Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-21 / 117. szám
IS PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁJUS 21.. PÉNTEK 13 Akkor minden szép volt...? mi Sokszor gondolkodjál' tam rajta, vajon miért vagyok már több éve „félhivatásos” sajtólevelező? És majdnem mindig arra döbbentem rá, hogy — többek között — azért, mert tudok az írott sajtóban a sorok között (is) olvasni... Eme „átkozott” képességem birtokában estem a ráér- zés újabb csapdájába, mikor a „Nemzeti Sport” április 28-i számában, az Oroszország—Magyarország vb-se- lejtező mérkőzés beharango- zóját olvastam. Az egészoldalas írást Borókai Gábor és Lakat T. Károly jegyezték. Most így utólag belegondolva, már a cím is jelentőséggel bír: „A tavasz 17 pillanata”. Gondolom, mindenki emlékszik Stirlitz kapitány szenzációs kalandjaira, melyekkel a Gestapo teljes apparátusát az orránál fogva vezette a derék szovjet „hírszerző”, akinek amerikai megfelelője másfajta filmekben, mindig csak „kém" volt... A számtalanadik ismétlés után, a nézők nagy részében felvetődött: ha a németek mindig ilyen komplett hülyék voltak, miért került több évbe, és akkora véráldozatba a legyőzésük?! Nos, a Nemzeti Sport, a „szigorúan pártsemleges és független” sportnak a beha- rangozója úgy íródott, hogy egy komoly téma után, egy- egy kedélyes életkép következett, napjaink moszkvai valóságáról. Az épületes „színesekből” sok mindent megtudhattunk. A moszkvai helyzetről éppúgy, mint jeles sportzsurnalisztáink egyéniségéről és jelleméről... Rögtön az elején képet kaptunk a Jelcin-szimpatizáns orosz választásokról, no és arról, hogy ez miként érinti a toliforgatóinkat! Később az amerikai hotelipar nyomában sántikáló moszkvai szállodáról kapunk Jesújtó helyzetjelentést. Ennél is letargikusabb az Arbátot, Moszkva Váci utcáját jellemző képük: „mindent ellep a por, a szemét, térdig érő a kosz, a mocsok, de a rubelért lihegő koldus olyan videoüzlet kirakatához támaszkodik, amely a XXL századot idézi!”... Ezt jeles sportújságíróink alkalmi ismerősének, Ljosá- nak kalandor életéből merített sztorijai színesítik. Ljosa beavatta őket a Kakukk Marci-i szélhámosság moszkvai fokozataiba, miként lehet Lenin-jelvényből, a helyi. Hard Rock Cafe-bár trikójáig nagy üzleteket csinálni, a maffia megtűrő támogatásával. Majd megtudhatjuk, hogy a Vörös téren, „minden és semmi sem a régi”. Ezután szinte felüdítően hat, hogy riportereink is láthatták: „Toprongyos muzsik alszik a Revoljacija nevet viselő metróállomás peronján”, de hát ez itt megszokott látvány... Ennyi szívderítő képi leírás után már-már hitelesnek és nagyrabecsültnek titulálnám a két száguldó riportert: ha nem szolgálnának sorok közt megbúvó magyarázattal, irományukat illetően. Egy hétköznapi, banális ügyben, a moszkvai fagylalt állapotváltozása nyomán bújtatják ki a szöget a zsákból, s alkotnak komoly politikai véleményt. ...,,a híres orosz fagylalt, jelentjük, már nem a régi. Ahogy ennek a millió sebből vérző országnak az aurájából végleg eltűnt mára... a csak rája jellemző bájos bumfordiság, úgy illant el valahová a fagylaltból az anyag”... Mintha csak magyar közéletünk „jóakaratát” hallanánk, olvasnánk! (De, hiszen ők azok, élő valóságukban.) A brezsnyevista, csemyenkóista korokat sírják vissza, rájuk aggatva a „bájos bumfordiság” díszleteit — holmi utcai nyalniva- ló ürügyén!? Csak az a tragikomikus, hogy ezek a sportkrónikások, néhány éve, moszkvai kiküldetéseikről, a virágzó kommunizmus,'-a társadalmi Kánaán „álomvilágá- ról" áradoztak... Brezovich Károly Vác Káosz a piacon Szeretnék rámutatni a Budapesti Nagybani Piac visszásságaira. Sikerült a mocsarat eladni és iszonyú pénzekért egy piacot építeni. Ez» is, mint sok más magyar beruházás, el sem készült, máris bontják, rosszul bírja a mocsár a terhelést. Miközben, cserélgetik a frissen lerakott kövezetei, új típusú sátrakkal fedik a piac igen jelentős részét, sok ember bosszúságára. Azt mondják, igen drága egy ilyen sátor, csak éppen semmire sem jó. Mi pedig, szenvedünk, tolakszunk, szerencsétlen termelőknek nincs hely, nincs élettér az árusításra. Mára már igazi, embert györtő-nyomorító helyzet alakult ki. A nyitás napján már emberéletet követelt a kialakult káosz. Akkor az autópályán rekedt a kocsi-' sor vége és az a körülmény játszott közre a történteknél, de most is előfordul, hogy vannak kisebb-nagyobb balesetek, amiben az áldatlan'állapot is közrejátszik. A jelenlegi gyakorlat szerint, ha valaki megfelelő helyre kíván az árujával kerülni, akkor 6-8 órával a nyitást megelőzően már sorban kell várakoznia. Télen a fagyban, nyáron a hőségben, embert, gépet, árut gyötrő, kegyetlen, mesterségesen előállított kiszolgáltatott helyzetben. Télen a hideg ellen a legelterjedtebb védekezés az, hogy a fülkékben gázzal fűtenek a zárt kocsikban és örökre ott alszanak el. Megdöbbentő akárhányszor látjuk, mert ennek nem kellene így történnie. Meddig mehet ez így, kérdezhetné az ember, de nem kérdezik... Nem kérdezik, mert félnek, félünk, mindentől. A piac tervezője bizonyára jót akart, de meg lehet HISTÓRIA AZ ORKHONI FELIRATOK VI. Ellenségünk volt akkor a kínai császár, ellenségünk volt a tíz nyíl kagánja, és ellenségünk volt az erős kirgiz ka- gán. Ez a három kagán megegyezett. „Egyesüljünk az Altun erdőségben — így egyeztek meg —, vezessük hadainkat a keleti türk kagán ellen — mondták. —Ha nem vezetjük ellene seregeinket, mivel a kagán hős, mivel tanácsadója bölcs, bármi történjen is, ok minket biztosan el fognak pusztítani. Hárman egyesülve induljunk ellene, és semmisítsük meg őt!” — mondták. A türgis kagán ezt válaszolta: „Az én népem ott lesz! — mondta. — A türk nép is nyugtalankodik, oguz alattvalóik is lázadoznak” — mondta. Amikor ezt meghallottam, éjszaka nem jött álom a szememre, nappal nem volt miatta nyugovásom. S így gondolkoztam: „Vezessük hadainkat a kirgizek ellen!” — mondtam. Mikor meghallottam, hogy á Kögmen hegységen csak egy út vezet keresztül, az is el van zárva hóval, ezt gondoltam: „Ezen az úton nem lesz lehetséges.” Vezetőt kerestem tehát, s találtam egy embert a távoli áz nép közül. „Én áz földről való vagyok... azt mondják, van ott egy megállóhely, az Ani folyó mentén előre lehet nyomulni, s ha szorosan amellett megyünk, egy lóval át lehet jutni”. Mikor ezeket mondta, így gondolkoztam: „Ha azon az úton megyünk, elértjük célunkat.” Kagánomnak ezt előterjesztettem, s a hadakat elindítottam, lóra szólítottam. Az AK Termelen túl üttettem fel a tábort, s a sereget lóra szólítva, áthatoltunk a havon. Fent a lóról leszállva, gyalogosan, a fákba kapaszkodva hágtunk fel a hegyre. Amikor a legelső emberek megjárták a havat, hozzájuk csatlakoztattam a hadsereget, és átkeltünk az Ibar hegycsúcson. Majd kínlódva leereszkedtünk, lejtőkön és hegyszorosokon áthatolva tíz éjen, tíz napon át meneteltünk. Mivel vezetőnk hamis utat mutatott, leszúrtuk. Míg mi ilyen bajban voltunk, így szólott a kagán: „Kezdjetek vágtába, s haladjatok az Ani folyó mentén!” Annak a folyónak a mentén haladtunk lefelé, a harcosok számbavétele miatt pihenőt tartottunk, lovainkat a fákhoz kötöttük. Nappal is, éjjel is vágtatva mentünk, és álmunkban leptük meg a kirgizeket. ...lándzsával nyitottunk utat magunknak. A kán és a hadsereg összegyülekezett, megütköztünk velük, s legyőztük őket, a kánt pedig megöltük. A kirgizek népe megadta magát, s behódolt a kagánnak. Mi pedig visszatértünk. A Kögmen hegység túlsó oldalán vonulva tértünk vissza a kirgizektől. Hírhozó jött akkor a türgis kagántól, s szava így hangzott: „A türgis kagán ezt mondta: Vezessünk hadat a keleti kagán ellen! Ha nem vezetünk, mivel a kagán bátor, tanácsadója bölcs, bármi legyen is, el fog bennünket pusztítani! Erre a türgis kagán hadba vonult — mondta a kém —, a tíz nyíl népe mind hadba vonult, s a kínai sereg készen áll” — ezt mondta a kém. E szavakat hallván, így szólt az én kagá- nom: „Meghalt a katun, el akarom őt temetni, haza kell térnem. Ti vonuljatok a sereggel, és üssetek tábort az Altun hegységben. Inéi kagán és Tardus sad legyen a hadsereg vezére” — ezt mondta a kagán. S így kért engem, a bölcs Tonjukukot: „Te vezesd ezt a hadsereget — mondta —, a büntetést belátásod szerint ródd ki rájuk, mit mondjak én még neked? — így szólt. — Ha csatlakoznak hozzánk, akkor gyarapszik a bátor emberek száma, ha nem jönnek, táborozz ott, és szerezz nyelveket” — mondta. Az Altun erdőségben táboroztunk. amikor három nyelvet fogtunk, s közös szavuk ez volt: „A kagán hadba vonult, a tíz nyíl serege mind felvonult, a Jaris síkságon akarnak egyesülni”. E szavakat hallván, eljuttattam a hírt a kagánhoz. Mit tegyek? A válasz visszajött: „Maradj helyben, ne lovagolj tovább, állíts fel szigorú őrséget, vigyázz, rád ne támadjanak!” — így hangzott. Ezt a parancsot küldte nekem Bögü kagán. De Apa Tarkanhoz ilyen titkos üzenetet küldött: „A bölcs Tonjukuk rossz ember, önfejű ember, ha ő azt mondja: indítsuk el hadainkat... te ne egyezz bele!” (Folytatjuk) nézni, mit tett. A piac közlekedési rendje az első napon összeomlott, a Nagykőrösi úton káosz van, a forgalom megbénult. A rendőrség az első nap bezáratta a tervezett kijáratot, ezzel a remény is odaveszett, s azóta is tartó nyomorgás lett a következménye. Ennek ellenére . hiszem, hogy lehetne a dolgon javítani, de nem így ebben a hozzáállásban. Mire a kereskedők jönnek, már teljesen telített a piac, sok a veszekedés, a káoszban türelmetlenek az emberek, egymást marjuk. Ennek orvoslására Sekurity nevet viselő fekete ruhás kommandós alakulatot fogadtak a piac vezetői a rendtartásra. Nagyon rossz emlékem, emlékeim vannak az ilyen egyenruhás rendezőkről — ebből, ezektől a fiúktól, remélik a rendet,,egy alapvetően elrontott helyzetbe — szegény fiúk, majd- hogy meg nem fagytak a télen az egyenruhában. A kereskedőknek még rosz- szabb, mert az adóhatóság feltételeket szabott. Azt gondolták, hogy itt rend van, hogy működni fog a dolog. A kft.-k, nagykereskedők reszortokat tartanak, 2-3 helyen is árulnak, igen kemény helypénzeket fizetnek. Ez persze továbbgyűrűzik, drágítja a termékeket. A nagy forgalom miatt igen lezserül bánnak velünk, számlát nem nagyon akarnak adni, nem akarnak vesződni. Megtehetik velünk, mert alighogy ellép az ember, ott a másik ál- dozatnakvaló. Vannak ugyan rendesek is, de igazán jól alig-alig állítanak ki számlát. Rendesen összekeverik a számlán az áfa-kulcsokat, kartonszámot. Láda darabszámot írnak a súlyban való megnevezés helyett, más esetben a kartont belemérik az áruba. Kérdezem én. mit tehetünk? Elküldenek a csudába, mert a másik már ott vár és a helyemben szótlanul tűri az erőszakot. Felügyelet? A magántermelőkkel csupán annyiban egyszerűbb, hogy nem olyan nehézfiús a helyzet. A vásárlásainknál a törvény szerint adószámot kellene hogy adjanak, vagy számlát írjanak. Na ez nem működik. Talán tízszázalékának ha van adószáma, az is szégyenlősen titkolja ameddig lehet. Ezek mellett sok az úgynevezett zugkereskedő, csen- cselő. Hogyan is működik ez? Megveszi az árut az egyik végén, és eladja a másik végén. Mondhatnánk, hogy szabadkereskedelem van. Igen az van, csak ezek a folyamatok nincsenek rögzítve. És nyílt titok, ha egyáltalán titok, hogy ez létezik. Egyre többen vannak és akaratlanul felhajták az árakat, mert ott napolnak, heteinek az áruval, míg az igazi termelő mielőbb végezni akar és siet haza. Lehetne sorolni oldalakon át, de nem teszem, mert az a bizonyos borsó jut eszembe. M. i. Tápiószecsfí (A teljes név és cím a szerkesztőségben) A péceli Ráday-könyvtár A Pest megyében élő arisztokrata könyvgyűjtők leghíresebbje a 18. században gróf Ráday Gedeon volt. A könyvek szeretetét apjától, Ráday Páltói, Rákóczi egykori titkárától örökölte, a gyűjtemény alapjait is ő rakta le. De a tudatos fejlesztés az 1713-ban született Ráday Gedeon érdeme. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve bekapcsolódott Pest megye életébe, sokat tett a református egyházért is — legszívesebben azonban könyveivel, az irodalommal foglalkozott. Maga is írt, Orczy Lőrinc a „magyar litcratúra” atyjának nevezte. Ráday figyelemmel kísérte az európai könyvpiacot, az árveréseket. Segítői is voltak, főleg Nagy Sámuel, aki Bécsben élve évtizedeken át küldte Pécelre a régi és új könyveket. Ráday a gödöllői kastély mintájára építtette sajátját, a barokk palotában pompás termekben helyezte el a szép kötésű könyveket. Amikor 1792-ben meghalt, gyűjteménye 10302 kötetet számlált. Ráday a korra jellemző enciklopédikus gyűjteményt hozott létre, vagyis az ismeretek egészét felölelte a bibliotéka állománya. De felismerte a magyar irodalom fontosságát is, kora egyik legteljesebb magyar vonatkozású . könyvtárát is ő gyűjtötte össze. Elentétben a bibliofilek többségével, szívesen megosztotta a könyvtárát írókkal, tudósokkal: szinte az egész országból kértek tőle kölcsön műveket. Persze vigyázott rájuk: egyszer peres ügye támadt, mert képen vágott egy németet, aki nem akarta visszaadni egyik könyvét. Halála után a gyűjtemény szerencsére nem szóródott szét, a család évtizedekkel később eladta a pesti református teológiai akadémia részére. Könyvtára képezi alapját a róla elnevezett Ráday-gyűjteményntk. Pogány György
