Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-08 / 82. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK 3 Reménysugár Kilencvenkettedik születésnapján, március 13-án közölte lapunk egy írásomat Esterházy Jánosról, a szlovákiai magyarság mártír sorsú vezetőjéről. Az utolsó bekezdésben ez olvasható: „Hamvait azóta sem adták át a családnak, s a következetesen diktatúraellenes kereszténydemokrata politikust a kommunista rendszer bukása után három évvel még mindig nem rehabilitálták. De még Budapest »liberális« vezetősége sem tartja méltónak arra, hogy utcát nevezzen el róla.” Ezek a sötét tények valóban befelhó'zik a régió alakuló demokráciáinak verőfényesnek igazán nem mondható napjait. És akkor keleten, ahonnan az utolsó ötven évben nem sok jót kaptunk, a felhőket szétzavarta a tavasz lehellete, s megjelent az első'reménysugár. Bába Iván helyettes külügyi államtitkár a napokban Moszkvában járt, s ott átvette az orosz hatóságoktól azokat az iratokat, amelyek szerint Oroszországban rehabilitálták Esterházy Jánost és a vele együtt elhurcolt felvidéki magyar politikusokat. Esterházyt Gustav Husak belügyi megbízott tartóztatta le és adta át az NKVD embereinek. 1945 nyarán kiszállították a Szovjetunióba, ahol a Ljubljanka börtönbe zárták. Éjszakákon át nem hagyták aludni, reflektorokkal világítottak a szemébe, s közben „spontán vallomásának” szövegét ismételték. Az eró'szak hatása alatt tett beismerő' vallomás alapján tíz évre ítélték. Megjárta a Gulág minden poklát, majd 1949-ben visszaadták Csehszlovákiának, ahol a távollétében hozott halálos ítéletet „kegyelemből” életfogytiglanra változtatták. 1957-ben halt meg a mirovi börtönben. Jelcin Oroszországa — úgy látszik — nem azonos a bolsevik Szovjetunióval. A rehabilitációval elismerték Esterházy János és társai ártatlanságát. Hálát adhatunk Istennek ezért a jó hírért, de rögtön feltör belőlünk a reménytelenül is reménykedő kérdés: Vajon az önálló szlovák állam mikor követi a nagy szláv testvér példáját? Örvendetes, hogy a magyar kormány megpróbálja elérni a szlovák hatóságoknál Esterházy János ügyének felülvizsgálását és rehabilitálását. Török Bálint A miniszterelnöki sajtóiroda közleménye Valótlanságok a Duna Tv-ról A Duna Tv állami finanszírozásával kapcsolatos egyes hírekkel, publikációkkal összefüggésben indokoltnak tartjuk az alábbiak közzétételét. A Kormány 1992. szeptember 10-én határozott a határainkon túl élő magyarok tájékoztatására szolgáló televízióműsor készítését és műholdról történő sugárzását támogató alapítvány létrehozásáról. Törekvésében elsősorban a Duna-tájon élő magyarság politikamentes tájékoztatása, nyelvének, kultúrájának megőrzése-ápolása vezérelte és vezérli. Az Alapítvány létesítését követően került sor a Duna Tv működéséhez szükséges források felkutatására. E kérdéssel a Kormány 1993 januárjában is foglalkozott. Határozattal döntött egyrészről az alapítvány költségvetési támogatásáról — 2 miliárd forint összegben, illetve arról, hogy az 1993. évi működéséhez kiegészítő támogatás is szükséges. Ennek forrásául a vagyonpolitikai irányelvek alapján juttatott vagyon szolgálhat. A határozatban egyáltalán nem szerepel összeg. Ha a Kormány ezt a finanszírozási módot választja, természetesen ki kell még dolgozni a részleteket, a lebonyolítás egész rendjét. Tekintettel arra, hogy a vagyonpolitikai irányelvek elfogadása a Parlament hatáskörébe tartozik — és erre 1993. évre vonatkozóan még nem került sor —, így természetesen mód van a kérdés parlamenti megvitatására a nyilvánosság teljes körű bevonásával. Ezek alapján teljességgel megalapozatlanok mindazok a megállapítások, amelyek jelentős összegű —- 10-15 milliárd forint — vagyonátadást prognosztizálnak az alapítvány részére. A már említett költségvetési juttatáson túlmenően az alapítvány mind ez ideig semmiféle anyagi támogatásban nem részesült. Májusban dől el véglegesen Költségvetésünk alakulása Márciusban a vártnál jobb lett a költségvetés helyzete, de ebből nem lehet meszszemenő következtetéseket levonni — mondotta Naszvadi György, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. A vállalati mérlegek benyújtásának végleges határideje május. Ekkor derül ki, hogy menynyi a tényleges társasági nyereségadó-visszaigénylés, ami természetesen csökkenti a költségvetés bevételeit, és növeli a hiányt. Az idén elsősorban a privatizációs bevételek alakulása a fő kérdés. E tekintetben a költségvetés több tízmilliárdos bevétellel számolt. A privatizációs bevételek részben közvetlenül finanszírozzák a költségvetést, részben pedig a különböző pénzügyi alapok bevételi forrásai. Amennyiben ez az összeg nem érkezik meg, úgy a költségvetésnek kell vállalnia az alapok finanszírozását, természetesen a deficit terhére. A vállalati befizetéseknél mintegy 10-20 milliárd forintnyi bevétel lehet kérdéses. A költségvetés kiadásai — amennyiben nem születik ezt jelentősebben befolyásoló külön kormányintézkedés — a tervezettnek megfelelően alakulnak. így elsősorban az képzelhető el, hogy a bevételek maradnak el az előirányzottól. Útlevél — változatlan áron Pozsgay Imre nyilatkozott lapunknak A nosztalgia nem igazi vonzerő Az ötéves érvényességgel kiadott útlevelek illetéke nem változik, 1994. július l-jéig pedig nem kerül sor az útlevelek érvényességi idejének módosítására — mondta Zsuffa lst\’án, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján. A tájékoztató keretében a sajtó képviselőinek bemutatták az Irányi utca 17. szám alatti útlevél-ügyfélszolgálati irodát is. Zsuffa István elmondta: 1988-ban — a világútlevél bevezetésekor — mintegy 3 millió 600 ezer útiokmányt adtak ki. Ezek idén járnak le, ezért úgy számoltak, hogy havonta körülbelül 400 ezren jelentkeznek majd útlevélért. Ezzel szemben eddig 1 millió 800 ezer állampolgár fordult ezzel a kéréssel a hatóságokhoz. A rohamot elsősorban az váltotta ki, hogy Boross Péter beügyminiszter egy kijelentése kapcsán elterjedt: hamarosan az illeték ára az 5-7 ezer forintot is elérheti. A BM helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: rövidesen az Országgyűlés elé kerül az új útlevéltörvény. Ennek alapján valószínűleg az új dokumentumokat 10 évre adnák, s így az illetékár is emelkedne. Azonban ez hosszú folyamat, s kormánydöntés alapján 1994. júliusáig az érvényességi idő nem változik. Ezért a hatóságok kémek mindenkit, hogy csak abban az esetben kérjenek új útlevelet, amennyiben az a közeljövőben lejár. (Folytatás az I. oldalról) Pozsgay Imre szerint a történelmünket tekintve van okunk az önsajnálatra, de még inkább a büszkeségre. Csodaszámba megy, hogy a Kárpát-medencében sikerült megőriznünk nyelvünket, kultúránkat, s nem tűntünk el a térség emésztőrendszerében. Ez azt is jelenti, hogy a magyarság rendelkezik egyfajta túlélőképességgel. Magyarország még a török időkben sem vesztette el önrendelkezését, s hiába juthattak el a szultán csapatai Egerig vagy akár Bécsig is, szellemiségük nem tudott betörni országunkba. Hiába zsugorodott hazánk területe az első világháború után alig egyharmadára, de környezetünkben — a sorozatos meggyalázások ellenére — él a magyar kultúra. Pozsgay Imre kifejtette: fölösleges és unalmas az Európához való kapcsolódásunkat állandóan emlegetni, hiszen mindig ott voltunk, mindig Európa részének számítottunk. Emlékezzünk: milyen óriási politikai érettségről tettünk bizonyságot a tordai országgyűlés idején. S ne felejtsük el azt sem, hogy Európában ezután volt Szent Bertalan éjszakája, amikor több tízezer embert irtottak ki. S ezután következett a harmincéves háború is, amely a leghosszabb vallási háború volt. Azaz azt a toleranciát, amelyet mi már a tordai országgyűlésen felmutattunk, Európa többi országa csak a második Vatikáni Zsinat idején érte el. Napjaink politikájáról szólva Pozsgay Imre elmondta: a politikai gyűrkőzések ellenére remény van az ország gazdasági életének a Nyugathoz való felzárkózásához. Sajnos a politikai elit tagjai belegabalyodtak az átalakulás nehézségeibe, s a társadalom jó része csalódott a rendszerváltozásban. Ettől függetlenül hangsúlyozta, hogy Magyarországot politikailag érettnek és kultúráltnak tartja. Lapunk azon kérdésére válaszolva, hogy mi jelenti a gazdasági felzárkózás reményét, Pozsgay Imre kifejtette: — A bizakodásomat arra a tényre alapozom, hogy Magyarországon az emberek öntevékenységbe, vállalkozásba való fordulása olyan méreteket öltött, amelyhez hasonló a többi szovjet befolyás alól kiszabadult országban nem tapasztalható. Bennünk megvan a szükséges tervezőképesség és az úgynevezett forráselőteremtő képesség is. Az egyik lehetőségünk — a hitelezőkkel megállapodva —- az adósságszolgálat visszafordítása a termelésbe, a másik a közmunkák rendszerét olyanynyira kiterjeszteni, hogy ne kelljen munkanélküliként élni. A harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai kezdeményezés, amely segít a visszafogó szakaszból átlépni egy növekedést ösztönző szakaszba. Úgy, hogy nem a konzervatív termelési ágazatok nőjenek vissza újra, s fogyasszák a tőkét, hanem piacszervezésre, versenyre képes gazdasági ágazatok kapjanak fejlesztési lehetőséget az előbb említett forrásból. — Az előadáshoz hűen történelmi példát említve: Szent István politikai éleslátással megtalálta a magyarság megmaradásához vezető utat. Ón szerint sikerült-e azt a fajta éleslátásunkat megőrizni, mellyel megtaláljuk a helyes irányt? — Erre a legújabbkori történelemből vett példával tudok felelni. 1956 mutatta meg — a világtörténelemben először —, hogy a jaltai osztozkodás és a párizsi béke nem olyan népekről szól, amelyek önként vállalták a szovjet rendszerben való részvételt. Olyanokról szólt, akik ezt elnyomásként, megszállásként élik meg. S egy köztük, a magyar, ha kell, akkor szabadságharccal is kész kitömi ebből. A szovjet birodalom meggyengülése akkor kezdődött, amikor a világ rájött, itt nem társadalmi forradalom, hanem birodalmi terjeszkedés folyik. Szent István gondolataiból én is elfogadom a nyitottság elvét. Értve ezalatt azt is, hogy nem vagyok ellensége a tőke beáramlásnak, ha az nem rablótoké, hanem az, amelyik a gazdaságot segíti. Úgy érzem, ezen a téren a gondolkodásmódunk kapcsolódik az államalapítási éleslátáshoz. — Képviselő úr, említette, hogy a társadalom bizonyos mértékig csalódott a rendszerváltásban. Sokat megpróbálják ezt felhasználni a múlt rendszer feletti nosztalgiázás-. ra. Mi erről az ön véleménye? — Magyarország nem Litvánia — válaszolta Pozsgay Imre —, itt nincs visszafordításra képes politikai erő. Nosztalgia kétségtelenül van, ám én ebben nem a kommunizmusba vagy a Kádár-rendszerbe való visszavágyást érzem, hanem a mai tájékozódási nehézségeket. Az előrelépést ez, s a bénító politikai viták hátráltatják. Én azonban egy előrelátó, tervező társadalomra számítok, s ott nem a nosztalgia, hanem az előttünk álló cél az igazi vonzerő. Nádai László Most Hajdú, holnap Szamuely? A demokrácia időrőlidőre hallható példája, hogy az úgynevezett hatalom részéről még senki nem próbált lakatot tenni a Kossuth Klubra. Természetesen nem a Múzeum utcai klubról van szó, hanem arról a műsorról, amelyet a rádió szokott sugározni kedden esténként, s amely műsorban kizárólag olyan közéleti személyiségek (avagy nem személyiségek, csak élőlények) fejtik ki gondolataikat, akik a koalíciós kormánnyal valamilyen okból kifolyólag perben, haragban állnak. Legutóbb például a Nyilvánosság Klub prominens személyisége izgatott az éter hullámain keresztül a fennálló rend ellen, nyíltan hangoztatva, hogy ezt a kormányt a következő választásokon meg kell buktatni. A Nyilvánosság Klub a választások előtt alakult — alapítói között magam is ott voltam — azzal a céllal, hogy fellépünk a sajtó szabadsága érdekében. Most elgondolkoztat, hogy vajon a hallott izgatáson túl, mi dolga lehet még a Nyilvánosság Klubnak, hiszen a nyílt izgatásra, a közszolgálati nemzeti média ad helyet, módot és mindent, ám akkor mi ellen kell küzdenie a nyilvánosság szabadságáért lihegő , jajveszékelő, magukat újságírónak nevező, valamiféle kétes értékeket termelő belvárosi értelmiségieknek. Véleményem szerint a Nyilvánosság Klub szerepét rég átvette a Magyar Újságírók Közössége, hiszen ez az a progreszszív újságíró csoport, amely szembehelyezkedvén a pártállamból önmagát ügyesen átmentett Magyar Újságírók Országos Szövetségével, azt igyekszik bizonyítani, hogy a nemzeti újságírásra, tájékoztatásra legalább akkora szükség van, mint a múlt hazug történelemkönyveinek átírására. A Nyilvánosság Klub vezető személyisége egyszerűen fogalmazva valótlanságokat valótlanságok után állítva, igyekezett „rehabilitálni" Hajdú Jánost, aki után egyáltalán nem kizárt, hogy Kun Béla vagy Szamuely Tibor következik. (Vödrös)
