Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-22 / 118. szám
PEST MEGYEI / Beszélgetés Szemes Árpáddal, a Pest Megyei Sporthivatal igazgatójával Igazi diáksport — javuló népszerűséggel Nem vitás, Pest megye egészen speciális helyzetben van az ország 19 nagy közigazgatási egysége között. A több mint kétmilliós metropolist, Budapestet körülölelő, hatalmas területen fekvő megyében ugyanis az agglomerációs gyűrű felduzzadt városai, községei egészen más életteret biztosítanak lakóiknak, mint a távoli kisközségek. Aligha kell bárkinek is bizonygatni, mennyire más az élet minősége Érden, mint Galgahévízen, Gyá- lon vagy éppen Visegrádon. Nos, ebben a rendkívül változatos, mindenféle feszültségekkel terhelt közegben vizsgálódásunk tárgya, a megye sportélete is egészen különböző arculatát mutatja, ahány helyről, vagy éppen szempont szerint vágunk neki, amikor megpróbálunk egyfajta keresztmetszetet felvázolni, az örömöket és a nehézségeket egyaránt felvillantani, a tervekről a realitások keretei között mozgó vágyakról, reményekről, s nem utolsósorban az eddig elért dicséretes eredményekről beszélgetni. Erre vállalkozott — a teljesség igénye nélkül — Szemes Árpád, a Pest Megyei Sporthivatal igazgatója. — Az utóbbi három évben rendkívül nagy változásokon ment keresztül megyénk sportélete — hangsúlyozta elöljáróban Szemes Árpád. — Olyany- nyira, hogy ez alkalommal élnék a lehetőséggel és a versenysport értékelése helyett először a diáksport aktualitásairól ejtenék néhány szót. Meggyőződésem ugyanis, hogy amennyiben az ország valóban egészséges nemzetet kíván magának, úgy ezen az úton a legfontosabb feladat a valóban széles alapokon nyugvó iskolai- és diáksport kialakítása, illetve folyamatos működtetése. A diáksportnak az egyetemes magyar sportélet aktív, egyre növekvő részét kell képeznie. Végre minden szinten világossá és egyértelművé vált, hogy csak és kizárólag akkor tudunk a nép- egészségügy elég siralmas helyzetén változtatni, tartós javulást elérni, amennyiben valóban a legszélesebb alapokra építünk. Ez a piramis a jól működő diáksport nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. — A diáksport jelentőségét már az elmúlt évtizedekben is ismételten és kampányszerűen hangsúlyozták, a nyolcvanas évek közepétől pedig látványos intézkedések egész sora született, az eredmények viszont csak nem akartak jelentkezni. — A szándék valóban megvolt, de az 1986-tól meghirdetett kampány mégis tévútra vitte a diáksportot. Mindent a más területeken már csődöt mondott központosítással akartak megoldani, az érdekelteket pedig különféle tiszteletdíjakkal kívánták mozgósítani. Márpedig azóta bebizonyosodott, hogy nem lehet Budapestről eldönteni, mit sportoljanak az alapvetően más körülmények között élő Vas-, Pest-, vagy éppen Szabolcs- Szatmár megyei iskolákban. Az új felfogásban dolgozó Pest Megyei Diáksport Szövetség például — nem szervezeteket, hanem különféle sport- tevékenységeket támogat. így például segíti a megyei versenyrendszerek működtetését, hozzájárul általános és középiskolai sportcsoportok költségeihez, s akkor még nem szóltam az utaztatásokról vagy éppen a tiszteletdíjakról, amelyekhez a diáksport szövetség szintén ad pénzt. — Pest megyében jelenleg 182 helyi önkormányzat működik, köztudottan rendkívül különböző feltételek közepette. Milyen reményei vannak az elmaradottabb településeknek ahhoz, hogy belátható időn belül nálunk is jobb lehetőségeket kaphasson a sport, a diáksporttól a minőségi szakosztályokig bezárólag ? — A legfontosabb tennivalónak azt tartjuk, hogy egyetlen szakosztály se szűnjék meg; lehetőleg a meglevők fejlődjenek, illetve minél több új kezdeményezés bizonyuljon életképesnek. Ehhez vonzó élettérre van szükség, elsősorban pedig tornatermekre, csarnokokra vagy éppen nagyobb tornaszobákra. Örvendetes, hogy sokévi stagnálás, illetve látszateredmények „felhangosítása” után végre valóban jó irányban mozdult el a megye sportlétesítményellátottsága. Amíg 1991-ben még csak négy, általános-, illetve középiskolai tornaterem építése fejeződött be, addig 1992-ben már 14-et adtak át, ebben az évben pedig ez a szám előreláthatólag 22-re emelkedik. Ehhez persze nem volt elég a kormány nagyvolumenű teremépítő akciójához Pest megye számára az 1992—93-as évekre biztosított 250 millió forint, hanem az önkormányzatok anyagi áldozatvállalására is szükség volt. A ’92—93-as években elkészült, illetve építés alatt álló 36 tornateremhez megyei forrásokból 375 millió forintot biztosítanak, aminek nagyságát, s a milliók mögött fellelhető összefogás jelentőségét aligha kell bizonygatnom. — Ha javul a létesítmény- helyzet, az nemcsak az iskolai és diáksportnak jó, hanem közvetlenül vagy közvetve, de mindenképpen kedvezően befolyásolja a versenysportot, a minőségi szakosztályok életét is? — Pontosan így van! Itt is a piramis-elv erősítését szorgalmazzuk. Ahol ugyanis rendszeresen és jól működnek a csapatsportok, ott erősödik a klubélet, az összetartozás. Fontos és előrevivő fejleménynek tartom a korábbi mamutegyesületek szétdarabolódá- sát, a helyükön létrejövő önálló klubokat, amelyek közül igen sok csak egyetlen sportági szakosztályra épül. Jó példa erre a százhalombattai minőségi sportélet átalakulása: az olajvárosban kilenc, önálló klub működik, míg a tizedik — az asztaliteniszezőké —jelenleg van alakulóban. Felemlíthetem a Gödöllői SC példáját is, ahol a labdarúgók, a kézi- és a röplabdázók is önálló sportköröket hoztak létre. Ezek a kisebb egységek jobban megállnak a saját lábukon, inkább megfelelnek a nagyobb szakmai önállóság és felelősség kettős követelmény- rendszerének, mint a korábbi, sokszakosztályos klubok. — Pest megyében 27 sportági szakszövetség, illetve 219 sportegyesület funkcionál; ezek a mutatók lényegesen kedvezőbbek a többi megye számarányainál. — Örömmel tölt el, hogy 1990 óta 47 új egyesület, illetve 67 új szakosztály jött létre, méghozzá elsősorban a kisebb településeken, illetve az alacsonyabb minőségi osztályokban. Ezek a tények számos új feladatot is magukban foglalnak, hiszen a megyei, illetve a körzeti sprotszervezőknek kell megtalálniuk azokat a versenyeztetési formákat, amelyek minél több lehetőséget biztosítanak a részvevőknek úgy, hogy az a sportköröknek a lehetőségek szerint a legkevesebb pénzbe kerüljön. Mindezt megoldani, ez legalább 50 százalékban az önkormányzatok feladata, míg a másik 50 százalék a jó szervezés függvénye. — Ahhoz, hogy az önkormányzatok és egyéb, társadalmi, illetve magánkezdeményezések kitartóan támogassák a helyi sportköröket, illetve szakosztályokat, legalábbis erkölcsileg érdekeltté kellene tenni őket ebben a sokrétű és fáradságos munkájukban... — Ami nem pénzkérdés: vissza kell adni az egyes sportágak, illetve versenyrendszerek becsületét! Jelentős előrelépésnek — és mindenki által követendő, erősítendő irányzatnak — tartom azt a szemléletbeli változást, amelynek lényege: igenis jogos büszkeség töltse el azokat afiatalokat és idősebbeket, akik a megyei vagy éppen a legalsó, a körzeti bajnoki vetélkedésekben szerepelnek, s küzdenek településük jó híréért. Sokkal fontosabbnak tartjuk, ha a helyi játékosokból áll össze például egy községi labdarúgócsapat, szemben a régi, rossz gyakorlattal, amikor is „kivénhedt”, korábban jó nevű „focistákat” hoztak, úgymond erősítésként, akik azután csak a pénzt vitték el, legtöbbször nem jelentettek játékerőbeli pluszt. Morálisan viszont annál nagyobb kárt okoztak a helyi közösségnek. — Szerencsére az elmúlt években sem ezek a „vendég- művészek” adták Pest megye labdarúgásának gerincét, mint ahogy a szó szerinti minőségi sportban is béíven volt mit felsorolni, amikor mérleg- készítésre került sor. — Bár Budapest elszívó hatása megkülönböztetetten hátrányosan hatott megyénk minőségi sportéletére, azért így is bőven maradtak olyan versenyzőink, akikre joggal lehetünk büszkék! Itt említeném te-, gelőször a Vác FC-Samsung labdarúgó csapatát, amely a magyar elsőosztályú bajnokságban nála sokkal jobb körülmények között készülő együttesek előtt vezet. A váciak javára megnyilvánuló előny — véleményem szerint — legalább 75 százalékban a riválisokkal szemben meglévő emberi-erkölcsi pluszból táplálkozik. Ugyanilyen elismeréssel kell felemlítenem Nagykőrös városát, amely egyáltalán nem véletlenül kapta meg a Magyar Kosárlabda Szövetségtől „A kosárlabdázás városa” kitüntető, büszke címet. A korábban szinte kizárólag vendégjátékosokra építő Nagykőrösi Konzerv KSK vezetőinek volt erejük ahhoz, hogy miközben a felnőtt férfi csapatukat a felsőházban tartották, folyamatos utánpótlás-nevelő munkába kezdtek, s ma már 300 fős, saját bázissal rendelkeznek. A legjobb 12 között maradt férfiak mellett most már a nőkre is büszkék lehetnek, hiszen ők is felkerültek az NB I-be. Szemes Árpád a pozitív élvonalbeli példák között említette a solymári kézilabdázókat, a pomázi röplabdázókat és a ceglédi vízilabdázókat is, a teljesség igénye nélkül. — A legfontosabbnak azt tartom sportmozgalmunkban, hogy eljutottunk oda: az Országos Testnevelési- és Sport- hivatalban alapvető szemléletbeli változás következett he! Ennek lényege, hogy szakítanak a korábbi gyakorlattal, nem részesítenek indokolatlan előnyöket a versenysportnak, hanem a „darabolás” helyett a verseny-, a szabadidő- és a diáksport egyaránt fontos a legfelső sportvezetés számára. Ha ezt a meghirdetett teóriát a következő évek gyakorlata is egyre jobban igazolni fogja, úgy meggyőződésem, annak előnyeit az egész magyar társadalom élvezheti majd. Jocha Károly Az épülő' ceglédi sportcsarnok T
