Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-27 / 122. szám
4 | PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK \ ' A májusi napok programja A monori májusi na- pok következő prog- £^3 J ramjaként ma délután háromkor a Jászai Mari téri iskolában Tavaszi hangok címmel az általános és középiskolás vers- és prózamondók bemutatkozására kerül sor. Este hétkor a művelődési központban irodalmi estei tartanak, amelynek vendége Lukács Sándor színművész. Május 28-án délután fél egykor a városi könyvtárban Ki nyer ma?,a Magyar Rádió zenei vetélkedőjének helyszíni közvetítése lesz. Este hatkor a művelődési központ színháztermében néptáncbemutató és táncház várja az érdeklődőket. * Ujszilvási vigadalom Gyermeknap pünkösdhétfőn Gyermeknapot rendeznek május 31-én, pünkösdhétfőn Újszilváson. A nemrég átadott új vásártéren — az Abonyi út mellett —- délelőtt kilenc órakor rövid megnyitóval kezdődnek az események. Ezután Bozsik József fogathajtó látványosnak ígérkező fogatbemutatója következik, de lesz kettes és négyes pónifogathajtás is. Pónin egyébként egész nap lehet lovagolni. A díjugrató verseny kezdete: délelőtt 11 óra. Délben az önkormányzat vendégeli meg egy finom ebéddel a gyerekeket. Délután lesz cselgáncs- és tornabemutató, vetélkedők. Este Eszményi Viktória fellépése zárja az eseményeket. TrafTipax és video A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint ma, május 27-én a megye útjain traffipaxos ellenőrzés nem lesz. A videós kocsi ezen a napon reggel héttől délután egyig az M O-ás, délután egytől este hétig az M 5-ös autópályán teljesít szolgálatot. Telefon-lelkigondozás Lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére hívja a 'S“ 201-0011-es » telefonszámot. A vonal végén mindennap délután öt órától kilencig várják a hívásokat. Három évtized zenéje A fennállásának har- )JLj mincadik évfordulóját (Wgjfi ünneplő váci Bartók ' Béla Zeneiskola jubileumi sorozatának 29-én 10.30-kor tartják az újabb rendezvényét. A hangversenyteremben növendékmatinét tartanak. Május 31-én 18 órakor: Növendékeink voltak... Június 3-án 18 órakor: A zeneszerzői pályázat nyertes művei. Június 7-én, hétfőn és június 9-én, szerdán 18 órakor: Végzős szakközépiskolások hangversenye. Végül június 10-én 18 órakor a jubileumi díszhangversenyre kerül sor. Játékos vetélkedők, ügyességi versenyek A 4. budai gyermek- és sportnapot rendezik május 29-én. szombaton 9—19 óráig a Czakó utcai sportpályán (Bp. I., Czakó utca 2—-4.j. A fővédnök Ligeti Imre, Budapest 1. kerületének polgármestere. Játékos vetélkedők várják a gyermekeket, kólaivó, virsli- és csokoládé- evő-versenyek, kötélhúzás, asztalitenisz, atlétika, tenisz, ügyességi versenyek. kispályás foci szerepel a programban. Részvételüket jelezték: az I. kerületi önkormányzat, a Kárpótlási Hivatal, a Ludas Matyi karikaturistái, Szuhay Balázs, Tolcsvai Béla, Vitai András és mások. Minden résztvevő tombolajegyet kap, mellyel értékes díjakat nyerhet. Nevezni a helyszínen iehet. Az érdeklődőket büfé is várja. A Rádió és a Televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napközben. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma?. 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. Hírek. Időjárás. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Mendelssohn: Szélcsend és szerencsés utazás — nyitány. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.00: Klasszikusok mindenkinek. Zenekari muzsika. 14.55: Versarchívum. 15.05: Válogatott perceink. 15.40: Éneklő ifjúság. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Zenefórum. 17.05: Párhuzamok metszőpontban. Bethlen Miklós önéletírása és Cserei Miklós krónikája alapján összeállította Pap Gábor Zsigmond. 17.34: Fúvósfanfárok. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Csukás István. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Névjegy — Mezei András. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Sokszemközt az egészségről. 23.05: Májusban történt. Válogatás Bach, Brahms, Csajkovszkij, Mozart, Sztravinszkij és Wagner műveiből. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Hajnali Kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Nosztalgiahullám. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Családi persely. 11.15: Zenés találkozó Benkő Dániellel. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 13.00: Hírpercek. 13.10: Zsebrádiószínház — Kopányi György: Nyílt utcán, fényes nappal. 13.25: Kvízpróba. Játékvezető: dr. Hársing Lajos. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kabarécsütörtök. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Észkerék. 17.32: Gordiusz. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Fülön fogva, avagy így hallgassunk zenét! 19.35: Táncházban. 20.00: Szórakoztató biblia — A királyok kora. 20.30: Kortárs keresztyén könnyűzene. 21.00: Hírpercek. 21.10: Daráló (ism.). 21.40: Francia jazzfelvételekből. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt. Éjszínház. 0.15: Máról holnapra — éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Bevezető a Szanemori című nojátékhoz. Utána: Rádiószínház; Szanemori (ism.). 10.57: Gioconda. Részletek Pon- chielli operájából. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.25: A kórusirodalom mesterműveiből. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Auf Deutseh gesagt (ism.). 14.20: Az igazi — IV/4. Márai Sándor regénye. 15.06: Muzsikáló erdélyi városok. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: A Zathureczky-emlékverseny győztesei — 2. 16.35: XX. századi operákból. 17.00: Honi kultúránk. 17.50: Népzenekutatók műhelyében. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Szeverényi Ilona és Vékony Ildikó kétcimbalmos hangversenye. 18.55: Magyar képek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.45: Szécsi Margit mondja el versét. 21.40: Bennett: Régi amerikai táncok. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Katedra. 22.50: Napjaink zenéje. 23.51: Mascagni: Parasztbecsület —jelenet és húsvéti kórus. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Éjszakai jazzklub. TELEVÍZIÓ 1. MŰSORA: 5.40: Falutévé — Ipartippel és kert-ész — Telefon: 112-5475. 6.00: A Reggel — Közérzeti hírműsor — Telé- fon: 176-7943. 8.30: Közjáték. 12.05: Képújság. 14.40: Oldjuk meg... A közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák feladatainak megoldása — 3. Biológia — német. 16.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló. 16.10: Telesport. 16.55: Képújság. 17.00: North- wood — Kanadai tévéfilmsorozat. Bíbor homály. 17.30: Menedzser Magazin. Különkiadás. 17.40: Havi mérleg. 18.10: Pénzvilág — Hírek, tények, információk. 18.20: Napközi — egy műsor és valami más. 18.40: Égből pottyant mesék — Levente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora (ism.). A virágáruslány. 19.00: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István műsora. 19.10: Színházi napló. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Szomszédok. 21.20: Friderikusz-show. 22.35: AKTuális. 23.00: Tetthely. 0.40: Híradó. 0.45: Közjáték (ism.). 0.50: BBC-Híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSORA: 6.00: Napkelte. 14.45: Műsorismertetés. 14.50: Kirakat. 15.30: Keresztények. 16.25: Ötöd-ölő. 16.40: Meg kell a búzának érni. 17.00: Híradó — Időjárás. 17.06: Prizma. 17.45: Nellie, az elefánt. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.23: Regionális magazin. 18.53: Műsorajánlat — Időjárás. 19.01: Mentőosztag — angol—ausztrál tévéfilm- sorozat XIV/14. rész. 19.55: Magyar novellák — Sarkadi Imre: Három játék. 20.15: Új a nap alatt! — Fellegi Ádám műsora. 21.05: Össztűz. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Az irodalom nyelve — Weöres Sándor. 22.30: A TV 2 filmklubja — Román filmek bemutatója. RTL: 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: A reggeli show-ja. 10.00: Gazdag és szép (sor.). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: Baleseti osztály (am. sor.). 15.00: Gyilkosság a hobbija (am. sor.). 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (am. sor.). 17.30: Borzasztó kedves család (am. sor.). 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők. rossz idők (német sorozat). 20.15: Életre szóló munka (német sor.). 20.45: Segítség, megbolondult a családom! (sor.). 21.15: S. O. S. hívás (sor.). 22.15: Hűség (am. film). 0.15: L. A. Law (am. sor.). 1.10: Borzasztó kedves család (ism.). 1.50: Ki itt a főnök? (ism.). 2.20: Baleseti osztály (ism.). 3.15: Beszélgetés (ism.). 4.05: Robbanékony (ism.). 4.30: Gyilkosság a hobbija (ism.). 5.30: Gazdag és szép (ism.). SAT 1.: 10.00: Az órásmester (ism.). 11.35: Szomszédok (ism.). 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Mentők (ism.). 13.30: Fiatal és nyugtalan (amerikai sorozat). Vak gyűlölet. 14.20: Szomszédok (ausztrál sorozat). A baj nem jár egyedül. 14.50: Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat). Rosszabb is lehetne. 15.45: A bosszúállók (am. sor.). Kinél van a labda? 16.45: Kockáztass! 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Hírek. 18.50: Sport. 19.00: Pont, pont. pont. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Összeesküvők (am. sor.). Becsapott maffiózó. 21.20: Halli Galli. 22.15: A fekete kígyó vére (olasz akciófilm). 0.15: Ujjak (amerikai film). Reggel a Falutévében Péntek reggel ismét kukorékol a KAKAS 5.40-kór a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, falusport, agrárújdonságok vállalkozó gazdáknak, iparosoknak. kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak, civileknek és egyenruhásoknak — a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: — Pénz-profit: benne — Mitől kapósak az állampapírok? — Újra állami a lipicai ménes — Tűzoltók Csongrádban — Tőzsdei információk — Maratoni horgászverseny — Emil- és Csanád- köszöntő Szerkesztő: Sándor Zoltán Műsorvezető: Kondor Katalin A mozik ajánlata Az aszódi autósmoziban ma, csütörtökön este nyolckor az Úszó erőd című amerikai filmet láthatják. A ceglédi autósmoziban este kilenckor a Mindent bele című olasz filmet vetítik. A galgamácsai autósmoziban este nyolckor a Draku- la című amerikai filmet tekinthetik meg. A gödöllői városi filmszínházban este hatkor és nyolckor a Káin ébredése című amerikai filmet mutatják be. A nagykőrösi Arany János Filmszínházban este hatkor és nyolckor a Trespass című amerikai filmet vetítik. A nagytarcsai autósmoziban este fél kilenckor a Mondvacsinált hős című amerikai filmre válthatnak jegyet. A pilisszentiváni autósmoziban este nyolckor a Kőbunkó című amerikai film kezdődik. A százhalombattai művelődési házban este hatkor az Elő pajzs című amerikai filmet láthatják. A szigetszentmiklósi Ná- dasdy moziban este hatkor a Harapós nő című amerikai film kerül a vetítővászonra. A váci Dunagyöngye Filmszínházban este-fél hétkor és fél kilenckor a Kampóké: című amerikai filmet tekinthetik meg. Citerazenekarok találkozója Ma 15 órakor a ceglédi helyőrségi klub emeleti termében az ócsai, a hatvani és a ceglédi Királyliliom citera- zenekar találkozóját rendezik meg. A Duna Tv kínálata 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Évforduló 16.10 Isten rabjai Fekete-fehér magyar film (ism.) 17.40 A tenger III. rész. Hogyan halnak meg a hajók? 18.10 Májusban, Babócsa 18.20 Mesesarok Nils Holgersson. Német rajzfilmsorozat. Zivatarban 18.45 Hírek 19.00 A névtelen vár 1. A menekülés. Napóleon császársága idején kivégzik Va- vel gróf apját, mert királypárti összeesküvés részese. Az ifjú Vavel gróf, aki napóleon tisztje, bosszúból az összeesküvőkhöz csatlakozik. Csellel, viszontagságos utazással sikerül az országból kimentenie XVI. Lajos leányát, Marie-t. író: Jókai Mór. Forgatókönyv: Molnár Gál Péter, Zsurzs Éva. Operatőr: Lukács Lóránt, Rendező: Zsurzs Éva 20.00 Francia filmek klubja A postakocsi. Színes francia film (121 perc). Amikor XVI. Lajos a francia forradalom elől Franciaország ellenségeihez akar átszökni. Varannes-ban a nép megállásra kényszeríti. A történetben a királyi párt kísérő postakocsi képzeletbeli utasainak kalandjait, nézeteik ütköztetését látjuk, melynek alapján a francia történelem egy kiemelkedő korszakának szellemi hátországába nyerhetünk bepillantást. író: Sergio Amidéi. Operatőr: Armano Trovajo- li. Rendező: Ettore Scola. Szereplők: Jean-Louis Barrault, Marcello Mastroian- ni, Hanna Schygulla, Harvey Keitel, Jean-Claude Brialy, Andréa Ferréol, Jean-Louis Trintignant, Michel Piccoli 22.00 Évforduló 22.05 Hírösszefoglaló ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot ......példányban. és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: ....................................................... Címe (város, község): .................................................... (utca, tér): ............................................................. (emelet, ajtó): ....................................................... (irányítószám): ..................................................... Az előfizetés díja: egy hónapra 343 Ft negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy évre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a.........szám ú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: postahivatal, helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp., Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá. ÍmegyeiHIRLAP