Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-26 / 121. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. MÁJUS 26.. SZERDA Ketsegesse vált Owen szerepe? Ellentétés értelmezések Lengyel kormányesélyek Az ENSZ Biztonsági Tanácsa — a várakozásokkal ellentét­ben -— hétfőn még nem fogadta el a határozatot a volt Jugoszlá­via területén elkövetett háborús bűnökről ítélkező nemzetközi törvényszék felállítására. A tes­tület öt el nem kötelezett tagja (köztük három mohamedán or­szág) további időt kért a szöveg tanulmányozására. A mohamedán ENSZ-tagálla- mok 51 tagú csoportja nyilatko­zatban ítélte el az új akciótervet a boszniai válság megoldására, miután az véleményük szerint elfogadja a területhódításokat és az etnikai tisztogatást. A határozatot kezdeményező Franciaország külügyminiszte­re, Alain Juppé washingtoni saj­tóértekezletén közölte: a hat boszniai védett övezetnek össze­sen további 3-5 ezer békefenn­tartóra lesz szüksége (az eddigi 9 ezer melleti) és Párizs folytat­ja erőfeszítéseit, hogy azok kö­zött amerikai katonák is legye­nek. Juppé szavaiból kitűnt, hogy a hét végén elvben elfoga­dott béketerv értelmezésében nem csekély ellentétek vannak: a franciák szerint a békefenntar­tóknak a védett övezetekben im­már tétlen megfigyelők helyett tevékenyen, fegyveresen oltal­mazniuk kell a lakosságot. Jup­pé célzott rá, hogy az amerikai ígéret, miszerint támadás esetén légierővel az ENSZ-csapatok segítségére sietnek, széleseb­ben is értelmezhető. Juppéhez hasonlóan tévényi­latkozatában Madeleine Alb­right, amerikai ENSZ-nagykö- vet is energikusan cáfolni kíván­ta azokat a kommentárokat, me­lyek szerint az új akciótervvel lényegében elfogadják a szer- bek hódításait, cserben hagyják a bosnyákokat, miközben sem­mi remény arra, hogy a szerbek hajlanának a kompromisszum­ra. Albright szerint a tartós nyo­más végül eredményt hozhat. Lord Owen, az ENSZ és az EK boszniai béketervének társ­szerzője értésre adta, hogy a nyugati hatalmak és Oroszor­szág múlt hét végi washingtoni megállapodása nyomán kétsé­gessé vált a boszniai válságban közvetítőként játszott szerepe. Tegnapi brit lapjelentések szerint a diplomata újság­íróknak elmondta, hogy az elkö­vetkező napokban konzultálni kíván európai vezetőkkel, és ezt követően nyilatkozatot tesz az ügyben. További részleteket nem árult el, mindössze annyit mondott, hogy „a washingtoni találkozó után új helyzetbe ke­rültem”. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy a washing­toni megállapodás nyomán va­lóban kútba esett-e az általa és Cyrus Vance által kidolgozott béketerv. Sem Owent, sem az ENSZ nevében közvetítő Thorvald Stoltenherget nem hívták meg a washingtoni találkozóra. A The Independent egy EK- tisztségviselőt idézett, aki sze­rint a washingtoni megállapo­dás egyfajta cserealku volt. — Az európaiak kieszközölték Amerika beleegyezését abba, hogy eláll a muzulmánok fel­fegyverzésére tett javaslatától, az Egyesült Államok pedig megkapta az európaiak hozzájá­rulását a Vance—Uwen-terv el­temetéséhez — mondta az EK- illetékes. A Liberation Hargitáról „Bukarest befagyasztja a magyar ambíciókat” cím­mel közölt helyszíni tudósí­tást az erdélyi Hargita me­gyéből a Liberation. — Ceausescu bukása után azt hitték, hogy a történelem váltója új vágányra áll át... A román nacionalista pártok nyomására azonban Bukarest megszólaltatta a lélekharan­got a magyar illúziók felett — vélekedett a szerző. Tudó­sítása szerint a román prefek­tus „mindenható a rendőrség, az egészségügy, az iskola- rendszer és a földreform ügyeiben, és ő rendelkezik az állami támogatások elosztásá­ról is”. — Ugyanakkor a megye la­kosai, ahogy azt az RMDSZ helyi képviselője elmondta, a budapesti beruházókat várják ahhoz, hogy gazdaságilag megerősödjenek, és véget vessenek a gazdasági emigrá­ciónak, az elvándorlásnak, amely jobban fenyegeti a ma­gyarságtudatot, mint Buka­rest tervezett intézkedései — írta a Liberation tudósítója. Ötven százalék esélyt ad Han­na Suchocka lengyel minisz­terelnök annak, hogy kormá­nyának sikerül átvészelnie a csütörtöki parlamenti bizalmi szavazást. Ha azonban a Szo­lidaritás benyújtotta bizalmat­lansági indítvány bukna meg, akkor a kormánynak új aján­latot kell tennie a társadalom­nak — mondotta a kormány­fő hétfőn újságírókkal folyta­tott beszélgetésében. Az új székfoglaló magyarázatot kell adjon arra, mit és miért Oroszország a jövő hónapban nem fogja aláírni a társulási szerződést az Európai Közös­séggel, ha Brüsszel nem iktat­ja ki belőle az orosz exportőrö­ket hátrányosan érintő ponto­kat — jelentette ki Alekszandr Sohin miniszterelnök-helyet­tes hétfőn. Borisz Jelcin a tervek sze­rint az Európa Tanács június 19—21-ikei ülésén írná alá az egyezménycsomagot. Ehhez azonban az kell, hogy addig nem sikerült megvalósítania a kormánynak. Suchocka különösen fontos­nak tartotta annak tudatosítá­sát, hogy a koalíciós kormány­zás a lengyel politikai életnek még hosszú ideig tartós eleme lesz. Elismerte a jelenlegi kor­mánykoalíció gyengeségét, s mint mondotta, ki kellene szé­lesíteni annak politikai bázi­sát. Ez azonban igen nehéz, nemcsak a jelenlegi kormány­nak — az lesz a következőnek is ezzel a parlamenttel. vegyék ki a csomagból azokat a paragrafusokat, amelyek egyelőtlenséghez vezetnek az Orosz—EK kereskedelemben — mondta Sohin. — Mi ugyanis igen kedvező befekte­tési terepet hozunk létre itt a közösségi vállalatok számára. Moszkva többször panaszko­dott már: a Nyugat ki próbálja szorítani őt olyan előnyös nem­zetközi piacokról, mint például az űriparé, az uráné vagy a ha­gyományos fegyvereké. Orosz EK-bírálat VÉLEMÉNY Kiszorítós játék Ezt a furcsa játékot játsszuk (mi csak kényszerből), új törté­nelmi napunk beköszöntése óta. Tessék elképzelni a hatal­mas pályát, egyik oldalon hat­ezer játékossal, szemben velük hatszázzal. Az eredeti hasonla­tot továbbfejlesztve: a hatez­reknek dobni, rúgni, gurítani, egyértelmű kifejezéssel min­dent szabad, a hatszázasok csak a gondosan kijelölt térfé­len mozoghatnak, s az elfogott labdát szigorú szabályok rendjében csupán átejthetik az ellenfél terére — ha egyáltalán képesek rá. Az el­lenfél beépülhet a hatszázasok soraiba, ott gonosz­kodhat, kihívó magatartásáért nincs mód, hol fegyel­mit kérni ellene. A hatezresek előre kikiáltott nyerte­sek, a hatszázasokat csak addig kell megtűrjék a pá­lyán, amíg meggyötörtén, elfáradtan, kifulladva a kí­méletlen, erőszakos játék nyomán ki nem dőlnek, ösz- sze nem esnek, a „nemes mérkőzés” színhelyéről meg nem futamodnak, de leginkább el nem pusztul­nak. A lehetőségek a hatezres csapat számára adottak. Ok a jogfolytonosak, a jogérvényesek^ ők a hitele­sek, az elmúlt hűbériség edzett szolgálói. Pénz —ju­talom — segély, mind rendelkezésükre áll, természe­tesen a szabályok, melyeket maguk alkottak, saját ré­szükre, számukra minden felmentést szavatolnak, a hatszázas „többség” hozzájuk kell igazodjon. Székház, edzőtermek, szolgáltatószalonok, a leg­jobban képzett egészségügyi szakgárda kívánságai­kat lesi-várja, véleményeikért szorong. A mérkőzés teljes ideje alatt nemzetközi kapcsolataik nyomán minden támogatás rendszeresen érkezik, ha netán nem elég a hazai szurkolósereg biztatása, egyetlen telex és a világ akár minden tájáról özönlenek szak­értők, bírák, konzulensek, sőt, fizetett kiáltozok meg­erősítve modern technikával, mert ennek a csatának diadalmámoros ujjongását meg kell hallja az egész Föld. A világ közvéleménye eleve úgy tudja, a hatezre­sek az elnyomottak, híjával anyagiaknak, technikai felvértezettség nélkül, de ami ennél nyomosabb érv: az ő oldalukon az igazság, hiszen egy másik elnyo­mó rendszer igájából éppen hogy „felszabadultak”, a valamikori FELSZABADULÁS felkent bajnokai. Nem bővíteni tovább a hasonlatot, de a világos, jó megérthetőség kedvéért leírom: ilyen a viszony a MUOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) és a MÚK (Magyar Újságírók Közössége) között. A pálya, azaz a jó lehetőségek mind a MÚOSZ ol­dalán találhatók. A hatezres csapatot ők alkotják, mi­közben zengik, harsogják, hirdetik, hogy ők a kisebb­ség. Itt most minden kétséget kizáróan ők a bolsevi­kok az egykori lenini hitetés világbecsapása ellené­re, amikor is a valamikori silány kisebbség hét évti­zeden át bizonygatta, hogy ők a többség. Sokan el is hitték! Most ország-világ előtt nyilvánvaló, hogy a hatezer éppen tízszerese a hatszáznak. Az új hitetés ferdítése most ezért úgy szól: ők a kiszorított, a nem támogatott „csekélység”. A lehetőség nélkül való szegények, akiknek nemhogy hajuk szála sem gör­bült meg a múltbeli túllihegésekért; a hatalom elvte­len kiszolgálásáárt; emberek meghurcoltatásáért; és minden megsokasodott bűnért a kiszolgáltatottak ha­lálba kergetéséig; ugyanis átmeneti meghunyászko- dás után úgy léptek és ma úgy lépnek föl, mint az igazság mindenkori bajnokai. És folyik a kiszorítós játék. Aki nem közülük való, annak nincs helye itt, ez alatt a nap alatt, amelyik Magyarországra süt. Egy­kor párttól jóváhagyott első proletár forradalmárok voltak, most mindenkinél előbbrevaló első világpol­gárok. A sajtó pedig örökölt jogon, természetesen az övék. Lényegében és sűrítetten: az avatott bolseviko­ké. De hát mit keresnek ezen a pályán, akik néhány évvel ezelőtt is éppen csak megtűrtek voltak? Akkor is csak véletlenül közéjük keveredett megtűrtek! A pályát ők választották, a labdát (a lehetőséget) nekik adták, az ellenfeleket gondosan szelektálták mennyi­ségi és minőségi elvek alapján, de akkor mindenki úgy tudta: ez csak játék. Igen, de életre-halálra szó­ló! Ellenfélből két betű behelyettesítése és kihagyá­sa után ellenség lesz, akikkel el kell bánni. El is bán­tak. Mihelyt valaki bemerészkedett, netalán előbbre húzódott a sorban, ahol csak ők állhatták. A küzdelem átmenetileg úgy tűnt, mintha fordula­tot merészelt volna venni. Az elszemtelenedett ki­sebbség, a hatszázak lapot, lapokat akarnak! 45 éves adóztatásuk után (melynek hasznát ők élvezték!) székházba próbálják betenni a lábukat. Hogyan, mi­lyen jogon? Először is többnyire vidékiek. Népi, csizmaszagot hozott, zavaros ideológiát hirdetők,' akik azt a megunt ócskaságot, hogy magyarság, amellyel a nemes bolsevik világban szinte végérvé­nyesen sikerült leszámolni, újra előszedik, miköz­ben nem veszik észre, hogy korszerűtlenek (igen, ez most a divatos jelző). Tehát: mi a teendő? Teszik föl a szent lenini ideo­lógiából átmentett kérdést. Egyszer s mindenkor fel kell számolni maradványaikat, határozzák el. Nekik egyetlen lapot sem! A Rádió és Televízió, amely egyetlen percig sem volt másé, csak a párté, most sem lehet csak családi, leszármazási, rokoni és elv­társi törvények alapján az örökösöké. Tehát kifelé onnan, minden véletlen bekerültnek! A harc legyen kíméletlenebb. Eddig tűrt a többség, a hatezrek, de elég volt! A kiszorítós játék új szakaszába érkezett. Megszületett a filozófiai igazolás is, bolsevik törvé­nyű meghatározások helyett megtaláltatott az. új esz­me, ennek neve: másság. Ebbe minden belefér. Fon­tos, hogy akik számára hirdetik, azoknak fogalma se legyen róla, mit takar, mit akar, de hiszen így is elég nagy a baj, hogy a tömegek többet tudtak meg a dol­gok lényegéből, mint amennyit szabad lett volna. Ezért került nehéz helyzetbe az egykori hatalom és a hatalmat gyakorló társadalom. De ezt nem szabad elemezni, mert kiderül, hogy összeomlott egy világ- birodalom. A lényeg a fontos: amíg a másság teljes és oszthatatlan polgárjogot nyer, tűnjenek el a pályá­ról az ellenfelek. A hogy annak egyetlen módja: ki kell szorítani az utolsót is. S mikor teljesen magukra hagyottan a legutolsó is elpusztult, meg kell rendez­ni a nagy és látványos temetést. Díszőrségben állja­nak a sajtó egykori pártbizottságának tagjai, fő- és felelős szerkesztők, akik voltak és maradtak mind­máig — természetesen feketében —, hangozzék fel a munkásmozgalom gyászindulója, beszéljenek az összes volt párttitkárok. Emlékezzenek. Majd dübö­rögjön föl az Internacionálé némileg módosított szö­veggel, hogy ti. Ez a harc volt a végső! A legvégső akkor mégis ezután az legyen, hogy a halotti tor alkalmából a toborzók — régi és új sajtó­cézárok — osszanak egy legújabban alapított kitünte­tést, mondjuk a másság becsületrendjét, de ezt egy közmegbecsülésnek örvendő író, műfordító, nemzet­közi sikereket elért közéleti férfiú adja át a legérde­mesebbnek. Annak, aki a legutolsó volt népi-nemze­ti lázadót üldözte halálba a nyílt, a szabad, a minden szélsőségtől megtisztult tárgyilagos sajtó pályájáról. * Kétségbeeséssel hiszem, hogy még így sem lesz! (Fábián Gyula)

Next

/
Oldalképek
Tartalom