Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-04 / 102. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁJUS 4.. KEDD 13 Most sem a posta a hibás... Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk folyó évi április 16-i számában „Nem kap­ja az újságunkat” címmel publikált észrevételben foglaltakat megismerve, az alábbiakat hozom szí­ves tudomásukra. Dr. Horváth József nyugdíjas sebész főorvos úr panaszát kivizsgáltat­tam és megállapítottam, hogy a Pest Megyei Hír­lap kézbesítésének elmara­dását nem postai hiba okozta, az alábbi tényál­lás miatt. A folyó év március 19-én (és nem a panasz­ban jelzett időpontban) be­fizetett háromhavi előfize­tési díj a Hírlap Előfizeté­si Irodához késedelem­mel, a március 29-i bank­anyaggal érkezett meg. A banki késedelem okát nem ismerjük. Mivel megyei napilap­ról van szó, a más megyé­be esedékes előfizetéseket a Hírlapkiadó Vállalattal kötött érvényes előfizeté­ses „Lapterjesztési Szerző­désiünk értelmében, az előfizetések kezelését a hi­vatkozott Iroda (HELIR) látja el. Sáros vára, a hajdani Sáros vármegye Nagysáros nevű községe fölött, rég romokban hever. Eperjeshez közel, a Tarca völgyében, messzire látszó erdős hegy ormán épült. A várdomb tetején már az Árpádok megjelenése Slőtt is állott egy kis földvár, az első királyok azonban —- az észak felől várható támadá­sok ellensúlyozására — tekin­télyes kővárat emeltek a hegytetőn, lakótoronnyal, négyzet alakú várfalrendszer­rel. A vár olyan jó helyen volt, hogy szinte egyet jelen­tett az egész vármegye birtok­lásával. A várról nevezték el a vármegyét is Sárosnak. Év­századokig Sáros vára volt a megyeszékhely, és székhelye egyúttal a királyi várispán- nak is. (A várispánból lett ké­sőbb a főispán.) II. (Vak) Bé­la, aki 1131—1141 között uralkodott, kedvelte ezt a tá­jat, a hagyomány szerint Eperjesnek is ő adta a nevét, mert ízes epreket hoztak itt eléje. Egyik lánya is itt halá- lozott el, a királykisasszonyt Sáros vára templomának sír­kápolnájában temették el. (1801-ben, a Tarca folyó egyik nagy áradása idején az áradás a falak alól kimosta a csontokat.) A tatárokkal ví­vott szerencsétlen végű muhi csata után 1241-ben IV. Béla király is itt lelt néhány napra menedéket a várban. 1254-ből ismerjük már egy várispán nevét is: Mihályt. Sáros vára a magyar királyok birtokában maradt 1436-ig. A várat ekkor örök adomány­ként a Perényiek kapták. 1441-ben a huszita Jan Jiskra Az iroda technológiája szerint az előfizetési díjat hó 10-ig tudunk fogadni a következő havi lapszállí­táshoz. Ezért a március 29-én érkezett befizetést csak május hónaptól érvé­nyesíthettük. A hivatkozott befizetési határidő ugyancsak a „Lapterjesztési Szerző­désiben szerepel és a ki­adó, akinek a nevében a lap terjesztését végezzük, azt tudomásul vette. Ügyfeleink pedig ezen időpontról a helyi postahi­vatalokban kaphatnak fel­világosítást. A konkrét panaszból az egyértelműen nem álla­pítható meg, hogy a főor­vos úrnak ki és miért nem adott ilyen felvilágo­sítást, bár ebben az eset­ben inkább a már jelzett különleges kezelés mód­jára terelődhetett a hang­súly. Megállapítom továbbá, hogy időközben (április 7-i keltezéssel) a főorvos úr lemondta a korábbi megrendelését, ezért ápri­lis 19-i banki indítással visszautaltuk címére a be­fizetett előfizetési díjat. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét. Tisztelettel: Kövesdi Ferencné igazgató Hírlap és Postaszállítási Igazgatóság Mellébeszéltek! |kf/A Március 17-i leve- £d lemben ezen a he- Vw™* lyen szóvá tettem egy furcsaságot: brazíliai rokonaim kártéríté­si ügyében nem a megbízot­takat, ügyvédemet Foton és engem Veresegyházon szólí­tottak fel iratpótlásra, eset­leg az árverésen való részvé­telre, hanem a tízezer kilo­méternél is messzebb élő és magyarul nem tudó károsul­takat, tényleges zavart és ér­tetlenséget okozva odakint és lehetetlen helyzetbe hoz­va minket, azt a látszatot keltve, hogy hanyagul intéz­tük az ügyeiket. Az írás megjelenése után annak kivágatával „bélelt” levelet írtam dr. Sepsey Ta­más államtitkár úrnak, hogy tudomást szerezzen erről az — enyhén szólva — parado­xonról. A minap megjött a meg­hökkentő válasz, idézem a lényegi részét: „— Dr. Sep­sey Tamás államtitkár úr­hoz intézett levelét megkap­tuk. Az ön által képviselt ... kárigénye 1992. XII. hó 21-én a Pest Megyei Kárren­dezési Hivatalhoz áthelye­zésre került további ügyinté­zés céljából. Kérem, hogy a továbbiakban ott szívesked­jék érdeklődni. Üdvözlettel dr. Acsay Ferenc hivatalve­zető.” Meg vagyok döbbenve. Tudom, hogy istentelen sok dolguk lehet. De akár a cik­ket, akár levelemet futották végig, kiderülhetett volna, hogy nem ügyintézni aka­rok, hanem arra választ kap­ni, hogy a tizenöt-húsz kilo­méterre lakó megbízottak helyett miért a tízezer kilo­méternél is messzebbre lakó szerencsétlen károsultakat zaklatják? Erre sem az államtitkár úrtól, sem a levelet aláíró Budapesti Kárrendezési Hi­vatalban vezetőként dolgo­zó úrtól érdemi választ nem kaptam. És az a gyanúm, hogy a Pest megyeiek sem lesznek erre képesek. Fazekas Mátyás Veresegyház Hol tartunk? A Nap Tv-ben ápri­lis 14-én reggel /Zsigmond Attila MDF-es és Rajk SZDSZ-es ország­képviselők voltak Mélykúti Ilona vendégei. A politikusok az Országgyű­lés kulturális bizottságának tagjaiként is nyilatkoztak. Megmondom őszintén, hogy Zsigmond Attilán igen elcsodálkoztam, mert MDF-es képviselőként alig volt más véleménye a felve­tődött kérdésekben, mint az HISTÓRIA Szombathy Viktor Sáros (Részletek a Száll a rege várról várra című könyvből) foglalta el a várat, s mint vár­úr, néhány évig Sáros várme­gye főispánja is volt. 1461-ben Mátyás király visz- szaostroraolta tőle a várat. Ekkor ismét a Perényiek kap­ták, de a Perényiek István nevű tagja hűtlenségbe esett, s a király 1490-ben Sáros vá­rát is fiának, Corvin János­nak, Liptó hercegének adomá­nyozta. 1528-ban az egyik új király, Szapolyai János újra visszaadta Sárost a hatalmas Perényieknek. Ez időben bő­vítették a várat, elővárat, új falakat, új bástyákat kapott, a vár ismét megszépült. 1542-ben Ferdinánd, a bécsi király serege foglalta el Sá­rost. A várkapitányi helyre ekkor egy tudósnak is jeles férfiú került: Werner György. Wemer könyvet is írt; latin nyelven egy eredeti munkát „De admirandis Hun­gáriáé aquis” (Magyarország vizeinek csodái) címen. Az akkor már nevezetesebb gyógyvizekről szólt ez a könyv, ez vitte hírét Európá­ban többek között Pöstyén- nek is. Sáros várát 1560-ban Thurzó Elek szerezte meg. A Thurzók a Fuggerekkel együtt jeles kereskedőcsalád voltak; bányáiknak, bányabér­leteiknek se szeri, se száma nem volt, arannyal, ezüsttel, rézzel kereskedtek a külföldi fémpiacokon, s egyhamar meggazdagodtak, majd orszá­gos jelentőségű politikusok, jeles katonák is kikerültek a családból, a Thökölyekhez hasonlatosan. Thurzó Elek is bővítette, szépítette Sáros vá­rát. A Thurzók kezéből 1642-ben vásárlás útján I. Rá­kóczi György tulajdonába ke­rült Sáros. Rákóczi rene­szánsz stílusban építette to­vább a várat. 1660-ban a pus­kaporos torony véletlenül fel­robbant. ledöntötte az öreg tornyot. (...) Épült közben egy szép vár­kastély is a magas vár alá, a Rákóczi-kastély. Kedvelték ezt a kastélyt és gyönyörű kertjét mind a Rákócziak, mind feleségeik. Különösen pedig a nagyságosltejedelem- nek, a második Ferencnek volt ez kedves helye. Mint fiatal herceg — az ország leg­gazdagabb főura —, s távol még a fejedelemség gondola­tától is, hónapokat töltött itt fiatal házasként. Dehogy gondolta még, hogy az elégedetlenkedők élé­re fog állni! Napjait, heteit kellemesen töltötte, ámde amikor a szomszéd, az ungi főispán, gróf Bercsényi Mik­lós egy másik, szomorúbb magyar világot mutatott meg neki: lassan tudatára ébredt küldetésének. Bízott azonban minden emberben. Az eperjesi ezred kapitányában is, a belga Lon- guevalban. Longueval kapi­tány megnyerű szavú volt, modora hízelgő, műveltsége bécsi. Csak éppen azt nem sejtette Rákóczi Ferenc, hogy a jezsuiták kémje, s ha a jezsuitáké, akkor a császá­ré is. Levelet bízott rá, vigye a franciák királyának* Lajos­nak: a tizennegyediknek; tá­madja meg a bécsi császárt, és küldjön segítséget az el­nyomott, szenvedő magya­roknak ezzel. Pénzben és se­regben, jó hadiszerekben! A levelet ugyan a hamis Longueval elvitte Párizsba, de előbb megmutatta a jezsui­táknak. Visszajövet pedig a választ sem rejtette el a jezsu­iták előtt. Színleg el is fogták az álnok kapitányt, hogy or­szág-világ előtt így fedezze magát, de ez csak álca volt. Ezzel az álcával jó Rákóczi herceg odafönn Sárosban a halál listájára került. Üzente is gyorsfutárral neki a nénje, Rákóczi Júlia, Aspremont grófné Bécs váro­sából: — Ferencem, menekülj, Longueval elárult! Fuss Len­gyelországba. De ez már késő volt. A fiatal Rákóczi éppen há­lószobájukban üldögélt, ami­kor jóval esthajnal után rátör­ték az ajtót, és két császári tiszt az olasz nevű Solari ge­nerálissal belépett, s rátette kezét Rákóczi vállára: — Herceg, ön a foglyom! Vitték már Rákóczit Bécs­újhely várába. Onnan szökött vissza. Ezzel kezdődött a kuruc szabadságharc. SZDSZ-es Rajk Lászlónak. Megkockáztatom: Rajk László markánsabban képvi­selte pártja véleményét, mint Zsigmond Attila. O ugyanis igen „langyosan” szólalt meg, amikor megszó­lalt. Inkább olyan benyo­mást keltett, mintha csak asz- szisztált volna az ellenzék képviselőjének. (Valószínű, hogy kritikusabban minősí­tem személyét, mióta a „szo­borpark” létrehozásában is szerepet játszott. Nyíltan megmondom: a legnagyobb mértékben elítélem ezen „műalkotást”. Nem megőriz­ni, hanem megsemmisíteni kellett volna ezeket a rossz­emlékű műveket. Ráadásul azt a sok millió forintot iga­zán sokkal fontosabb dol­gokra is fel lehetett volna használni.) A beszélgetés fő témája Fekete György he­lyettes államtitkár volt, akit a legutóbbi kormányátalakí­tás során leváltottak (bár egyesek szerint saját kérésé­re mentették fel). Olyan ér­zésem volt, ami a beszélge­tés során világossá vált, hogy mindkét képviselő he­lyeselte Fekete György távo­zását. Ez az a pont, amikor nem tudom a dolgot magamnak sem megmagyarázni. Aggá­lyaimat az alábbiakban nyil­vánítom ki: Bejátszás sze­rint egy régebbi Össztűz­adásban három élvonalbeli riporter: Havas, Juszt és Liszkai urak vették kereszt­tűzbe Fekete György helyet­tes államtitkár urat, aki min­den feltett kérdésre válaszol­va, de általánosan is „tarol­ta” kérdezőit. Határozott — mely magatartás oly ritka manapság —, konkrét vála­szai igen nagy tudásról (is­meretanyagról) tanúskod­tak. Különösen az tetszett, hogy világosan kinyilvání­totta: a tárcán belül a maga területén végrehajtja a rend­szerváltást. (Bár ezt tenné minden illetékes a maga te­rületén, akkor nem itt áll­nánk...) Úgy látszik: liberá­lis körökben bel- és külföl­dön ez nem jó ajánlólevél. Hát már ott tartunk, hogy nem a többségi, hanem a ki­sebbségi akarat érvényesül? De kérdem én: ki adott erre felhatalmazást? Hová vezet ez? Meddig fogja még a li­berális eszmerendszer vezet­ni az országot — a többség akarata ellenére? Erre kérek konkrét választ, ha egyálta­lán tud erre valaki válaszol­ni?! Avagy titkos egyezség született arról, hogy ameny- nyiben a következő választá­son „liberális uraimék” ke­rülnek ki győztesen, akkor a keresztény népi-nemzeti esz­merendszer szerint fognak — vagy fog — irányítani? Valóban ilyen fordított vi­lágban élünk és fogunk élni? Forgó László Vác Ráday Gedeont követté választják Az 1839 júniusában megnyílt országgyűlés mun­káját csaknem megbénította a Ráday-ügy. Gróf Ráday Gedeon a Pest megyei ellenzék egyik vezé­re volt, kitűnő' szónok, az alkotmányos jogok kö­vetkezetes híve, védője. A letartóztatott Lovassy László ügyében mondott nagy beszéde miatt a kormány pert indított ellene, becstelenség cí­mén. A vármegye közgyűlése a ránehezedő nyo­más ellenére 1839. május 4-én országgyűlési kö­vetté választotta. A bonyodalmak ekkor kezdőd­tek: az udvar, a megyék önkormányzatával és a követválasztás szabadságával mit sem törődve, utasította Pest megye közgyűlését, hogy Ráday helyett mást küldjön Pozsonyba, a grófnak pedig megtiltotta a megjelenést a diétán. A törvényte­lenség ellen a vármegye azonnal tiltakozott és körlevélben tudatta álláspontját a megyékkel. A június 4-én megnyílt országgyűlés első ülésén Pest megye megválasztott másik követe. Szentki­rályi Mór javaslatot terjesztett elő: meg kell vál­toztatni a Ráday eltiltását kimondó határozatot. Az alsótábla indítványára határozatban mondta ki: addig nem élnek felirattal az udvarhoz, míg a törvényesen megválasztott Pest megyei követ el nem foglalja helyét Pozsonyban. A főrendek azonban nem fogadták el a határozatot, megin­dult a két tábla között az üzenetek küldése, az országgyűlés munkája pedig ténylegesen el sem kezdődött. Közben megindultak a próbálkozá­sok Ráday „puhítására”: kérték, önként mond­jon le. A gróf nem könnyen, de végül lemondott mandátumáról — főleg azért, mert hallgatóla­gos ígéretet kapott az alsótábla, hogy rövidesen amnesztiával kiszabadul Kossuth, Lovassy és Wesselényi. Ráday lemondása után Pest várme­gye sérelme lekerült a napirendről — az ország- gyűlés is megkezdte tényleges munkáját. Pogány György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom