felnőttegyüttes, hogy ősztől a tervek szerint két csoportban rendezik a viadalt, s ennek befejeztével az első helyezettek tisztáznák a végső sorrendet. Serdülő- és öregfiú-bajnok- ságot — 16 illetve 13 csapattal — is üzemeltet a szövetség, tehát sok a tennivaló. Egyik gondjuk: kevés a bíró, ezért a budaiakat Pest megye, a XIV. kerület, valamint a főváros segíti ki sípmesterekkel. A budai körzetben is hajráznak az együttesek, s a június 13-i fináléig, május 19-én és 26-án is hétközi fordulót iktattak műsorba. A felnőtteknél egyébként május 30-án lesz Sóskúton a helyiek és Biator- bágy rangadója. Mint minden sportág, így a labadarúgás bázisát is az alapfokú viadalok jelentik. Szőkébb pátriánkban a hét körzetben közel száz felnőttegyüttes játszik. Ebből az összlétszám- ból 18 együttessel veszik ki részüket a budaiak. R. L. Az országos lábtenisz-csapat- bajnokság 2. fordulóját Balassagyarmaton rendezték. A küzdelemsorozaton három együttessel képviselteti magát a Fót, s míg a szolnoki nyitányon gyengélkedtek, most javítót tak. A Balassagyarmat, valamint a Szolnok mögött a Fót első gárdája — amelyben Ni- zák Péter, Márkus Zoltán és Karalyos Károly szerepel, — a 3. helyen végzett. Összesített sorrend: /. BalasGarri Kaszparov és Nigel Short nélkül a férfi-világbajnokság elveszti jelentőségét — állítja a világ egyik legjobb sakkozójának számító Viswanat- han Anand. A fiatal indiai nemzetközi nagymester szülővárosában, Madrasban nyilatkozott egy helyi lapnak. Hogyan vélekednek a nagymesterek Kaszparovék és a FIDE szakításáról? — hangzott egy kérdés. — Ebben az ügyben eddig nem kérték ki a többi sakkozó véleményét. Kaszparov és Short csak mostanában próbálja tisztázni helyzetét a többiekkel, s ugyanígy halogató taktikát folytat a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) is. Az orosz sakkvilágbajnok által életre hívott Profi Sakk Szervezet sikere a világ- bajnokság kimenetelétől függ. A legtöbb nagymester megvárja, miként alakul ez a világbajnoki ciklus, s majd ennek tükrében dönt a hogyan továbbról. Mi az ön személyes álláspontja erről? sagyarmat 8, 2. Szolnok 7,3. Budai LC 5, 4. Fót I. 4, 5. Szeged 4, 6. Kaposvár 3, 7. Fót II. 3, 8. Fót III. I. ponttal. A következő fordulót június 6-án Fóton, a teniszpályán rendezik. Addig is lesz rangos esemény megyénkben. A július 7—11. között Bukarestben sorra kerülő Európa-bajnokság egyik válogatóját május 30-án Vácott, a Du- na-parti teniszpályákon rendezek. A párosok 9, a hármas csapatok 14 órakor vetélkednek. Kaszparov, akiből az új Fischer lehet... Jocha Károly felvétele — Nem akarok véleményt nyilvánítani. Pontosabban: nem különösebben izgat a dolog. Elképzelhető-e még a békés megegyezés'? — Nem sok rá az esély. A profik vezéregyénisége, Kaszparov jól ismert arról, hogy nehéz vele kijönni. A FIDE pedig biztosan nem fog meghátrálni. Mi lesz, ha Kaszparov önként dönt úgy, hogy távol marad a következő világbajnoki sorozattól? — Ugyan azzal mindenki tisztában van, hogy Garri mindenki fölött áll sakktudásban, ám ha ő így dönt, nincs mit tenni. Nekem személy szerint semmi bajom Garrival, tudomásul kell venni, hogy a maga útját járja. Könnyen elképzelhető, hogy néhány év múlva Kaszparov tesz a sakksport új Bobby Fischer je — vélekedett Anand. EB-selejtező lesz Vácott lábteniszben Javított a Fót Csikó lehajolt, s úgy / , Érdre jön a Az isztambuli kötöttfogású birkózó Eb előtt néhány nappal Kocsis Ferenc, a magyar válpgatott szakágvezetője lehajolt. Úgy is maradt. Köznapi gond miatt. „Beakadt" valami a derekában. Épp kéznél voltam. Ajánlottam az érdi főorvos asszonyt, dr. Papp Zsófi- áí.„Csikó” kocsiba ült, Érdre hajtott. a doktornő három tűt belé- szúrt, és láss csodát: az edző egyenes derékkal ment haza. Dr. Papp Zsófia eredeti képzettségét tekintve belgyógyász, ám hosszú évek óta érdeklődik az aku- punktúrás gyógyászat iránt. Előbb az úgymond nyugati iskolákkal ismerkedett, majd 1990-ben gondolt egy nagyot, és fél évre Harbin városába költözött. Ott a Heilongjiang nevű egyetemen tanulhatta igazán hozzáértő kínai akupunktőrök- től a mágikus tűvel való helyes bánásmódot.-— Nem csalódtam, az a fél év nagyon közel vitt a tökélyhez — meséli a főorvos asszony, aki több dologra is büszke lehet. Ő az ország első, akupunktúrás módszerekkel „életre hívott” gyermeke. Egy meddő asszonyon segített, aki boldog kismama immáron. Érdtől nem messzire, Százhalombattán gyakorta fordultak, fordulnak elő asztmás megbetegedések. Főként gyerkőcök szenvednek attól. Dr. Papp Zsófia erre is tud megoldást tűivel. A minap zámlt a „Kiskegyed” fogyókúrás vetélkedője. Több. a fölös súlytól való megszabadulásra specializálódott szépségszalon (vagy minek is nevezzük...?) különös vetélkedője volt ez. Az első díjat Zsófia asszony és „stábja” vitte el. A fogyás főként lányok és asz- szonyok óhaja, közülük kerül ki az érdi akupunktúrás pacientúra jelentékeny része. — Harbini „tanítóm", ,lü Sjoga is maradt „gyémánt”? (neve annyit jelent: „Hajnali fényben megcsillanó gyémánt” — A szerk.). Érdre történő „csábításával” próbálkozom, együtt rendelhetnénk — meséli tervét dr. Papp Zsófia. — Alapelvem az: keleti tudás, nyugati tisztaság. Tudom, akadnak emberek, akik nem kedvelik a tűt. A lézeres kezelés is sokat segíthet, bár vita nélküli, a testen található 365 alappont „eltalálása”, igazán hatékony kezelése inkább tűvel lehetséges. A Thököly úti rendelőben olykor a meglévő három ágynál is többre lenne szükség. Még szerencse, az akupunktúra — persze panasza, betegsége válogatja — nem vesz órákat igénybe. A főorvos asszony híve a „tűmanipulációnak”, a beszúrás után pödréssel. más megoldással ér el gyógyhatást. Szinte természetes, hogy az agykontroliból ismert „alfaszintre” való eljutással képes távolról ellenőrizni betegeit, egyszerűen megjelenik előtte „alfában” a kezelt belső szerv! A mai AIDS-terhes világban élő ember persze riadalommal kérdezheti: a tűk nem veszélyesek-e? Hát szúrni ugyan szúrnak, de korunk pestisének terjedése kizárt, ugyanis különleges német folyadékban, 24 órán keresztül „főzi ki” azokat a főorvos asszony és derék segítője, Marika. — Merész, új terület számomra a sportorvoslás — zárja dr. Papp Zsófia. — Különféle sérülések kezelésén túl arra is törekszem. hogy lelkileg is felkészítsem a sportembert a küzdelemre. Sokan bizonyos „félsszel” utaznak ki világversenyre. Van megoldásom arra is, hogy eme pszichikai terhektől mentesítsem őket. Szabó Sándor 2Í1fl<í • JEGYEZHETŐ: mójus 24-tól június 4-ig. • KIDOCSÁTÁSI ÁR: a névérték 99,5%-a. • FUTAMIDŐ: 2 év. • KAMAT: ÉVI BRUTTÓ 17%. • KAMATPRÉMIUM: magánbefektetőknek mindkét kamatfizetéskor -f 1,5% kamatprémium. • KIFIZETÉS: futamidő végén, azaz 1995. június 9-től visszaváltható. Ekkor ön megkapja az Államkötvény névértékének 100%-át, a második év után járó 17%-os kamatot, illetve magánbefektetők a 1,5%-os kamatprémiumot. • HOZAM: diszkont+kamat+kamatprémium. Jegyzési helyek Pest megyében: KCrH Drókerhóz Kft. Szentendre, Fő tér 10.