Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-20 / 91. szám
^ PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. ÁPRILIS 20., KEDD 7 ✓ Emlékművet avatnak Erden (y Mezei Máriára L A népművészet beépül munkáinkba Nyílnak már a tavaszi virágok Érden a kiskertekben. Nárcisz, jácint, itt-ott már tulipán is lobog pirosán. Az egyik kertes ház kapuján kerülök be Ei'íry Emil szobrászművészhez. A műterméből jön elő: van még munka a pünkösdkor az érdi temetőben felállítandó emlékművel. Vaselemek tartják majd a földben az emlékmű fából — kőrisfából — készült darabjait, most ezeket készíti. Ha csak a fát ássák be a földbe, hamar elkorhad. Ez történik a kopjafák alsó részével. A műterem sarkában is áll egy kopjafa. — A volt temetőben jártam, ahol eltüzelték ezeket — mondja Eőry Emil —, a legszebbet elhoztam. — Hatottak-e mostani munkájára a kopjafák? — A magyar népművészetet minden magyar művész akarva-akaratlan beépíti a műveibe, többnyire nem célja ez, de mivel itt él, itteniek a gyökerei, nem tehet mást. Nálam most a kopjafák mértanisága érvényesült, de nem egytengelyes plasztikát készítettem, mint azok, hanem többtengelyeset. Leginkább talán a szatmárcsekei temető úgynevezett „csónakalakú” fejfái hatottak erre a munkámra, azonkívül pedig a gótika. Tulajdonképpen kápolnát építettem. Szobor, de épület is. A központi elemet a fájdalom és az elmúlás szimbólumának szánom, a hegyes volta a fájdalom érzetét kelti, az oldalán levő hullámok pedig azt, hogy fenn a magasban valami eltűnik, elmúlik. A központi oszloptól négy irányban elhelyezkedő oszlopok, amellett, hogy szimbólumok hordozói, egyben pillérek is. A hajlásúk iránya öszekapcsolja őket a központi oszloppal. A közbül levő térben így létrejön egy kápolna, ahová be kell menni. Bentről láthatók a négy szélső oszlopon levő szimbólumok is: a Dávid-csillag, a kereszt, a nyolcágú református csillag és a magyar állami címer. — Ezek a jelképek az emlékmű egyetemlegességét bizonyítják. .. — Igen. II. világháborús emlékműnek indult, de időközben megváltozott a jellege. Nem kerülnek rá nevek, mint az eredeti terv szerint kerültek volna. Mi sem időszerűbb most, mint ökumenikus emlékművet állítani. De nem is csupán a vallások közelítése a cél. Ide mindenki elmehet majd, akinek bárhol a világon eltemetettje van és rágondolhat. — Bonyolult szimbolikája alkotás. De látok itt a műteremben naturális szobrokat is. Ezek korábbi korszakából való munkái? :— Nem választom el oly módon az absztraktot és a naturálist, hogy csak az egyiket, vagy csak a másikat műveljem. A témától függ, milyen módszert alkalmazok. Mindig „mindenevő” voltam. Én autodidaktaként kerültem a pályára. Magam tanultam, és azt hiszem, a művészetet nem is lehet tanítani. Sokfajta hatás ért. Megnéztem egy kiállítást Franciaországban, ahol a legmodernebb irányzatok szerint készült alkotásokat állították ki és ez a kiállítás teljesen levett a lábamról. A hagyományos dolgok nem érdekeltek, míg rá nem jöttem, hogy hagyományok nélkül nem lehet előrejutni. Nem lehet olyat létrehozni, ami nem folytat valamit. — Autodidaktaként művészi pályára jutni mindig „kész regény”. Óiméi hogy történt? — Gyerekkoromtól foglalkoztam képzőművészettel, mindig, mióta az eszemet tudom, lekötött a rajz meg a farigcsálás. De itt Érden nőttem fel, és falusi gyerekként nem volt olyan tanárom, aki a képzőművész hajlamaimat segítette volna. Nem nyertem felvételt a főiskolára. Tíz évig zenével foglalkoztam, mint jazzmuzsikus, klarinéton, szaxofonon játszottam, napi 6-8 órát gyakoroltam. Aztán egyik napról a másikra, máig sem értem, miért, a kották hátára elkezdtem rajzolni. 68-ban alapító tagja lettem a zebegényi művésztelepnek, szabadiskolának. Akik odajártunk, legtöbben aztán profi művészekké váltunk. Eleinte inkább festettem, s festek ma is, ha éppen nincs szobortémám. 72-ben készítettem el a Sziszifusz című szobromat. Ez volt az első jelentősebb szojbrom. Egy költő barátom írta ezt róla: „Nem elcsorgat, de táplál verítéke.” Itt, a Sziszifusznál dőlt el, hogy szobrász legyek, ne festő. Önálló kiállí Hancsovszki János felvétele tást rendeztem, országos tárlaton vettem részt, s ezek után az embert már nemigen lehet letéríteni arról az útról, amelyen elindult. Bronz kisplasztikáit mutatja: ezek eljutnak mindenfelé a világba. Lentiben, Vásárosnaményban állnak közterületen többméteres kompozíciói. Ausztriába készített egy oltárt. S nemsokára az érdi temetőben magasodik majd öt oszlop. Be lehet közéjük menni, mint egy kápolnába. És arra gondolni, akit szerettünk és aki már nincs velünk. És még arra, hogy majd mi is elmegyünk^de az emlékünk itt marad.. Nádudvari Anna Holland vendégek érkeztek A váci csata hősét idézték Egy év napjainak bármelyikén meg lehet tajrfy lálni a visszagondolás (ünneplés) okát: A történelem kifogyhatatlanul, sőt egyre gazdagabban késztet emlékezésre. Hogy mégis csak ritkán pergetjük vissza gondolatban az időt, annak egyszerű oka a jelen sodrása és a szelekció. A kirostálást, elfeledést csak az igazán kivételes emberek, tettek kerülik el. Mindez akkor is igaz, ha az emlékező közösség csupán egyetlen városi iskola és meghívott vendégei. Földváry Károly, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc honvéd ezredese kivételes ember volt, a tavaszi hadjárat április 10-ei váci csatájának megnyerése pedig kivételes tett. A Duna-parti város főterén április 8-án — majorettek és lovas huszárok felvonulásával — a magyar honvédseregnek dicsőséget szerző eseményről, míg a Földváry Károly Általános Iskolában a múlt héten csütörtökön és pénteken annak hőséről — a névadóról — emlékeztek meg. A hagyományos Földvárynapokra idén meglepetést is tartogattak a vendéglátók. Csereklye Károly, a város ifjúsági, művelődési és sportbizottsága elnökének bevezető szavai után Németh Árpád festőművész megnyitotta az Erdélyből származó, de 10 éve Vácon élő pályatársa, Balázs Imre kiállítását. Az iskolagalériában április végéig az ő virágcsendéletei láthatók, míg az emeleti folyosón a diákok városrészleteket bemutató munkáit nézhetik meg a vendégek. A hét napig tartó sportversenyek és „Tavasz-festés” mellett a legtürelmetlenebbül a történelmi-ügyességi vetélkedőt várták a diákok, eddig ugyanis minden évben volt valami új, izgalmas feladat az akadályversenyen. Az elmúlt hétvégén a város iskoláinak csapatai a váci csata színhelyén, a ligetben számot adhattak helytörténeti ismereteikről, lovagló-, céllövőtudásukból, sőt arról is meggyőződhettek egy feladat kapcsán, hogy milyen kortesek. A rendezvény idején holland vendégek érkeztek az iskolába a 26 000 lakosú Wierden városkából, hogy testvérkapcsolatot kössenek a házigazdákkal. Első meglepetésük után, amit a szokatlan hangulat okozott, érdeklődve hallgatták végig, hogy ki is volt az a Földváry Károly ezredes, akinek híres 3. százlóalját több történész is Mátyás fekete seregéhez hasonlította, és akiről — már-már mint eposzi hősről — az a hír járta katonái között, hogy testét nem fogja a golyó: a szabadságharc idején nyolc lovat lőttek ki alóla — csak Vácott (a Gombás-patak hídjáért folyó ütközetben) kettőt —, de ő újra és újra magához ragadta az elejtett zászlót. A 48-as váci hőst ünneplők történelmi vetélkedőjén a következő eredmények születtek: I. helyezett a Földváry Károly Általános Iskola, majd őt követi a Juhász Gyula Általános Iskola, valamint az Árpád fejedelem Általános Iskola. A jó előre kiírt történelmi pályázaton 1. díjat Egei Katalin dolgozata nyerte, II. díjjal jutalmazták Fisch Nórát, míg a III. díjat Hegyi Zsófia nyerte. Ribáry Zoltán Kék Galéria Szkotniczky Péter festőművész munkáit állítják ki ma délután 4 órakor a Csepel-szigeti Kék Iskola Galériában (Rákosi Endre u. 138., telefon 276-0767). A megnyitót követően — és ezután minden kedden — tárlatvezetésre kerül sor, amely délután hatig vehető igénybe csoportok számára is. A kiállítás május 10-éig tekinthető meg. Antall Péter fotói Párizsban Magyar fotóművész Egyiptomban készült felvételeiből nyílt kiállítás a francia fővárosban. Antall Péter képeit a párizsi egyiptomi kulturális központban állították ki. A magyar fotós több ízben járt Egyiptomban, az ország turisztikai hivatalának segítségével, s nemcsak a megszokott idegenforgalmi látványosságokat fényképezte le, hanem számos olyan helyre is eljutott, amelyet a turisták általában nem keresnek fel. A kiállítást a Franciaországban élő világhírű fotóművész, Almásy Pál nyitotta meg. emlékezik Budakeszi Mezei Mária halálának 10. évfordulóján tartanak megemlékezést egykori lakhelyén, Budakeszin. Az Erkel Ferenc Művelődési Ház ma, hét órakor kezdődő programján ezúttal nem elsősorban a nagy színésznőt, hanem a mélyen református, hívő asszony személyiségét idézik. A műsort Merétei Sándor budakeszi református lelkész vezeti be, aki Mezei Mária művészetét közelről ismeri, s aki a művésznőt bátorította önéletrajzi könyvének a megírásában. Mezei Mária Vallomástöredékek című önéletrajzából Erdélyi György színművész mond részleteket. A Budakeszi Balassi Consort kórus református zsoltárokat ad elő. Németh Zsuzsa festményei Zehegényhen Németh Zsuzsanna festőművész állította ki a hétvégén munkáit a zebegényi Galéria cukrászdában. A két hétig tartó tárlatot dr. Végvári Lajos művészettörténész nyitotta meg. Körösi Csorna után a japánok Paulius fotótárlata Japán északi területei — Déli Kuril-szigetek címmel mutatja be legújabb fényképeit Normantas Paulius Magyarországon élő litván fotóművész. A Nemzeti Múzeumban megnyílt tárlaton mintegy 70 — túlnyomórészt fekete-fehér — felvételét állította ki. A vállalkozó kedvű 45 éves fotóművész ez év januárjában vette át a Pro Culture Hungarica kitüntetést a művelődési tárca vezetőjétől. Normantas Paulius 1991—92-ben Pesavartól Dardzsilingig Körösi Csorna Sándor útját járta végig, s tervei szerintt 1993 májusában újabb ázsiai „felfedező útra” indul. A temesvári színház Gyulán Ismét Gyulán vendégszerepei a temesvári magyar színtársulat. A Csiky Gergely Színház ma, április 20-án, a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Házban Csukás István—Darvas Ferenc „Ágacska” című mesejátékát mutatja be. A temesvári színház februárban mutatkozott be a felnőtt színházbarátoknak névadójuk, Csiky Gergely „Buborékok” című darabjával. Egy tévéjáték-sorozat elé Magyar novellák El-elgondolkodom a sajtó olykor jócskán ellentmondásos helyzetén — s felmentem én az elmémben. Magyar filmalkotók és tévéfilmesek, nemkülönben megrendelő szerkesztők annyiszor és oly szívesen panaszolják, hogy a tévében immár megszűnt a játékfilmgyártás, nincs pénz, elsorvadnak a képességek — hogy vajon elhiszik-e nekem: elkészült a Magyar novellák új folyama. Egy olyan esztendőben, 1992-ben, a TV2 megrendelésére, amikor odakint médiaháború dúlt, idebent pedig — ezt aligha tudhatja az olvasó — a templom egerének csöndje. Úgyhogy az ember önkéntelenül ünnepélyesen fogalmaz, s ebben nem is akarja visszafogni magát. Igen, él még Ottlik Géza, akinek csodálatos, gondolati esszenciává pártolt történetét Makk Károly alkotta meg képben. Kosztolányi rejtélyes novellisztikájának egyik remeke, egy igazi és nagyon időszerű rejtélyről szóló novellája — vajon miért ugat meg valakit a kutya, másvalakit pedig nem — Gothár Péter megfogalmazásában kerül képernyőre. Fiatal rendező, Salamon András demonstrálja egy kegyetlen, abszurd és a sikolyig következetes Bíró Lajos-írás adaptációjával, Az élet cíművel, mit veszítene a magyar művészet, ha nem segítené alkotáshoz ifjabb művészeit. És Sarkadi Imre (Makk Károly), és Nagy Lajos (Félix László), akik már dobozban várják második, nyilvános életüket, amiképpen, az ábécé egyezményes sorrendjét tartva, készül papírról képernyőre — nem kockázatmentes és nem rövid vándorúton — Ambrus Zoltán (Makk Károly megfogalmazásában), Riedl Frigyes (?) — Anatole France (Zsurzs Éva) Bodor Adám (Gothár Péter), Bródy Sándor (Horváth Z. Gergely), Örkény István (Cselényi László). Vagy egyszerűen csak szépen akar búcsúzni Önöktől a TV2...? (k. p. I.)
