Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
MAGYARORSZÁG PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. MÁJUS 4.. KEDD Népligeti titok Pető Iván a Népligetben címmel terjedelmes tudósítást adott közre a Magyar Távirati Iroda 1993. május 1-jén, szombaton délután 17 óra 23 perckor, amelynek így szólt az utolsó bekezdése: „Az eredeti program szerint a délelőtt folyamán Kuncze Gábor, a szabaddemokraták parlamenti frakcióvezetője folytatott volna kötetlen beszélgetést az ünneplőkkel, de ez a rendezvény az érdeklődés hiánya miatt elmaradt." Ugyanazon a napon 17 óra 53 perckor, tehát pontosan félórával később javítás érkezett erre a hírre. E szerint „Pető Iván a Népligetben című hírünk utolsó bekezdését visszavonjuk, helyette kérjük az alábbi szöveget használni utolsó bekezdésként: Délelőtt Kuncze Gábor, a szabaddemokraták parlamenti frakcióvezetője folytatott kötetlen beszélgetést az ünneplőkkel.” Mindezt a szerkesztő annak az ismeretében olvasta, hogy a délelőtt folyamán a saját két szép fülével hallotta a Rádió helyszíni közvetítését a Népligetből. Abban pedig ékes magyar nyelven, közérthetően elhangzott, hogy a rendezvény az érdeklődés hiánya miatt bizony elmaradt, a zöldbe kiment majálisozók inkább a lacipe- csenyés és sörössátrakat keresték fel, no meg az ingyenes koleszterinmérésnek volt sikere (erről szólt lapunk tegnapi számában a 3. oldaton a főszerkesztő jegyzete). Mi történt hát május 1-jén délelőtt a Népligetben? Nem tudok mást elképzelni, minthogy Kuncze Gábor látva az érdeklődés hiányát, maga is beállt a lacipecse- nyére, meg a korsó sörre várakozók közé, és kötetlen beszélgetés keretében szidta a csillagászati árakat. De mi történhetett a hír és a módosítás közötti ama bizonyos félórában az MTI-ben? (dégé) A Pest megyei közgyűlés hírei Támogatásokról döntöttek Költözik Új otthonba költözik május 3. és 6. között a Világkiállítási Programiroda. A Barsiné Pataky Etelka vezette iroda s az ahhoz kapcsolódó szervezetek eddig a Első találkozás Mád! Ferenc művelődési és közoktatási miniszter tegnap Budapesten tárgyalást folytatott a Dusán Slobodnik szlovák kultuszminiszter vezetésével hazánkba érkezett küldöttséggel. Ez volt az első alkalom, hogy egy új történelmi szituációban a két független köztársaság kulturális irányítói eszmecserét folytattak, és felvázolták egy, a közeli jövőben megkötendő magyar—szlovák kulturális egyezmény fontosabb téziseit. A jó hangulatú megbeszélésen szót ejtettek a másik országban élő nemzeti kisebbségek néhány konkrét gondjáról is. A két miniszter egyetértett abban, hogy kormányaiknál szorgalmazni fogják a Meciar miniszterelnök legutóbbi budapesti' látogatásán felvetődött gondolat mielőbbi megvalósítását: létesüljön mindkét ország parlamentjének keretei között egy bizottság, amely körültekintően és minden vonatkozásában megvizsgálja az adott országban élő magyar, illetve szlovák kisebbség helyzetét... A szlovák kulturális miniszter hivatalos látogatásra hívta Pozsonyba Mádl Ferencet, hogy még a nyár beköszönte előtt alá tudják írni a két ország közötti kulturális egyezményt. az iroda Miniszterelnöki Hivatal Kossuth téri székházában vendégeskedtek, ahonnan az V. kerület, Tüköry utca 3. — volt 'Volán Tefu — épületbe teszik át székhelyüket. A magyar agrárexportban mintegy 300 millió dollár az exportkiesés az első negyedévben a múlt év hasonló időszakához képest — tájékoztatta az MTI-t Vajda László, a szaktárca illetékes főosztály- vezetője. A szakember elmondta: az FM már a múlt évben számolt azzal, hogy az idén visz- szaesik az agrárkivitel. A múlt évi aszály miatt csökkent a gabonatermés, s ez már a bevételkiesés felét jelentette. Mivel csökkent az álA Magyar Út az alapszerződésről Az 1991-ben aláírt, s most ratifikálás céljából Országgyűlés elé kerülő magyar—ukrán alapszerződés 2. cikkelye — a Magyar Út Körök Mozgalom tegnapi nyilatkozata szerint — „olyan lemondást tartalmaz, amelynek nincs értelme. Magyarországnak természetesen senkivel szemben nincsenek területi követelései, s kormányunk és törvényhozásunk a békeszerződések és a nemzetközi szerződések tiszteletben tartásának álláspontján volt és marad. Ebben a helyzetben értelmetlen dolog a már aláírt egyezményekén túlmenően olyan kitételeket belefogalmazni amely jövőt illető határozatlanságával csak bizonytalanságot szülhet és alkalmas a magyar kormányzatba — mint anyaország kormányzatába — vetett bizalom megingatására. A Magyar Út „lélekben” most is 15 millió magyar összetartozásának erkölcsi alapján áll, és ezért ezt a cikkelyt elfogadhatatlannak tartja. A békés rendezés gondolatáról és lehetőségéről való lemondás egy —: meglehet irracionális — reménykedés kioltását jelenti sok millió rendkívül nehéz helyzetű magyar testvérünk számára.” — hangzik a nyilatkozat, amely végül leszögezi: a nyilatkozatot a Magyar Út Körök Mozgalom az ukrán—magyar barátság és a Kárpátok tövében élő magyar nemzetrészek autonómiatörekvéseinek egyidejű támogatásának jegyében tette. latállomány, nem volt elegendő árualap a húskivitelhez. Az aszály lényegében a növényolajexportot . is akadályozta. A baromfiexport főként az állatállomány csökkenése és a magas takarmányárak miatt mérséklődött. Vajda László szerint az év hátralévő részében még van esélye annak, hogy mérséklődjön a jelenlegi exportárbevétel-kiesés. Ennek érdekében a Földművelésügyi Minisztérium több intézkedést is tervez: a kiviteli támogatá(Folytatás az I. oldalról) A Szent Rókus Kórház Pesthidegkúton lévő pszichiátriai osztálya 1,5 millió forintos, csatornaépítési támogatásért nyújtott be előterjesztést. Mint oly sok esetben, most is a tulajdonjog tisztázatlanságából fakadó kérdések merültek fel. Lévén azonban, hogy a tervezett beruházások elmaradása esetén a pszichiátriai osztály működésképtelenné válna, a PEB jóváhagyta az előterjesztést. Piliscsaba önkormányzata is csatornázási felújításra nyújtja be igényét 994 ezer forint értékben. A bizottság dötéshozatal előtt kiegészítő adatokat kért, az utóbbi három évben csatornafejlesztési hozzájárulás címén eddig kiutalt összegről. Megszavazta Viszont a Ráckevei Tüdőgondozó röntgengépének felszereléséhez szükséges 99t) ezer forintot. A továbbiakban a bizottság megtárgyalta a ceglédi református iskola és a gödöllői Szakmunkásképző Intézet és Kollégium, valamint a Pomázi Önkéntes Tűzoltó Egyesület anyagi támogatásának ügyét, s a kérelmeket mindhárom esetben visszautasította. Támogatta viszont az ipolydamásdi polgármester kérését: a falut a szlovákiai Helembával öszsok növelését, valamint elsősorban kedvezményes hitelekkel a termelési kedv fellendítését. Nincs gabonahiány az országban, pedig nemrégiben több szakember is ezt prognosztizálta. Az üggyel kapcsolatos kérdésre elmondták, hogy a szaktárcához több konkrét exportkérelem is érkezett: többek között egy 50 ezer tonnás étkezési búzát tartalmazó tételre, továbbá 16 500 tonna liszt kivitelére. Ez utóbbi mennyiséget szekötő híd felújítására 100 ezer forintot szavazott' meg a testület. * A Pest megye önkormányzat környezetvédelmi és terület- fejlesztési osztályának vezetője, F egyverneky Sándor tegnap a gazdasági bizottság ülésén felvetette önkormányzati intézmény alapítását a megyei expórendezvények sikere és nagyobb hatékonysága érdekében július 1-jé- től. Az indokok kézenfekvő- ek, hiszen a bizottságok hatáskörében nem lehet elég gyorsan határozni bizonyos dolgokban. Szegedi Pál, a g. b. elnöke szerint ennek létrehozására nem lenne elegendő az erre a célre elkülönített 7 millió forint, de az idő rövidsége is azt indokolná, hogy ha létre is jön, az csak január 1-jétől történjen. Úgy tűnt, a gazdasági bizottságnak nem volt ideje vagy türelme meghallgatni Fegyverneky Sándor megalapozott észérveit, akinek any- nyit sikerült elérnie, hogy a következő héten az érdekelt bizottságok közös ülésen döntenek a kérdésről. A május 14-ei közgyűlés akkor talán" már kimondhatná a végső megoldást. Bartos Csilla wmm mmm liiiiiiiiiiiiiiii két cég, míg a búzát egy vállalkozás szeretné kiszállítani az országból külföldre. Emellett a minisztériumban több más vállalat is szóban már jelezte kiviteli szándékát. Makay György, a Gabona- szövetség főtitkára az értesülést kommentálva elmondta: a gabonakiviteli szándékról nincs tudomása. A lisztexportot elképzelhetőnek tartja. Mint kifejtette: úgynevezett technológiai felesleg keletkezett kenyérlisztből, s itthon ezt már nehéz értékesíteni. Döntés ma A köztársasági elnök ma dönt arról, hogy aláírja-e az önkényuralmi jelképek használatáról szóló törvényt, vagy — teljesítve a Munkáspárt vezetőjének, Thürmer Gyulának kérését — az alkotmánybírák normakontrollját kéri. Mint ismeretes, a szélsőbal- és a szélsőjobboldal jelképeinek használatát egyaránt betiltó jogszabályt két héttel ezelőtt fogadta el a T. Ház. Thürmer Gyula ezt követően levélben fordult az államfőhöz,. kérve, hogy Göncz Árpád ne lássa el kézjegyével a Munkáspárt vezetője szerint diszkriminatív törvényt, és kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Thürmer Gyula kilátásba helyezte, hogy amennyiben a köztársasági elnök aláírja a törvényt, maga intéz beadványt az alkotmánybírákhoz. Suttogó osztályharc Az utóbbi időben több Pest Megyei Hírlap-estet rendeztünk. Ezeken mindenütt előfordult, hogy a beszélgetés befejeztével odajött hozzánk egy-két ember, s megkérdezte; tudunk-e arról, hogy suttogó propaganda folyik a Pest Megyei Hírlap ellen. Nos, a suttogó propaganda abból áll, hogy valakik valakiket megpróbálnak a Pest Megyei Hírlap vásárlásáról avagy előfizetéséről lebeszélni, mondván, hogy ez az újság olyan propagandát fejt ki, amilyenre ebben vagy abban a községben nincs szükség. Valamennyien sietve hozzátették, hogy e suttogó propaganda aktív kifejtél szinte mindnyájan a pártállam bársonyszékeiben ültek, s most abban reménykednek, hogy a jövő évi választások alkalmával a baloldal ismét hatalomra kerül, s akkor nemcsak suttogva, hanem fennhangon lehet majd fellépni az olyan nacionalista és soviniszta, valamint antiszemita újságírók ellen, kik pillanatnyilag a Pest Megyei Hírlapot írják és szerkesztik. Többen hozzátették, sajnos ezek az elvtársak e pillanatban is olyan pozíciókban v annak, hogy joggal félhetnek tőlük a polgárok, vagyis erejük korántsem lebecsülendő. Természetesen itt a Pest Megyei Hírlapnál tudjuk és érezzük e suttogó osztályharc minden létező jegyét, s számítunk arra is, hogy ha valóban a baloldal kerül hatalomra, akkor e hasábokon majd megváltozik a stílus. Ám mindaddig, amíg ez a szerencsétlen fordulat nem következik be, nem kívánunk a propagandisták kedvébe járni, s csak abban bízhatunk, olvasóink jelentős részére okosabb annál, semhogy az olyan ostobaságoknak, mint a velünk összehozott nacionalizmus, antiszemitizmus, hitelt adjanak. (Vödrös) Erdősi Ágnes felvétele Nincs gabonahiány az országban Visszaesett az agrárkivitel